Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-20 / 43. szám

• Dudás panasza Mit (nem) eszik egy gyalogló? Dudás Gyula tavaly sokáig reménykedhetett abban, hogy a magyar és a szegedi atlétikát képvi­selheti a barcelonai olimpián. A Szegedi VSE gyaloglója azonban egy olyan pechsorozat szenvedő alanya lett, amely teljesen lebéní­totta a teljesítményét. Az olimpiai számok ki­vételével valamennyiben csúcsokat döntött, csak az olimpiára szóló repü­lőjegyet jelentő távon nem sikerült a normát abszolválni. Az 50 km-es táv világbaj­noki 14. helyezettje azonban az idén nem adta fel. Újult erővel látott munkához, csakhát a ter­veit úgy tűnik most sem tudja teljesíteni, mert nem csak egyesületének, hanem saját magának is kevés a pénze. Szerdán kissé szégyenlősen, de erőt vett magán, hogy elmond­ja gondját, s lapunkon keresz­tül segítséget kéljen. - Intézeti gyerek voltam. Nincs semmiféle családi kötő­désem, senkire nem szá­míthatok a rokonság körében. A havi jövedelmem 12 ezer fo­rint, amiből az összes rezsit, a sportruházkodást ki kell fi­zetnem, s alig marad valami az étkezésemre. A napi két-három edzéshez pedig energia kel­lene. Azért szeretem ha edzőtá­borban vagyok, mert ott meg­felelő kalóriájú és mennyiségű ételt kapok. Itthon már más a helyzet, nagyon számolgatnom kell, hogy kijöjjek a hónap vé­géig a rendelkezésemre álló összegből. • Milyen erőpróbákra készül? - A jövő hónapban a békés­csabai versenyen a 20 km-en szeretném telejsíteni a vb-ki­küldetési szintjét. Áprilisban Mexikóban Világ Kupát ren­deznek, s azon csak akkor tu­dok elindulni, ha az egyesü­letem hozzájárul az utazási költségekhez. Az idén augusz­tusban pedig Stuttgart ad ott-' hont a világbajnokságnak. • Tehát bőven van lehető­sége arra, hogy jobb évet zárjon, mint a tavalyi volt. - így van! Azonban csak úgy tudnám a terveimet megvalósítani, ha támogatókat találnék, akiket aztán a nagy nemzetközi versenyen reklá­moznék. Csak annyit még ma­gamról, hogy többszörös ma­gyar bajnok vagyok, az elmúlt évig országos csúcstartó. Ter­mészetesen szeretném vissza­hódítani a rekordot. Szegeden, sajnos egyre ke­vesebb azon egyéni sportolók száma, akik a nemzetközi porondon is megállják a he­lyüket. Dudás Gyula még ezen kevesek közi tartozik. Érdemes hát támogatni. Aki így gondol­kodik hívja fel a Szegedi VSE­t a 314—707-es telefonszámon. Reméljük lesznek néhányan... Süli Jóxsaf • A vendégeknek 200 ezer schilling a tét A mait leszámítva, még egy mérkőzésük lesz a Szuper Ligában a Papíron SC Szeged férfi röplabdásainak, a to­vábbiakban a magyar bajnokságban folytatják. A mos­tani összecsapás nagy csatit ígér, nemcsak azért, mert ősszel 3:0-as vereséget szenvedtek a szegcdiek, a vendé­geknek az első hely a tét, ami 200 ezer schillinget ér! A li­gában első helyen végző csapatnak ugyanis ennyi a jutal­ma, és ezért csehek külön párharcot vívnak az arany­éremre ugyancsak esélyes Mladost Zagreb gárdájával. • Mi van akkor, ha még­sem „botlanak" meg a so­mogyországiak, és a Papí­ron SC.a kettes rajtszám­mal kénytelen bekapcsolód­ni a magyar bajnokságba? Akkor sem dől össze a vi­lág, nem esünk kétségbe! Ám az egyes valahogy mégis job­ban tetszik, de hogy a mienk lehessen, azért most és a jövő szombaton is nyernünk kell... Az újszegedi Sportcsar­nokban ma délután 5 órakor kezdődő mérkőzésen a pa­pironosok Lapsin, Vámos, Pri­cop, Hulmann, Voronkov és Csíkos összeállítású csapattal kezdenek. Készenlétben áll még a jó formában levő Pe­theő, Melkvi valamint Polgár. Gyürki SZOMBAT, 1993. FEBR. 20. SPORT 13 • Berti Vogts, a német labda­rúgó válogatott szövetségi ka­pitánya szeretné, ha nem lenne téli szünet a Bundesligában, ahol tízhetes pihenő után a hét végén ismét folytatódik a pont­vadászat. - Azon vagyok, hogy ne le­gyen ilyen hosszú kihagyás, a csapatoknak folyamatosan kel­lene mérkőzéseket játszaniuk. Példaként Vogts megemlí­tette, hogy a jelentősebb labda­rúgó nemzeteknél, mint pél­dául az olasz, a spanyol, az an­gol vagy a holland, tulajdon­képpen megszakítás nélkül zaj­Szünet nélkül lik a bajnokság. A 46 éves szakember természetesen a vá­logatott érdekeire való tekintet­tel kívánja a téli szünetet meg­szüntetni. Javasolta ugyanak­kor azt is, hogy a fordulók sű­rűségét csökkentsék, hogy a válogatott rendszeresen együtt tudjon készülni. A nemzeti tizenegy követ­kező fellépésére egyébként Glasgow-ban kerül sor, Skócia ellen. Vogts elsősorban azokra a labdarúgókra számít, akik részt vettek a dél-amerikai túrán. A kapitány a jövőben csök­kenteni szeretné olaszországi látogatásait is. Gyakran elő­fordult ugyanis, hogy hiába utazott el megtekinteni a Cal­cióban szereplő német idegen­légiósokat, azok ugyanis nem kaptak helyet a klubcsapatban. A jövőben ezeknek a játéko­soknak a válogatottban kell bizonyítani jó formájukat. Vogts beszámolt róla, hogy bár Brehme és Vötter lemondta a válogatottságot, ő szükség esetén számít a játékukra. • Lesz-e bajnokavatás? Az utolsó hazai hokimeccs következik Parádéra készülnek a szegediek Utolsó hazai bajnoki mérkőzését játsza ma este a városi műjégpályán az OB Il-es Szegedi Manager's JSC együttese. Az ellenfél a Chicago gárdája lesz, mely a bajnokság kezdetén, a fővárosban nehezebb próba elé állította a szegedi hokisokat, mint amihez szoktak. Jó mérkőzés várható tehát ma délután 4 órától, s a tét sem kicsi, hiszen, ha Kulikovék nyernek, akkor az utolsó, pomázi mérkőzéstói függetlenül már OB II­es bajnoknak tekinthető a Szegedi Manager's JSC, amely a hírek szerint a legerősebb összeállításban lép pályára. • Többször is említettem, az őszi fordulók kezdetén a zág­rábi és a pozsonyi csapat volt a legesélyesebb, szinte mindenki arra tippelt, hogy közülük ke­rül ki a „befutó" - emlékezett korábbi meglátásaira Nyári Sándor, amikor soron követ­kező feladatukról cseréltünk gondolatot. - Azóta, ha nem is nagyot, de változott a helyzet, mert a félelmetes menetelésbe kezdő Odolena sorozatban érte el tiszteletet parancsoló ered­ményeit, amikkel favorittá lé­pett elő. A szakemberek egyöntetű véleménye, a cseh válogatott három kezdő játé­kosát felvonultató magas csa­patnak (két centerük 2 mé­teren felüli) jó esélye van az első hely megszerzésére. • A Papíron sem panasz­kodhat, sok értékés „skal­pot" mondhat magáénak, hiszen a sok másik mellett legyőzte például a pozsonyi csapatot, megverte az Eu­rópa-hirű Mladost Zágre­bet, most - nehogy szó érje a ház elejét - az Odolenát is illene „padlóra" küldeni... - Meggyőződésem, nehezen verhető csapat, mert az első helyért járó pénznél aligha kell jobb és hatásosabb „dopping­szer". Ha mi lennénk hasonló helyzetben, aligha szenved­nénk vereséget... Játékosaim túl tették magukat az áldatlan helyzetünkből fakadó gondjai­kon, nagyon készülnek a talál­kozóra. Pokolian nagy mérkő­zés lesz, mert nyernünk kell ahhoz, hogy a kaposváriakkal továbbra is versenyben marad­hassunk a kedvezményezettség megszerzéséért. ^••••••••••••••••••••••••íí A birkózás lázában Már az első összejövetel bi­zonyította, hogy kitűnő ötlet volt Bordányon elindítani a birkózást. Savanya Ferenc első foglalkozásán több mint 40 gyerek hallgatta az edzőt a bir­kózás alapvető ismérveiről. Azóta már a fogásokkkal is­merkednek a legkissebbektől (negyedik osztályosok) a leg­nagyobbakig (nyolcadikosok). Szeptembertől pedig Ambrus Tibor, a Szegedi VSE birkózó­ja is bekapcsolódik a szakmai munkába. Úszásoktatás felnőtteknek A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb úszótan­folyam lesz felnőttek részére az újszegedi Sportuszodában. Az oktatás február 22-én (hétfő) kezdődik, a foglalko­zásokat hétfőtől péntekig este fél 9-től fél 10-ig tartják. Je­lentkezni február 22-én este 8 órakor lehet az újszegedi Sportcsarnok földszinti elő­terében, bővebb felvilágosí­tást (későbbi turnusokkal, előjegyzésekkel kapcsolat­ban) ugyancsak ott kaphat­nak az érdeklődők. vannak időszakok amikor , Fodor és Lihotzky a válogatott keretben az a jó, ha nem történnek nagy dolgok egy csapat életében. A Szeged SC vízilabdázóiról pél­dául hetek óta csak azt tudjuk, hogy teljes lendülettel és erő­bedobással készülnek a tavaszi folytatásra, vagyis azt teszik, amit a téli alapozás (ezt a ter­minus technikust a sport­elmélet élő klasszikusai közül jó néhányan már „avasnak" tartják) alatt tenniük kell. Pozs­gay Zsolt edzővel a csütörtök esti edzés után beszélgettünk a közelmúltról és persze a kö­zeljövőjőről. • Lesz-e franciaországi túra? A pólósok csak készülnek csendben - Január legelején kezdtük meg a munkát - mondta a mes­ter - , és bizony, azóta már sok-sok kilométert leúsztak és lefutottak a srácok. Természe­tesen a súlyzózásról sem feled­keztünk meg, hiszen a napi négy órás elfoglaltságot jelentő edzéseken a szárazföldi erősí­tésnek is komoly funkciója van. • Még valamikor decem­berben egy hegyi táborozást is „megígért" Törökéknek. - A vizsgaidőszak végez­tével el is utaztunk Mátraházá­ra, ahol igazán elsőrangú kö­rülmények között gyakorol­Munkában a szegedi védelem: Scsegyerkin kapus dolgát a fehér sapkás Molnár T. és a „süllyedő" Szabó Z. igyekszik könnyíteni (Fotó: Gyenes Kálmán) hátiunk. A csodás levegőn a túrázás és a foci is nagy él­mény volt, és - kell-e monda­nom? - a hangulatra sem lehe­tett panasz. Egyetlen fájdal­mam (aminek legbelül, persze, örülök), hogy két játékosom, Lihotzky Károly és Fodor Raj­mund hetente többször is Bu­dapesten, a válogatott kerettel készül, így velük elég ritkán találkozom. Az összeszoktatás tehát emiatt „eltolódik" egy kicsit... • Egészen a márciusi, niz­zai túráig ? - Ezt még nem tudom biz­tosan. A jövő hónap elején sze­retnénk „idegenben" talál­kozni francia testvérvárosunk csapatával, ám ez a randevú nem csupán (nem elsősorban) rajtunk múlik. Akárhogy is lesz, a március 20-i bajnoki rajtig hazai edzőpartnereket is próbálunk keresni. A hét végén például Szentesen a Tungsram­mal és a házigazdák együttesé­vel is megmérkőzünk, de bízom benne, hogy a Fradi és BVSC ellen is vízbe szállha­tunk még a következő he­tekben. Réthi • Az A csoportért játszhat az SZŰRE Harmadszor is sikerült! A leglényegesebb kérdésre tulajdonképpen már csütörtök este választ adtak a Szegedi DRE röplabdázói. Ducsai Géza tanítványai a Goodmayer elleni második találkozón, idegenben, 3: l-re verték a kecskeméti lányokat, így a tegnap délutáni harmadik összecsapáson Komáromiék­nak már a legkisebb arányú győzelem is esélyt jelentett volna az A csoportos tagságra. A harmadik győzelem kiví­vásában közel százan remény­kedtek a Tabán iskola torna­csarnokában, és a szurkolókat csupán 50 percig hagyták izgulni Csókásiék. Az első és a második játszmában is a kecs­kemétiek szerezték meg a ve­zetést, ám a nagyobb rutin és a nagyobb tudás mindkét szett­ben a diákröplabdázók javára billentette a mérleg nyelvét. A 15:7-es és a 15:5-ös hazai rész­siker után a harmadik játék­részben már a kiegészítő em­berek is játéklehetőséget kap­tak az SZDRE-ben, ám Kan­czék sem engedték, hogy a vendégek 11 pontnál többet szerezzenek a folytatásban. A Ducsai-lányok tehát a lehető legsimábban jutottak túl a Goodmayeren, és március kö­zepétől már a 7-12. hely valamelyikéért szállnak majd harcba a rájátszás finisében... SZDRE-Goodmayer 3:0 (7,5,11) Tabán iskola, 100 néző V: Huszti, dr. Takács. SZDRE: DOBOS, B \ \ ZS1K, Csókási, KOMÁROMI. Szikszai, Voronkova. Cs: llm'í. Lányi, Balogh, Kancz, B. fótit. Edző: Ducsai Géza. Röplabda Szuper Liga Ma délután 5 órakor: Papíron SC-Aero Odolena Voda Pokoli nagy mérkőzés vár ránk!"

Next

/
Oldalképek
Tartalom