Délmagyarország, 1992. december (82. évfolyam, 282-306. szám)

1992-12-10 / 290. szám

8 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. DEC. 10. OLVASÓSZOLGÁLAT Hátrányos helyzet a közoktatásban Környezetvédők új évi kívánsága A környezetvédelmi nevelést már óvodás korban el kell kezdenünk, de hogyan? A sokféle módszer közül egyikkel kapcsolatos egyesületünk új évi kívánsága: nevezetesen az, hogy az új évben minden óvoda udvarára kerüljön a gyermekek által elérhető, nem balesetveszélyes formájú hulladékgyűjtő! A napokban volt alkalmam látni a következő esetet: egyik szegedi óvodánkban, ahol az udvaron „természetesenT nem volt szemétgyűjtő, az óvónéni az óvoda udvaráról felszedett szemetet a gyermekek szeme láttára a kerítésen túli játszótérre hajította ki. Néhány perc múlva az egyik kis óvodás már követte is a ,jó" példát, ő is átdobta a kerítésen azt, amit az udvaron talált. Az ilyen példa, ebben az életkorban rendkívül veszélyes és maradandó hatású. Ezért legyen (!) az új évben már minden óvoda udvarán egy-egy papír-hulladékgyűjtő, hogy az óvónők jó példával nevelhessenek! Általános iskoláskorú gyermekeink ajándékozásához is szeretnénk tippet adni azoknak, akik még tétováznak. Szegeden könyvkereskedőknél is kapható a Veszélyben a világunk című hatkötetes 4 i • sorozat, Steve Pollock és Peter Wingham magyar nyelvre lefordított értékes munkája, mely korunk környezetvédelmi problémáinak gyeremekeink számára is érthető, sok-sok színes képpel illusztrált összefoglalását adja. A kötetek címe: A víz. Az erdők, Az emberiség. Az állatvilág, A levegő, A föld. Ha valaki nem kapja meg könyvárusoknál, a Magvető Könyvkiadó Vállalat címén is megrendelheti (1134 Budapest, Budapest, Váci út 19.) Még egy kérés engedtessék meg természetvédelmi egyesületünktől. 1992-t a fenyők évének hirdettük meg még tavasszal. Ne feledkezzünk meg erről karácsony elmúltával sem! A szobából kikerülő, gyökeres, földlabdás fenyőket, ha az időjárás engedi, ha nincs fagy, ültessük el a ház előtt, hogy tovább élhessenek. Különösen fiatal fenyők elültetésénél számíthatunk biztos eredésre. Peténé Füzesi Márta, a Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület ifjúsági szakosztályvezetője • i / Postásként Amerikában Dr. Schüller Ferencné, a Szegedi Postaigazgatóság csoportvezetője a Soros Alapítvánnyal Amerikában tartózkodó fia közreműködésével szakmai látogatáson járt a tengeren túl. Ellátogathatott a New York-i posta levél- és csomagelosztó központjában, a houstoni postaközpontba és a Canadai Fort-Erie Postahivatalba. A posták ottani vezetői barátságosait fogadták a magyar vendéget, szakmai megbeszéléseket, tapasztalatcseréket szerveztek számára. A kép a houstoni postaközpontban készült és az intézmény két osztályvezetőjét ábrázolja. Bizonyára Önök is örömmel olvasnak, hallanak olyan szervezetekről, mozgalmakról, amelyek gyermekekért jönnek létre. Én is így vagyok, de mindig felmerül bennem egy sor kérdés. Például: gyermekeink életük nagy részét óvodában, iskolában töltik, ahová elvisszük, küldjük őket, de tudjuk-e, mi vár ott rájuk? Milyen mód van arra, hogy akik felelősnek érzik magukat gyermekeikért, tehessenek legalább annyit, hogy abban a rendszerben, ahol a családon kívül a legtöbb időt töltik el a gyerekek, alanyi jogon képviseljék gyermekeik érdekeit? Nehéz dolog, ennek nincs múltja. Úgy gondolom, hogy a gyerekek közoktatásbeli rendszerben való érdekképviseletét nem tulajdoníthatja ki magának semmilyen politikai vagy ideológiai irányzat, hiszen az ország majdani oktatási törvénye nem ilyenolyan pártoknak, egyesületeknek, mozgalmaknak szól, hanem bármilyen kormány esetén minden közoktatásban résztvevőt érint. Abból adódik, hogy politikamentes, minden más érdektől független szülői érdekképviseletet felvállaló szervezetre van szükség. Ennek súlyát és tartalmát legjobban a Szülői Kamara elnevezés jelezné. Többen gondolkodtak így, és ennek köszönhetően 1992. november 13-án megalakult a Szülői Kamara, melynek választmányi és alapító tagjai között állami, egyházi, magán és alapítványi iskolákban, óvodákban érintett szülők egyaránt vannak. Mit jelent a HH (hátrányos helyzet)? Maga a tény, hogy mi csak szülők vagyunk s nem áll rendelkezésünkre semmilyen finanszírozási csatorna, pedig ma már mindenhez pénz kell: - ahhoz, hogy a Szülői Kamarát az érdeklődők közelebbről megismerhessék, ahhoz, hogy jó ötleteket, véleményeket tárolni, feldolgozni, rendszerezni, továbbjuttatni lehessen, - ahhoz, hogy mindenféle szülői és egyéb gyermekekért létrehozott szervezetekkel kölcsönös információáramlást biztosítani lehessen, - ahhoz, hogy a szülők lehetséges szerepüket az oktatási rendszerben elláthassák. Mit jelent még a HH? Hát kérem, én úgy érzem, hogy mi, megrendelők vagyunk a lenézettek és kinézettek. Hogy merek ilyet állítani? Nos, elgondolkodtak-e már azon, hogy a különböző pedagógusszervezetek a problémák megoldásához milyen támogatókat kerestek s keresnek? Vagy pártokba, vagy egyesületekbe, mozgalmakba hívnak társat, de fel sem merült még az intézményhasználók országos független szervezetének gondolata. (Ennél célravezetőbb az „Oszd meg és uralkodj!"?) Létrejött az Országos Közoktatáspolitikai Tanács 5-5 fővel, hat oldalról ped. szakma, ped. szakszerv., iskolafenntartók, MKM, diákok, szülők - és már az első összejövetelen a használók, megrendelők jelenlétét ki akarták zárni. Miért? Miből gondolják, hogy mi nem látjuk, tudjuk, hogy mi szolgálja gyermekeink érdekeit? Avagy az óvodák, iskolák mégsem a gyermekekért vannak, hanem a pedagógusokért? Nem hiszem, hogy a megrendelőknek nincs joguk leülni a döntéselőkészítő asztalhoz, s csak kívülről, mélyen meghajolva mások akarata előtt továbbra is „tárgyak" legyenek. Nem! Alanyi, megrendelői -- sőt adófizető lévén fenntartói minőségben helyünk van a „jog asztalánál", hogy felelősen szólhassunk gyermekeinkért a közoktatás és nevelés rendszerében. Kedves Szülőtársaim! Ugye nem kell bizonygatni, hogy életünk meghatározó éveit valamilyen közoktatási intézményben töltjük, tehát nem lehetünk közömbösek, hiszen ha már ifjúvá nőtt gyermekünk, akkor késő sopánkodni. Nem csodatételre hívom Önöket, hanem csak arra, hogy felelősen vegyünk részt egy gyermekközpontú, egyetemes emberi értékeket hordozó közoktatási rendszer kialakításában és működésében. A Szülői Kamara 1992. december 12-én, 9 órától tartja nyílt összejövetelét Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemtől bérelt teremben. Várjuk az érdeklődőket! Folyamatos információ kérhető az elnöktől: Fáy Árpád, 1141 Budapest, Örmény u. 17. Tel.: 183-2705, 184-2274. Ha sikerült elgondolkodtatni Önöket, akkor megérte tollat fogni. Tisztelettel: Hamarné Hegedűs Mária, a Szülői Kamara elnökhelyettese 7342*Mágocs, Pf. 7. Fenyőünnep helyett karácsonyt! Csak a megkövesedett elmék nem vállalják. hogy az elmúlt évtizedekben rengeteg kárt okoztunk gyermekeink lelkében. Ki tudatosan, mások kényszer nyomására, de roncsoltunk, vagy éppen nem segítettük őket abban, hogy hagyományainkat átvegyék és ápolják. Ilyen roncsoló gátló tendenciának lett az eredménye, hogy a mai gyerekek egy jó része még mindig Télapót vár Mikulás helyett; és náluk fenyőünnepet tartanak, amikor mások a Jézuska érkezését várják karácsony szentestéjén. Meglehet, hogy a gyerekek lelke mindkét helyen egyformán nyitott a szépre, a jóra, a családi fészek adta meghitt hangulat melegére, ám valami mégicsak hiányzik ott, ahol még ma is télapó hozza az ünneplésre szánt fenyőfát. Mert csilloghat az ezer színben a sok gyertyaégőtől, rakhatnak a falá alá vagyonnyi ajándékot, ha a lényeg nincs jelen azon az estén: a hagyományos lelki várakozás és öröm: Krisztus Jézus született, örvendezzünk! Ajándékhalomnak ugyanis az év bármelyik szakában örülhetünk, ám azt a bensőséges hangulatot, ami a szentestéket jellemezte hajdan, és jellemzi ma, nem egy tisztes családban, soha semmi nem pótolhatja. Azt csak a szenteste adhatja meg. Éppen ezért csak sajnálni tudom azokat a gyerekeket, akik a szülők nagyfokú felelőtlensége miatt nem juthatnak ennek a hangulatnak a közelébe. És sajnálom, és meg nem értem - azokat újságokat, rádió- és tévéadásokat, amelyekben még ma is azt hirdetik, hogy egy-egy adott óvodában, iskolában télapóünnepre, másutt fenyőünnepre készülnek. Azt mondta egyszer egy igazgatónő, hogy „Otthon lehet karácsony, mehet a mikulás, de ebben az iskolában télapózunk, és fenyőünnepet tartunk, mert nem butíthatjuk a gyerekeket." Nem maradt tátva a szám, hiszen akkor, 1986-ban még nem is várhatott más választ az ember, ha megkérdezte, miért nem az igazat mondják a gyerekeknek? Akkor ugyanis a szelek azt fújták, mi hazudunk azzal, hogy jön a Mikulás, és jön a Jézuska. Csupán egyet nem tudhattak a korabeli igazgató nénik, -bácsik és sok tanító és tanár: a karácsonyi hagyományoknak két évezredes, Jézus születését idéző múltját sem ők, sem politikai rendszerek nem fogják tudni soha eltörölni, megszüntetni, mert az - Isten ments! - a világ végét is jelentené. Még szerencse, hogy nem minden igazgató, tanító és tanár, illetve szülő és nagyszülő gondolkodik ateista módon. Nékik is köszönhető, hogy egynehány iskolában, de főképpen a keresztény családokban igenis a Mikulást várták a gyerekek, amikor fényesre pucolt cipőjüket az ablakba tették; és izgalommal várták szentestén a Kisded születését idéző betlehemeseket, regősöket. És ami mindennél fontosabb: „ismerték" Szent Miklóst, úgy szint' az adventi várakozásban eljövő Messiást, Jézust, illetve Szűz Máriát és a Szenteket, mert az ünnepek közeledtével minden jó család kötelességének és fontos küldetésének tartotta, hogy a gyerekeknek az értelmét ne csak a betűk és a számok felé nyissa egyre tágabbra, hanem az egyetemes történelem tág mezeje felé is. És ebben az első, legfontosabb helyen szerepelt a Biblia, amelyben minden nemzet meglelheti a saját történelmének gyökereit. Mindezen gondolatok tudatában és fényében ünnepeljünk már végre keresztény szülők gyermekeként; szülőként és gyermekként: télapó helyett engedjük, hogy ismét a Mikulás bácsi hozza a cipőkbe az ajándékot, szentestén pedig a boldog szeretet melege árassza el lakásainkat, testünket és lelkünket. És árassza a közösség karácsonyi melegét az óvodai, iskolai karácsonyfa közelében - fenőyünnep helyett! - nagykarácsony: a család és a szeretet, Jézus születését idéző, hagyományos ünnepe. És a semmit mondó kellemes helyett legyen áldott és boldog, minden családban, közösségben. Ifj. I.ele József Pedagógiai jegyzetek Bemutatkozás helyett Az egyik alkalommal - a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola által rendezett Tanárok X. Nyári Akadémiáján, hét megyéből érkezett pedagógusoknak tartott előadásom után - a következő kis incidens zavarta meg a friss sikerélményemet. A szünetben odajött hozzám egy korosabb hölgy, tisztségénél fogva vezető szakfelügyelő Pest megyéből, és nemtetszését kifejezve elítélte a módszeremet, miszerint én a tanulóimat nem éppen helyes lépésekre késztetem. Nyugodtan végigvártam az elítélő megjegyzését, majd válaszoltam: - Ne ámítsuk önmagunkat azzal, hogyha a gyerkekre nem kérdezünk rá, akkor nem is alakítanak ki rólunk véleményt. Ez nem más, mint "lelki válság". Talán jobb az, ha nem tudom, hogy mit mondanak rólam a hátam mögött? Bizony olykor kellemetlen elviselni a kritikát, de ha a szemembe is mondják, az már majdnem biztosan igaz is, nemde? Történt ugyanis - ezt meséltem el a tisztelt hallgatóságnak hogy egy fülledt június eleji tanítási napon az egyik nyolcadik osztály „legeslegutolsó" földrajzóráján így szóltam a gyerekekhez: - A mai 45 percet arra szenteljük, hogy az esetleges függőségeket is kizárva partnerként elbeszélgetünk. Hadd tekintsünk vissza a hároméves együttlétünkre, és ki-ki bátran elmondhatja, hogy mi tetszett vagy éppen nem tetszett neki a földrajzórákon. Az előző órán lezárt és ismertetett osztályzatokon már nem változtatok. Először azt szeretném tudni, hogy volt-e valamilyen becenevem, esetleg gúnynevem, amivel illettetek. A gyerekek bátran a szemembe néztek, választ azonban nem kaptam. Kérettem magam. - Úgysem hiszem, hogy csak a nevemen szólítottatok. - Erre elmondták, hogy voltak elejtett megjegyzéseik, mint például „Gyün Pleskó" vagy „Feltűnt a dr. Glóbusz", de igazából nem alakult ki rólam más elnevezés. És ekkor pattant fel helyéről az egyik fiú, aki társai tekintetéből bátorságot merítve nyilatkozott: - Hacsak nem Humor Heroldnak nevezhetnénk a tanár bácsit! De ugye nem haragszik érte? Néhány másodpercre megnémultam, s miután felfogtam, hogy ebben nincs sértés, inkább elismerés, megszólaltam: - Mindenesetre köszönöm. Ennél rosszabb titulusom ne legyen! A megszólítás inkább kedvező, mint rosszalló. Mégis miért e név, mi az alapja? - Mert tanár bácsi nemcsak vidám hangulatú órákat tartott, hanem olykor még humorosnak is tetszett lenni, mákázni szokott. Elképzelhető, hogy vannak olyanok, akik az említett kolleganő véleményével osztoznak. Magam azonban továbbra is hangsúlyozom, hogy amilyennek megismernek minket, azt vagy elfogadjuk vagy változtatunk a magatartásunkon. Aki ugyanis mókázik, az tréfálkozik. A tréfás ember jókedvéből az, sőt nevettető céllal teszi, humorizál. Alapelvem az, hogy a viselkedésemet vállalnom kell, márpedig pedagógiám kovásza a mélyből - a lelkemből - fakadó derű, megnyilatkozás legyen Pleskó András Megemlékezés A Szeged 2 postahivatal megtartotta szokásos nyugdíjas találkozóját a Sárkány vendéglőben. Magam és több társam nevében mondok köszönetet a hivatal vezetőinek, a szakszervezetnek és mindazoknak, akik ezt elősegítették. Jutalmul ebéddel kedveskedtek, igen jól esett az, amit a stabil dolgozók szervezete mutatott a volt, idős dolgozók iránt. Köszönjük a vendéglő felszolgálóinak az udvarias kiszolgálást. Kívánok valamennyiünk nevében továbbra is jó munkát, szeretetet. Isten áldását, erőt, egészséget, békés életet. Kovács Mihály nyugdíjas Nem jött a Mikulás Magam és jópár lakótársam nevében írom a következő történetet: 1992. november 27én, pénteken délelőtt két fiatalember a Székely sor 21. számú házba látogatott. Meg lehetett rendelni náluk a Mikulás-csomagot, s kívánságra december 6-án délután, 17-18 óra között jöttek volna és pluszként még két polaroid fényképet is készítettek volna a helyszínen, amikor átadja a Mikulás a csomagokat gyerekeinknek. Eljött a várt nap, december 6, a gyerekek csak vártak, vártak, aztán csalódottan néztek a szülőkre, akik nem tudtak válaszolni a kérdésükre: Miért nem jött a Mikulás? Ha a két ál-mikulás úr olvassa e sorokat, remélem ezután elkerüli a házunkat, ugyanis sokan megismernénk őket, és az újbóli találkozás után az ál-mikulások kapnának csomagot tőlünk, amiben nem csokoládé lenne! Persze ebből mi is tanultunk! De hogy egyesek ünnepnapot használjanak fel a csalásra!? Hódi András Véradás Az elmúlt hónapban 1543 fő 613 liter vért adott. A BV intézetben 50, a Déltervnél 9, a SZETÁV-nál 18, a mentőknél 10, Öttömösön 52, a Gyógyszertári Központban 28, Ópusztaszeren 27, a SZOTE hallgatók 67, a Forrás Szállóban 14, a Juhász Gyula Tanárképzőben 91, Sándorfalván 96, a kiskundorozsmai József Attila Tsz-ben 15, a Déltexnél 8, az ásotthalmi határőrsnél 10, a mórahalmi határőrsnél 13, a tűzoltóságnál 25, a MÁV Igazgatóságon 12, Szatymazon 22, Pusztamérgesen 45, a Tiszaszigeti határőrsnél 14, az Élelmiszeripari Főiskolán 46, a gyufagyárban 49, a szőregi Tisza-Maros szög Tsz-ben 12, a véradó állomáson 935 személy adott vért. Az elmúlt hónapban 24 szív-, 12 érműtétet és 3 veseátültetést végeztek.