Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-05 / 30. szám
PÉNTEK, 1993. FEBR. 5. 9 Torgyan József meg az emberheringek » Nincs „tiltott terüleV\ le is szavazhatnak! Akár Afrikáig süllyedhetünk BELÜGYEINK 3 • Ön a pártegység érdekében munkálkodik, nyilatkozataiból ez is kiolvasható: ugyanakkor - s ez számomra ellentmondásos helyzet - a kisgazdák tovább tagozódnak, szakadnak. osztódnak... Nem hiszem, hogy osztódna a kisgazdapárt... Soha ilyen egységes nem volt... • De hiszen a minap is alakult egy újabb, történetesen a Demokratikus Kisgazda és Polgári Párt, mely az FKgP radikális tagozata jogutódjának tekinti magát... Amíg ez a hatalom lesz, addig kétségbeesetten fog küzdeni a Független Kisgazda Párt ellen, mivel látja, milyen tömegek állnak mögötte. Elég csak a nemrégiben tartott jászberényi gyűlésre hivatkoznom, ahol , színpadra, a hátam mögé is be kellett engedni a tömeget... Sajnos az újságok nem igazán írják meg a valóságot... Az nem mond semmit, hogy a terem tele volt, az már igen, hogy az emberek heringekként összepréselődve álltak, jómagam negyedórás küzdelemmel tudtam magam áttörni, hogy feljussak a színpadra... Nemcsak ott, hanem Debrecenben is hasonló nagy tömeg várt...( Csongrádon is! - a szerk.) Nézze, amíg tíz ember pártot alapíthat, addig mindig lesz ennyi, mint legutóbb Bereczkyék esetében, illetve csak kilenc, mint utóbb kiderült... Ez nem osztódás! Arról van szó, hogy ezektől az új pártot alapító elemektől megtisztítottuk a pártot. Higgye ei, az egység soha nem volt olyan, mint jelenleg. Kifejezetten érzékelhető, barátian segítik egymást a vezetőségben lévők, a megyei elnökökkel ugyanilyen a kapcsolatunk... Aki ott volt a mátraházi tanácskozásunkon, az láthatta, hallhatta, nincs „tiltott terület"; nem igaz az, hogy csak a pártelnöknek lehet véleménye. Nyugodtan le lcFiet szavazni! Azt szeretem - hangsúlyozom - hogyha másnak is van véleménye, akkor tudunk valami jót kihozni ebből...Ha csak az én elképzelésem valósul meg, attól mindig félek, netán hibaforrásokat rejt magában. Kifejezetten kérem munkatársaimtól, szóljanak. Az a barátom. aki megmondja a hibáimat. A feleségemnek is én voltam a legszigorúbb bírálója, amikor operettprimadontia volt. Nem egyszer mondtam (Folytatás az I. oldalról) kertészkedésre is alkalmasnak lunt... Ezt követően 3-4 évvel téglából épült az. Árpa utcai házsor. - A 20 panellakást annak idején az 1KV zománcozott kályhával, rádióval is fölszerelte Egy esztendő múlva az esedékes ellenőrző körúton már 16 lakást olyan rossz állapotban találtunk, hogy el kellett rendelnünk a felújítást. A legtöbb kilincs hiányzott, a palatetőt leszedték, volt, ahol a közfalat is kiverték... Talán esak az a ház maradt ép. ahol a cigányvajda és a rokonsága élt. Aztán, úgy '88-'89 táján, egy miniszteri bizlos látagatására készülve ismét fölújítottuk a házakat - folytatta a történetet Klement Zoltán, az 1KV munkavezetője. A múlt év decemberében isméi elmenlünk a Biiza K«Mir* J Hr Wtt'* * "i^^r HM. ^^^^HF i MHL ffíjgj*aSfiflP IS m j^fjhátfÉpggr•K'".'