Délmagyarország, 1992. december (82. évfolyam, 282-306. szám)

1992-12-17 / 296. szám

6 BELPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. DEC. 17. További jó munkát! FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Tegnap délután az újszegedi Sportcsarnokban a Városi Sportigazgatóság munkáját segítő testnevelőket és sportaktívákat jutalmazott Bálint Ákos sportigazgató. Harmincan - Guba Pálné, Szél Ágnes. Vikor Anikó. Bittér Ildikó. Kiss Rozália. Dózsa Erzsébet. Matyuska Mariann. Udvarhelyi Ferencné, Vikor Sebestyénné. Bak István, ifi. Bak István, György Sándor, Savanya Ferenc, Mara Péter, Kása Ferenc, Gazdig Gyula, Bélteki Pál, Mandl Gábor, Brezdán István, Kiss Gábor, Hegedűs Lajos, Füzesi Sándor, Horváth Imre, Szedő István, Kiss Sándor, dr. Serley Sándor, Marik András, Vezsenyi Zoltán, Huszta Péter és Bán Sándor - vehetettek át emlékórát az óév búcsúztatáson, ahol Bálint Ákos kihangsúlyozta, hogy továbbra is számítanak azokra a lelkes testnevelő tanárokra és aktívákra, akik ­tudvalevően - nem munkaköri kötelességből teszik dolgukat, hanem a gyerekek, a sport, az egészségmegőrzés érdekében cselekednek. Ki lesz az elnök? Szombaton új vezetést választ a Magyar Kajak-kenu Szövetség közgyűlése. Az elnöki posztra ketten - dr. Boldizsár István, a jelenlegi elsőszámú vezető és a verseny­zőként, szakvezetőként világ­hírű dr. Parti János, az egykori szövetségi kapitány - adták be jelentkezésüket a kitűzött ha­táridőig. Ám a jelölőbizottság Hovanecz Jánosnak, a Magyar Kajak-kenu Sportért Alapít­vány kuratóriuma elnökének a nevét is felvette a listára. A legfrissebb hírek szerint Jakubovics Péter személyében egy negyedik pályázó is akad az elnöki posztra, aki az olasz Piranha riasztók értékesíté­sével foglalkozó Globalarm Kft. ügyvezető igazgatója. - Felvettem a kapcsolatot az olasz anyacéggel, az Or\>ellel, s a vezetők támogatásukról biztosítottak. Ki merem jelen­teni: az Orvel és a Globalarm együttesen, éves szinten 8-10 millió forintot tudna fordítani a világ legjobbjai közé tartozó magyar kajak-kenusok szpon­zorálására. Ha rám esik a választás, akkor lesz együttmű­ködés, ha viszont nem, akkor nincs szponzorálás sem ­nyilatkozta Jakubovics. Félidejéhez érkezett a magyar férfi és női bajnokság. Általában év végén szokta a Magyar Sakkszövetség meg­rendezni az egyéni bajnok­ságokat. Tavaly sikerült a leg­jobbakat - Ribli és Pintér kivételével - asztalhoz ültetni. Az idén, sajnos, megint nem lett „szuper" a bajnokság. A legfrissebb magyar ranglista szerinti első (Ribli Zoltán 2620), a harmadik (Polgár Judit 2595, a szuperbajnoki cím védője), a negyedik (Pintér József 2580), az ötödik (Por­tisch Lajos 2580), a hatodik (Sax Gyula 2570), és a hetedik (Polgár Zsuzsa 2560) egyaránt hiányzik. Rendkívül sajnálatos, hogy nincs lehetőségük összemérni erejüket a legjobbakkal a baj­nokságon először résztvevők­nek. Hárman, Alexander Cser­nyin (2600, a férfi tanglista másodikja), valamint Lékó Péter és Almási Zoltán a leg­Leko Peter a nagymesternorma közelében Fischer még giirizhet jobb fiatalok először vesznek részt a bajnokságon. Csernyin világbajnokjelölt nyilván ered­ményével szeretné igazolni debreceni válogatottságát az Eb-n. Lékó Péter kiharcolta a balatonberényi nyílt bajnok­ságon a mostani részvételét. Ez élete legerősebb körversenye (eddig!). A XI. kategóriájú mezőnyben 7 pont a nagymes­teri norma. Á szegedi Lékó Péter (Portál SE) a lezajlott hat fordulóban folytatta az Eb-n már bevált, mély stratégiájú játékát. Veretlenül, 3,5 ponttal áll, tapasztalt nagymestereken túljutva. A legutóbbi, hatodik fordulóban egyedül ő aratott győzelmet, miközben a kétszer is függőben maradt - Almási Zoltán elleni - játszmáját is döntetlenre mentette, ők még nem szoktak hozzá - s remélem nem is fognak - az egymás elleni pihentető döntet­lenekhez. A férfiaknál Adóiján - a sok vele kapcsolatos korábbi ellen­érzés ellenére - nemcsak elindult, hanem Eb-formáját megőrizve vezeti a mezőnyt 4,5 ponttal. Horváth József négypontos, míg Lékó Péter, Csernyin és Horváth Csaba 3,5 frontos. A párhuzamosan folyó női bajnokságon - ahol a legjob­bak szintén nem ültek le ­Zimmersmann Rita 4,5 ponttal vezet. Csöke Adrienn, Forgó Éva és Németh Mária 4 pontot szerzett. A világszínvonalat a magyar nők közül a Polgár testvérek képviselik. Polgár Zsuzsa feb­ruárban a ranglista hatodik helyezettjével, Joszeiianival fog a világbajnoknő kihívá­sáért mérkőzni, majd utána ­továbbjutás esetén - az eggyel előrébb álló Xie Junnal, a babérkoszorúért mérkőzik. Reméljük, bekövetkezik, hogy a világranglista második he­lyezettje lesz a királynő. Az „abszolút" világranglis­tát továbbra is Kaszparov vezeti, a 2805-ös pontszám fantasztikus világcsúcs. Érde­kesség, hogy Bobby Fischer nem „nyerte vissza" 1972-es Élő-pontját, minthogy páros­mérkőzése nem volt hivatalos FIDE-verseny. BLÁZSIK ZOLTÁN Mérlegen a „megyeegy yy Sándor Csikar móravárosi utódai fölfelé kapaszkodnak Tóth Lajos, a sikerkovács edző, a magas külső és belső igényszint hitvallója. Ugyan­akkor érzékelte, a Szeged SC­hez igazolt Csúcs József, a Hódmezővásárhelyi LC-hez távozott Kopschitz Rudolf és Kiss Péter, a mórahalmiak mezét magára öltő Markó István, a Gyálaréten edzőként is tovább szolgáló Bánfi Imre, valamint a sportpályafutását befejező Deák Mihály nélkül illúzió ezüstéremről álmodnia. A játékosok tanakodtak. Lehet, hogy a három bőséges idényt követően meg kell szokniuk a hétvégi lehajtott fős öltözőbe masírozást? És az új társak? Melyikőjük helyét, lelki békéjét zavarja meg az SZVSE-ből érkezett Török Gyula, a Rúzsáról jött Bába László és a Kistelekről igazolt Révész Roland. Feszült percek, órák. napok. Ilyenkor messze esnek egymástól a köz- és magángondok. A folytatás történéseit Tóth Lajossal elevenítettük fel. - Tudtam: csak akkor le­szünk képesek megismételni az elmúlt évi sikereket, ha lelkileg és fizikailag tökéletesen fel­készített játékosokat küldök pályára. Olyanokat, akik baráti közösséget alkotnak - emléke­zett a szakember. - Az év­század legforróbb nyarán sem kegyelmeztem Szilágyiéknak. aztán következett a Mórahalom elleni idénynyitó, és nem akartam hinni a szememnek. Megannyi élesre köszörült kérdés szabdalta augusztusban a Móravárosi Kinizsi labdarúgó-szakosztályának vezetőit és játékosait. Hogyan tovább a más klubokhoz igazolt ászok nélkül? Az ezüstérem után be kell majd érni sápadtabb színű medállal, netán a szürke középszerűséggel? Mintha a jobb lábra került volna a bal cipő. A 2-0-ás vereség kitisztította a fejeket, mindenki rájött, mielőbb neki kell látnia az istráng szagga­tásának. A következő három ellenfelünket, a Fábiánsebes­tyént, a Tápét és a Sándorfal­vát egyaránt két vállra fek­tettük. A sikerek teremtette jó hangulatban még egyet húztam a sisak szíján. Az őszi idény hajrájáig azzal kerekedtünk ellenfeleink fölé, hogy való­sággal „Ieatlétizáltuk" őket. - A hajrában viszont fordult a kocka... - Igen, mert novemberben különböző okok miatt visszavettem a tempóból. Az első és az utolsó fordulóban vereséget szenvedtünk, ám a két fiaskó között nyolc győ­zelmet arattunk, két alkalom­mal pedig döntetlent értünk el. Könnyen éllovasként kezdhet­tük volna a tavaszi pontvadá­szatot, mégis azt mondom, a szőregiek megérdemelték a szakaszgyőzelmet. Mindent összevetve, elégedett vagyok a harmadik hellyel. Külön öröm számomra, hogy a jövő csapa­tának formálásában nagyot léptünk előre. - Kik voltak az együttes játékának meghatározó szemé­lyiségei? - Kapusunk, Horváth István feledtette Kopschitzot. Bravúr­jainak köszönhetően, értékes pontokkal gyarapodtunk. A 22 éves Deák Gábor nagy munka­bírású, nyerő típusú futballista. Ha lehiggad, még értékesebb tagja lehet a közösségnek. Kel­lemes meglepetés számomra Török Gyula remeklése. A védelem minden posztján bevethető, amellett igazi csa­patember. A házi góllövő lis­tánkat hét góllal vezető Király András is kitett magáért. Á saját nevelésű támadó nem retten vissza a közelharcoktól. Olykor sérülten is rendelke­zésre állt. - Kik okoztak csalódást? - Egyedül fiam, Tóth Gábor nem kápráztatott el játékával. Az elmúlt idényen 17 gólt szerzett, az őszön viszont csak két gólt pötyögtetett. A tavaszi idényben többet várok tőle. - Apropó, tavasz!... Mit csinálnak a márciusi rajtig? - Nem térünk pihenőre. A bajnokság befejezése óta he­tente egy alkalommal a felső­városi iskola tornatermében fociznak játékosaink. Az ala­pozást január 16-án kezdjük, s azt követően hetente négy alkalommal tartok edzést. - Manapság nem múlik el hét úgynevezett kiscsapat megszűnése nélkül. A Móra­városi Kinizsit nem fenyegeti veszély? - Á Pick Szegedi Szalá­migyár és Húsüzem Rt. vezetői példamutatóan támogatnak bennünket. Két éve új, minden igényt kielégítő Horgosi úti pályánkon fogadjuk ellenfe­leinket. Az utóbbi évek sikerei­ből nagy részt vállalt Sallai János sportköri elnök, aki vigyázó szemét a szakosz­tályon tartja. Jó eredményekkel igyekszünk meghálálni törő­dését. A tavaszon szeretnénk följebb kapaszkodni. Kívülállóként osztjuk a szakvezető elégedettségét. A „szalámisok" rövid idő alatt pótolták magasabb fokozatú bajnokságokban próbálkozó egykori kulcsembereiket. A távozók helyébe tehetséges, saját nevelésű fiatalok léptek. Egyszersmind bizonyították: Sándor Csikar és Kispéter Mihály egykori csapata ma is érdemesült a „nevelő egye­sület" titulusra. THÉKES ISTVÁN Börtön vár Bobbyra Az F/gyesült Államokban vádat emelnek Bobby Fischer volt sakkvilágbajnok ellen, mert az ENSZ-szankciók ellené­re páros mérkőzést játszott Kis-Jugoszláviában Borisz Szpasszkij ellen. Az érvényes törvények szerint Fischert akár 10 évi börtönbüntetéssel és 250 ezer dollár pénzbírsággal is sújthatják. Totózóknak 51. hét ANGOL BAJNOKSÁG 1. COVENTRY (lO.MdVERPOOL (9.) 1 X Coventry otthon: 2 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség Liberpool idegenben: 1 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség 2.CHELSF:A(4.)-MANCHESTF:RUNITED(3.) 1 2 Chelsea otthon: 4 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség Manchester idegenben: 4 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség 3. FZVERTON (I8.)-SOUTHAMPTON (15.) X Everton otthon: 2 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség Southampton idegenben: 2 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség 4.OLDHAM(20.)-TOTTENHAM(13.) 2 1 Oldham otthon: 4 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség Tottenham idegenben: 2 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség OLASZ B OSZTÁLY 5. CESENA (10.)-SPAL (14.) 1 Cesena otthon: 5 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség Spal idegenben: 2 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség 6. COSENZA (5.)-BARI (9.) 1 X Cosenza otthon: 3 győzelem, 4 döntetlen, vereség nélkül Bari idegenben: 2 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség 7. CREMONESE (3.)-LUCCHESE (17.) 1 Cremonese otthon: 5 győzelem, 2 döntetlen Lucchese idegenben: 3 döntetlen, 4 vereség 8. ANDRIA (18.)-TARANTO (19.) X Andria otthon: 6 döntetlen, 2 vereség Taranto idegenben: még nyeretlen 9. LECCE (6.)-VENEZIA (2.) 1 X I^cce otthon: 4 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség Venezia idegenben: 2 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség 10. MODENA (15.)-BOLOGNA (13.) X Modena otthon: 2 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség • Bologna idegenben: 3 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség 11. MONZA (16.)-ASCOLI (4.) 2 X Monza otthon: 2 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség Ascoli idegenben: 3 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség 12. PADOVA (8.V-RF:GGIANA (1.) X Padova otthon: 5 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség Reggiana idegenben: 2 győzelem, 5 döntetlen 13. VERONA (ll.MMACENZA (7.) 1 Verona otthon: 5 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség Piacenza idegenben: 2 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség + 1 mérkőzés 14. PISA (12.V-TERNANA (20.) 1 Pisa otthon: 3 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség Ternana idegenben: 2 döntetlen, 5 vereség, győzelem nélkül Milliomos fradisták December elseje óta él, hi­vatalosan azonban kedden este lépett érvénybe az a szerződés, amely „milliomossá,, teszi a Ferencváros női kézilabdázóit. A megállapodás, amelyet az Üllői úti székház éttermében látott el kézjegyével dr. SZÍVÓS István, a zöld-fehér klub ügy­vezető elnöke és Szabó Rezsó, a Signal Discount Kft. tulaj­donosa, tartalmazza ugyanis, hogy az NB l-es női gárda csaknem másfél millió forintos támogatásra számithat egy esztendőn keresztül. . A Herz-FTC legújabb szponzora, a többek között háztartási gépeket, elektronikai cikkeket forgalmazó Signal Discount 1.2 milliót készpénz­ben ad, 250 ezer forint értékben pedig ajándéktár­gyakat bocsát a szakosztály rendelkezésére, mindenekelőtt az FTC szervezésében zajló tornák legjobbjainak díjazá­sára. Az egyelőre egyetlen évre szóló, de meghosszabbítható szerződést aláirva dr. SZÍVÓS István mindenekelőtt arról beszélt, hogy a csapat jó aján­lólevelet állított ki magáról. amikor a tavalyi 12. helyhez képest a most zajló bajnokság­ban hatalmasat lépett előre. Jóllehet még jónéhány mérkő­zés hátra van, az már most bizonyos, hogy a megfiatalított együttes óriási sikerként biz­tosította helyét a legjobb négy között. Mindezt a kiváló szakmai munkának, a jól sike­rült igazolásoknak (például a válogatott Kökény Beatrixé és Tóth Beáé), továbbá annak tudja be, hogy beérett a saját nevelésű garnitúra, amelynek oszlopos tagja a nemzeti csa­patban is szereplő Pádár Ildikó, továbbá Fiedler Adrienn, Szar­ka Éva. Szabó Rezső a nagyvonalú támogatás fejében azt reméli, hogy a ferencvárosi női kézi­labda csapat még bravúrosabbá teszi bajnoki szereplését és a harmadik hely megszerzésével ki tud lépni az európai kupa­porondra is. Elmondta még, hogy a Signal Discount az idén tavasszal a kiokusin karatés­okat karolta fel, akik a szpon­zorálást kimagasló eredmé­nyekkel, köztük Európa­bajnoki aranyérmekkel hálál­ták meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom