Délmagyarország, 1992. december (82. évfolyam, 282-306. szám)
1992-12-02 / 283. szám
SZERDA, 1992. DEC. 2. Dr. Kiss helyett Dr. Tim Gábor a főtitkár Hétfőn a késő estébe nyúló tanácskozássorozat végén jelképesen felszállhatott a füst a vízilabda elnökség ülésén: a testület dr. Kiss Ottó helyére dr. Tim Gábort választotta meg főtitkárnak. Jogász helyett jogász lesz tehát a poszt birtokosa továbbra is, Tim doktor ugyanis a Tungsram Rt. jogtanácsosa. Kötődése a vízilabdához régi keletű, a most 38 éves szakember maga is játszott, jelenleg pedig edzősködik is. Hovatovább helyesebb azonban a múlt idő használata, hiszen a trénerkedés és a főtitkárkodás nem fér össze egymással, miként dr. Tim Gábornak jócskán akad tisztáznivalója munkahelyével is, hiszen a pólószövetség főtitkári teendőinek ellátása teljes embert követel. Éppen a kérdőjelek eltüntetéséhez szükséges néhány napra kért „nyilatkozattételi haladékot" az újságíróktól. Fegyelmez a CSLSZ A megyei labdarúgó-bajnokság I. és II. osztályának 15., őszi utolsó fordulójában az alábbi játékosok részesültek sárga lapos figyelmeztetésben: Sepsei (Mártély), Papp (Zákányszék), Sejben, Tóth (Kistelek), Varga (Csongrád), Kasuba (Fábiánsebestyén), Gábor, Veók (Mindszent), Hevesi (Szentesi FC), Hódi, Dancsó, Suhai, Kiss (Tápé), Széli (Szőreg), Garai (Fábiánsebestyén), Kordó, Mészáros (Földeák), Tari, Tóth (Szentesi KinizsiDeko), Czigér, Kertész (JATE), Kis, Karkas, Komáromi, Kátai (NOVO-TEL), Farkas (Zsombó), Balog (Szatymaz), Fancsali (Kiszombor), Párkány, Szabó (Nagymágocs), Szekeres, Szécsi (Röszke), Szabó (Apátfalva), Gyuris, Ocskó (Zsombó), Viktor, Kovács (Csanytelek), Széli, Semjényi, Fábián (UTC), Deák, Puskás (Tisza-Új), Barna, SPORT 5 Széli, Tóth (Sándorfalva), Puskás (Szentesi FC), Szabó (Rúzsa), Tóth (Üllés), Buri (Tömörkény). Ugyanebben a fordulóban kiállított Sebők Ferenc (Csanytelek) és Lipták Tibor (Szatymaz I.), Sebestyén András (Sándorfalva), Janovics Attila, Korom Ernő (mindkettő Mindszent), Nyul Tibor (Üllés), Kasza Tibor, Holler Ferenc (mindkettő Szatymaz) 2, Varga Zoltán (Tisza-Új) 3, Patócskai József (Sándorfalva) 4, míg Pataki Tibor (Sándorfalva) 6 bajnoki vagy kupamérkőzésen nem állhat csapata rendelkezésére. Közülük a fegyelmi bizottság Janovics Attila és Nyul Tibor büntetését 1993. május 25-ig felfüggesztette. A legsúlyosabb büntetést Nagy Péter ambrózfalvi játékos kapta, aki 1994. november 25-ig nem léphet pályára. A „kis" Lihotzky beleszületett a vízilabdába Teke és bambi - csak nyugdíjkorhatáron túl... - Karcsi, tényleg annyira egyértelmű volt, hogy csakis pólós lehetsz? - így utólag azt mondom: igen. Hatévesen kezdtem el játszani apámnál, aki gyakolatilag felnőtté válásomig egyengette az utamat. Talán több figyelmet is szentelt nekem, mint a többieknek (egy szülő esetében ez elnézhető, ugye?), és elég szigorúan fogott. Köztünk szólva, jól tette. Rajta kívül egyébként a többi edzőmnek, dr. Kiss Lajosnak, Kiss Egonnak és Pozsgay Zsoltnak is hálás lehetek. - Mit csináltál három éven át Szolnokon? - Tanultam, és a főiskolán szinte észrevétlenül kereskedelmi üzemgazdászt képeztek belőlem. Időközben két nyelvvizsgán is sikerrel túljutottam, és most akarom rávenni magam arra, hogy a pécsi egyetem kiegészítő szakát is elvégezzem. Ami pedig a pólót illti: Szolnokon egy évet kihagytam (a két klub nem tudott megegyezni egymással...), aztán viszont rendszeresen játszottam. Szerettem a csapattársaimat és a főiskolai életet. - Ha viszont hazatértél, Szegedet még jobban kedveled. - Ez igaz. Lokálpatrióta vagyok. A mai Szeged SC fiatal FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Könnyű neki - mondhatják sokan -, hiszen beleszületett a vízilabdába. Édesapját, Lihótzky Károlyt jó ideje úgy ismerik, mint a szegedi póló talán legeredményesebb utánpótlásedzőjét. Magyarul, a „kis" Karesz (mostanság, 23 évesen, 187 cm magas és 86 kilót nyom) el sem kerülhette volna a sorsát, azt, hogy OB l-es játékost neveljenek belőle. A pompás balkézzel megáldott szélső (rövid szolnoki kitérő után) '92 nyarán tért vissza anyaegyesületébe, és az őszi idényben kétségkívül a Szeged SC egyik kulcsemberévé vált. Különösen góljai jelentettek sokat - nem egyszer pontokat Pozsgay Zsolt várakozáson felül teljesítő csapatának... játékosaival egyébként junior koromig együtt vízilabdáztam, így nem idegenek közé jöttem vissza. - Gondolom, Török Tibiék is örömmel fogadták a keret egyetlen bal kezesét. - 1988-ben még négy bal kezes játékosa (Tóth I., Dongó, Éles és jómagam) volt a gárdának, mára viszont tényleg egyedül maradtam. Úgy érzem, támadásban sokat segíthetek ennek a csikócsapatnak, és próbálok védekezésben is fejlődni. (Tudod, minden bal kezesnek az „elhárítás" a gyengéje...) - Ezt a „kiskorúakat" is bevető együttest ma már a peszszimista szurkolók is a negyedik-hatodik hely valamelyikére várják. - Én azt mondom, hogy az ötödik-hatodik hely idén már mindenképpen benne van a társaságban, a negyedik hely viszont nem várt siker lenne. Mindenesetre, ha „elöl" akarunk végezni, az utolsó őszi fordulóban, Szentesen feltétlen nyernünk kell! - Úgy tudom, a serdülő és az ifjúsági válogatottban többször is szóhoz jutottál, a felnőtt keretbe viszont még soha nem invitáltak. - Természetesen egyszer majd szívesen játszanék a legjobbak között, de bevallom, a válogatottság nem elsődleges cél számomra. Magyarországon jelenleg az újpesti Benedek a „legszuperebb" bal kezes pólós, és mögötte több egyforma képességű játékos Vár meghívásra. Ki tudja, ki lesz az, akit tényleg kipróbálnak?... RÉTHI J. ATTILA Ismétlés, pénzdobálás miatt Alapos gólözönnel lepte meg az angol Peterborough futballcsapata kupaellenfelét, a Kingstonian együttesét. Az F.A. Kupa összecsapáson 9-1re diadalmaskodott, és örvendezhetett a továbbjutásnak. Egészen keddig. Akkor ugyanis a szövetség helyt adott a Kingstonian óvásának. A vendégek klubvezetése nehezményezte, hogy a lelátóról egy súlyos pénzérmével fejbedobták kapusukat, Adrián Blake-et. Ekkor 3-0-ra vezetett a Peterborough. A szerencsétlen kapust hordágyon vitték az öltözőbe. Ott ugyan hősiesen megpróbált talpra állni, de hirtelen elveszítette az eszméletét, nekiesett egy üvegajtónak, és elvágta a kezét is. Az F. A. úgy döntött, a mérkőzést újra kell játszani, mégpedig zárt kapuk mögött. Néző nem teheti be a lábát a Peterborough pályájára. Az ismétlésre pénteken kerül sor. Elmarad az ásotthalmi focitorna Eddig úgy tudtuk, Ásotthalmon a hét végén több együttes részvételével kispályás labdarúgó-bajnokságot rendeznek. A legfrissebb hírünk szerint viszont a torna - technikai okok miatt - elmarad. ASZTALITENISZ. A Szegedi Asztalitenisz Club női NB Il-es csapata a bajnokság legutóbbi fordulójában az orosháziakkal találkozott. Szegedi AK-Orosháza 15-3 A szegediek pontszerzői: Bárkányi (4), Fazekas (3), Rózsa (3), Viktor (3), Bárkányi-Rózsa, valamint a Karsai-Fazekas párosok. ATLÉTIKA. A Szegedi Olajbányász SE szervezésében a minap tartották a „Futás a mozgás öröméért" címmel meghirdetett - 3,6 kilométeres távú - futóversenyt. Az eseményen a 15 éves Beder Krisztián győzött, aki az elsőségért a Tonna Bt. ajándékait vehette át. CSELGÁNCS. Néhány nappal ezelőtt tizenegy egyesület 190 versenyzőjének részvételével Kunbaján országos cselgáncs rangsorversenyt MINDENFELŐL rendeztek, melyen a Tisza Budo SE fiataljai az alábbi eredményeket érték el. Gyermek „A" krcs. 32 kg: 1. Csomor Benny. 38 kg: ... 3. Makra Zsolt. 41 kg: 1. Rudics Tibor. 53 kg: 2. Huszár László. 58 kg: ... 3. Kiss Gábor. Gyermek „B"-„C" krcs. 26 kg: 1. Dezső Miklós, 2. Kelemen Balázs. 28 kg: 1. Füleki Gábor, ... 3. Hajnal Efraim, ... 5. Osztroluczki Csaba. 30 kg: ... 3. Balog Tibor. 32 kg: 1. Rigó Norbert. 36 kg: 1. Vecsernyés Roland. 38 kg: 1. Papp Attila. 41 kg: 1. Szemerédi Tamás. 45 kg: 1. Nagy Péter, 2. Gombos Tamás. A csapatversenyben a szegediek az első helyen végeztek. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS. November 29-én nyolc SPORTOLÓK, TESTÉPÍTŐK, EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDOT FOLYTATÓK, FIGYELEM! A belvárosban (Szeged, Arany J. u. 9, tel.: 313-703) megnyílt a BAKAI SPECIÁLIS SPORTÜZLET. Speciális sport- és fitnessgépek, felszerelések, fitnessruházat, kiegészítők, sportélelmiszerek, Fassi Sport-bemutatóterem, viszonteladóknak nagyker ár és sok-sok kedvezmény. Nyiva: hétköznap 9-17, szombaton 9-12 óra között. FASSI SPORT - A KULTURÁLT TESTFORMÁÉRT együttes részvételével nyílt kispályás labdarúgó-bajnokságot rendeztek a Deák gimnáziumban, ahol a döntőben a vásárhelyi Szuperinfó a szegedi Fesztivál Étterem legénységével találkozott. A rendes játékidőben a csapatok nem bírtak egymással, így büntetőrúgásokra került sor, amelyben a vásárhelyiek bizonyultak jobbnak. A tornát a Dél-Tisza menti Áfész és az Olajbányász SE szponzorálta. * Mórahalmon az „Ifi Kupa '92" kispályás labdarúgó-tornán a sándorfalviak győztek megelőzve a zákányszékieket és az SZVSE fiataljait. A rendezvény gólkirálya Csiszár Roland (Mórahalom), legjobb játékosa Tímár László (Zákányszék), míg legjobb kapusa Keresztúri István (Zsombó) lett. Kodály téri diadal Tegnapi lapszámunkban a Zsiráf Kupa kispályás labdarúgó-bajnokság 5-8. éves korcsoportjában tévesen közöltük a győztes csapat nevét. Helyesen: a Kodály tériek végeztek az első helyen. A csapat összeállítása: Molnár Péter, Pálfi Dénes, Busa Ádám, Laska Sándor, Virágh Norbert, Léber Zoltán. Schroeber Alrich, Török Attila, Márton Szilárd, Baráth Zoltán, Kurucz Balázs, Varga Gábor. Marjai Zoltán búcsúja Kis ünnepségen búcsúztatják pénteken délután Budapesten, a Szőnyi úti uszodában a Tungsram-Szolnok OB l-es vízilabda mérkőzés előtt az egyik legismertebb magyar játékvezetőt. Marjai Zoltán nemzetközi A-kategóriás bíró befejezi aktív pályafutását. A több évtizeden át közmegelégedéssel működő játékvezető köszöntésében ezúttal a találkozó másik bírója is aktív szerepet vállal. Ezúttal ugyanis Marjai Zoltán fiával, Zsolttal párban dirigálja majd a mérkőzést. Felsiker Debrecenben KOSÁRLABDA NB N. Az elmúlt hét végén a Szegedi Postás férfi kosárlabdázói a II. osztályú bajnokságban Debrecenben előbb a Biogállal, majd a DEAC-cal mérkőztek. A szegediek az első összecsapáson a játékvezetők hathatós közreműködésével elszenvedték első vereségüket, ám másnap magabiztos játékkal javítottak, így továbbra is a tabella élén állnak. A mérkőzések jegyzőkönyvei. BIOGÁL-Szegedi Postás 72-68 (38-35) Debrecen, 100 néző. Vezette: Drahos, Jobbágy Szegedi Postás: Vitaszek (3), Tiszai (2), Thuma (19/3), Czakó (5), Búzás (16/3). Csere: Lestár (12/6), Kónya (2), Schneiker (9), Ország (-). Edző: Valaczkaí József. -— DEAC- Szegedi Postás 50-88 (30-57) Debrecen, 150 néző. Vezette: Pázsitka, Bukta Szegedi Postás: Vitaszek (10), Tiszai (10), Thuma (20/6), Czakó (13), Búzás (13/9). Csere: Lestár (13/3), Kónya (5/3), Schneiker (-), Ország (4)- Edző: Valaczkay József. A Postások a Magyar Kupa következő fordulójában a mai napon, 18 órakor az NB l-es KSC csapatával mérkőznek az Űrhajós utcai sportcsarnokban. Havelange Kis-Jugoszlávia mellett Ismert, a jugoszláv labdarúgó-válogatott egyelőre nem játszhat világbajnoki selejtezőt az európai 5. csoportban. (Itt szerepel Magyarország is - a szerk.) A helyzet azonban változhat. Néhány napon belül a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megtárgyalja ugyanis Belgrád kérését azzal kapcsolatban, hogy vizsgálják felül a korábbi döntést, amely az ENSZ BT ismert szankciója nyomán született május 30ikán. Jugoszláv hírügynökségi jelentés szerint Joao Havelange, a FIFA brazil elnöke támogatta Milán Panics miniszterelnök azon kérését, hogy lehetővé kellene tenni a jugoszláv sportemberek különféle nemzetközi eseményeken való szereplését. Djordje Perisics jugoszláv sportminiszter találkozott a belga fővárosban Havelange-zsal, s innen származik a hír, mely szerint a „plávi" futballisták optimisták lehetnek. A Tanjug tudomása szerint a FIFA esetleg feloldja a „zárlatot" és Kis-Jugoszlávia futballválogatottja mégis bekapcsolódhat a világbajnoki selejtezőkbe. Ahogy azt várták A magyar labdarúgó ifjúsági válogatott (18 évesek) a jövő májusi angliai Európa-bajnoki nyolcasdöntő felé vezető úton sikerrel vette az első akadályt, két találkozón búcsúztatta Ciprust. A selejtezőknek azonban még nincs vége. A kiírás szerint az olasz - bolgár lengyel selejtező-hármas továbbjutójával kell oda-visszavágó alapon csatázniuk az ifiknek Angliáért. Ez régóta köztudott, ám az csak kedden derült ki, hogy a várt rivális, Olaszország tornyosul az úton a magyar fiatalok elé. - Bulgáriában jártam, és ott megtekintettem a bolgár-olasz selejtezőt - mondta Ziegler János, a 18 évesek szövetségi edzője. Az itáliaiak 2-0-ra nyertek. Maximális teljesítménnyel (négy mérkőzésből nyolc pont) végeztek a csoport élén. < — A további menetrend? - Javaslatot küldtünk az olasz szövetséghez, amelyben azt ajánljuk, hogy 1993. április 21-ikén Olaszországban, majd május ötödikén magyar földön vívjuk meg a két mérkőzést. - Véleménye az olaszokról? - Nem ok nélkül nevezik az első osztályú felnőtt futballbajnokságot a világ legjobbjának. Igaz, a légiósok, a külföldiek adják az igazi minőséget. Ezek a 18 évesek viszont jó úton haladnak afelé, hogy új Baggiókká, Donadonikká és Baresikké váljanak. A bolgárok ellen például rendre négyen értek fel egszerre a hazaiak kapuja elé. Szinte válogathattak egymás között, hogy végül is ki lője az ellenfél kapujára a labdát... Nehéz dolgunk lesz, de megpróbáljuk a lehetetlent is.