Délmagyarország, 1992. december (82. évfolyam, 282-306. szám)
1992-12-11 / 291. szám
4 BELPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. DEC. 11. Nem fekete, szürke a piac Hatszáz dollárra számíthatunk jövőre A Forrás Szállóban tegnap, csütörtökön délelölt Külker '92 címmel kezdődött konferencia. Ezen előadást tartott Török Miklós, az MNB főtanácsos-főosztályvezetője, mégpedig a lakosságot igencsak érdekló'témáról, az új devizatörvényről. A szakembert a tervezett rendelkezésekről kérdeztük a konferencia szünetében: - Előreláthatóan mikor kerül parlament elé a devizatörvény? - Az eredeti elképzelések szerint már októberben tárgyalta volna a kormány, de idő hiányában átcsúszik a következő évre. Nagyon remélem, hogy 1993 legelején az országgyűlés elé kerül. Jelenleg különben az Igazságügyi Minisztériumban folynak vele kapcsolatban egyeztető tárgyalások. - Mi újat hoz a devizatörvény? - Tartalmaznia kell mindazokat a devizarendelkezéseket, amelyek az eddigi törvényekben megjelentek. Az OECD-normáknak megfelelően állították össze, két fejezete van: a folyó pénzügyi műveletekről, valamint a tőkeműveletekről szóló. Újdonság a törvényben az is, hogy nem külkereskedelemről és lakosságról beszél, hanem nemzetközi gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásokról és természetes személyekről. - Változik-e a turistaellátmány összege? - Javasoltuk, hogy szűnjön meg a négyéves prémiumos rendszer, amely bürokratikus szisztéma. Helyette a kormány éves összegeket állapítana meg. a törvény felhatalmazása alapján kiadandó kormányrendeletekben. A devizatörvény továbbra sem engedi meg a szabad devizavásárlást, de javaslatunk szerint emelkedhet a turistaellátmány összege, előreláthatóan 600 dollárt kaphat minden 14 éven felüli magyar állampolgár. Könnyítésnek számít, hogy az utazási irodáknál korlátozás nélkül lehet forint ellenében idegenforgalmi szolgáltatást rendelni. Valamint megszűnik az a korlátozás, aminek értelmében eddig csak egyszer lehetett évente a tengerentúlra utazni. - Mennyi valutát tarthatunk otthon? - A javaslat szerint bármennyit. De ez nem jelenti azt. hogy ki is vihetjük magunkkal az országból. A 600 dolláros keretet is csak kiviteli engedély birtokában vihetjük ki külföldre, valamint annyi devizát, amennyit hivatalosan a számlánkról fölvettünk. Magyarország különben azon kivételnek számít a többi államhoz képest, ahonnan korlátozás nélkül kivihető a devizaszámlán tartott összeg. - Valutánk eredetét jelenleg nem firtatja a magyar állam. Ez a jó "Szokása megmarad az új devizatörvény életbe lépése után is? - A törvény szerint a feketepiacon - amely már inkább csak szürkének nevezhető, olyanynyira közeliek az árfolyamok - a jövőben nem lehet devizát vásárolni, de abban igaza van, hogy a valuta eredetét nem vizsgálják a bankok. - Lesz-e kamatadó? - Mivel az MNB-nek az az érdeke, hogy az emberek a pénzüket forintban és ne devizában takarítsák meg, javaslat született a forintkamatot terhelő forrásadó csökkentésére és a devizaszámlák kamatainak megadóztatására. Ez azonban - mint említettem - a forintkamatok forrásadójának csökkentésével járt volna, így a kormány és a pérfzügyminiszter nem támogatta. FEKETE. KLÁRA Mennyivel drágulnak az üzemanyagok? Január l-jétől a motorbenzin literje 4-5, a gázolajé pedig 10-11 forinttal drágul az üzemanyagok árában lévő adótartam növelése következtében. József Gábor, a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a várható új fogyasztói árakról még nem tud nyilatkozni, a MOL Rt. árbizottsága ugyanis csak a hónap végén tanácskozik. E testület azonban csak a termelői árakat tudja módosítani a világpiaci mozgásnak tnegfelelően, az adóhatásokat nem tudja kivédeni. Az elfogadott új adószabályok egyébként még nem jelentek meg. Jelenleg egy liter 92-es motorbenzin termelési költsége az árrésekkel együtt 17,90 forint, a 98-asé pedig 20,90 forint. Az ólommentes 9l-es termelési kölLsége 21.80, míg a 95-ösé 23,30 forint. Ezekhez az összegekhez jön még a fogyasztási adó, az útadó, a környezetvédelmi díj, s január l-jétől a forgalmi adó is. Az idén november végéig a MOL Rt. benzinforgalma - 1,19 millió tonna - 12 százalékkal csökkent a hazai kereslet és az idegenforgalom visszaesése miatt. Ennél nagyobb mértékben, 15 százalékkal esett vissza a gázolaj-eladás, ami 1,85 millió tonna volt. Csehszlovák kamionstop Ausztria után a Cseh és Szlovák Köztársaságban is megtiltották munkaszüneti és ünnepnapokon a tehergépjármúforgalmat. Erről a pozsonyi illetékesek tájékoztatták a magyar határőrséget. A hétvégeken szombat reggel 7 órától vasárnap 22 óráig tilos a teherforgalom a csehszlovák utakon, és ez természetesen érinti a határforgalmat is. Ezért a határőrség a rendőrséggel együttműködve ideiglenes parkolókat alakít ki a kamionok számára, hogy azok a hét végeken ne akadályozzák a határállomások személyforgalmát. A szigorító intézkedés nem érinti az autóbuszokat, illetve a romlandó árut, vagy élő állatot szállító járműveket, valamint a segélyszállítmányokat. A várható torlódások elkerülése érdekében a magyar határőrök már megkezdték a belépő kamionosok tájékoztatását az új csehszlovák rendelkezésről. Környezeti esetek Norvég mintára indult országos mozgalom a környezetvédelmi tudat-állapotunk felmérésére. A nevezett északi ország a környezeti jogokért indított kampány részesévé igyekszik tenni Magyarországot a Közép-keleti térségből, ezért szerveztek a klasszikus szabályok szerint mintavételt hazánkban, a Magyar Természetvédelmi Egyesület segédletével. Szervező erőként a természetvédők Csongrád megyében is aktív támogatói voltak a 200 kérdőíves felmérésnek, amely a környezetvédelemmel kapcsolatos felfogást, de az emberi, épített és természetes környezet megóvásának gyakorlati összetevőit is szondázta. A környezetvédelmi jogokért akció része volt a tegnap este Szegeden tartott „ Környezetvédelmi panasznap " a városháza pinceklubjában. Miközben az önkormányzat éppen troli-ügyekről tárgyalt két szinttel feljebb, odalent alkalmanként emelt hangon ugyanolyan égető és megoldásra, egyáltalán megoldóra váró problémák kerültek terítékre. Mivel a válaszadók alkalmanként a kompetencia hiányára hivatkoztak, illetve a probléma részleteinek ismeretlenek számukra, így időnként mérgezett légkörű vitát hozott csak a találkozó. Panasz akadt bőven, környezeti esetekkel hozakodtak elő a polgárok tucatjával, belvárosi Szebisz-kéménytől felsővárosi iskola-menti autós tanpályáig. Az esetek megvitatásának estje lehet akár egy jó kezdet is. Kezdet azonban mindenképp. BECSEI CSEMETE-panasznap Közös gondolkodásra hívják önt a környezetvédelem kérdései és problémái hatékonyabb kezelésének témájában. Többször is megfogalmazódott már az igény, hogy alakuljon egy olyan fórum, amely lehetőséget biztosít folyamatos párbeszéd kialakítására nonprofit környezetvédelmi szervezetek és az önkormányzat, illetve egyes vállalatok között. Ennek egyik lépése lehet ez a beszélgetés. A CSEMETE által szervezett Környezetvédelmi Panasznapra, melynek a Polgármesteri Hivatal ad otthont, minden érdeklődőt meghívnak. A találkozóra ma 10 órakor kerül sor Tűhegyi József alpolgármester szobájában. (Széchenyi tét 10. 103. szoba.) Nem akarják bezárni a Royal-Tee-t Hódikötösök - bérbe adva Felszámolják a vásárhelyi Royal-Tee Hódiköt Textil Kft.-t - adja hírül a Legfelsőbb Bíróság döntését a december 3-ai Cégközlöny. A bejelentés senkit nem ért váratlanul a hosszú ideje komoly gondokkal küszködő cégnél, hiszen a vezetésnek már májusban be kellett jelentenie az öncsődöt. Mivel ugyanakkor több hitelező is kérvényezte az amerikai-magyar v.egyesvállalat felszámolását, csak idő kérdése volt, mikor születik meg a bírósági döntés. A korábbi Hódiköt-egységben jelenleg részleges kapacitással folyik a termelés, a kikészítőés kötőüzem július-augusztusi leállása után most mind a 700 alkalmazott dolgozik. A bevételek azonban csak arra elegendőek, hogy életben tartsa magát az üzem, hogy a villany- és gázszámlákat, a dolgozók bérét és az adót kifizethesse (mellesleg a nyáron a közüzemek egyszer már elzárták a csapokat). Az adósságok kifizetésére - amely eléri az 1 milliárd forintot azonban nem futja. Az egyetlen megoldás a gyár értékesítése - mondta el kérdéseinkre válaszolva Hannauerné Szabó Anna, a felszámoló helyi megbízottja. A Royal-Tee Hódiköt Kft. különben 1990. december l-jén alakult meg 5 millió dolláros alaptőkével, az „anyavállalat", a Hódiköt és az amerikai, de a Bahamákon bejegyzett Royce cég 50-50 százalékos tulajdonlásával. Ám a 2,5 millió dollárra taksált Hódiköt-rész csak tárgyai apport volt, s az amerikaiak is mindössze egy szellemi apportra tettek ígéretet, 1,5 millió dollár értékben. A hiányzó 1 millió dollár volt a tulajdonképpeni forgóeszköz-hozzájárulás. Kezdetben úgy tűnt, jók a kilátások, hiszen a külföldi piacot, megrendeléseket hozott. Ám a kiszállított mintegy 2,5 millió dollárnyi áru ellenértéke nem érkezett be az országba. Ez aztán olyan finanszírozási gondokat okozott, hogy már nem tudta megállítani a céget a lejtőn. Az amerikai partner idén az első félévben arra törekedett, hogy a gyár álljon le, a dolgozókat pedig bocsássák el. Ezzel szemben a helyi vezetők igyekeztek munkát keresni, s a nyári leállás után jelenleg zökkenőmentes a belföldi (bérmunkában történő) termelés mind a hódmezővásárhelyi gyárban, mind a tiszalöki, jánoshalmi és makói egységekben. (A tiszalöki egységet és az ott dolgozó 300 asszonyt a vásárhelyiek a szó szoros értelmében bérbe adták egy amerikai cégnek.) A felszámolást a CO-NEXUS Rt. végzi, s a felszámoló biztosnak, Bogátiné dr. László Margitnak az az álláspontja, hogy a céget nem szabad bezárni, egyben, működő üzemként kell értékesíteni. De ezen a véleményen van a befektető és az egyik legnagyobb hitelező, a Magyar Hitelbank Rt. is. A korábbi amerikai exportnak köszönhetően különben - anélkül, hogy a kft.-t árulnák, hiszen még csak a vagyonértékelés zajlik - máris nagy az érdeklődés iránta a tengerentúlon. FEKETE KLÁRA Sikeres a Pick-részvény jegyzése (Folytatás az 1. oldalról.) készpénzes vásárlásokra egyaránt -, de a speciális allokációs rendszer miatt nem állítottuk le a jegyzést. Az már most látszik, hogy csak az elsődleges kárpótlási jegy tulajdonosok juthatnak részvényhez, a szabadforgalomban vásárolt jegyekkel erre nincs esély. -A jegyzés időpontja szerint sorolják be az igényeket? - Nem. az Állami Vagyonügynökség minél több kistulajdonost szeretne. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy először azok lesznek részvénytulajdonosok, akik egyet jegyeztek, majd azok, akik kettőt, és így sorban, ameddig tart a készlet. Mindez a készpénzes vásárlásokra is érvényes. -A külföldi befektetők is lejegyezték a nekik szánt részt? - Igen, de ez a meglevő szándéknyilatkozatok alapján nem is lehetett kétséges, hiszen itt zártkörű részvényjegyzésről volt szó. - A sikerben mennyit jelentett a fokozott szegedi, Csongrád megyei érdeklődés, ha egyáltalán megfigyelhető volt ilyen tendencia? - Pontos számmal nem tudok szolgálni, de ha úgy veszem, hogy harminc helyen lehetett Pick-részvényt jegyezni az országban, akkor a szegedire nem 3,3 százalék, hanem 10 százalék jutott, ami mégiscsak háromszorosa az országos átlagnak. Ezen túl még Budapesten volt nagyon élénk a jegyzés. KOVÁCS KARÁCSONYI BEVÁSÁRLÓUTAK TRIESZT: dec. 11.. 14.,18. BÉCS: dec. 11.,18. MÜNCHEN: dec. 12. ARAD: dec. 15. Jelentkezés: Ifjúsági Ház Szeged, Felső-Tisza pan 2. Tel: 314-344 155x13-165x13 GUMIABRONCS VÁSÁR (Amíg a készlet tart) TÖRÖK Gumijavító Szeged, Kossuth L. sgt. 65. A Rókusi Alapítvány SÍBÖRZÉT rendez 1992. december 12-én, szombaton 10-16 óráig a RÓKUSI TORNACSARNOKBAN Szeged, Pacsirta u. 30. Tanácskozás Az önkormányzatok és az egészségügy A Recept című egészségpolitikai magazin konferenciát szervezett Budapesten a Fórum Szállóban „Önkormányzatok és az egészségügy" címmel. A rendezvényen részt vett dr. Ványai Éva alpolgármester, Tekulits Péter és Hampel György kórházigazgató, valamint Göndös Rózsa nővérigazgató. A programban előadások hangzottak el az egészségügy átalakításának aktuális problémáiról. Pusztai Erzsébet, a Népjóléti Minisztérium államtitkára szerint hazánkban is meg kell tartani az európai tendenciának megfelelő kötelező és általános betegbiztosítást a szolidaritás elve szerint. Ez azt jelenti, hogy a jövedelem arányában különböző járadékbefizetés mellett egyenlő hozzáférhetőségi esélye legyen az állampolgároknak. Botos József államtitkár, az Országos Társadalombiztosítási Intézet főigazgatója tájékoztatást adott arról, hogy a TB 1993-ra 40 milliárd forint deficitet tervez, ami abból adódik, hogy a járulékbevétel elmarad a törvény által megszabott kiadási kötelezettségtől. Mikola István, a Kórházszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy szakmapolitikai kérdésekben elengedhetetlen a tulajdonosok és a működtetők összefogása - párt hovatartozás nélkül - hogy az ágazat eredményes alkupozícióba kerüljön a költségvetés szétosztásánál. Ehhez egy konszenzusteremtő társadalmi fórumot kell létrehozni. A TB hiányát csökkentené a profiltisztítás (pl. anyasági ellátás más forrásból történő finanszírozása), illetve a juttatandó vagyon hozadékának beforgatása. Egybehangzó vélemények szerint a nemzetgazdaság fejlődése hozza majd magával az „egészséges" betegbiztosítási rendszert. Szilveszterezzen a Mátyás Vendéglőben. Aperitív. Vacsora: Mátyás-tál, töltött sertésborda. Éjfélk or malacsült, pezsgő. Tombola. Jelentkezni: a Mátyás-ban. Tel. 310-162 HŰTŐGÉP CSEREAKCIÓ! Új és használt hűtőgépek, fagyasztók, háztartási gépek adás-vétele, javítása. Használt gépet vásárláskor beszámítjuk. MŰSZAKI BOLT Szeged, Londoni krt. 5. Tel: 310-031 KARÁCSONYI TYÚKVÁSÁR! Barna tojótyúkok magánistállóból levágásra, továbbtartlsra 160 Ft/db eladók. Várjuk régi és új vevőinket. Bajai út 7-es km-énél. December 12. és 13-án 7-13 óráig. Holland-belga kereskedelmi hálózat magyarországi képviselete állást hirdet fiatal, dinamikus, az autóalkatrész-értékesítés területén gyakorlattal rendelkező munkatársak részére, nyugat-európai autóalkatrészgyárak termékeinek hazai forgalmazására. A területi képviselet önálló munkát, angol ésVagy német beszédkészséget igényel. Telefon és gépkocsi szükséges. Vidéki és fővárosi kollégáink teljesítményét kiemelkedően magas részesedéssel díjazzuk. Fényképes szakmai önéletrajzukat a következő címre küldjék: AUTIN EXPORT-IMPORT Budapest, 1092 Köztelek u. 2. Louk van den Bosch Értékesítési igazgató A DÉLMAGYARORSZÁG KÖZPONTI IRODA: • Sajtóház. Stefánia 10. Telefon: 62/324-633. Nyitva tartás: 7-19 óráig. TOVÁBBI IRODÁK: • MAIIIR, Nagyáruház-paszázssor, Jókai u. 1. Telefon: 312-182. Nyitva tartás: 8-18 óráig. • Express Utazási Iroda és Szálloda Rt.. Kígyó u. 3. Telefon: 322-522. Nyitva tartás: 8-16.15 óráig. SZEGEDEN: 1 Casió szaküzlet (Family üzletház). Mars tér 17. Nyitva tartás: 10-18 óráig, szombaton: 8-13 óráig. 1 Kmanuellc Tours, Oroszlán u. 1. Nyitva tartás: hétköznap 8.30-17 óráig, szombaton: 9-13 óráig. Telefon: 312-005. 1 .„Siker" Szolgáltató Ix-rakat, Ilont F. u. 24/R. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 10-12-ig, szombaton: 10-14 óráig. 'Amit a ma megvehetsz NE halaszd holnapra?\ Mert jobb ma Áfa-nélkül mint holnap Áfá-val KARÁCSONYI AJÁNDÉKVÁSÁR! Szeged, Berlini krt. 1. Nyitva: H-P: 8-12, 13-17 SZ-V: 8-12 Vasárnap is várjuk vásárlóinkat. A NAGYKÖRÚT-CSONGRÁDI SGT. SARKÁN < HORGÁSZCIKKEK 10-30 %-OS v ÁRENGEDMÉNNYEL!/