Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-20 / 43. szám

6 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. FEBR. 20. A Kincskereső februári száma „Hóember áll az udvaron. / Száll olvadás a hóra..." - Bár a/, idén töbh volt az olvadás, mint maga a hó, Weöres Sándor verse mégis felidézi bennünk a télvégi tavaszvárás különös hangulatát. Régi telekről szól Kormos István két verse (Téli rege. Vízöntő), míg Kosztolányi Dezső költeménye (Már néha gondolok a szerelemre) s az azt követő népköltészeti válogatás témája a szerelem. A TESTVÉRMÚZSÁK rovat nagy és sokak számára örömteli meglepetéssel jelentkezik - a népszerű televíziós gyerekműsor, a KÖLYÖKIDO mutatkozik be a rovat különkiadásában. A szerkesztő Takács Vera cikke és a Kölyökidő délelőtt című burleszk mellett a műsor valamennyi „sztárjának" fotóját is megtaláljuk, s még a színes fedőlapon is kedvenceink csoportképe látható. A farsangi számban sok a vidámság: Veress Miklós Cirkusz című vercíklusa, Nagy Lajos Képtelen természetrajza meg az újabb „murphyáda" gondoskodik a vidámságról, s hozzájuk csatlakozik a Lángeszű mókamesterek sorozat válogatása Petőfi és Arany egymáshoz írt leveleiből. Gaál Éva két rajzos sorozata: a Safir és Safina. illetve a bibliai ihletésű AZ ÉLET KÖNYVE ismét megtalálható a Kincskereső lapjain, s folytatódik Janikovszky Éva-Réber László Kire ütött ez a gyerek? című „kamaszéletrajza" is. A MIÉRT SZÉP? rovatban Petőfi Sándor A puszta, télen című versét elemzi Beney Zsuzsa, az ÉDES ANYANYELVÜNK Deme László nyelvművelő cikksorozatának első darabját közli. Nem hiányzik a SZÍVHANGOK és a gyerekírásokat bemutató ÍGY ÍRUNK MI sem. A Kincskereső februári számát Papp György, Dallos Jenő, Szemethy Imre és Csala Károly illusztrálta. A hátsó borítón M. C. Escher grafikáiban gyönyörködhetünk. • Új minikönyv Szeged első nyomdája A szegedi nyomdászat történetét dolgozta fel legújabb minikönyvében dr. Bátyai Jenő város- és technikatörténész. A cím - Betűvetőink jubileuma - jelzi, hogy évforduló adta az apropót az összegzésrj:, a visszaemlékezésre, a PNYME Csongrád Megyei Csoportja megalapításának negyedszázados jubileuma. Vincze György nyomdászcimborámnak ajánlom, olvasom a legelején, s ezzel Bátyai eleve „elárulja" magát: jelzi, hogy személyesen is kötődik a nyomdászokhoz, ahogy ő mondja, a betűvetőkhöz. Akit igazán érdekel Szeged és a technikatörténet, az csemegézhet a könyvecskében. Megtudhatja, nyomdászati vonatkozásban mekkora a jelentősége, hogy a komáromi születésű és Bécsben tanult Grünn Orbán letelepedett városunkban. Azzal a szándékkal, hogy könyvnyomdát nyisson. Az 1801. augusztus 29-én keltezett folyamodványára azonban a királyi engedélyt csak csak 1802. október 22-én kapta meg. A királyi passzus késése, persze, nem zavarta Grünnt abban. hogy munkáját előbb meg ne kezdje. Első nyomdai terméke Benyák Bernát szegedi piarista papköltő ünnepi verse volt, amelyet a Pozsonyi Ignác által alapított első kórház alapkőletételére, 1801. október 27ére adtak ki. A Grünn-nyomda kezdetben a Palánkban, majd 1810-től a mai Széchenyi téri saját házban működött, amelyet Vedres István tervei alapján Schwörtz János épített. Ma a Debreceni Étterem található benne. Amikor betérünk egy ebédre, avagy egy üdítőre, hiába az 1976-ban