Délmagyarország, 1993. január (83. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-05 / 3. szám
KEDD, 1993. JAN. 5.. A HELYZET 9 Esett-kelt a helyszínelő m Egy csipetnyi kényszervallatás m Ha a betörő rendőr Egy érdekes adat: a 25 ezer hivatásos rendőr és a hétezer polgári alkalmazott évente mintegy félezer köztörvényes bűncselekményt követ el. Nemzetközi összevetésben ez a statisztikai mutató nem is számít rossznak! Szeged, katonai ügyészség. - Hozzánk csak abban az esetben kerülnek rendőrségi ügyek, ha a vétkesek katonai bűncselekményt is elkövetnek - tájékoztatott dr. Hegyes Tibor alezredes. - A leggyakoribb eset a szolgálati vétség, a szolgálati feladat alóli kibúvás. • Ez mit jelent magyarul? - Az illető esett-kelt helyszínelés közben, vagy az ivászat miatt be sem ment dolgozni, esetleg napokra eltűnt. Olykor-olykor előfordulnak paranccsal kapcsolatos engedetlenségek. Ezek számítanak a rendőrségre vonatkozó katonai bűncselekményeknek. • Évente hány esettel van dolguk? - Szerencsére nem sokkal. '92-ben például három ügyünk volt Csongrád megyében, „kétszereplős". Az egyik ittas vezetés, kötelességszegés. A kényszervallatás, valamint az ittas vezetés, szolgálati kötelességszegés ugyanannak a volt szegedi rendőrnek a számláján szerepelt. Ennyi. A rendőrök ellen tett bejelentéseket, feljelentéseket a Szegedi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vizsgálja ki. Munkájuk három megyére terjed ki, ebből a mienk helyzetére, adataira voltunk kíváncsiak. Lehet, hogy meglepő, de az elmúlt három év során különösebb negatív változást nem mutatnak a statisztikai adatok - magyarázta dr. lmolya Imre, a hivatal vezetője. - Se a feljelentések számában, se az elrendelt nyomozásokéban nincs lényeges eltérés. Gyakorlatilag évi ötven esettel számolhatunk. Ez a feljelentésekre vonatkozik. A lényeges adat azonban az, mennyi zárult felelősségre vonással. Általában az esetek 60 százalékában rendeljük el a nyomozást. Tavaly és azelőtt is harminc-harminc nyomozás folyt, az idén harminchét, ebből tizenhárom esetben éltünk vádjavaslattal. • Tehát a bejelentéseknek csupán egyharmada bizonyul igazán megalapozottnak. Milyen esetekben betyárkodnak a pandúrok? - Általában nem hivatali bűncselekményekről van szó, hanem köztörvényesekről. Vesztegetések, vagyon elleni bűncselekmények. Akkor lássuk a konkrétumokat! Tavaly három ittasan vezető rendőrrel szemben jártunk el, valamenynyi ügy a bíróságra került. Sajnos, negatív változásként könyvelhető el: arányaiban növekedett a vagyon elleni bűncselekmények száma. Ötöt jegyeztünk. Volt egy szegedi Zsarubotlások Rablóból lesz a legjobb pandúr. Állítólag. És fordítva igaz-e? Ha egy rendőr „botlik", azt sokáig emlegetik. Különösebb memóriaerőltetés nélkül is eszünkbe jutnak esetek. Két éve fejenként 200 ezer forintért kommandósok megöltek egy férfit, majd úgy próbálták végképp eltüntetni, hogy rágyújtottak egy szalmakazlat. Budapesten fegyverrel seftelő rendőröket füleltek le. De hogy szűkebb pátriánk se „szégyenkezzen", egy makói példa: román csoportokat csempészett az osztrák határra a városi kapitányság embere. Aztán szól még a fáma megvesztegetésekről, forgalmi engedély hamisításáról, kényszervallatásról és így tovább. rendőr, aki több betörést követett el, más sikkasztott, vagy éppen a helyszíni bírságolásra szolgáló tömbbel manipulálva szerzett magának zsebpénzt. Említeni kell a makói embercsempész rendőrt, Szentesen vesztegetés ügyében nyomoztunk. előfordult közokirat-hamisítás is. Egyetlen egy súlyos testi sértés, hivatali bántalmazás akadt. • A rendőrök fegyverhasználatának mérlegelése az önök feladata? - Nem, az az illetékes vezető hatáskörébe tartozik - válaszolta dr. Imolya Imre. - Ha esetleg egyéb bűncselekmény is társul a fegyverhasználathoz, akkor hozzánk nyújtják be a feljelentést. • Az ön által említett adatok szolid képet festenek a rendőrségről. Azonban a pletykák szerint sokkal több kényszervallatás, keményebb fellépés lehet a kulisszák mögött. Ezt bizonyára ön is így gondolja... - Amiről nem tudunk, az nincs. De azt nyugodtan kijelenthetem, nem igaz a mendemonda, hogy szőnyeg alá seprés folyik. Ez régóta nincs így. Ha a rendőr megbukik, ugyanúgy - ha nem úgyabbul - felelnie kell. • Minek tulajdonítja, hogy megnőtt a vagyon elleni bűncselekmények aránya? - A rendőr is ember, próbálkozik, hátha neki bejön a dolog, nem bukik le. Az csak duma, hogy az alacsony bérezés miatt lépnek tévútra. Vannak ilyen emberek meg olyanok. Egyesek megtévednek. Őket Értesítjük a hozzátartozókat, ismerősöket, hogy ZSEMLYE ANDRÁS temetése január 8-án, pénteken 15 órakor lesz a református ravatalozónál, a Bajai út mellett. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, SZIVERI MÁTYÁSNÉ Szabó Piroska életének 81. évében elhunyt. Temetése január 6-án 11 órakor lesz a kiskundorozsmai temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatom, hogy szereten féljem, SÍKHEGYI JÓZSEF tanító, hosszú szenvedés után 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1993. január 7én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászmise január 9-én reggel 7 órakor lesz a móravárosi templomban. A gyászoló család. Megrendülten tudatjuk, hogy édesanyánk, BALOGH JÁNOSNÉ 1993. január l-jén elhunyt. Végső búcsút január 7-én 13 órakor veszünk tőle a csengelei temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal, összetört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanyánk, nagymamánk, dédikénk, NÁDOR JÓZSEFNÉ 1992. december 25-én. 89 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Drága halottunktól 1993. január 8-án 12 órakor veszünk búcsút a Belvárosi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapánk, KURA JÓZSEF 83 éves korában elhunyt. Temetése január 8-án 15 órakor lesz a Belvárosi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, rokon, barát és munkatárs, RADNAIBÉLA 54 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 8-án 11 órakor lesz a Belvárosi temetőben. Előtte gyászmise 8 órakor a Dómban. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesapa és nagyapa, özv. MÁTRAI JÓZSEF életének 67. évében elhunyt. Temetése január 7-én 11 órakor lesz a Dugonics temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett nagynéni, BUKNICZ JÓZSEFNÉ Baiasi Eszter kisteleki lakos, 80 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése január 8-án 14 órakor lesz a kisteleki temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, SELYPES ANDRÁS életének 68. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 8-án 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk és após, BALOGH JÁNOS életének 67. évében súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 8-án 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. pietas flor temetkezés temetéssel összefüggő valamennyi szolgáltatás-feladat ellátására TÖKÖK U. 9/B. TEL.: 316-068 SZENTHÁROMSÁG U. 48. TEL.: 310-558. GYÁSZKÖZLEMÉNYEK Szögi ös l'sa. TEMETKEZÉSI SZOI.GA1.A.T TEMETÉSEK MEGSZERVEZÉSE, LEBONYOLÍTÁSA MAGAS SZÍNVONALON, AZ ÖN IGÉNYEINEK MAXIMÁLIS FIGYELEMBE VÉTELÉVEL. SZEGED, HAJNÓCZI U. (Zsinagóga melleit) TEI..: 323-766/2 Édesanyánk, dabasi BARSI JOLÁN (özv. Spécz Gyuláné) korábban özv. Kimóczi Károlyné földi életét 81 éves korában, karácsony első napján befejezte. Temetése 1993. január 8-án 13 órakor a református temetőben lesz. Emlékét őrzi családja: Rimóczi Éva, Károly és Sára. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, KISMÁRTON JÓZSEF 88 éves korában elhunyt. Temetése január 7-én 13 órakor lesz az öttömösi temetőben. Gyászoló gondviselője és családja. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, MÉLYKÚTI ERNŐ 65 éves korában elhunyt. Temetése január 7-én 11 órakor lesz az alsóvárosi temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, após, nagyapa, dédapa, testvér, rokon és barát, ÖRDÖG ISTVÁN (Fickó Pista bácsi) életének 87. évében elhunyt. Temetésejanuár 7-én, 14 órakor lesz a tápéi temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS LAJOS volt sándorfalvi lakos, VOLÁNdolgozó. 47 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Temetése január 7-én 14 órakor lesz a deszki temetőben. Gyászoló családja és testvérei TEMETÉSSEL KAPCSOLATOS TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS Temetkezési üzlet: Szeged, Attila u. 11. Telefon: 62/311-984. LEGOLCSOBB, LEGGYORSABB, LEGPONTOSABB! Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérünk, nagynénink és keresztmamánk, GyBICZA ILONA (volt öttömösi postahivatal-vezető) 73 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 1993. január 7én 15 órakor lesz a Belvárosi temetőben. A gyászoló család. Drága jó feleségem, imádott édesanyánk, az én mamicim, szeretett anyósom, nővérem. PÁLFI FERF.NCNÉ Suki Matild türelemmel viselt, hosszú súlyos betegségéből az Úr születése napján magához szólította. Kívánságára csendben eltemette a porig lesújtott gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, dédapa, PAPP FERENCZ életének 80. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1993. január 6-án 14 órakor lesz a röszkei temető ravatalozójából. Előtte 13 órakor gyászmise. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, a szeretett nagymama és dédike, özv. GYURIS JÓZSEFNÉ Vass Etelka volt forráskúti lakos, életének 85. évében elhunyt. Temetése január 8-án 15 órakor lesz a forráskúti temetőben. Gyászoló családja. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, PAPP VILMOS búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. általában el is küldik a testülettől. Bizonyos vagyok benne, hogy csupán ezrelékben fejezhető ki a bűncselekményt elkövetők aránya. Olyan jellegű tettekkel még hírül sem volt dolgunk, mint amelyeket a budapesti kollégák vizsgáltak. Egyetlen ügyünk sem volt, amely bármilyen összefüggést mutatott volna az alvilággal. • Gondolom, a hivatal inkább tiszthelyettesek ügyében nyomoz, ritkábban magasabb rangúakéban. - Ez pontosan így van. Egyetlen tiszt szerepelt a tavalyi listán. Általában a közrendvédelmisek az „ügyfeleink", nagyon ritkán a bűnügyiek. Szerettük volna a megyei rendőr-főkapitányság véleményét is megtudni: hogyan értékelik az egyenruhások fegyelmi helyzetét, milyen követelményeket állítanak a jelentkezők elé stb. Sajnos, nagyon udvariasan ugyan, de elzárkóztak ez elől. így hát maradjunk annyiban, amit az eddigiekből kiolvashattunk: a magyar rendőrség Európában a legfegyelmezettebbek közé sorolható, és Csongrád megyében a „zsarubotlások" ritkák és nem eget rengetőek! Csak rosszabb ne legyen... V. Fekete Sándor Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szereltünket. BOTOS LÁSZLÓT utolsó útjára elkísérték és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett testvérem, FEKETE ILONA temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk. ÁBRAHÁM MIHÁLY temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, KAKUSZI MIHÁLY temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak és szomszédoknak, akik szeretett halottunk, BODÓ ANDRÁS temetésén megjelentek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik édesapánk, SZÉLL JÁNOS temetésén fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család.