Délmagyarország, 1992. december (82. évfolyam, 282-306. szám)

1992-12-17 / 296. szám

2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁQ CSÜTÖRTÖK, 1992. DEC. 17. Alig emlékszem már arra az etióp kisfiúra, akinek képe néhány éve bejárta a világot. Éhező volt ő is, a teste csontsovány, a hasa óriásira puffadt. Belebámult a kamerába, de semmit sem látott: üres volt a tekintete. Legyek dongták körül. A kisfiú már régóta halott. Éhenhalt. Sok tízezernyi kis társával együtt. A nyugati világ vezető politikusainak az ilyesfajta látványtól sajnos furcsa mód nem akad torkán a falat. Elvben természetesen szinte kivétel nélkül támogatnák az egyre élesedő Észak-Dél közötti különbségek feloldását, a környezet pusztulásának megfékezését, az elsiva­tagosodás megállítását. Az esőerdők pusztításának megakadályozását, s az éhezés felszámolását. Tenni viszont keveset tesznek. Néhány segélyszállítmány, az emberi lelkiismeret meg­nyugtatásán kívül, semmire sem jó. Szomáliában - úgy tűnik - napjainkban történik valami. Kérdés, hogy ele­gendő lesz-e az ország megmentéséhez a szemben álló fegyveres bandák szét­verése, s egy újabb nagy­csomó élelmiszer-szállít­mány. A szomáliai éhezők még jó darabig képtelenek lesznek arra. hogy dolgoz­zanak, hogy újjáépítsék politikai és gazdasági anar­chiától szétdúlt országukat. A brit Time magazin címlapfotójáról megint egy éhező gyermek néz, re­ménytelenül. Iszonyatos az arca. emberi vonásai eltor­zultak. olyannyira sovány. A szomáliai kisgyerek fe­kete szemében néma kérdés: ki ad ma enni...? P T. P Temesvári évforduló Tőkés László Elrabolt forradalom" Három év után világossá vált, hogy igazságtétel nélkül hiú ábránd megbékélésről beszélni - mondotta Tőkés László, a Királyhágó melléki református egyházkerület püs­pöke azzal a kedden kezdődött tanácskozással kapcsolatban, amelyet idén harmadszor szer­vezett egyházi vezetők és a temesvári forradalom emlékét ápoló szervezetek részvételével. Három éve, mint ismeretes, éppen a hatalommal bátran szembeszálló temesvári refor­mátus tiszteletes védelmére összegyűlt sokaság elleni erő­szakkal kezdődött a temesvári forradalmi eseménysor. A Tőkés püspök által szervezett előző két visszatekintő tanács­kozás a megbékélés jelszavá­val folyt, idén azonban az igaz­ságtétel motívuma is megje­lent, ami Tőkés László emlé­kezetes éhségsztrájkjának is egyik követelése volt. A püspök telefonon elmond­ta az MTI tudósítójának, hogy a romániai forradalom halálos áldozatainak még a számáról sem lehet biztosat tudni. Az adatok állandóan változnak, legutóbb 1093-ról szólt egy jelentés. Részadat, hogy a temesvári Lippai úti Hősök temetőjében 109 sírban nyug­szanak az 1989. decemberi temesvári események áldoza­tai, ennyien tehát biztosan meghaltak, java részük decem­ber 22. után. Közülük csak egynek a gyilkosát ismerik és Ítélték el. A püspök szerint ebben jelenleg a legcsekélyebb esély sincs az előrelépésre. Tőkés László megjegyezte: úgy tűnik, egyre inkább mar­ginalizálódik a városi és hiva­talosnak nevezett megemléke­zésekben az a szerep, amelyet temploma, egyháza és ő maga töltött be a romániai forrada­lom kirobbanásában. Igaz, az egyházak képviselői messzemenően képviseltették magukat: a temesvári ortodox érsek és a főrabbi, és más egy­házi vezetők megjelentek az általa rendezett megemléke­zésen. Ezzel szemben a hivata­los program - amelyet úgy állítottak össze, hogy nem is vették fel a kapcsolatot Tőkés Lászlóval - egyáltalán nem tesz említést a püspök szervez­te rendezvényekről, noha feb­ruár óta demokratikus polgár­mestere és demokratikus több­ségű vezetése van a városnak. „Ma tőlünk rabolják el a forradalmat, holnap Temesvár­tól" - kommentálta ezt a ma­gatartást a püspök, aki szünte­lenül a román nacionalista erők és médiák támadásainak tár­gya. mivel az RMDSZ ra­dikális szárnya vezéralakjának tekintik - annak ellenére, hogy ezt a beállítást Tőkés László mindig elutasítja. Harcok Boszniában Nem szűnnek a harcok Bosz­nia-Hercegovina északi és középső területein, és kedden meghiúsultak az ENSZ erőfe­szítései a legújabb tűzszüneti megállapodás megmentésére is. Az ENSZ-békefenntartó (UNP­ROFOR) egységek tisztség­viselői a UPI jelentése szerint kedden tárgyalásokra hívták a boszniai muzulmán, szerb és horvát parancsnokokat a szara­jevói repülőtérre, hogy érvényt szerezzenek a vasárnap aláírt tűzszüneti megállapodásnak, de a boszniai kormány bojkottálta a találkozót. A lépés indoka, hogy a szerbek nem hajlandók a sza­rajevói kormány követelésének eleget tenni, vagyis nem vonják viszsza 30 kilométerrel nehéz­fegyverzetüket a repülőtértől. A legújabb békemegállapodás ér­telmében három folyosót kellene biztosítani a polgári lakosság számára, hogy akadálytalanul mozoghasson ki és be Sza­rajevóból. Cordy Simpson brit dandár­tábornok az ENSZ-békefenn­tartók részéről sikertelen kí­sérletet tett a boszniai illetékesek meggyőzésére, hogy hagyjanak fel bojkottjukkal. Magyar-horvát alapszerződés Antall József kormányfő és Hrvoje Sarinic, a Horvát Köz­társaság egynapos munkaláto­gatáson Budapesten tartózkodó miniszterelnöke szerdán az Országházban aláírta Magyar­ország és Horvátország állam­közi alapszerződését. A doku­mentum rendszeres párbeszé­det, konzultációkat irányoz elő Budapest és Zágráb között. Megerősíti, hogy mind Ma­gyarország. mind Horvátország kapcsolatrendszerében a nem­zetközi jogi normákból indul ki. és ezek rendelkezéseit tartja mérvadónak a kisebbségi jogok érvényesítésében is. Az alapszerződés rögzíti azt is, hogy a két ország fegyveres erőit és fegyverzeteit a lehető legalacsonyabb szinten kívánja tartani. „A fájdalom hetére", a véres 1989. decemberi temesvári forradalomra emlékeznek szer­dától hivatalosan is a Bega­parti városban és egész Ro­mániában, annál is inkább, mivel az ott kezdődött ese­ménysor vezetett el a Ceauses­cu-rezsim december 22-i bukásához. Tőkés László, akinek akkori ellenállása a hatóságok kiköl­töztetési parancsával szemben - s az, hogy a hívők az ő felhívására megpróbálták meg­akadályozni a rendőrakciót ­mintegy szikrájává vált a tár­sadalmi robbanásnak, mint jelentettük, már keddtől meg­emlékezést szervezett az eseményekben nagy szerepet játszott temesvári református templom körül. Ezen megje­lentek az egyházak és a for­radalom emlékét ápoló külön­böző szervezetek vezetői, kép­viselői, de a püspök rendez­vényei, bár sok helyen kap­csolódnak a hivatalos ünnep­ségekhez, nem kerültek bele a (február óta különben a de­mokratikus ellenzék által for­mált) városi vezetés szervezte programba. Szerda délután Temesváron „Szabadság-menettel", majd „A kommunizmus a Néva partján született és a Bega partján halt meg" cím alatt megrendezett nagygyűléssel emlékeztek meg a forradalom­ról. amelynek több mint száz áldozata nyugszik a városi Hősök temetőjében. Ismeretes az is, hogy az első napok több tucat áldozatának holttestét titokban Bukarestbe szállítot­ták és Elena Ceausescu utasí­tására elhamvasztották. Szom­baton temesvári küldöttség utazik Bukarestbe, és koszorút helyez el a krematóriumnál, illetve ott, ahol a temesvári mártírok hamvait szórták szét. Ion Iliescu román elnök szerdán üzenetet intézett a hős városnak nyilvánított Temes­vár lakosaihoz, méltatva szere­püket a totalitárius diktatúra bukásához vezető események elindításában, ugyanakkor „különösnek és sértőnek" nevezte az akkori történések „másféle" értelmezését, „rossz­indulatúnak" az „utólagos kitalálásokat". Az elnök nem fejtette ki bővebben, mire gondol, de 1989 továbbra is heves viták tárgya Romániá­ban. Az ellenzék a fegyverte­len tömegre tüzet nyitó gyil­kosok - mint hangsúlyozzák, a ritka kivételektől eltekintve elmaradt - felelősségre vonását sürgeti, a Nagy-Románia Párt vezetője. Corneliu Vadim Tudor viszont a parlamentben a forradalom emlékét ápoló temesvári December 17 Tár­saság betiltását követelte (kü­lönben az RMDSZ betiltásával együtt), ezt követőleg pedig kedden ismeretlen személyek megkísérelték felgyújtani a December 17 Társaság köz­pontját. Mihály exkirály az esemé­nyek évfordulója alkalmából Románia lakosaihoz intézett üzenetében szintén méltatja Temesvár szerepét és arra szólítja a forradalom résztve­vőit, ne adják fel a reményt, még ha - így Mihály - nem is sikerült kivívniok a szabad­ságot, amely megilleti őket. Az exuralkodó különben kará­csonyra Romániába készül. A román szenátusben szer­dán a Demokratikus Kon­vencióhoz tartozó Ion Paun Otimanu temesvári képviselő kezdeményezésére egyperces néma felállással emlékeztek meg az áldozatokról. Otimanu beszédében kijelentette: „A temesváriak három év után még mindig a hazugság pél­dátlan körében élnek, három év után a hősök és a bűnösök ugyanazt a szabadságot élvezik, azzal a különbséggel, hogy az előbbiek fájdalmaikat panaszolják, míg az utóbbiak sajátos demokráciánkat di­csőítik. " Röszke, Topma Ujabb kamionblokád Jugoszláv kamionblokád miatt szünetelt a teher- és a személyautóforgalom kedden estétől Röszkénél és Tompánál - tájékoztatta az MTI-t a Határőrség helyettes szóvivője. Kőműves József alezredes elmondta, hogy a túlsó oldalon jugoszláv kamionosok azért torlaszolták el az utat, mert magyar vámosok - az ENSZ­embargó megszegése miatt ­visszaküldték több jugoszláv kamiont. Röszkén délután 16.40-kor megindult a forgalom, a személy- és teherszállító járművek, ha lassan is, de átjutottak a határon. Tompánál azonban - legutolsó híreink szerint - egyetlen gépjármű sem mehetett át. Jugoszlávia-konferencia Huszonkilenc ország magas rangú képviselői - köztük 18 külügyminiszter -, valamint az ENSZ, a Nemzetközi Vörös­kereszt és az Iszlám Konferen­cia Szervezetének illetékesei szerdán tanácskozást kezdtek Genfben a boszniai háború beszüntetésének lehetőségei­ről, a délszláv válság megol­dásának módozataitról. A nemzetközi Jugoszlávia-kon­ferencia koordinációs bizott­ságának egynapos ülésén ­diplomáciai források szerint ­megvitatják a boszniai szerbek elleni nyugati katonai beavat­kozást sürgető felhívásokat is. SZENZÁCI A Titanic örökösei Ha bárki is leszármazottja a Titanic óriásgőzöí, 1912-es katasztrófája áldozatainak, s úgy gondolja, hogy roko­nainak értéktárgyai is azok között vannak, amelyeket francia és amerikai kutatók bravúros munkával 1987-ben emeltek ki a nagy mélység­ben hullámsírban fekvő hajó­ról, jelentkezhet azokért. A nehézséget csupán az okozza, hogy egyrészt bizonyítani kell: jogosult a különleges örökségre, másrészt hozzá is kell járulnia a kiemelés harminc millió frankos költ­ségéhez. Az erről szóló, a maga nemében páratlan hir­detést a francia tengerészeti minisztérium adta fel több lapban. Jelentkezni a minisz­tériumnál, vagy Franciaor­szág londoni és washingtoni nagykövetségénél lehet, itt megtekinthetők a kiemelt tárgyak fényképei.A szenzá­ciós expedíció, amelyet a két ország kutatói szerveztek, 1800 különböző tárgyat ho­zott fel a mélyből. Ezek kö­zött bőven akadtak olyanok, amelyek a hajó felszerelé­séhez tartoztak, de egyéni használatú tárgyak is: a haj­sütővastól a pénztárcáig, benne épségben maradt bank­jegyekkel. Gyűrűk, értékes ékszerek is vannak a leletek között. Ha a tárgyakért nem jelentkeznek jogos örökösök, azok a kiemelést finanszírozó amerikai vállalat tulajdonába jutnak, de kereskedelmi forgalomba nem kerülhetnek. - Oroszországban a demok­rácia gyökerei rendkívül gyen­gék, és vannak, akik vissza­hívnák az önkényuralmat, a birodalmi törekvéseket - mon­dotta. A CIA adatai szerint Bosznia elfoglalása miatt már 120 ezren haltak meg, és a tél 1,7 millió embert fenyeget éhhalállal. Gates Los Angelesben el­hangzott beszédében, amelyet a Hírszerzési Hivatal szétkül­dött a sajtónak, igen borúlátó képet festett a világról. - A Szovjetunió, a kommunizmus halott, és egy civilizált, de­mokratikus társadalom ígérete nagyobb Oroszországban, mint történelme során bármikor - de szomszédai és egész Európa növekvő riadalommal figyeli a Moszkvában kibontakozó drámát - mondotta. Jelcin, s A CIA Balkánról wmmm^mmi Miközben George Bush elnök kedden a sikereket méltató képet festett a világról, Róbert Gates, a Hírszerzési Hivatal vezetője a rendkívül súlyos veszélyekkel fenyegető moszkvai és balkáni helyzetre hívta fel a figyelmet. néhány körülötte lévő ember elkötelezettsége a reformok mellett nem kétséges, de a reformok magas ára, a lassú átmenet széles körű elége­detlenséget keltett: erősítette azokat, akik a folyamatot lassítani, vagy visszafordítani akarják, s gyengítette, meg­osztotta a demokratikus erőket. - A volt Szovjetunióban mindenütt erősödik azok hang­ja, akik a reformokat vissza akarják fogni, le akarják állí­tani - figyelmeztetett az ame­rikai kormányzat valószínűleg legjobban értesült tagja. Jel­cinnek már kompromisszumot kellett kötnie gazdasági re­formja ellenfeleivel és azokkal, akik külpolitikáját túl Nyugat­és Amerika-barátnak látják, s nagy politikai válság közép­pontjában állt a népképviselők kongresszusán. Mindez pedig olyan időpontban történik. amikor terjednek a harcok, r Jj válságok a Kaukázusban és Közép-Ázsiában, erősítve az orosz nacionalizmust. Eközben még mindig a volt Szov­jetunióban van a világ leg­nagyobb atomfegyvertára - ki ellenőrizné azt, ha Jelcin elnök elhagyná tisztét? - tette fel a kérdést a CIA vezetője. Boszniában a tél. az áram­hiány 1,7. millió ember éh­halálával fenyeget. A mene­kültprobléma még súlyosabban nehezedik majd a szomszédos országokra, a segélyszer­vezetekre, s a válság a 20 ezer békefenntartó ellenére tovább­terjedhet, különösen Koszo­vóban, bevonva a konfliktusba valamennyi, a tartománnya. szomszédos országot - mon dotta Los Angelesben Róbert Gates.

Next

/
Oldalképek
Tartalom