avatott emléktábla, nem a régi betűvetők jutnak eszünkbe. Ezért jó, hogy a mai könyvpiacon ilyen kiadványokkal is találkozni lehet. F. K. • A színház operatársulata Angyal Mária rendezésében, Kocsár Balázs vezényletével vasárnap délután felújításként mutatja be Verdi Aidáját. A címszerepet Misura Zsuzsa, az Operaház magánénekese alakítja. a továbhi szerepekben Juhász Józsefet, Gyimesi Kálmánt, Varsányi Máriát, Kővári Csabát és Altorjay Tamást láthatjuk. (Misura Zsuzsával hétfőn este 6 órakor a JATE aulájában is találkozhat a közönség. ahová a Szegedi Operabarátok Egyesülete beszélgetésre invitál minden érdeklődőt.) A művésznőnek régi nagy szerepe az Aida, annak idején ezzel debütált az Operaházban, tavaly pedig bravúros beugrással mentette meg a népstadioni híres-hírhedt Raffa-produkciót, amikor a beharangozott világsztár, Katia Ricciarelli váratlanul „visszalépett". - A felkérés már megvolt három héttel előtte, de csak aznap derült ki. hogy én éneklem. Izgalmas nap volt. délután elpróbáltam a Maestróval. majd jött az esti előadás. Életem legjobb Aidáját énelkeltem, mert éreztem, hogy a felelősség borzasztó nagy rajtam, negyvenezer becsapott, félrevezetett ember várta tőlem, hogy valami szépet kapjon, és a kollégák olyan fantasztikus odafigyelését, segítségét és drukkolását is éreztem, ami ritkaság a mi szakmánkban. • A zavaró körülmények ellenére nagy sikert aratott. - Felejthetetlen élmény volt, az előadás végén negyvenezer ember a nézőtérről, a kétezer szereplő pedig a színpadról tapsolt. Egyik illusztris po• Vasárnap opera-lelújítás Zsuzsa emlékezetes Aidái • Ruha Istvánt nem kell bemutatni, ráadásul lassan a tucathoz közelít itteni vendégszerepléseinek száma. Mégis különleges alkalomnak ígérkezik a mostani, hisz a műsorváltozás jóvoltából Vivaldi nagyon népszerű versenyműciklusát, a Négy évszakot fogja játszani. Közel 800 szerzeménye ismert a XVII-XVIII. században élt olasz komponistának, több mint fele versenymű. Legismertebb a négy, egyenként három tételes műből álló ciklus, amely az első programzenék egyikének is mondható. (Ez egyébként az alkotó életének delén született, egy tizenkét darabot tartalmazó sorozatban. (A címszavakat a szerző bejegyezte a partitúrába, hozzá rövid szövegeket. Ezek szabályszerű szonettek„Szegedre úgy jövök, mintha hazajönnék" Etikusunk pedig - nem tudván a beugrásról - megjegyezte: „Milyen gyönyörűen énekel ez a Ricciarelli, nem hiába világsztár!" Akkor mondták meg neki, hogy nem a Ricciarelli volt az, hanem „csak" a Misura. • Igazán nem panaszkodhat, Szegeden mindig sztárként fogadják... - Ide úgy jövök, mintha hazajönnék. Pontosan érzem a közönség szeretetét, nagyon meghat, hogy amikor a szegedi koncerteken megjelenek, és még egy hangot sem énekelek, máris átütő taps fogad. Ilyenkor nyelnem kell kettőt, hogy el ne érzékenyüljek. • Hétfő este beszélgetésre hivatalos az operabarátokhoz, mit fog énekelni? - Elég sűrű a programom, próbáim vannak, majd négy nap alatt három Aidát énekelek. ezért csak két-három áriára tudok vállalkozni, viszont szívesen válaszolok bármilyen kérdésre, akár velem kapcsolatos, akár a pesti operával. • Az Operaházba még ma is nehéz jegyet szerezni... - Sajnos amíg tavaly az előadások teltházzal mentek, addig mostanában már az Operaházban is előfordul néha, hogy a nézettség a nyolcvan százalékot sem éri el. Az embereknek nincs pénzük 1000-1500 forintot adni egy jegyért. Ma már ha egy házaspár két gyerekkel meg szeretne nézni egy hétköznapi Wagner-előadást, akkor az annyiba kerülne, mint egy kisebb nyugdíj. Talán olcsóbb díszletekkel, kevésbé látványos rendezéssel lehetne változtatni ezen, néhány operát pedig inkább koncertszerűen kellene előadni. Április 4-én és 8-án például A bolygó hollandit mutatjuk be így az Operaházban Szimonov mester irányításával. • Milyen szerepekre készül még mostanában? - A májusi felújításon A rózsalovag Tábornagynéját énekelem, ősszel pedig a Don Carlos-premieren Erzsébetet alakítom. Hollósi Zsolt ••••••••••••••••• • Hangversenykalauz Négy évszak a télben - Ruha Istvánnal Szerencsére csak műsor- és nem szereplőváltozás fogadja majd hétfőn a szegedi Deák gimnáziumba látogató zenebarátokat és a Filharmónia „C" jelű kamarasorozatának bérlőit. Tehát a világhírű kolozsvári hegedűművész, a Szegedre rendszeresen visszajáró Ruha István lesz a szólistája a Weiner kamarazenekar koncertjének. ben adják e hegedűversenyek „tartalmát". Csak néhány jellegzetes cím: Csörgedeznek a patakok, Madarak éneke, Szenvedés a hőségtől, A gerle, Alvó részegek, A vadászat, Az eső. A hangverseny második részében megszólaló Carmenfantázia az eredetileg „Francia estnek" tervezett programot őrzi. Bizet operájának népszerű melódiáit az 1932-ben született Rogyion Scsedrin szedte csokorba, formálta egy nagyívű, balettszvitszerű zenekari alkotássá huszonöt évvel ezelőtt. S hogy miért pont ilyenné formálta az új köntösbe öltöztetett dallamokat? A magyarázat egyszerű: a Bolsoj színház világhírű prímabalerinája Pliszeckája volt a felesége. A Carmen-fantázia megszólaltatásában a Weiner zenekar mellett közreműködik a Szeged Ütőegyüttes, valamint a Konzervatórium hallgatóiból alakult, Meszlényi László vezette Musica Parlante hangszeregyüttes is. A fél 8-kor kezdődő est karmestere Wéninger Richárd. # Kutas János • A kivilágított város fénytérképén kirajzolódva napsugarain szerteágazó sugárutak, a hármas gyűrűjű körútrends/er középpontjában a város szíve: ékszerdobozunk, az eklektikájában csillogó Széchenyi tér! A jellegzetes, egykor viruló platánok mai kínjukkal, pusztulás előtti fájdalommal, korhadóan aszfaltba ágyazva. A méltóságteljes paloták alján sápadt és sötét kirakatok, „elérhetetlenül" felemelt értékű áruikkal, vérszegény és foghíjas nevű feliratokkal. Téli álmukat alvó,' megkopaszodott terek, sétányok, helyenként lepellel védett szobrok és utcák sora koszban, piszokban, szemétben. Ez is Szeged. A tudomány, a közművelődés, a művészet patinás épületei ugyancsak csendes álomlátásban... kimondhatatlanul nagy és sok-sok érték vigyázőiként, a holnapba vetett hit ringatásában. Mert nélkülük nem Szeged ez a város. A féltett, ápolt belváros a lakótelepek - Felsőváros, Tabán, Tarján, Északi városrész, Mak• Vita Szeged jövőjéről 14. Körkép téli éjszakán kosháza, Rókus - karolásában. Panelvárosok, beton és beton, kalitkába zárt érzelmekkel! Alvó tízezrek: kiábrándult öregek, csalódott fiatalok, hit és remény nélküli gyerekek, kukázó macskák, kóbor kutyák, kószáló és kóválygó emberek. Lakótelepi iskolák rikoltó, üvöltő riasztójukkal, rendőrautók, vaklárma itt, betörés ott, megfagyott toprongyos amott. És még mennyi minden az éj sötétjében! „Béke Szálloda" Mars tér 13. - a pihenő Csillag börtön „öröklakásokkal" és „nehézemberekkel". Előtte ildomosán a zene börtönében, a kedvelt Sing-Singben a ritmusosan kopogó rap-zenére táncot mímelő elit ifjúság. És a többi? Lenn a pincékben, immár a patkányok búvóhelyét felváltó éji paradicsomban nyüzsgő élet: játéktermek, Fenn a magasban néhány fénysugár - Babits városházája a kis karcsú, égőszemű toronnyal s a kacéran hordó, cifrázott erkéllyel - az öreg szalámigyár érlelőtornyán mindössze négy nagy betű, de az világmárka: PICK künn a periférián, a Vér-tóval szemben füzérszerűen piros fényével díszesen az új telefontorony - a körtöltésen túl pedig, ott lenn a „medencében" lobogó gázfáklyák között fényezetten csillogó tartályok, s ez a sárgásvörös szin pásztázottan a város északi részének égboltján körkörösen mégis, a gyermekeink nyelvén: a töksötét éjszaka és a „méla" csönd. - íme, ez a szétterpeszkedő település, a porváros. Szeged éjjel! biliárdszalonok, sejtelmesen villogó sugárnyalábok, mámorító szeszesitalok, kibomló női testek, szex és erotika leplezve és tálalva, kiárusítva, ömlő pénzfolyamok. Rejtőzködő bűntanyák. Ez is a mi városunk! Hát a többi, a pénz nélküli maradék ifjúság? Tizenéves csavargó, bagózó és ittas gyerekek, garázda fiatalok! Hová, merre, miért? Rohamkocsik, villogó mentőautók. A félhomályban és a sötétség kárpitja mögött rongyos, lyukas takaró alól kikandikáló szegénység és nyomor, félelmetesen bennük rejlő bajlós előítéletekkel. Mozdulatlan, pihenő, alvó és álmodó ez a város? Pályaudvarok és buszállomások csendben. Suhanó taxik. Innen-onnan a friss kenyér kiáramló, kellemes illata. Kórházban, klinikákon életmentő tüsténkedés, gyógyulásban reménykedő betegek vigyázása. Laktanyába visszatérő tűzoltókocsik. A két közúti híd kinyúló karjának ölelésében a szendergő Újszeged. Mutatóban „elöregedő" új lakóteleppel, kacsalábon forgó kastélyokkal, villanegyedekkel, számos közintézménnyel és a feltámasztásra váró vagy halódó népligettel. Ez még Szeged! Víz nélkül elképzelhetetlen ez a város. A mocskos „szőke Tisza" zajló jégtábláin karcsú, fehér sirályok. A rakpart és a sétány kihalt, egyedül Juhász Gyula tekintete szoborba merevedve. Pillantásom az övében, gondolatom a város „főutcájáról" egyező, vele együtt az ajkamon: „A Tisza-parton halkan ballagok, Es hallgatom, mit sírnak a habok?" A nominális stílusomból kizökkent az idézett versrészlet. Magam az éjszakában ébren, izgatottan kérdem: Síró habok? Vajon miért sírnak, kiért-miért zokognak? Talán arról, hgy az álomba merült s nyugodtnak látszó város lélegzésében ott a fájdalom szülte, pihegő nyugtalanság is: mi vár rám és mi vár erre a városra holnap? Fenn a magasban néhány fénysugár - talán reménysugár. Nemsokára kialszanak a város fényei. Igen, az új nap ébredésének bíbor színében látom a porvárost, mégis kesergek. Gyötrődöm, mert nappal, a Nap megvilágításában még porosabbnak, piszkosabbnak tűnik majd a város. Tudom, nem álmodni kell, hanem ébren akarni és tenni, hogy a következő napot, a várva várt holnapot már csak az éjszaka sötétje takarja be por és szomorúság nélkül, tiszta lelkiismerettel. Plssko András