Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-08 / 32. szám
2 HU SPORTJA 1993. február 8. Teke Szuper Liga ESK-bravúr a listavezető ellen A tekézők Szuper Ligájának legutóbbi fordulójában a listavezető BKV Előre női csapata látogatott Szegedre, ahol a BEK és Világ Kupagyőztes SZESK (az egykori Építők jogutódja) ellen vette fel a küzdelmet. A találkozót a szegedi együttes nyerte - nem is akármekkora fölénnyel! A hazai csapatból Török egészen kiemelkedőt gurított, de a többiek formájára sem lehetett panasz. Ezzel a sikerével egyébként az ESK már a 4 között érezheti magát, azaz Vidácsnéék komoly eséllyel pályázhatnak a nemzetközi kupaszereplésre. Az idén igencsak gyengén menelelő Postás-lányok hazai környezetben az ózdiakat ...Török (SZESK) a bábukai szuggerálja. (Fotó:'Schmidt Andrea) Ótott (Sz. Postás) a golyót győzködi... fogadták, és (végre!) nyerni tudtak. Szegedi ESK-BKV Előre 6:2 (2529:2414) Női mérkőzés. Délép-csarnok. Pontszerzők: Török 457, Vidácsné 431. Bödőné 433, Krecsenszki 414, ill. Zacsovics 441, Kovácsné 416. Ifjúságiak. Szegedi ESKBKV Előre 1:3 (821:835). Pontszerzők: Lonkai 436, illetve Szabó 420. Szegedi Postás-Ózdi Kohász 5:3 (2481:2432) Női mérkőzés. Postás-csarnok. Pontszerzők: Ótott 429, Jenei 427, Bozó 427, ill. Lipárdiné 427, Lőrinczné 414, Vargáné 413. Előkészületi mérkőzések BVSC-D re h e r-Szcg cd SC 5-2 (3-Q) Tatai út, 100 nézó. Vezette: Selmeczi. BVSC-Dreher: Vezér Urbányi, Csepregi, Garaba, Cseh, Farkasházy, Kósa, Bognár, Farkas, Szekula, Borgulya. (A második félidőben Lippai, Iscsak, Nagy P., Mundi, Győri, Racsov, Rácz és Szurgent is pályára lépett.). Edző: Both József. Szeged SC: Nagy Zs. Újvári, Sztain, Takács J., Nagy A., Puskás, Takó, Kiss, Bluzsin. Takács Z., Suslakov. (Szünet után a kapuban Hajdú, a mezőnyjátékosok közül pedig Váczi. Bozó, Csúcs és Kovács is játéklehetőséget kapott.). Edző: Czibere László. A meglepően alacsony nézőszámot nem csak a szombaton igen szennyezett fővárosi levegő, hanem a kényszerű „pályamódosítás" is befolyásolhatta. Az eredetileg Szőnyi űtra kiírt előkészületi mérkőzést ugyanis a Vasutas pálya alkatlmatlansága miatt eléggé váratlanul - a nehezen megközelíthető Tatai útra tették át. Nos, az új színhely sem kedvezett a játéknak. Igáz, mindkét csapat labdarúgói „csipkedték" magukat a nagy hidegben, de folyamatos játékról nem lehetett szó. Sok volt a pontatlan átadás, a talaj gyakran megtréfálta a játékosokat. Az első félidőben védő Vezérről például nem lehetett megtudni, hogy milyen formában van, minthogy csaknem „munkanélküli" volt. Föltűnt a Szeged eléggé szervezetlen, laza. mondhatni szellős védekezése. Gyakran előfordult. hogy a vasutasok középen és a szélső hátvédek helyén egyaránt zavartalanul támadhatták a szegediek kaBowe-Dokes: K.O. Az amerikai Riddick Bowe szombaton a New York-i Madison Square Garden arénájában első alkalommal lépett szorítóba, hogy megvédje profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnoki címét. A 25 éves bajnoknak mindössze 2:19 percre volt szüksége, hogy „kivégezze" honfitársát, Michael Dokest a Boksz Világszövetség (WBA), és a Nemzetközi Boksz Szövetség (IBF) címeiért zajló küzdelem első menetében. fishet gyászolja a teniszvilág A New York-i Cornell klinikán szombaton helyi idő szerint délután 3.13 órakor 49 éves korában elhunyt a teniszvilág legendás alakja, az amerikai Arthur Ashe. A halál közvetlen oka tüdőgyulladás, de az orvosi vélemények szerint az AIDS-vlrus okozta immunbetegség/volt Ashe számára igazán végzetes. Ashe 1979-ben fejezte be pályafutását szívbetegségére hivatkozva. Két alkalommal is szívműtéten esett át, amelyek közül az 1983-ban végrehajtott operáció alkalmával H1Vvírussal fertőződött a vérátömlesztés során. Ashe 1992. április 8-án hivatalosan is bejelentette, hogy az elvégzett AIDS-vizsgálati teszt eredményei szerint ő is vírushordozó. A sportág történetében az első fekete bőrű teniszező volt, aki az amerikai Davis Kupa-csapat tagjaként győztesként emelhette magasba a díszes trófeát, illetve a U.S. Open és a wimbledoni Grand Slam-tornák férfi egyes versenyében is diadalmaskodhatott. Az 1975-ben Wimbledonban vívott férfi egyes döntőben honfitársát, az akkor 23 éves Jimmy Connorst győzte le 6:1, 6:1, 5:7, 6:4 arányban. Pályafutása dicsőséglistája: 33 tornagyőzelem (a pénzdíjakból 1,58 millió dollárt gyűjthetett), a világranglista 1-2 helyén eltöltött közel tíz év, amelyeket Grand Slam- és Davis Kupa-győzelmek (három) „tarkítottak". Kivételes pályafutásának elismeréseként 1985-ben tagja lett a teniszhírességek csarnokának. • Mérlegen a „megyeegy" Szüret után szomorkásra váltott a Zákányszék vigadalma Az őszutói vesszőfutás a kedvező összkép ellenére is el kell, hogy gondolkoztassa az illetékeseket. A kudarcszéria mutatott rá a legfényesebben: elegendő néhány kulcsjátékos kiesése, vagy formahanyatlása, s az együttes csupán egy - a sok közül. A kiesettek vagy átmenetileg kiváltak helyére állók példája igazolta, milyen elenyészően kicsi az ugrásra kész, bármikor bevethető futballisták száma. Amikor a Szőregre távozott játékos-edző. Széli János helyét az elmúlt év nyarán Búza Mihály foglalta el a kispadon, a zákányszéki vezetők abbéli óhajuknak adtak hangot, hogy szeretnének minél több saját nevelésű fiatalt látni csapatukban. A frissítés okáról Búza Mihály tájékoztatott: - Elődöm Butik Sándort és Kovács Zoltánt is magával vitte Szőregre. Török Gyula és Horváth István a Móravárosi Kinizsihez igazolt, azaz öt meghatározó labdarúgónkat vesztettük el. A veszteséget a hátországunkból képtelenek voltunk pótolni, ezért Borbás István szakosztályvezetővel úgy döntöttünk, hogy Szegedről hívott „idegenlégiósokkal" Az 1992-93-as bajnokság őszi idényében sajátos drámát mutatott be a Zákányszék együttese. A két részből szerkesztett játék első felvonásában feloldott minden feszültséget, helyükre tette a konfliktusokat. S amikor mindenki azt hitte, hogy jókedvűen távozik a „színházból", következett a második szín, melyben összevissza kuszálta a szálakat, lehetetlen helyzetbe hozta a szereplőket. Mégis azt mondjuk: a szüret utáni vesszőfutás nent takarhatja el a valódi képet, nevezetesen azt, hogy a csapat összességéhen eleget tett a vezetőség elvárásának. erősítjük meg az állományt. • Kik írták alá az átigazoló lapot? - Schachinger László, Szita Sándor. Papp Tibor, Timár László, Timár Attila, Faragó László és Juhos Péter került hozzánk a nyáron. Rajtuk kívül az ifiből előlépett Tóth Endre, Hegedűs József és Kovács Zoltán számított újoncnak a keretben. A július 10-i első edzés előtt mindenki értésére adtam, hogy csak arra számítok, aki rendszeresen látogatja a foglalkozásokat. • Volt foganatja a figyelmeztetésnek ? - Mindenki megértette, hogy a sok mozgáson alapuló támadó futball követelményeinek csak akkor tud megfelelni, ha lelkiismeretesen készül a vasárnapi „előadásra". Nagyszerű közösség kovácsolódott az elmúlt fél évben, amit egyebek mellett a 75 százalékos edzéslátogatottság is bizonyít. • Szakmai körökben is talány a Zákányszék szereplése. Az első tíz fordulóban 12 pontot gyűjtöttek, míg az utolsó öt mérkőzésen mindössze két pontra futotta felkészültségükhői. Mi, vagy ki volt az oka a nagymérvű formahanyatlásnak? - Két nagyszerű középpályásunk, Popovics Mihály és Szabó János szolgálatáról menet közben kellett lemondanunk. A kölcsönjátékosként nálunk szereplő Popovicsot a bajba jutott SZVSE szólította magához, míg Szabó Németországban talált munkalehetőséget. Talány előtlem házi gólkirályunk, Szita Sándor produkciója, aki október derekáig hat gólt pötyögtetett, az idény utolsó harmadában viszont egyszer sem tudott a kapuba találni. Ő egyébként már nincs közöttünk, új klubot keres magának. Érzékenyen érintett bennünket a szövetség döntése, miszerint a Rúzsa elleni 4-0-ra megnyert mérkőzésünket újra kellett játszanunk. A megismételt találkozó l-l-gyei végződött. Az elvesztett pont a 9. helyünkbe került. • Kik azok a játékosok, akikkel elégedett és kik okoztak csalódást? - Osztályozókönyvemben Schachinger László, Faragó László, Prágai Gábor, Timár László, Kovács Zoltán, Fodor luijos, Tóth Endre, Tóth Tibor és Szabó János neve mellett szerepel jeles érdemjegy. Szita Sándortól, Papp Tibortól és Márta Zoltántól többet vártam. • Hogyan tovább? - Január 19-én láttunk munkához. A február 16-i Mórahalom elleni első edzőmérkőzésünkig hetente három edzést tartok. • Tervek, remények? - A visszatért Szabó János mellett a közelmúltban igazolt Szabó Zsolt hadra fogását is tervezem. Elől a Juhos PéterPopovics Mihály csatárduó látszik a legjobb megoldásnak. Ali. helyen várjuk a tavaszi folytatást, azaz nem fenyeget a kiesés réme. Bízom előrelépésünkben, a 8. vagy a 9. helyen szeretnénk zárni az idényt. THÉKES ISTVÁN púját. Ebben a játékrészben a kemény, fagyott talajhoz jobban alkalmazkodó, gyorsabb fővárosiak irányították a játékot és Farkas, Borgulya, majd ismét Farkas góljával megérdemelt, 3-0-ás vezetést szereztek. Az igyekezettel szünet után sem volt baj, a cserék a Szegednek kedveztek, a játék kiegyenlítettebb lett. Szekula és Gracsov góljára előbb Farkas Z. válaszolt, majd a szabadrúgását követően kapufáról lepattant labdáját Váczi kotorta a kapuba s ezzel kialakította az 5-2-es végeredményt. Az edzők így látták: Both József: - Egészséges önbizalommal játszottunk, a csapat kezd rajtra kész állapotban lenni. A Szeged jó edzőtárs volt. Czibere László: - Kemény, alapozó munka van mögöttünk. ezután a csapatjáték javítása következik. Ennek alapvető feltétele viszont az, hogy mielőbb megtaláljam a legjobb összetételű védelmet. Ennek szükségességét a látottak csak megerősítették bennem... UGHY TIBOR • Szegedi Dózsa-Tisza-Új 6-2 (2-0) Szegedi Dózsa: Mihállfy B. - Rácz, Bóka, Horváth, Gréczi, Vándor, Polonkay, Kubát B„ Telek, Bischoff, Korpa. Csere: Kubát Á., Gil, Márton, Bugyinszky. Tisza-Új: Varga - Kéri, Tóth M.. Bódi, Jáksó, Puskás, Kürtösi, Ágoston, Kiss, Cserép, Hegyeshalmi. Csere: Kovács, Csóti, Tóth J„ Kaszás. Nemzetközi labdarúgó-híradó Santa Barbarában barátságos mérkőzésen az Egyesült Államok csapata Romániát fogadta. A 9000 néző előtt játszott találkozón 1—l-es döntetlen született. Egyesült Államok-Románia 1-1(1-1) Belga bajnokság, eredmények: Anderlecht-FC Liege 3-0, Genk-Beveren 0-2, Standard Liege-Lommel 3-1, Lierse-Lokeren 3-0, Gent-Mechelen 1-1. Portugál bajnokság, eredmények: Maritimo-Beira Mar 1-0, Pacos Ferreira-Porto 1-2. Holland bajnokság, eredmények: FC Den Bosch-Devenler 0-1, Leeuwarden-PSV Eindhoven 0-1, Maastricht-Dordrecht 1-0, Willem II-Fortuna Sittard 2-0. ' A spanyol bajnokságban: Deportivo La Coruna-Sevilla 2-0. A francia bajnokság eredményei: Sochaux-Le Havre 3-2, Montpellier-Monaco 0-0, Valenciennes-Paris SG l-l, Lille-Toulouse 2-2, CaenMetz 0-1, Strasbourg-Lyon 2-1, Nantes-Toulon 0-0, St. Etienne-Auxerre 1-0, Marseille-Nimes 6-1. Az élcsoport: 1. Monaco 34 pont, 2. Marseille 33, 3. Paris SG és Nantes 32-32. • Atlétika Csobdn és Osvoth Bécsben A Budapest Sportcsarnokban fedettpályás ifjúsági gyaloglóbajnokságot rendeztek. A Szegedi VSE atlétái kitűnően szerepeltek. A nők 3 km-es versenyében Pesti Mónika 14:37 perccel második lett. Vass Edina 5. (15:19), Kószó Szilvia (15:26) 6. Szabó Tünde (17:06) pedig 8. helyen érkezett a célba. Lehotai Győző 5 km-en 23:29 perccel hatodik helyen végzett. A legrangosabb magyar fedettpályás atlétikai versenyen, a nemzetközi Tricotex Kupán is rajthoz álltak az SZVSE gyaloglói. Dudás Gyula új egyéni csúccsal, 19:22.2 perccel, ezüstérmet nyert. A szintén egyéni legjobbját elérő Csobán László 20:49.8 perccel negyedik, míg Osváth Gábor 21:22.0 perccel ötödik lett. A női 3 km-es gyaloglásban pedig Szászi Beáta 13:13.3 perccel a negyedik helyen érkezett a célba. Csobán László és Osváth Gábor eredménye alapján meghívást kapott az osztrák fővárosban tegnap megtartott Bécs-Budapest junior fedettpályás atlétikai viadalra. Eredményükről lapzártáig nem kaptunk értesítést. Totóeredmények \ 1. Atalanta-Juventus 2. Cagliari-Intcrnazionale 3. Fiorentina-Lazio 4. Milan-Pescara 5. Napoli-Foggia 6. Roma-Genoa 7. Sampdoria-Ancona 8. Torino-Brescia 9. Udinese-Parma 10. Bari-Piacenza 11. Lecce-Cesena 12. Modena-Padova 13. Venezia-Ascoli Pluszmérkőzés 14. Monza-Reggiana