Délmagyarország, 1992. december (82. évfolyam, 282-306. szám)
1992-12-12 / 292. szám
TARSASAG« KULTURA« IFJÚSÁG «RUNUGY« SPORT A mellékutcai kocsma törzsvendégei meglepetten néztek, amikor a szőke nő belépett. Harminc körüli lehetett, és hogy nem akármilyen, az azonnal látszott. De ezt nemcsak az eleganciája és az arca árulta el, hanem az oxfordi kiejtése is. Az esti lányok irigy utálattal tekintettek rá. Hunter azonban megőrizte hidegvérét; jóképű volt, de azt tudni kellett róla, hogy nem éppen legális módon keresi a betevő falatot. A hölgy határozottan a söntéshez lépett, és felült egy bárszékre. Bundája kissé szétnyílt, látni engedte a miniszoknyát és a karcsú lábát. - Egy whiskyt - mondta és kutatóan nézett körül. Hunter azonnal észrevette és ott termett. - Segíthetek valamiben? A hölgy bólintott. - Az autómmal van baj. Ha lenne valaki. Én, sajnos, nem értek hozzá. - Megnézhetem - ajánlkozott Hunter, és azonnal leugrott a bárszékről. A lady megitta whiskyjét és a férfi kíséretében elhagyta az ivót. Hunternek elállt a lélegzete az autót látva; egy Jaguár volt, az utolsó modell. Aztán kiderítette, hogy semmi baja, csupán a benzin fogyott el. A szép szőke zavarban volt a hír hallatán, valamiféle bocsánatot motyogott, majd közölte, hogy a benzineskanna a tartalékkal a csomagtartóban van. - Bárkivel előfordulhat, hölgyem - mondta Hunter, A bártündér és betöltötte a benzint. Indítson - mondta ezután. A motor diszkrét zajjal dolgozott, a lady újabb hálába kezdett. - Tudja, a barátaimnál voltam - mondta előzékenyen bizony hazafelé eltévedtem. Nem ismerem ezt a környéket. Hazavinne, kérem? „Én mázlista" - gondolta Hunter, és gyorsan hozátette magában, hogy akár a világ végére is. Végül is, lehet, hogy az ágy lesz a végállomás... - Természetesen mondta a legnagyobb udvariassággal. - Egyébként Hunter a nevem. - Ethel vagyok. Shithné mutatkozott be a lady, és a vezető melletti ülésre telepedett. Huntert kissé zavarta az asszonynév. Nem kívánt a férjével találkozni. Mindenesetre úgy találta, nincs vesztenivalója. - Nem autókázunk egyet? Tudok egy csendes helyet itt a golfpálya közelében. Arrafelé senki sem jár ilyenkor... - Menjünk - szólt a lady Hunter nem is meglepetésére. Sőt kinyújtott kezével simogatni kezdte a karját. Hunter vette a lapot, hozzáhajolt, de a nő felnevetett. Ez a nevetés azonban különös volt. - Na mi van, darling? kérdezte cinikusan. - Majd mindjárt megtudod - hallotta a háta mögül, mély, borízű hangon. A fékre lépett, de a tükörben már látta a behemót férfit, mi több, a pisztoly csövét is érezte a tarkóján. - Nyomás tovább! - hallotta az utasítást. - Mit akarnak? Tőlem ugyan nem tudnak elvenni semmit... A behemót elnevette magát. - Nem a pénzed kell, kis hülye. Te kellesz. Az arcod. Te tényleg azt hitted, hogy bukik rád a feleségem? Mit szólsz hozzá Ethel? Ez a tökkelütött azt gondolta... - Intézd el, de kíméletesen - vágott közbe a hölgy. - Na jó. Csak semmi érzelgősség. Eleget fáradoztunk, amíg megtaláltuk a pasast, aki rám hasonlít, nem? Hunter ebből megértette, hogy a hulla szerepére választották ki. A szép Ethel majd azonosítja mint a férjét, és felmarkolják a biztosítást. Átkozta az estét. A golfpályánál a férfi utasította, hogy álljon meg. „Időt kell nyernem" - gondolta Hunter. A behemót kiszállt, és a feleségéhez ment. - Szállj ki - mondta tompa hangsúllyal. - Te is Hunterre mutatott. Hunter nem mozdult. Ha van esélye a menekülésre, az csak Ethel fedezete lehet. Amikor a nő kiszállt, Hunter hátulról erősen meglökte, s a nő a férjének ütközött. Ebben a pillanatban lövés dördült. A lady felsikoltott és összeesett. Hunter, a zavart kihasználva, gázt adott. Aztán a közelben megfordult és a férfi felé hajtott. Az a földön térdelt és a karjában tartotta az asszonyt. Nem lehetett tudni, hogy él-e még? A férfi, nyilván mert elvakította a fény, megpróbált elugrani, de elkésett, a kocsi áthajtott a lábán. „Önvédelemből tettem. Végül is meg akartak ölni" nyugtatta magát Hunter. „Megérdemelnék, hogy nyomorultul itt pusztuljanak." Aztán eszébe jutott a szőke szépség, az esti bártündér, és megállt az első telefonfülkénél. A rendőrség számát tárcsázta. - Halló? A golfpálya mellett szerencsétlenség történt. Menjenek a helyszínre és mindenképpen értesítsék a mentőket is. És még mielőtt a nevét kérdezték volna, letette a kagylót. A Jaguárt a fülke mellett hagyta. Másnap este a csapos a beavatottak kíváncsiságával kérdezte: - Na, milyen volt a szőke lady? Hunter csak sejtelmesen mosolygott. Aztán az újságba pillantott és elégedettséget érzett. A szenzáció az volt, hogy letartóztattak egy férfit, aki a golfpálya mellett megölte csinos, szőke feleségét. R. Heinzmann A hét fotója Divathóbort? A ruházat az az öntőforma, amelynek segítségével az idő szelleme a maga formájára alakítja az embert. írta a századeleji divattudósító esztendőváltáskor, az olvasóra bízva a loknik, krinolinok rávarrt kézelőjű frakkingek emberformáló szerepét. Nyolc évvel az ezredforduló előtt nehéz lenne a mai divatot jellemzni, ezért nézzünk inkább néhány „öntőformát" 1992-ből. A hét híre A medvék nem erőszakolnak meg teheneket Túl messzire szárnyalt annak a fantáziája, aki azt állította, hogy a Norvégia középső vidékén elpusztult 18 tehenet egy szexéhes medve erőszakolta meg - vélekedik egy oslói biológia professzor. - Ebben az esetben túlléptek a bizarr elméletek határán - jelentette ki Kaare Elgmork, az Oslói Egyetem professzora az NTB norvég hírügynökségnek. A Reuter jelentése szerint a „nemi erőszakról" szóló elmélet atyja egy egyetemi tanár, aki ezen a héten hozta nyilvánosságra a tehenek rejtélyes „elhalálozását" magyarázó feltevéseit. Fotó: Enyedi Zoltán A hét kommentárja Magyar igazság Három a magyar igazság, tanulgattuk annak idején. Legalább három, tesszük hozzá manapság szkeptikusan. A lehetséges igazságok közül a jelen pillanatban érvényeset szemlátomást a legilletékesebb ajkakról hallhatja a magyar igazságügy-miniszter. Ez az igazság most nemcsak kimondatik, hanem diadalmaskodni is látszik. Közel az az idő, amikor a második számú közellenség, Hankiss Elemér nem mehet be egy ideig saját irodájába. És ha később ki is derül, hogy tévesnek bizonyultak az ellene gonddal összeállított vádak, akkorra Nahlik Gábor már rég a maga (illetve felettes maga) képére és hasonmására formálta ennek a renitens intézménynek személyi állományát. Persze az ellenzéki jajongások mindenképpen eltúlzottak egy kicsit. Ha valaki durrogásokat vélne kihallani az egykori tőzsdepalotából, az nyugodjon csak meg. Egyelőre nem lőnek ott senkit főbe. Legfeljebb Nahlik bontogatja a pezsgősüvegeket. Úgy szokta kezdeni... -góbéHol vannak a földönkívüliek? A lehallgatás tovább folyik Még október közepén, a Kolumbusz napján röppent fel a hír, hogy az Amerikai Úrkutatási Hivatal, a NASA nagyszabású programot kezdett földönkívüli intelligenciák kutatására. A rádióhullámok felfogását célzó munka egyszerre két helyen is zajlik, pontosabban zajlott. Ugyanis Areciboba, a híres Puerto Rico-i óriás rádiótávcsővel éppen befejezték az első hathetes programot. A kutatásokról és az első eredményekről kérdeztük Mike Klein programigazgatót, a NASA kutatásának vezetőjét. - Előre meghatározott tervek alapján kiszemeltünk galaxisunkból, a Tejút rendszerből néhány tucat, Napunk méreteihez hasonló csillagot és annak környékét vizsgáltuk. A kaliforniai Goldstone-ban pedig továbbra is árgus szemekkel, pontosabban érzékeny rádiótávcsövekkel figyeljük az űrből jövő rádióhullámokat. - A vizsgálatok bíztatnak már valamilyen eredménnyel? - Ha az érdekli, hogy fogtunk-e értelmes lényektől származó jelzéseket, akkor a válaszom: még nem. Viszont ez a hat hét nem múlt el nyomtalanul, hiszen egy-egy ilyen intenzív kutatás során bukkannak általában felszínre azok az egyelőre jelentéktelennek tűnő, de a későbbiekben mégis fontossá váló építőkövek, amik lehet, hogy éppen másik probléma megoldását jelentik majd. - Az ön képzeletében hogy néz ki egy földönkívüli élőlény? Állítólag a NASA már fogott el közülük néhányt! - Ne vicceljen, ez egyszerűen ponyvairodalomba, vagy inkább tündérmesébe illő szamárság. En nagyon szkeptikus vagyok abban, hogy bennünket bármilyen más civilizáció látogatna. Mi nem ufolakók után kutatunk, csupán valamilyen technikai érettség szintjén lévő civilizációt szeretnénk ott kint találni. Ehhez elégségesek a huszadik század végi eszközeink, és nem kell fénysebességgel száguldó csillagközi járművekben gondolkodnunk. - Mégis valószínű, hogy azért keresgélnek elsősorban a mi Naprendszerünkhöz hasonló bolygórendszert, mert ügy képzelik, hogy ott a mienkéhez hasonló élet alakul ki. Tehát úgy érzem, önök Is hajlanak afelé, hogy az emberszerü civilizációnak van létjogosultsága? - Megmondom őszintén, hogy az alakjukkal nem foglalkozom közelebbről. Ha például néhány millió éve egy természeti katasztrófa miatt megváltozott volna az ember evolúciós vonala, akkor most lehet, hogy pikkelyes bőrünk lenne és szárny a hátunkon. Engem inkább a fizikájuk, a kémiájuk, a matematikájuk izgat. A kémia például teljesen meg kell, hogy egyezzen a mienkkel. Hiszen a galaxisok mindenhol a világegyetemben azonos anyagból vannak. Csak a csillagoktól a Tejútrendszerben hárommilliárd van. Tudja, hogy milyen óriási szám ez? Ha most elkezdené a számolást, ezer év múlva érne a végére. Ennyi csillag között nem nehéz elképzelni legalább egy bolygót, ahol egyesült a hidrogén és az oxigén vízzé, ahol légkör alakult ki, a szénből pedig szerves molekulák, amiből az élet fejlődött. - Ezek szerint a Földön kívüli élet kérdésében egyáltalán nem szkeptikus? - Különben nem kezdeményeztem volna a programot. Az sincs kizárva, hogy az ő civilizációjuk sokkal öregebb, fejlettebb a miénknél, tehát ha szerencsénk lesz, akkor ők már túljutottak a keresés szintjén, elképzelhető, hogy már hosszú ideje intenzív rádiójeleket küldenek felénk... Erről viszont csak úgy bizonyosodhatunk meg, ha rádiantennáink fülét állandóan az égre tapasztjuk. Nagyistók Tibor