Délmagyarország, 1992. december (82. évfolyam, 282-306. szám)

1992-12-15 / 294. szám

2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1992. DEC. 15. Föltámad a volt szovjet külpolitika? (Folytatás az I. oldalról.) Kozirev szerint Oroszország, bár továbbra is közeledni kíván Európához, tudatában van annak, hogy gyökerei Ázsiához kötik, s ez a tény határt szab a Nyugat-Európához való közeledésnek. Az orosz diplomácia vezetője úgy értékelte, hogy bizonyos módosulások ellenére változatlanok a NATO és a Nyugat-európai Unió célkitűzései. Ezek a szervezetek terveket dolgoznak ki arra, hogy megerősítsék katonai jelenlétüket a Baltikumban és a koábbi Szovjetunió területének más térségeiben, be kívánnak avatkozni Boszniában és Jugoszlávia belügyeibe. Kozirev ennek a törekvésnek tudta he a Jugoszlávia elleni szankciókat, követelve azok feloldását. Ha erre nem kerül sor - mondta -, akkor Oroszország fenntartja magának a jogot, hogy érdekeinek védelemében akár egyoldalú lépéseket is tegyen. „Szerbia jelenlegi kormánya harcában számíthat a nagy Oroszország támogatására" - szögezte le. Az orosz külügyminiszter figyelmeztette a résztvevőket, hogy a korábbi Szovjetunió területe nem tekinthető az EBEÉ-normák maradéktalan alkalmazása térségének. Ez lényegében volt birodalmi terület, amelyen Oroszország minden lehetséges eszközzel - a katonaiakat és gazdaságiakat is beleértve - meg fogja védelmezni érdekeit. „Határozottan követeljük, hogy a Szovjetunió volt köztársaságai haladéktalanul lépjenek be egy új föderációba vagy konföderációba, amelyről kíméletlen tárgyalást fogunk folytatni" - figyelmeztette a függetlenné vált köztársaságokat Kozirev. Végezetül minden résztvevő figyelmét felhívta arra, hogy aki az általa elmondott körülményekkel nem számol, aki azt hiszi, hogy Oroszország ugyanarra a sorsra jut, mint a Szovjetunió, az ne feledje, hogy önmagáért és barátaiért kiállni képes országról van szó. A konferencia légkörét alapvetően megváltoztató, megdöbbenést keltő felszólalás után Kozirev amerikai kollégájával, Lawrence Eagleburgerrel együtt kivonult a teremből. Az előre nem tervezett találkozóról visszatérve az orosz külügyminiszter ismét szót kért, és újahh, feltűnést keltő bejelentést tett. Közölte, hogy felszólalásával csak azt akarta illusztrálni, milyenné válna az orosz külpolitika, ha az országban a nacionalista ellenzék jutna hatalomra, ő és Jelcin elnök azonban soha nem fogadna el egy ilyen külpolitikai irányvonalat - állította Kozirev, visszavonva ezzel korábbi kijelentéseit. Viktor Csernomirdin az új orosz kormányfő Óriási meglepetésre az ipari lobby képviselője, Viktor Csernomirdin lett Oroszország új miniszterelnöke hétfőn. A népképviselő kongresszus 721:172 arányban választotta meg az új miniszterelnököt, aki röviddel később értésre adta: elődje radikális, sokkterápiát alkalmazó módszerei helyett mérsékelt reformokat akar. Bár messzemenő következtetéseket egyelőre korai levonni, az azonban bizonyosnak látszik, hogy ezzel az orosz államfő és az általa fémjelzett radikális reformpolitika érzékeny vereséget szenvedett a kongresszuson. Az oroszországi reformok jövője szempontjából döntő jelentőségű lesz, hogy milyen összetételű kabinetet alakít Csernomirdin. Borisz Jelcin láthatóan levert hangulatban teijesztette elő a váratlan jelölést. Elmondta: maga továbbra is kitartana Jegor Gajdar mellett, mert csak ő biztosíthatja a reformok folyamatosságát. A beterjesztés előtt azonban tárgyalt az ügyvezető kormányfővel, aki nyíltan ugyan nem lépett vissza, de mást javasolt maga helyett a kormányfői tisztre. Jurij Szkokov jelölése Jelcin indoklása szerint azért nem jött szóba, mert ő jelenleg egy másik fontos testület, a Nemzetbiztonsági Tanács kiépítésével van elfoglalva. A szavazás után mondott rövid beszédében az 54 éves Csernomirdin kijelentette, hogy olyan kormányt akar, amely képes kivezetni az országot a válságból. Hangoztatva a reformok, az azok elmélyítése melletti elkötelezettségét, leszögezte: ez nem vonhatja maga után a nép további elszegényedését. Ezért olyan kormányt kíván, amely a reformokat ezen az alapon képes folytatni. Az orenburgi származású Viktor Csernomirdin a tavaszi népképviselő kongresszus nyomására mint az ipari vezetők egyik erős embere került be miniszterelnök-helyettesként a Gajdar-kabinetbe, hogy az energetikai területet felügyelje. Korábban éveken át dolgozott szovjet gázipari miniszterként, majd a Gazprom nevű mamutcég élére került. Állítólag szoros szálak fűzik a tyumenyi térséghez, és rossz nyelvek egyenesen a tyumenyi olajérdekcsoport embereként emlegetik. Megválasztásával feltehetőleg az Állampolgári Szövetség, vagyis a mérsékelt reformerők arattak győzelmet Jelcin felett. Közlemény! Ügyfeleink szíves tájékoztatására közöljük, hogy a takarékbetétek kamatát az alábbiakra módosítjuk: 1993. január 1. napjától évi kamat bruttó % nettó% 1. Kamatozó betétek = látra szóló 8.0 8.0 = 1,2, 3 évre lekötött 17.5 14 2. Gépkocsi-elótakarékossági betét 17.5 14 3. Takaréklevél-betét = 1 éven belül 1.25 1 = 1 éven túl ., 18.75 15 = 2 éven túl 19.375 15.5 = 3 éven túl 20 16 4. Lakáscélú betétek = 1 éven belül 1.25 1 = 1 éven túl és 5 éven belül 17.5 17.5 = 5 éven túl 20 20 5. Lakossági forgalmazó csekkszámla 5 5 6. Vállalkozók elszámolási számla 5 5 7. Átutalási betét 12 12 A számlabetétek egyéb kezelési feltételei megváltoznak. Fenti időponttól a kölcsönök kamata is csökken. Az új kamatmértékek az egységekben lévő hirdetményen megismerhetők. Kiskundorozsmai Takarékszövetkezet Az ember néha kalandra vágyik, vagy csak úgy magának akar bizonyítani. Lám, mi mindenre képes. Fellapozza az atlaszt, rábök egy pontra: „Na ide megyünk." Előre elképzeli, milyen is lesz majd ott, mit kell magával vinnie. Jobb esetben ugyanez az ember nem készül, nem vágyik semmire. Csupa hétköznapi dolog történik vele. Kikalandozta magát, és épp elég kellemetlen élményben volt része ahhoz, hogy végre ismét elviselje a szimpla mindennapi megpróbáltatásokat. A háború egyébként csak a kalandorok számára kalands/.ámba menő. Mentségemre szóljon, kivétel nélkül mindig tudósítóként indultam háztűznézőbe. Legutóbb azonban tolmácsnak hívtak: két kollégámat kísértem a frontvonalra. Nem akartam menni, túl veszélyesnek tűnt a vállalkozás. Végül hiúságom vitt magával. Azóta nem ejt kétségbe, nem hoz tűzbe se riport, se hír, ha a háborúról szól. Bosznia határán szavakkal ölték meg bennem a reményt, hogy a fegyveres harcnak értelme, vagy igazsága lehet. Hitehagyott, elárult, megalázott katonákkal beszélgettem. Azóta sok hasonló tragédia szemtanúja lehettem volna, hogy csak Jajce városát említsem. Nem bárfom, hogy nem voltam ott. Azóta nap mint nap egyre több militánssal találkozom itthon is. Nem csodálkozom. Nincs nehezebb, mint magunkkal szembenézni. Ilyenkor az ember valami másra - jobbra, rosszabbra, talán egy nem ennyire hétköznapi kalandra - vágyik. A televíziók képernyőin pedig több rambót látni, mint hullát, több reményvesztettséget, mint dicsőséget. Ami a tudósításokhói, a politikai műsorokhói sajnos többnyire kimaradt: az a lövészárok pokla közelről. Áz idősebbek talán még ismerik. (A fiókban tartogattam egy hangszalagot, a legendás boszniai 10l-es horvát-muzulmán brigád túlélő harcosainak beszámolóját.) Az utolsó előtti nap Zseljko Domjanovity, rádiótudósító: „A pokol útjait egy erre alkalmassá tett Renault Trafic-kai jártuk. A volánnál Jozo Kljaity-Bika. Dragan Eres, Borisz Grabezs-Tandara és én hátul ültünk. A romos Koracen át visz az út. Lipici felé fordulunk. A belőtt területeken teljes sebességgel robogunk át. Tragacsunk a rázkódástól majd* szétesik, körülöttünk porfelhő. Tankokkal szétlőtt omladékok oltalmába érünk. A pincébe húzódunk. Rövid ideig maradunk itt. Bika az állásaink felé vezet. Cikcakkban futunk. Samir Bibity-Biba is csatlakozik hozzánk. A kukoricás előtti tisztáson kell átjutnunk. Géppuskasorozat ér utol minket. - Feküdj! - kiabál Bika. A földre dobjuk magunkat. A fegyverropogás sem nyomhatja el Samir kétségbeesett hangját: - Bika, segíts! - Eltalálták. - Egy pillanat, Biba, tartsd magad! - ordítja neki Bika. A magnetofont a sárban húzva, kúszva látom. Bika felpattan, körülötte mint a méhek rajzanak a golyók. Nincs esélye. A fejed sem mered felemelni. Egy mélyedésbe menekül. Követjük. A géppuskatűz - úgy ahogy - mérséklődik. - Gyerünk, húzzuk ki onnan - szól Bika. Samir Bihity felé futunk. Még lőnek. Bika föléhajol, majd mint egy őrült üvöltözi: - Biba halott! Biba meghalt! Eszeveszetten rohan le a lejtőn, a házak felé. Utánafutok. /I boszniai muzulmánok - Európa palesztinjai? A lövészárkok pokla Lent a mieink hordagyakon mentik a sebesülteket. Segítsek - kérik. Attól tartok, a végén majd engem is vinniük kell: egy éve térdben eltört mind a két lábam. Nem bírja a megterhelést. A házak között maradok. Ott próbálom hasznossá tenni magam. A bátor Gorán Sipico Mandity, Mile Sehovac, Zalim Ocanovity és Dragan Eres a többiekkel a halálos tisztáson visszatérnek a sebesültekért. Nem sokkal később őket is sebesülten hozzák vissza. Körülnézek. Még a hadifogolyként megsebesült Jadranko Panity is haldoklik. Akkor lőtték meg. amikor maga is a mieinket mentette. Beszélek hozzá, hogy el ne veszítse az eszméletét. Időközben Bika visszatér a slavonski brodi kórházból. Most Panicot visszük oda. Ugyanaz a kocsitípus gurul alattunk, de ez dízeles. Túl lassú. Nem gyorsul úgy, mint az előző. Bika átkozódik, a cigány pedig a sebesültet tartja szóval. - Ne szarakodj velünk, hé! Hallassz?! Nem mehetsz el csak úgy! Legalább dobj felém egy puszit! Figyelj! Már itt is vagyunk... Nyitom, a kaput. A kórházba érünk mindjárt, hé! A kórházban átadjuk a műtősöknek, hogy visszatérjünk Boszanszki Brodha. Én a szerkesztőségbe, ők vissza a frontra. Később tudom meg a sebesültmentő hadifogoly másnapig bírta. Pokoli volt ez a hétfői nap!" A pokol második napja Haszan Bajrity : „Négy öt méttere voltak tőlünk, néhol pedig két méternyire. Valemelyik disznóólba húzták be magukat, és onnan dobálták az állásainkra a kézigránátokat. Szerencsénkre nem találtak el. A fiúk nem ijedtek meg, géppuskával lőtték őket. Legalább hármat megöltek közülük, de vagy nyolcan voltak a szerbek... A helyzet időközben megváltozott, ok is kaszálni kezdték az állásainkat. Sem támadni sem védekezni nem tudtunk ekkor, olyan heves volt a tűz. Ezért azt javasoltam a fiúknak a szuronyokkal és a kezünkkel ássunk egy lyukat, amin kijuthatunk abból a gödörből, hogy valahogy visszavághassunk, mi öten. Sikerült is kikaparnunk magunkat. Ezt követően az első futóárokban rekedt két bajtársunk is szóhoz juthatott... Akkor még azt hittem, nem érhet már semmilyen meglepetés az első vonalban." Joszip Kljaity: „Mi kézigránátokkal dobáltuk egymást, úgy egy és fél méterről. Az én állásom túlságosan ki volt tolva ahhoz, hogy onnan a melvéd mögül lőhetem volna. Csak a hátsó árokból volt erre lehetőség, ott maradt egy új fiú. A Dragan a rákászt töltötte és a szemközti utat figyelte. Jasmin és én kénytelenek voltunk kimászni onnan az istáló ajtaja elől ahonnan a kézigránátokat dobálták felénk... A gránátok végiggurultak a betonozott udvaron. Csak a földdel töltött fegyverládák védtek minket. Ha azt látod gurul a gránát akkor feküdj! Ha felrobbant, akkor csak lőj. Amikor újra feléd gurul, jaj neked! Akkor nem gondolsz semmire csak mented az életed és leölsz mindent magad előtt. Nincs időd félni. Csak túl akarod élni egyszerűen... Fentről a padlásról ráadásul állandó tűz alatt voltunk. A kezed sem emelhetted ki a golyószóróig. Tankokkal is lőttek. Nem értem ma sem, hogy lehet az, hogy megúsztuk Jaszminal, hiszen a támadás ideje alatt végig az árok előtt voltunk, mert csak így állíthattuk meg őket." Dragav Csvorak: „ Az én állásom volt legelői, de megbeszéltük Haszanal hogy visszamegyek a golyószóróért, a 84-esért. Kiugrottam. Mire öt méterre, az ő árkukba értem, már szó sem lehetett róla hogy visszatérjek az én állásomba. Pokolian lőttek ránk. Másképp nem juthattunk ki onnan minthogy kiástuk magunkat hátra. így segíthettünk azokon, akakik nálunk is rosszabb helyzetbe kerültek. Ez a csata öt, vagy hat órán át tartott, de másnap még rosszabb volt." Az összeomlás Senad: „Az iszonyatos túlerő ellenére negyedik napja tartottuk magunkat a Novo Selo-Zelen Gralj vonalon. Harminc-negyvenen voltunk ott, csupa Selkovcsani fiú. Elhatároztuk, bár többen értelmetlennek látták, maradunk. Nem tudtuk, mi történik az arcvonal mögött, bár rossz jelnek véltük, hogy nem kapunk sem váltást, sem erősítését. A családjaink Selkovcsaniban voltak, hát maradtunk. Mikor az adóvevőn meghallottuk, Kolibe-Krisani között áttörték a frontot, attól kellett tartanunk, hogy elvágnak minket. Láttuk a szerb tankokat a hátunk mögé özönleni. Csak két páncéltörőnk volt. Tudtuk, ebből semmi jó nem sülhet ki, mégis azt a parancsot kaptuk: tartsuk magunkat... Végül jött egy kamion azzal, hogy szálljunk fel, mert összeomlott a front, elvisz minket a falunkba, és onnan mindenki találja fel magát, ahogy tudja... Apám a golyózáporban, az udvaron várt. Márt kimentette a családomat, nekem is összepakolt néhány holmit. Ő az Istenért sem akart jönni. Térdepelve kértem. Az aknák egyre közelebb csapódtak be. Ha maradok, az én fiam is elveszíti az apját... Ólmos szárnyakkal, alacsonyan szálltak a fellegek. Megdögleni való idő volt. Leteremtett és elzavart. Menjek, mondta, nekem még lehet jövőm. Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy ott hagytam. A kocsiból még visszapillantottam, akkor robbant a kertben az első akna, ő meg, mint egy nyárfa, moccanatlanul állt a ház előtt. Talán még integetett is, nem tudom. így várta, hogy vége legyen." A két testvér (nem kívánták megnevezni magukat): „Az utolsó nap szörnyű volt. A háborút, a bajtársak elvesztését meg lehet szokni, de az árulást nem. Váratlanul parancsot kaptunk a visszavonulásra. Egy összekötőt hátraküldtünk, tudja meg, mi történik a hátunk mögött. Nem értettünk, miért kellene visszavonulnunk. Tisztában voltunk vele, ha feladjuk az állásainkat. Brod menthetetlenül elesik... Az összekötő azzal jött vissza, hogy a városbanban mindenki menekül... A várost gyakorlatilag egy puskalövés nélkül vették el a szerbek. Hiába volt az a hét hónap, apánk halála és minden áldozat. Meg sem próbálták megvédeni!" Utóhang FOTÓ: LÁZÁR ZSOLT Shumenszki Brod - aknatámadás után Senad: „Nem akarok többé fegyvert a kezembe. Boszniáért végképp nem. Oda többé nem térek vissza... Megölték a bosnyák lelkem. Senki vagyok.! Ha nem lentíe a fiam: megölném magam... Mi már, hidd el, nem kellünk senkinek." Senad felesége: „Akárhogy szépítenénk, az az igazság, hogy mi. boszniai muzulmánok, Európa palesztinjaivá váltunk!" Idáig a felvétel. A többit csak sejteni lehet. VARGA IVÁN