. jtMmMi Bp l^pPP f^Hk* jr - .jéÉBIH MSŰSBBSm i ^•Pjf ! . XÍÍÍHHBRK^^ W/ fr/wa Ember ember hátán a Csongrádi Ifjúsági Házban tartott gyűlésen is... (Fotó: Enyedi Zoltán) neki: az ellenségeid mind hízelegni fognak...Ugyanezt a mércét alkalmazom magammal szemben is... • Az emberek mind inkább a kiszámítható - követhető - párthoz vonzódnak, mely épít igényeikre. Mi erről a véleménye? - A mi pártunk elsőnek adta ki írásban választási programtéziseit „Multunk, jelenünk, jövőnk" címmel és társadalmi vitára bocsátottuk. Március 27-28-án az Országos Nagyválasztmány, illetve az Országos Nagygyűlés elfogadja a végleges választási programot, melyet közzéteszünk... Március 27-én az Országos Nagyválasztmány - várhatóan - megbízza a párt miniszterelnök-jelőltjét, aki az elnökséggel karöltve készül fel az esetleges kormányzati feladatokra. Ugyanis nem akarunk olyan helyzetbe kerülni, mint a Magyar Demokrata Fórum, mely elképesztő „anyagból" volt kénytelen minisztereket és politikai államtitkárokat választani. Mi a kiszámíthatóságot azzal tesszük nyilvánvalóvá, hogy a kiválasztott személyektől elvárjuk: jelenítsék meg meg a médiumokban elképzeléseiket az adott tárcára nézve, legalább két változatot kifejtve...Pontokba foglaljuk a többpárti parlamenti demokráciával kapcsolatos elvárásokat. Megmondjuk, milyen társadalmi rendet kívánunk építeni. Az a helyzet, hogy a jelenlegi hatalom nem mond semmit. Az, hogy a piacgazdaság felé haladunk...Nem tudom, Önnek mond-e valamit? • A legközvetlenebbül a gazdaság sorsa, jövője érdekli az embereket... A munka, a munkahely, az ipar és a mezőgazdaság. Miből élünk? - Emlékeztetnék arra, hogy azért támadt nekem dühödten a hatalom, mert kezdettől fogva azt állítom: Magyarországnak, speciális adottságainál fogva, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelésre kellett volna összpontosítania minden erejét. Nyugaton mindehol dotált a mezőgazdaság; hogy mondhatok én ilyen hülyeséget - vetették szememre. Miért nem látják be, hogy teljesen tönkrement az ipar, melynek helyrehozatatala nem csupán pénzkérdés. Persze pénzünk sincs! Ha lenne is, előbb át kellene képezni a munkásságot, menedzser-szemléletet kialakítani; legalább a munkásarisztokráciának nyelvtudással rendelkeznie; mindez többéves tevékenységet igényel. A nagyipart könnyen mozgó vállalatokká átalakítani! Amíg ez megtörténik. addig a mezőgazdaságra kellett volna támaszkodni. Ennek 1945-ben nagyon szép példáját mutatta a kisgazda-kormányzat, amikor lényegében Ugyanaz volt a helyzet, mint most... A szétbomlott Szovjetunió utódállamainak területén soha nem látott piacra lelhetnénk, ha tudnánk egy olyan vámmentes zónát felállítani, ahol magas színvonalon feldolgozott magyar élelmiszereket kínálnánk... Sok kis konzervüzem, vágóhíd, szállítórepiilőterek megfelelő tőkével... • Ön szerint kik jöhetnek számításba? - Nem európai, nem amerikai tőkére gondoltunk. A kormányzat nem, mi tudjuk: ők saját gondjaikkal vannak elfoglalva... Egyébként is, ha mi leromlott iparunkkal, mezőgazdaságunkkai integrálódunk be Európába, mi lennénk a szegény rokon és úgy járnánk mint a latin-amerikai vagy az afrikai országok... Ezért mi vadonatúj elképzeléssel állunk elő: nekünk a tajvani, az ázsiai, a csendes-óceáni tőkét kell idehozni, mely keres egy európai országot...Hihetetlen lehetőség nyílna meg ezzel az ország legszegényebb területén. Ugyanis nekünk a Szabolcs-Szatmár-Beregre, az ország közepére és keleti felére kell összpontosítani, mivel a nyugati terület nagyon „elhúzott"... Gyakorlatilag fővároscentrikussá vált az ország. Csodálatosan szép, de csaknem vízfejűvé duzzadt Budapest, miközben nagyon elszegényedett a vidék. Márpedig a legszegényebb afrikai országoknak is ilyen a strukturája. Ha nem tudjuk a vidéket fölfejleszteni, akkor ugyanoda jutunk mi is, ahol azok vannak... Mi ezért meghirdetjük a vidékcentrikusságot. Eddig, vagyis 1100 esztendeig fővároscentrikus volt az ország, most végre adjunk lehetőséget a vidéknek! Ez az egyetlen járható út. Amikor az ország négyötödén