Délmagyarország, 1992. december (82. évfolyam, 282-306. szám)

1992-12-05 / 286. szám

SZOMBAT, 1992. DEC. 5. KOLYOK G azdag és jámbor szülők gyermeke volt Szent Miklós, ki született Patara városában, Kis-Ázsiában, Atyjaurát Epiphanésznek, anyját pedig Johannának nevezték. Miklós pedig megszületvén, mindjárt az első napon bizonyságot tett felőle, mely különös ked­veltje Istennek. Mikor betették a teknőbe, hogy feresztenék, ő bizony fel­állott abban, ma született csecsemő létére. Anyjának tejét pedig böjtnapokon csak egyszer vette. Hogy pedig ifjúemberré vált, és kolostorba vonult, erősen töprenkedett is magában, miképpen fordíthatná te­méntelen vagyonát nem­csak emberi hivalkodásra, hanem Istennek dicső­ségére. És akkor történt, hogy szomszédja, ki nemes­ember volt, oly keserves ínségre jutott, hogy már betevő falatja nem lévén, három hajadon leányát küldötte az utcára, hogy cifrálkodván meg pá­váskodván, testöket prédára vessék. Szennyes keres­ményükből pedig magokat atyjokkal egyetemben táp­lálják. M ikor pedig e szörnyű dolog Szent Miklósnak értésére esett, igen meg­borzadott. Ekkor valamely gyolcsba tekervén nagy marék aranypénzt, éj­szakának idején nagy ti­tokban bedobta amaz embernek ablakán, és ő maga meg elfutott onnét. Reggel pedig fölébredvén az ember, ott lelte ágya mellett a nagy halom aranyat; minek is csuda mód megörült. Hálát adván Istennek, készülődött, hogy illendően megülje első­szülött leányának me­nyegzőjét. # y u y y y y y y y y y ^F ^F ^F ^F TF ^F # * Szent Miklós püspök jótéteményei # # # # # # # # M W ^ y y y y y y, W ^^ Nem sok időnek múltán Istennek szolgája második zacskó aranyat is bedobott amaz embernek házába. Az pedig meglelte a kincset. Végtelen alázatosságában hálálkodván Istennek, de most már lesben állott, tudni óhajtván, vajon kicsoda segíti őt ily fejedelmi ajándékokkal nagy ínsé­gében. Történt pedig, hogy ke­vés napok múltán Szent Miklós kétannyi aranyat dobott be amaz ínséges embernek házába. Ám az résen volt, és a pénznek pengésire hát földriadván, nyomába eredt a titkos jótevőnek, ki nagy sebbel­lobbal menekült onnét. És utolérvén a titkos jótevőt vagy háromlépésnyire, kiáltott: - Állj meg, bárki vagy is, és engedd látnom arcodat! És beérvén őt, ím látta, hogy Miklós az. Akkor földre borult előtte, és csókkal kívánta illetni lábát, de Szent Miklós ellenkezett és mondá: - Cserébe amaz ara­nyakért azt követelem tőled, hogy életednek fogytáig senki ember fiának meg ne mondd, mit véled cse­lekedtem! A nemesember pedig két kisebb leányát is fel­készítette a menyegzőjükre, azontúl magára maradt házában, és nagy buz­góságában töltötte napjait mind az ő élete fogytáig. Történt valamikor, hogy egynémely hajósok nagy veszedelembe jutottak a tengeren. És szorongat­tatásokban imádkozni kezd­tek Szent Miklóshoz. - Miklós püspök, Isten szent szolgája, hahogy úgy igazak ama dolgok, amit felőled hallottuk, segélj meg minket, szegény hajósokat. És ahogy ők elmondták emez imádságot, a viharos Élt, mégpedig kettő. Lé­tező személy volt (talán) a 4. század elején, a kisázsiai Mysa városában működő Miklós nevű püspök (Lydia tartományban). Lydia és Lykia - a két kisázsiai tartományt igazán könnyű összekeverni, ugyanígy a két Mikulást. A „kettes szá­mú" Miklós ugyanis a lykiai Pinara püspöke volt, sioni Miklósnak is nevezték. A 6. századtól a bizán­ciak az „első" Miklóst, Myra püspökét tisztelték, a 9. századtól viszont föllángolt a „második" itáliai Miklós­kultusz, majd a tengerészek védőszentjeként az egybe­olvadt két Mikulás a 13. századi Németalföldön buk­kant fel. Tudjuk, hogy a régi hol­land hajósgazdák nem kevesebb mint 23 templo­mot szenteltek Sinter­klaasnak, Miklós püspököt ugyanis így nevezték a németalföldiek, mintha mi „Szentmiklóst" mondanánk. Itt, a hollandusok között lett Mikulás, a matrózok patró­nusa, egyúttal a gyermekek vidítója is; névünnepén a Miklósnak szentelt templo­mok kóristái vidám utcai felvonulást rendeztek a tiszteletére, és ami