Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-27 / 49. szám

KÖLYÖK SZOMBAT, 1993. FEBR. 27. 'N!^' "Nlf^ ^if ^^^ ife' ^tf ^ilf' ^^^ ^itf* '^t*' ^^^ ^^^ ^^^^^^ ""^L1" /|S /|\ /JN ^ ^ /|S /]\ yjs /|\ ^ rt* "T* Jr1 ^ 'T* ^ Á Jy* -T* Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á 'T* Á Á Á Á Á Á Á Á 'T* Á 'T* Á Á Á Á •m Á Á Á Á Á /p« Jpv /|\ * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * Volt egyszer egy lány­ka; apja is, anyja is meg­halt, s ő maga olyan nagy szegénységbe jutott, hogy már nem volt egyebe, mint az egy szál rajta való ruhája meg a kezében egy darabka kenyér. Gondolta szegény lány­ka, ha már nincs senkije, semmije, mit időzzék a faluban; elindult hát, neki a világnak, az egy szál rajta való ruhában s ke­zében a darabka kenyér­rel. Ahogy megy, mendegél az országúton, szembejön egy öregember, meglátja a lányka kezében a ke­nyeret, és azt mondja: - Jaj, édes lelkem, há­rom napja nem ettem, ret­tentően éhes vagyok, kér­lek, szánj meg egy darab­ka kenyérrel! A lánykának megesett a szíve az éhes öregem­beren, s odaadta neki a kenyerét. Ment tovább, egyszer csak lát az út mentén egy didergő kis­fiút. Azt mondja a kisfiú: - Jaj, kérlek, szánj meg engem, látod, megfagyok itt a hidegben, legkivált a fejem fázik. A lányka odaadta a sapkáját a kisfiúnak, s Grimm A csillagruha ment tovább. Ahogy megy, mendegél, szembetalál­kozik egy anyókával. - Jaj, édes lányom ­mondja az anyóka -, lá­tod, milyen keserves sors­ra jutottam, már egy öltő ruhám sincs, amivel a tes­temet befödhetném. A lányka megszánta az anyót, levetette a ruháját, ráadta az anyókára, s ment tovább. Ahogy megy, mendegél, talál az útfélen egy öreg koldust; mutatja az öreg koldus a lábát: - Jaj, édes lányom, lá­tod, hogy föltörte a tal­pamat ez a köves út, menni se bírok tovább, csak ülök itt az útfélen a fagyban. A lányka megszánta a koldust, levetette gyorsan a cipőjét, és nekiadta. Meztéláb ment tovább, de már így, cipő nélkül, ruha nélkül, nem akart tovább az úton menni, letért hát, be egy erdőbe. Közben beesteledett, leszállt a sötétség. Megy a lányka az erdőben, egy­szer csak hallja, hogy va­laki sír, siránkozik a fák közt: - Jaj nekem, boldogta­lannak, egy árva ing nem sok, de annyim sincsen, amivel fázó testemet fe­dezhetném! A lányka nem is nézte, ki az, mi az; gyorsan le­húzta magáról az egy szál inget, amije volt, s odaad­ta annak a szegény sirán­kozónak. „Úgyis sötét van, nem lát senki, elle­hetek ing nélkül is" ­gondolta. Azzal fölpillantott a ma­gasba; látta, hogy egyik csillag a másik után gyul­lad ki az égen. Aztán mintha az ég megmozdult volna, mintha egy kicsit megrázta volna magát; és a következő pillanatban elkezdtek zizegve hullani a csillagok, s ahogy hul­lottak, mindjárt össze is fonódtak, s a lányka, aki mindenét elosztogatta, egyszerre csak ott állt te­tőtől talpig fényesen, zi­zegő, csillogó csillagruhá­ban. A derekán pedig csil­lagkötény volt, és a csil­lagkötény zsebében egy halomnyi csillagokból való drágakő; és a kislány so­ha többé nem látott ínsé­get, s holta napjáig gond­talanul élt a csillag­pénzből. (Átdolgozta: Rónay György) Szánk Sándor A cica Réti Barnabás Gábor rajza (Madách Imre Általános Iskola, 5b) A kiscica még sosem látott telet. Egy nyári délutánon született egy illatos szénaboglyában. Mikor beköszöntött az ősz, és éjszakánként dideregve pislákoltak a csillagok, a kiscica elindult, hogy melegebb kuckót keressen magának. így jutott el a konyhába, ahol gazdasszonya édes fejecskével várta őt. - Ez finom volt - nyalogatta bajuszkáját a cica, s elégedetten nyújtózott el a heverő puha párnáján. Reggel, amikor virradni kezdett, a cica felfedezte az ablakot, s ügyes ugrással a virágcserepek között termett. Kíváncsian kinézett az udvarra, ahol mindent frissen hullott hó borított. Mennyi tejecske, gondolta a cica, és orrát az ablak hű­vös üvegéhez szorította. - Menj csak, cicuskám - nyitotta ki az ablakot a gazd­asszony. - Mnyau! - kiáltott fel a cica ijedten, amikor a hideg hóba huppant, és szőrét felborzolva rohant vissza a friss tejtől illatozó, meleg konyhába. Képrejtvénypályázat [ K O Ezúttal Varga Pál (Kistelek, Kos­suth u. 165.), és itj. Csillik László (Szeged, Madách u. 2.) képrejt­vényeit kell megfejteni, s az ered­K e.