élőkre akarunk támaszkodni, akkor látni kell: a vidéket kifosztották. Az átalakulási törvény gyakorlatilag a vidéki kistelepülések gátlástalan kifosztását biztosította. A kommunista vezetőkből ügyvezető igazgatók, tulajdonosok lettek. Ez a változás következett be; a kisember helyzete pedig még rosszabb lett... Ezért lépünk fel minden gazdasági törvénytelenséggel szentben. Bálint Gyula György Felújítható a cigánysor? utcába. Fölfogni nem tudom, hogyan lehetett annyira szétcincálni azokat a lakásokat! Egy négytagú bizottság fölmérése szerint, a lakhatóvá tétel lakásonként legalább 600-800 ezer forintba kerülne. Az alapozáson és a panelszerkezeten kívül mindent élőiről kellene kezdeni. Közmű nélkül azonban nem ér semmit a felújítás. Ez tovább növelné a költségeket. A környék is szörnyen elhanyagolt. Hasig ér a gaz a házak körül - csóválta a fejét Takács úr. - Ott egy kapavágást se tettek azért, hogy megműveljék a földet... - Azokban a lakásokban, ahol még embereket találtunk, életveszélyes, csupasz vezetékekkel, egy távoli villanyóráról lopják az áramot. Az egész telep villannyal fút... Iszonyatos szemét és szenny mindenütt... - idézte föl emlékképeit Klement Zoltán. - Az Árpa utcai téglablokkos házakat is igen rossz állapotban találtuk. Itt 300-400 ezer forint lenne egyegy lakás rendbetétele. Jelenleg az Árpa utcában 3, a Búza utcában 1 közkifolyó ad vizet. Felújítás esetén csatornázásra, szikkasztó aknák éípítésére, vízvezetésre is gondolni kellene. - A szegedi közgyűlés dönt arról, hogy a város vállalja-e a Búza és az Árpa utcai lakások felújításával járó kiadásokat. De ha azt akarjuk, hogy az ottani bérlők emberi körülmények között élhessenek, akkor meg kellene oldani például a közlekedést, járhatóvá kellene tenni e két utcát, mondjuk az építkezések felvonulási útvonalainak fedésére használt betonlapok lefektetésével sorolta ötleteit Takács úr. - így esős időben is megközelíthető lenne ez a városrész, a szemétszállítást is meg lehetne oldani... Én mondom, a környezet is számít, jó vagy rossz irányban hat az emberre. A Cserepes soron is laknak cigányok. De ott, nem is egy helyen, plüss szőnyeg, a koloniál bútor, színes tévé meg videó van a szobában. Lehet, egyszer még ilyenek lesznek a Búza és az Árpa utcai lakások is? Ú. I. „Kincs rajtunk golyóálló mellény" m Szimulált blokád a röszkei országúton A lényeg: holnap, szombaton a Szeged-Röszke országút szentmihálytelki elágazásánál, 600 méterre a 4es villamos végállomásától, 13 és 14 óra között a németországi Göttingen városában székelő Társaság a Veszélyeztetett Népekért, a nürnbergi székhelyű Német Szakszervezeti Szövetség támogatásával blokádszimuláló akciót tervez a vajdasági magyarok, a boszniai muzulmánok és a koszovói albánok védelmében. Ezzel párhuzamosan a horvátországi Zágrábban az említett társaság vezetője részt vesz azon a kihallgatáson, mely során több európai nőmozgalom és szervezet képviselői a boszniai atrocitásokat megélt asszonyok és lányok panaszait jegyzőkönyvezi... Néhány európai nagyvárosban - Frankfurt, Bécs, München, Nürnberg, Oldenburg - a társaság tagjai és szimpatizánsai kivonulnak az utcákra, annak érdekében, hogy felélesszék Európa lelkiismeretét a veszélyeztetett népek sorsát illetően. Azok a jószándékú szegedi, Csongrád megyei, magyarországi és külhoni polgárok, akik azonosulnak a társaság eszmeiségével, csatlakozhatnak e békés megmozduláshoz. A németországi fiatalok péntek éjjel érkeznek Szegedre, ők képviselik - már a megtett út miatt is - a „kemény magot" az akcióban. A megmozdulás szervezője, Kert András már Szegeden tartózkodik, a szükséges engedélyek beszerzése végett. Kert úr a romániai Nagybányáról, politikai menekültként, 1986-ban került Németoszágba... - A Szeged-Röszke-szentmihályteleki akcióval egy Londontól Kijevig tartó, európai megmozduláshullámot szeretnénk beindítani - vallja Kert András. Ez a reményünk, óhajunk. Mindennemű kirekesztés, üldözés, balkáni öldöklés ellen tiltakozunk: az európai közember lelkiismeretét célozzuk meg, amikor józan ítélőképességére apeiláiunk. Ne nézzük tétlenül tovább, ami Boszniában történik! Ne várjuk ki az embertelenség eszkalációját! A blokád szimulálásával az értelmetlen akcionizmus ellen is tiltakozunk; végeredményben tíz emberrel összeláncolhatnám magam a nemzetközi főúton, mi azonban megelégszünk a figyelem fölkeltésével, hisz a közmegegyezés elérése a célunk a veszélyeztetett népek ügyében. A pacifisták és a katonai beavatkozást szorgalmazók egyaránt elfogadnak bennünket, mint hiteles embereket. Társaságunk jeles tagjai - lelkészek, akadémikusok, politikusok, néprajtudósok, atomfizikusok - ezt a szellemiséget honosították meg körünkben; koordinátoraink Dél-Tiroltól Kambodzsáig e szellemiség jegyében tevékenykednek világszerte. Eljövetelemkor, a Nürnberg-, ben tartott sajtóértekezleten egy jóindulatú újságíró megkérdezte: Van-e rajtam golyóálló mellény? Nos, odáig nem akarunk eljutni, esetenként azonban vállaljuk! Pataki Sándor • Kárpótlási jegyek hava Utak az Atlasz körül Születésnapot tartott az Atlasz utazási kft, hiszen a minap ünnepelte a szegedi székhelyű, országosan kiterjedt, amerikai érdekeltségű vállalkozás a létrejöttének második évfordulóját. Ügyvezetője, egyben a szegedi iroda irányítója dr. tíotytyán Éva ez alkalommal még más „ családi eseményről " is szólt: nevezetesen az osztrák Neckermann céggel kötött házasság eredményeiről. Együttesen az Atlasz tevékenysége a nehéz korszakban is nyereséges, elégedettek lehetnek az 1992-es esztendővel. Mindez hangsúlyozottan úgy igaz, hogy az elégedettség csak a vevőkörrel, az utazási szolgáltatásokat igénybevevőkkel, a szerencsésen egyre bővebb törzsközönséggel közösen lehet jogos. Nos, szolgáltatásaik árai és a színvonal szerencsésen alakultak. Ezt mind a Neckermann-utak. mind a tengerentúli kapcsolatokkal szervezett utazások, a saját szervezésű üdülések és városlátogatások igazolják. Gyümölcsöző a KLM holland légitársasággal mostanában még szorosabbra fűződő hagyományos kapcsolatuk is. Az idei év újdonságai között számos egzotikus ajánlatot lehet találni, s a Neckermann, a KLM, valamint a tengerentúli kapcsolatok hasonlóan jó színvonalú. közepes árfekvésű utakat garantálnak. Külön figyelmet érdemelnek az akciók: közülük rögvest kiemelendő, hogy aki február 15-től kárpótlási jegyét utazásra kívánja átváltani, ezt korlátozott ideig napi árfolyamon az Atlasz irodáiban megteheti. A néhány hét csupán próbaidő, hiszen ezzel a megoldással úttörő szerepet vállal az utazási iroda. Nemes gesztus a kétesztendős születésnap alkalmából, hogy február 15-től március 31-ig a meghirdetett bármely út teljes összegű befizetése esetén tíz százalék kedvezményt adnak. A számos újdonság között feltétlenül számon kell tartani a KLM kedvezményes amszterdami várolátogató túráját, s azt a tényt, hogy az Atlaszt felvették a nemzetközi légifuvarozók társaságába, így, mint 1ATA részes, a számítógépes rendszer segítségével bármely légitársaság bármely járatára naprakész információk birtokában helyet foglal. Az utazni vágyó polgár szolgálatára. B. P.