ennél is fontosabb: adományokat gyűjtöttek rongyos kis társaiknak. A jótékony Mikulás ez­után - kivándorolt Ame­rikába. Karácsonykor (és nem december 6-án) Santa Claus boldogítja a gyerme­keket Los Angelestől Moszkváig és Budapestig, ahol Télapó a neve. Német Élt-e Mikulás - és mennyi? földön lett Mikulás név­ünnepe december 6., a Nikolaustag, amikor Szent Miklós fölvonul az ismert jelmezben, de nem ám egyedül, hanem a hős Ruprecht lovaggal, vagy a Krampusszal, akikről még szó esik, és a 12. század óta főként almát-diót osz­togat itt is, Észak-Francia­országban is. Az ördög, a krampusz és Mikulás többi német kísé­rője határozottan keresz­ténység előtti figura, és végső soron a pogány germán mondavilág szü­lötte. Amerikai-e tehát a Miku­lás-külső? Miután említettük Sinter­klaas amerikai diadalútját, semmi csodálnivaló sincs abban, ha Miklós püspök külleme és ismertetőjegyei mindenestől amerikai ere­detűek. Az Egyesült Álla­mok első igazán nagy írója, Washington Irving ­Diedrich Knickerbocker álnéven - már 1809-ben írt felhők közül az egyik felhőn látni vélték Szent Miklóst, ki is a törött árbocot kezével tartá, és kivezeté őket a viharos tengerből, egy szerencsés kikötőbe. Mikor partra értek, mindenkinek elmesélték szerencsés érkezésöket. Az időben igen nagy ínség látogatta meg Mira városát, ahol éppen Szent Miklós volt a püspök. Bizony senkinek nem volt már betévő falatja sem. Hallván pedig a szent püspök, hogy búzával rakott hajók futottak a kikötőbe, nyomban oda sietett, és mondá a ha­jósembereknek: - Atyámfiai, adjatok minden hajóról legalább száz mérő búzát, különben éhen veszünk mind egy szálig! De felelték neki a ha­jósok: - Hogyan merészelnénk azt tenni, atyánk, holott megméretett a búza Ale­xandria kikötőjében, és a mi kötelességünk ugyanannyi mérővel szállítani a császár magtárába! - Csak tegyétek, amint mondtam - feleli a püspök -, én pedig megígérem itt nektek, hogy nem leszen fogyatkozásotok a búzában sem, ha a császár tiszt­tartója megméri. Akkor a hajósok valóban úgy is cselekedtek, valamint Szent Miklós rendelte. Mikor is Róma felé menvén a császári hajók, az égből fényes angyali seregek vették körül a hajókat, és minden hajóra ugyanannyi mérő búzát hordoztak nékik, mint amennyit a püspök kívánságára a kikötőben hagytak. Rómába érkezvén a búza megméretett, és abban semmi hiány nem találtatott. S zent Miklós pedig kiosztotta a búzát, kinek-kinek szükséglete szerint, és két álló esz­tendeig, amíg az ínség el nem múlt, elegendő volt az mindenkinek, nem csupán eledelül, hanem vetésre is. Sok időnek múltán meghalt Szent Miklós az Úrnak 350. esztendejében, de haló porában is sok csodát művelt. Mikulás apóról: az ős­Mikulás, holland tajtékpipát szívogatva száguldozik a fák kopár ágai fölött szekéren (nem szánkón!), miközben ajándékokat poty­tyant be a kis farmházak kéményein. A mai Mikulás képe Thomas Nast német­amerikai rajzoló műve. Itt már minden együtt van, a hermelingalléros vörös kabát, a bőröv, a hófehér szakáll, a pocak, a puttony és a rénszarvasok vontatta szánkó. A krampusz is német­amerikai? Tudjuk immár, hogy nem. Régi német népszokás szerint Szent Miklósnak, aki nem csupán cukorkát oszto­gatott, hanem összeráncol­va a szemöldökét, virgácsot is, van egy igazán sötét ördögfióka kísérője. Kram­pusznak csak az osztrák városokban és falvakban nevezik, és jóllehet gyer­mekkori krampuszemlé­keinkben fekete ruhás ör­dögfióka jelenik meg, a német Mikulás-nap elő­estéjén, december 5-én a germán krampusz prémmel szegélyezett hosszú hacu­kában parádézik. Szent Miklós segédje - a német Mikulás-napi felvo­nulásokon - még meg is könnyíti az adakozó kedvű szent dolgát, mert a virgács mellett ő cipeli az aján­dékokkal teli zsákot, fé­lelmetesen csörgetve pokol­beli láncait, amelyektől erre az estére megszabadult. Tasnádi Varga Éva Jön a Télapó Lép a hóban Télapóka, Hátán bugyor, s abban cukor Annak viszi, ki még hiszi, Ha hull a hó, Jön Télapó!

Next

/
Oldalképek
Tartalom