^ e cu ményt március 3-áig beküldeni hozzánk. Címünk: 6740 Szeged, Stefánia 10. A borítékra írjátok rá: „Képrejtvény pályázat." Megfejtések - nyertesek Virágsziromtépésben egészen meglepő eredmények születtek, mi a legegyszerűbb megoldást fogadtuk el: az első sor negyedik virágjáról egy, a második sor második virágjáról két szirmot kellett leszakítani. Nyertesek: Rajnai Zsuzsanna, Szeged, Csongrádi sgt. 2/A., Szónoky Judit, Szeged, József A. sgt. 58., és Kiss Hajnalka, Szeged, Tabán u. 10. V. 15. A képrejtvények megfejtése: Beperel, Csaba (Kálmán Csaba, a földadvány szerzője szellemesen a saját nevét is rejtvénybe foglalta), Egyetlenem, Páros. Nyerteseink: Olasz Éva, Makó, Deák Ferenc u. 59., Sándor András, Makó, Váradi u. 46., és Bucsy Magdolna, Szeged, Széchenyi tér 2/A. Gratulálunk! A nyereményeket postán küldjük el. Kísérlet pingponglabdával Szinte hihetetlen, a józan ész­szel látszólag ellenkező kísérle­tet végezhetsz, ha van egy ping­ponglabdád (vagy más hasonló, könnyű labdád). Helyezzünk az asztalra egy üres dobozt, mely­nek falától 2-3 centiméterre te­gyük a pingponglabdát. Azután fujjunk erősen a labda meg a doboz oldala közé egy papírból összetekert csövön át. Azt várnánk, hogy az odafújt levegő majd eltaszítja a labdát a do­boztól. Az ellenkezője történik: a labda a dobozhoz vágódik, csak úgy koppan! Mit bizonyít ez a kísérletünk? Azt, hogy a sebesen áramló levegőben ki­sebb lesz a nyomás, es a labda másik oldalán lévő levegő na­gyobb nyomása vágja oda azt a doboz oldalához. (Öveges József: Játsszunk fizikát!) ABCDE FGHl J KLMNOP • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • I • • • Pontosan öt pontot kell elhelyezni a táblázatba oly módon, hogy 11 darab 5 pontos sort kapjunk. A megfejtéseket március 3-áig küldjétek be szerkesztőségünkbe (6740 Szeged, Stefánia 10.). A borítékra írjátok rá: „Pont öt." Miért van a templomnak tornya? Részben, mert a harang sza­va így akadály nélkül messzire száll, részben, mert ez is dí­szessé, tekintélyessé, a többi épülettől elütővé tette a tem­plomot. A papok azt tanítják, hogy az Isten az égben lakik, márpedig a torony az ég felé, vagyis Isten felé mutat. A torony kezdetben védelmi célokat szolgált. Az őrt álló ka­tona ott látta meg először, ha ellenség közeledett a vár felé. Mivel minden várban volt temp­lom, rendszerint annak építették legmagasabbra a tornyát, és az őr félreverte a harangot, ha ellenséget látott. A faluban többnyire maga a templom volt az erődítmény, oda húzódott be a falu apraja-nagyja, ha vesze­delembe kerültek. Amikor nem az ellenség, ha­nem a tűz tört rá az emberekre, a legmagasabb templomtorony volt a tűztorony, ahol éjjel­nappal őrséget álltak. Ludwik Jerzy Kern A a fényképésznél Fénykép kellett a zsiráfnak, fényképészhez ment vasárnap. - Le tud engem fényképezni? - Kérem! - Szépen tud ön fényképezni? - Szépen. - És a képet most csinálja? - Nyomban! - Van-e hozzá masinája? - Ott van! - Nem fog a kép elmozdulni? - Kár izgulni. - És elférek majd a képen? - Csak a fele fér rá, kérem. - S mi lesz a másik felemmel? - Hát, azt majd külön veszem fel. - De remélem, nem lesz drága. - Két kép ára. - Hátha elférek egy képen! - Semmiképpen! - Nos, ha másképp nem megy: rajta! Csett: a lába. Csett: a torka. - Kész! Fél meg fél az egy egész. Uram, roppant vonzó rajta! Rab Zsuzsa fordítása Tudjátok...? Vad állat-e a gorilla ? Csak az amerikai rémfil­mek szerint, ahol a torony­magas King Kong szőke leányzókat ragad el, hogy felhőkarcolóról felhőkar­colóra ugráljon velük. Természettudósok megfi­gyelték, hogy a gorilla, le­gyen bármilyen szép szál állat, nem támad az em­berre, inkább visszahúzódik közeledtére. Fenyegető vi­csorgása és karmozdulatai, melldöngetése és morgása csak arra figyelmeztetnek bennünket: hagyjuk békén. „Belharcba" csak akkor bocsátkozik, ha sarokba szorítják, üldözik és őt fenyegetik. Nem esz meg - nyug­tatjuk gyerekeinket -, és a gorilla valóban ritkán tápl­álkozik hússal, s inkább csak fogságban. A szabad­ban élő, „vad" gorilla főként növényi táplálékkal tartja fenn félelmetes kondícióját; reggeltől estig 30-35 kilo­gramm levelet tépdes le a fákról és a cserjékről. Emiatt még sajnálhatjuk is: nap­jának jó részét kénytelen az általa kedvelt fák és bokrok felkutatásával tölteni. (Fogyaszt azért gyümölcsöt, bogyókat, sőt kisebb em­lősöket is.) A hímek testmagassága gyakran meghaladja a 2 métert, a nőstények inkább hozzáillenének a Homo sapiens hím pélyányaihoz ­persze csak magasságban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom