Délmagyarország, 1992. december (82. évfolyam, 282-306. szám)

1992-12-16 / 295. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1992. DEC. 16. A közgazdászképzés esélyei A helyi közgazdászképzés jelenéről és jövőjéről tartott megbe­szélést tegnap a SZAB közgazdasági bizottsága és a Magyar Közgazdász Társaság megyei szervezete. A Budapesti Közgazdasági Egyetem kihelyezett tagozataként korábban volt Szegeden közgazdászképzés, de megszűnt. Igény viszont van, ezért a közgazdasági társaság helyi szervezete létre­hozta a közhasznú és nyitott Ökonómia Alapítványt a graduális és posztgraduális közgazdászképzés személyi és tárgyi feltételei­nek biztosítására. A képzés anyagi fedezetéül szolgál az a pénz­összeg is. amelyet a JATE jogi és természettudományi kara, vala­mint a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola közösen nyert egy FEFA-pályázaton. A tervek szerint először az önköltséges posztgraduális képzést indítják el februárban. A másoddiplomát nyújtó szakosító képzés­ben közgazdászok jogi szakképzésére, jogászok és matematiku­sok közgazdasági szakképzésére lesz lehetőség. Indítanak jogi szakvizsgára előkészítő tanfolyamokat is. A posztgraduális képzés előadóival és a helyi oktatógárdával azután várhatóan az 1994-95-ös tanévben kezdődhetne az egyete­mi szintű, ötéves közgazdászképzés, először a jogi karon, majd önálló karként. A szakalapítás engedélyezése után a joghallgatók párhuzamos képzésben hallgathatnának közgazdaságtant. K G. Nem utálják a grúzok az örményeket. Egy igazi grúz nem utál senkit, de érzel­mi ellentétek vannak a két nép közt, ami­re nagyon szépen rávilágít az a kis törté­net, ami még a századforduló előtt, a ré­gi Tifliszben esett. Tiflisz mindig a régi, és mindig új, mondanák a grúzok, s ez az állítás is rájuk jellemző. Élt a városban egy mesésen gazdag örmény kereskedő, hatalmas márvány palotában lakott a város közepén, a Rusztaveli sugárút legszebb részén. Mi­vel örmény volt, kötelességének tartotta, hogy nagy összegekkel támogassa a grúz kultúrát. Könyvkiadókat, kulturális la­pokat pénzelt, színházi előadások költsé­geit állta, könyvtárat emelt, s természete­sen, hisz a múlt században vagyunk, iro­dalmi szalont is tartott fenn. Abban a szalonban persze nem csak teáztak, s egyáltalán nem hersegtettek ropit. Tea a vacsora végén került az asz­talra, akkor viszont kötelezően. De ki Grúzok, örmények ZELEI MIKLÓS tudná megmondani, mikor ér véget Grú­ziában egy vacsora? Erre még az ör­mény kereskedő se tudna válaszolni, aki az irodalmi szalon napján mindig hatal­mas asztalt rakatott. Keleti édességek, hegyi sültek, francia borok, s a franciá­nál is sokkal jobb grúz konyakok alatt majd' leszakadt az asztal. A mohóságot a tósztok fékezik, olykor a házigazda is fölemelkedik, hogy tósztot mondjon, s tudjuk, hogy egy rendes tószt nem rövid, nem percekig tart, hanem hosszú percekig. Föl is emelkedik a tisz­tes örmény, hogy elmondja köszöntőjét. Előtte torkot köszörül, ehhez pedig zsepi kell, mert egy idegenbe szakadt Arménia fia súlyt helyez a formaságok betartásá­ra, nehogy rajta keresztül egész nemzet­ségét megszólja a türelmetlen idegen. Föláll az örmény, előrántja zsebken­dőjét, s ahogy ezt teszi, néhány kopejkást is kiránt a zsebéből. Begurul az apró az asztal alá, a szponzor megragadja az arany gyertyatartót és kopejkái nyomá­ban ő is lemerül az asztal alatti homály­ba. Jobbján egy csóró költő ül, egy elsze­gényedett grúz herceg. Látja, hogy baj van, segíteni kell, mert még elvesznek a vendéglátó kopejkái. Zsebéből kiveszi az utolsó százrubeles bankóját, fidibuszt csavar belőle, meggyújtja, és betartja az asztal alá, hogy a krajcárkutatáshoz több legyen a fény. Körülbelül erről van szó a grúz-ör­mény viszály első körében... VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS A FORD CAPITOLTOL Kizárólagos Autószalon és szerviz: SZEGED, DOROZSMAI ÚT 12. Tel./fax: 62/325-587. Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-18-ig, szombat, vasárnap: 8-15 óráig márkaképviselet Vinkler László önarcképei 1926—1979 Vinkler László (1912-1980) festőművész születésének nyolcvanadik évfordulójára nyílt meg a Móra Ferenc Múzeumban a művész emlékkiállítása. A tárlat Vinkler László önarcképeit mutatja be, az 1926-tól 1979-ig terjedő időszakból. Ugyancsak Vinkler László hagyatékából való, festmények és grafikák teszik vonzóvá a Hungaléria képzőművészeti bemutatóját a Victor Hugó utcai helyőrségi klubban. Minden percből dal fakadt Nagy közönségsiker közepette - zsúfolásig telt nézőtér, 1500 dalbarát - tartották meg a Partiscum Kft. szervezte lakodalmas zenekarok dél-alföldi, nemzetközi versenyének döntőjét. Az újszegedi Sportcsarnokban kulturált környe­zetet biztosítottak a szervezők a „Hallgassa Ön is! Önhöz is szál!" jelmondat alatt lebonyolított versenyt. A Partiscum Kft. manökenjei biztosí­tották a rendezvény bensőséges hangulatát, s a hatórás előadás minden rétegigényt kielégített. A könnyed műfaj dél-alföldi és határon túli jele­sei előadását videó- és magnókazettára vették; az érdeklődők, a jegy nélkül maradók utólag is élvezhetik a felejthetetlen hangulatot. A vőfélyek versengése (négyen voltak!) kü­lön színfoltot jelentett. A Temesvár melletti Új­mosnicáról származó Tódor Béla hangszervir­tuóz előadása, éneke, a kisebbségben élők ra­gaszkodását jelképezte egy újszerű hagyomány­hoz. A díjkavalkád számtalan szponzor és támo­gató felvonulását biztosította. A nyertesek - tánczene kategória: Dominó együttes (Békéscsaba); táncdal: Kothencz Lajos (Kiskőrös) és Szegedi Miklós (Sarkad); lakodal­mas zene: Coctail zenekar (Csantavér, Vajda­ság); magyar nóta: Vass Péter (Szeged-Vég­vár-Temesvár); vőfélyek: Szabó László (Gyu­la); közönségdíj: Szegedi Miklós (Sarkad). A döntő mind a 19 résztvevője különdíjban részesült. Onczay Zsolt, a Partiscum Kft. ügyve­zetője a rendezvénysorozat után kijelentette: a közönségsiker újabb kezdeményezésekre sar­kallja az általa vezetett munkaközösséget. PTS! Karácsony - operettrészletekkei S M-esek randevúja. A scle­rosis multiplexben szenvedő betegek szegedi klubjának ve­zetősége értesíti a tagságot, hogy holnap, csütörtökön délu­tán háromnegyed 4-kor tartja karácsonyi összejövetelét. Az ünnepi esemény vendége Gyi­mesi Kálmán operaénekes. A művész úr közkedvelt operett­részleteket és magyar nótákat énekel. Zongorán kíséri dr. Kiss Ernő. A klub vezetősége min­den érdeklődőt szeretettel vár. autómentés, autódaru. Gyors, pontos, olcsó! Eckhardt Tibor Alapítvány Ki tud segíteni? A Temes megyei Szigetfalu (Gátalja község) szórvány ma­gyarsága óvodát szeretne alapí­tani. ötven gyermekre számí­tanak. A továbbiakban lehető­ség lenne magyar nyelvű isko­la beindítására - a sikeres óvo­daalapitás függvényében. Gondjaikon az Eckhardt Tibor Alapítvány a Világ Magyarsá­gáért próbál segíteni. Ez ügy­ben hívják fel Szeged polgár­ságát a segítségnyújtásra. Óvo­dai felszerelésre van szükség az alábbiak szerint: 50 gyer­mek ellátását és napi tevékeny­ségét biztosító asztalokra, szé­kekre, tágyérokra, poharakra, csészékre, evőeszközökre, fő­zőedényekre s tájékokra volna szükség. Ezenkívül 2 darab, kis méretű, még használható hűtőszekrény szolgálná a kis­óvodások ellátását. Fogadnak egy darab fás tüzelésű tűzhe­lyet, s várják azt a vállalkozót, aki a szállításban segédkezne. Az Eckhardt Tibor Alapítvány címe: Szeged. Victor Hugó u. 5., Telefon: 312-370, illetve: 323-120. TELELOTTÓ 24, 53, 54, 65, 73 ROSSZ HÍR Kapós a szánkó. Ugyan mi­nek? - kérdezhetnénk, a tények azonban ellentmondanak a cso­dálkozásnak. A szegedi Se­lyem utca egyik lakóházának közös tárolójából a lakatpánt lefeszítésével elvittek egy sportszánkót; ugyanakkor je­lentős rongálást okoztak az is­meretlen tettesek. Jelfogó. A deszki kábeltévé műholdas adásának vezetője feljelentette azon ismeretlen tettest, aki a helybéli művelő­dési ház tetején elhelyezett pa­rabola antenna közepéből eltu­lajdonította a létfontosságú jel­fogót. Az okozott kár 60 ezer forint. A garázda. A szegedi Alsó­Kikötő sor egyik tömbházában vizsgálják B. I. lakó ügyét. A garázdaság alapos gyanújára az alábbiak adtak okot: ittasan törmeléket borított a lakóház ajtaja elé; kiabálva inzultálta a házfelügyelőt; végül egy la­kótársával dulakodni kezdett. Kiürítettek egy tanyát. Pusztaszer határában van a ta­nyája S. L. lajosmizsei illetősé­gű lakosnak. Ismeretlen tette­sek ajtóbefeszítéssel és lakatle­feszítéssel jutottak az épületbe, s átfolyós gázbojlert, mosoga­tó-csaptelepet. Karancs gáztűz­helyt, több szivattyút tulajdoní­tottak el, mintegy 101 ezer fo­rint értékben. Hat pár csizma. A hód­mezővásárhelyi Komplett Rt. Hód Áruházának 13. számú ki­rakatát betörte egy ismeretlen. Hat pár csizmát vitt el, mint­egy 27 ezer forint értékben. A rongálási kár viszont 37 ezer forint. Feljelentették Icukát. A sértett - maga is hódmezővá­sárhelyi lakos - feljelentette a helyi Icuka presszó tulajdo­nosát, azzal a váddal, hogy a játékautomatákat nyerőauto­mataként üzemelteti. Az ügyet vizsgálják. í*» Japán és kínai (Budapesti tudósítónktól) Rendkívül gazdag a kínálat új nyelvkönyvekből a fővárosi Aca­demic Bookshopban, magyarul az Akadémiai Könyvkiadó Ger­lóczy utcai boltjában, a Magiszterben. Frissen érkezett nyelv­könyvcsomagjaikkal a japán és a kínai nyelv tanításához is segít­séget nyújtanak. Különösen a japánt illetően bőséges most a választék. A pesti bolt a Langenscheid Kiadótól kapott japán nyelvkönyveket, írásgyakorió füzeteket, valamint hanganyagot. Aki gyorsan szeretne japánul alapfokon megtanulni, annak kom­pakt egységcsomagokat tudnak ajánlani. Angol és német könyvekből mindig nagy a kínálat a Magisz­terben. s elérhető árú könyvek érkeztek karácsony előtt Francia­országból, többek között a Bordás, a Larousse kiadóktól Olasz ü^y Fura elszámolás. A szegedi Olajbányász tér lakosa, Cs. K. úrhölgy feljelentést tett isme­retlen tettes ellen azzal a vád­dal, hogy a dorozsmai úti ka­mionparkoló igen ismert bárjá­nál bántalmazták, emiatt 8 na­pon túl gyógyuló sérülést szen­vedett. A rendőrség rövid idő alatt előállította a Genova vá­rosából származó B. M. ka­mionsofőrt, aki elismerte a tet­tet. Meg is indokolta. Röviden. Előtte való nap ugyanis az úr­hölgy 350 USA-dollárt lopott tőle. A fura a történetben az, hogy senki sem részletezte a lopás körülményeit, az esetle­ges helyzetet, avagy a tolvaj és meglopott közötti viszonyt... Előadás Balástyán a művelődési ház nagytermében holnap, csütör­tökön 17 órakor Biegelbauer Pál tart előadást az eszköztelen gyógyításról. Belépődíj nincs. SOK FELHŐ, ÚJABB CSAPADÉK. Az Országos Mete­orológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig többnyire erő­sen felhős, helyenként párás, másutt csapadékos időre számít­hatunk, a nap csak rövid időre bukkan elő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2-7 fok között alakul. GYERMEK­MŰSOROK A MARS TÉRI KARÁCSONYI VÁSÁRON: December 16-án, SZERDÁN a színpadon 16-18 óráig a Bábszínház előadásában: A vidám bocsok A kiskacsa Szűcs László bűvész műsora Börcsök Bea táncdalokat énekel. Kézműves * foglalkozás: A RÁDIÓ „PARTISCUM kereskedelmi adásának mai ajánlata: Csillagszóró show ­helyszíni adás a Mars térről „Hallgassa Ön is,l Önnek is szól!" mindennap 16-18 óra ko/fttt a 94,S MHy-cn (a DANUBIL'S huIlimhosvMnt Hirdetésjelvétel: Szeged, Stefánia 7. t Tel.: 324-702. Tel.lFax. 325-930. Karácsonyi koncert a gedóiban A Gedói Általános Iskolában ma 16 órakor kezdődik az iskola hagyományos karácsonyi hangver­senye. Műsoron: J. S. Bach és Pergolesi művei. Közreműködnek: Sutyinszky Beáta (fuvola), valamint Jani Gabriella, Lőrincz Zoltán és a Szegedi konzer­vatórium Musica Parlante együt­tese. Vezényel: Meszlényi László. hajtogatás Kétszázezer a gyermekklinikának A hétfőn megtartott jóté­kony célú operagála bevételét - mint köztudott — a gyermek­klinika javára szánták a közre­működők. Öszszesen 200 ezer forint gyűlt össze, melyet élet­mentő műszer beszerzésére fordíthat az intézmény. Tisztelgő bemutató A 200 éves erdélyi magyar színjátszás tiszteletére a Sze­gedi Nemzeti Színház bemuta­tó előadást tart holnap, csütör­tökön, este 7 órakor. Weöres SandorTÁ holdbéfi csónakos (Költői játék két részbeTíTcímű művét adják elő M. Kecskés András rendezésében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom