Délmagyarország, 1993. január (83. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-21 / 17. szám

CSÜTÖRTÖK, 1993. JAN. 21. BELÜGYEINK 3 Mentők az alagútban A mentők tavaly is finanszírozási gondokkal küszködtek. Az elmúlt évet végigkísérő pénzhiány várhatóan az idén is nehezíti majd a mentőállomások életét. Ezért is voltunk különösen kíváncsiak arra, mennyiből gazdálkodhat az 54 futó mentőautóval ellátott Csongrád megyei mentőállomás, amelynek központjában beszélgettünk volna a financiális kérdésekről dr. Simon Mariann főorvossal, a mentőszolgálat megyei vezetőjével. Nem tehettük, mert amint az a találkozásunk első perceiben kiderült, a mentőszolgálatnak még - január közepén! - nincs költségvetése. Ahogyan a főorvosnő mondja: Gazdálkodom, de nem tudom mennyiből, mihez képest csökkentsek a költségeken, mihez tartsam magam? Olyan ez, mint sötét alagútban haladni, ahol minduntalan a falnak ütközik az ember. Csak arra törekedhetünk, hogy az elmúlt esztendő átlagos hónapjának költségeit tartsuk. Persze amíg a betegszállítás előre a leggazdaságosabban megszervezhető, addig a mentés tervezhetetlen, mert senki nem tudhatja előre, egy-egy nap hányszor kell kivonulni. A főorvosnő megnyugtat, hogy a költségvetés és a várhatóan szűkmarkú "leosztás" ellenére sem fordulhat elő, hogy a mentésre szoruló emberhez ne vonulna ki a mentő, hiszen a mentés a világon mindenhol - állami feladat, erre elő kell teremteni a pénzt. A metőautók állagáról és felszereltségéről a főorvosnő elmondta, hogy a megye mentőautóinak 70-80 százaléka már Toyota típusú jármű. A rohamkocsik a nemzetközi előírásoknak megfelelő valamennyi eszközzel felszereltek, ám koruk 6-10 év között van, s ezért szükséges folyamatos cseréjük. Ezek költségét a "Mentés a jövőért alapítvány" pénzéből fedezik, hiszen a társadalombiztosítás még egyetlen fillért nem adott eszközvásárlásra. Eleddig 14 millió forintot költöttek az alapítvány pénzéből a rohamkocsik felszereléseire, berendezésekre. Az egyszerhasználatos eszközeik a Vöröskereszt segélyszállítmányából származnak, s talán fedezik az első negyedéves szükségletüket. A mentősök bére éppoly siralmas, mint tavaly, de az idén még a közalkalmazotti törvényből fakadó hátrányok is sújtják őket. A törvény szerint ugyanis csak havi 16 lehet a túlórák száma, ami egyrészt nem teljesíthető a gyakori helyettesítések miatt, másrészt a csökkentés némi pluszpénztől fosztja meg a 16-17 ezer bruttót kereső szakképzett mentőápolókat. Lassacskán a hivatásérzetükre sem lehet apellálni, mert ez is csak addig működik, amíg az egzisztenciális problémák nem jelentkeznek. S ha a legjobbak hagyják el a mentős szakmát, mi valamennyien - potenciális sérültek és betegek - látjuk a kárát. Kalocsai • Mégsem lehet csak úgy feloszlatni a Parlamentet. Tudom, nem mindenkinek örömhír ez, de tgy döntött az Alkotmánybíróság. A Létminimum Alatt Élők Társaságának kezdeményezéséről beszélek. Az egyik parlamenti frakcióvezető azt nyilatkozta valamelyik reggel a rádióban, hogy ezek az emberek inkább szerveződjenek meg, és érdekeik védelmében így próbáljanak meg nyomást gyakorolni a kormányzatra és a törvényhozásra. Történelmi példákból tuLA(E)T dom, hogy a szegények még sohasem kormányoztak államot, legfeljebb a szegénység. A létminimum alatt élők befolyásuk egyetlen eszközével már éltek, s ez alig különbözött a megszokott életüktől: nem ettek. De mondom, nehéz eldönteni manapság, hogy ez egyszerű hétköznap vagy ünnepi éhségsztrájk. (Nem tévesztve össze a böjt immár szabad gyakorlásával.) A feloszlatás gondolata a felmérések tanúsága szerint - nem keltett különösebb rokonszenvet a társadalom egészében, a többség bizonyára ráérzett: aligha van különbség, ha egy Parlamentet alulról vagy felülről zavarnak el. Más kérdés, hogy politikusaink nem veszik észre, az emberek egy részének már anynyira kiürült a zsebe, hogy a latba sincs mit vetnie. Ó.J. fizesse meg... A ferences rendnek 1989 óta működik missziója Ukrajnában, a Kárpátok alján. Az ott tartózkodó 4 magyarországi ferences atya Nagyszőlős központtal több magyarlakta falut lát el. Szent Ferenc szelleméhez híven a lelkiek mellett az emberi lét más, alapvető szükségleteiről is ők gondoskodnak. Az öregek, szegények és a több gyermeket vállaló családok gyakran csak a testvérekhez fordulhatnak segítségért. Leggyakrabban gyógyszert, ruhát, cipőt, élelmet és tüzelőt kérnek, valamint használható, értékeket adó magyar nyelvű irodalmat. E szükségben merült fel a gondolat, hogy Szegedről hogyan segíthetnénk a szorult helyzet- _ ben lévőkön. így bizonyára nagyon sokan hallottak arról a segélygyűjtési akcióról, melyet 1992 novemberében szerveztünk. Nagyon sokan kapcsolódtak be ebbe az akcióba. Ki úgy, hogy az otthon nélkülözhetővé vált ruhákat, könyveket hozta be a kolostorba, más pedig úgy, hogy saját házában, környezetében gyűjtötte össze az adományokat, ezzel segítve nagyon sokat nekünk. Szeretnénk említést tenni arról a több mint kétszáz hittankönyvről, illetve Bibliáról is, melyeket szintén el tudtunk küldeni a kárpátaljai magyar falvakba. Ezeket más adományokból, mégpedig magyar nyelvű könyvek értékesítésével tudtuk beszerezni, hiszen, sajnos, nem állt módunkban minden egyes könyvről olyan részletes adatsort kitölteni, melyet a határon való kiviteli engedély megkövetelt volna. A szállításra - mely 1992 decemberének első hétvégéjén történt - a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti szervezete ajánlott fel egy IFA teherautót, melyet jól meg tudtunk rakni ruhákkal és könyvekkel. Itt szeretnénk tolmácsolni köszönetünket az adományozóknak. Hívőknek, nem hívőknek szól szavunk: Isten fizesse meg azok jóságát, akik adományaikkal hozzájárultak ehhez! P. Papp Tihamér ferences misszionárius P. Zatykó László szegedi házfőnök fr. Kautnik Gellért Jelenünkben a jövőnk, avagy hogyan öltözzenek az ellenőrök? • Az új esztendővel majdhogynem együtt lépett hivatalba. Tett-e valamilyen fogadalmat? - A vállalat egész gazdálkodását a pénzügyeken keresztül fogom vezérelni, a pénzügyi folyamatok szabta irányt követem. A túlköltekezés kizárva, bevezetem az úgynevezett controling szisztémát, amely informatikai, tervezési és beszámoltatási rendszer kiépítését foglalja magába. A kemény költségvetési korlát lesz az SZKV új pályája. • Mi határozta meg januári hangulatukat? - Az áfa. A mi vállalatunk terméke a férőhely. Természetesen áfa-köteles. A piacon való megjelenésének emellett éppúgy vannak például energia- és bérköltségei, mint a kenyérnek vagy a tejnek. Felmerül, hogy ezt kire terheljük: a vevőre vagy az önkormányzat költségvetésére. Ezen minden év elején elvitatkozgatunk a városházán. • Milyen állapotban van mosta vállalata? - Stagnál, már egy-két éve. Az irányítás időszakos és kényszerű átmenetisége, az igazgató nélküli igazgatás is megviselte. A vállalaton belül akkoriban a tehetetlenségi erő, a lendület vitte a dolgokat. Kissé talán szétzilálódott a vezetés és a követelményrendszer, lazult a munkafegyelem, erősödött a dolgozói érdekvédelem, és ez utóbbi, egyébként Járatok a csúcson Bemutatkozik az SZKV igazgatója Fotó: Révész Róbert A vállalat nemrégiben még úgy működött, mint egynémelykor gazdája, a város: magától. Hogyan tovább, kérdeztük Nemes Lászlót, az SZKV új igazgatóját. pozitív folyamat a gyengülő vezetés mellett túlhangsúlyossá vált. Ma nagy a várakozás, gondolati váltásra törekszem. • Régebben jelszavakba sűrítették a magvasabbját is. Kérem, válasszon magának egyet-kettőt! - Mi vagyunk az utasokért, és nem fordítva! Jelenünkben a jövőnk! • Mindez a gyakorlatban? - Tükröződnie kell a járművezetők vagy a jegyellenőrök megjelenésén, viselkedésén. Gazdálkodásunkat a külső feltételekhez igazítjuk. Korrekt tervezéssel megteremtjük vállalatunk pénzügyi kiszámíthatóságát, igyekszünk megnyerni a képviselők és a polgármesteri hivatal bizalmát. Támogatásból is élünk, nem tudjuk elkerülni teljesen a klasszikus tervalkut. • Kevesebb pénz - kisebb színvonal. Az utasok egyenesen zuhanásra gyanakodnak. - Csúcsidőben 5-6 perc a követési idő - ez csúcsszínvonal. A csúcson kívül a tényleges igényekhez lehetne igazítani a járatsűrűséget. Ha egy 90 férőhelyes troli késő este 4—5 utassal közlekedik, messze 10 százalék alatti a kihasználtsága. Március végén 11 darab 170 férőhelyes Skoda trolibusz vág neki az utaknak. A nagyobb kocsik jobb körülmények között, kisebb sűrűséggel is több utast szállíthatnak gazdaságosabban, mert kevesebb lesz a gépek futási ideje. A ritkítást azonban csakis tökéletesen megbízható, hajszálpontos menetrenddel együtt vezethetnénk be. • El tudja-e képzelni a helyi tömegközlekedés privatizálását? - Nehéz volna egy-ilyen céget profitra működtetni, legfeljebb abban lehetne versenyezni, ki kér kevesebb támogatást. Nyugaton a magán plusz önkormányzati kombinációjából álló városi tömegközlekedési egyesülések a divatosak. Felmerült a Volánnal közös koncessziós egység gondolata, de nem tudta elnyerni a városi vezetés tetszését (e konstrukcióban a pillanatnyilag megosztott vállalatok egységesen léphetnének fel), az önkormányzat viszont jelenleg a tulajdonos és a lakossági érdekvédő ellentétes szerepeinek zavarával küzd. ó. i. Hétvégi nagytakarítás! Avagy csak tisztogatás? C zó sincs szakadásról. A rendszert úgy kell elképzelni, —J ahogy leegyszerűsítve az emberi tudatra gondolunk, amelynek van ösztönös szintje, van felettes énje, s e kettő harcából, kompromiszszumaiból, létrejön az én. EztazÉN-t most MDF-nek nevezem. Csurka nem más mint az MDF rossz álma, ösztönszintje, hatalmi, varázslói igényeket bejelentő Kalibánja. Prosperó - volt, aki volt - már mehet. Függöny. Szóval az ember megijedhet a rossz álmaitól, de másra nem ruházhatja át őket. Igazából nem is akarja. Az állam is, a rossz álom is én vagyok. Úgy ám, de meddig? Csurka ereje, hatása abban rejlett, hogy azt is ki merte mondani, amire a rendszeren belül csak gondolni volt szabad. Csakhogy ez nem radikalizmus volt, hanem írói képességekkel feltupírozott ösztönszerűség. Csurka azt is kimondta, ami máskülönben naponta kiböffen a magyar családfők esti kártyapartijai közben, vagy odagőzől a sörfoltos kocsmaterítők fölé, vagy belekerül valami röpke utcai szitokszóba. Ezért roppant tragikus, és veszélyes, ha az érzelmeket leginkább manipulálni és kisajátítani képes politikai ösztönszféra hatalmi tényezőként jelenik meg. Ha úgy tetszik, Csurka esztétikai szintre „emelte" a liberálozást, kommunistázást, zsidózást, miközben a ,felettes én" sápadtan és szótlanul asszisztált. A fejcsóválás, meg a visszafogott ejnye-bejnye, a nagyon sajnáljuk nem elég. Az Antali-féle felettes én eltaktikázta magát, s láthatóan egyre kevésbé bír a Csurka-féle ösztön énnel. Nem tudom, most mire gondolhat Katona Tamás. Mi viszont jól emlékezünk a megfáradt, bizonytalan, s kellőképpen rezignált államtitkárra, amikor a média elnökök leváltása kapcsán azt hajtogatta, hogy ő nem tud Csurka-programról. Tudott, vagy nem tudott ilyenről Katona Tamás, Kulin médiafrontos szívóssága, s mindazok az eredmények, amelyeket az ügyben elértek, láthatóan nem őket, vagyis nem az MDF tárgyalóképes, olykor kompromisszumokra is hajló, mindenesetre a fehér asztalt inkább, mint a rendőri erőt kultiváló vonalát erősítette, hanem éppen Csurkának adott önbizalmat. De még mekkorát! Csurka tehát beül az eredménybe, s mert van olyan ravasz, egyszerűen kisajátítja. Nem Katona Tamás gurítja be Hankiss, és Gombár fejét az MDF grállovagjainak, nagyasszonyainak és közkatonáinak hétvégi gyűlésére, hanem éppen Csurka. Neki ne lett volna programja? Ne lett volna taktikája, stratégiája? Az embernek az volt az érzése, Katona Tamás maga se hiszi, anff mond. / V rdemes lenne eltűnődni azon is, hogy Antalinak ki L—l volt a legfontosabb ellenfele, a kritikus sajtó-é, a kritikus ellenzék-é, vagy éppen saját politikájának ösztönvilága. Hiszen a Magyar Éórumnak nevezett Csurka-tölcséren keresztül mennyi szélsőséges indulat, vaddilettáns koncepció, nemzeti blődli ömlött a nyugodt erő fokozatosan előrenyomuló hadállásaiba. Csurkán és politikáján keresztül ott állt a kormány és a hatalmi politika mellett a roppant szerény képességű Dénes János, a megvadult Benedek professzor, vagy a szerepet tévesztett Fónay Jenő, igen, a legfelsőbb hatalom felvállat egy csomó plebejus indulatot, mikózást, és múkozást, és amit sem funkcionáltatni, sem orvosolni nem tudott, mert talán titokban, álmaiban és elszólásaiban maga is mikózó és múkozó volt. Mindezzel az indulatáradattal egyetlen dolgot lehetett tenni: továbbterelni. Az ellenzék, a sajtó, rég szétfoszlott pufajkák, vegyesvállalkozások felé. I miniszterelnök folyamatosan úgy tett, mint aki nem LxJ enged magának diktálni, nem enged kioktatást, tanácsot, különösen nem az ellenzék részéről, s ebben igaza is volt. Egy miniszterelnöknek tudnia kell a dolgát. Csakhogy kiderült, nem mindegy, hogy ki dicsér, és ki támogat, valamint, mi okból teszi. Vajon kellemes volt-e a miniszterelnöknek elnézni azokat az arcokat, akik mellette - és persze Csurka mellett - tüntettek a pesti utcákon? Akik néhány napja még toleranciájáért, nagyvonalúságáért a legnagyobb magyar politikusok közé sorolták Antall Józsfet, most, épp az MDF hétvégi gyűlése előtt, kiállították neki az elégtelen bizonyítványt. Lesz-e elég erő a felettes énben? Vagy készüljünk fői arra, hogy némi időre, az ÉN-ek helyet, funkciót és hatalmat cserélnek?