Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-03 / 258. szám

KEDD, 1992. Nov. 3. FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Hatásos bemutatkozás... Portrévádat Nusser Elemérről, a Papíron SC másodedzőjéről Sétálgatás közben szinte egyik cigarettáról a másikra gyújtott, ahogy elnéztem, a nyugodtság megmintázásához egyik szobrász sem kérte volna fel modellnek. Az egyébként inkább pirospozsgás, mint fakó edző vasárnap délelőtt tapasz­talt sápadtsága, türelmetlen­sége egyetlen dologgal magya­rázandó: Nyári Sándor vezet­őedző távollétében először di­rigálta önállóan a Papíron SC csapatát... Ráadásul Szuper Liga mérkőzésen! „Ideges vagyok, s nem is kicsit! " ­magyarázta állapotát a debü­tálásra váró Nusser Elemér, a Paris Lodron Salzburg elleni mérkőzés előtt. A 31 éves szakember szülővárosában, Kecskeméten ismerkedett meg a sportággal általános iskolás korában. „Új lakótelepen éltünk, s az ottani iskolába írattak szüleim. Test­nevelőm az a Beregszászi Szabolcs volt, aki a htrös városban megalkotta az ország egyik röplabdabázisát. O oltotta belém a sportág sze­retetét. Kezdetben fociztam is, hadd tegyem hozzá, nem rosszul, no meg zongora órák­ra jártam. Történt egyszer, hogy a billentyűk koptatása helyett a focimeccset válasz­tottam. mire édesapám - bün­tetésből - azt mondta: többé nincs foci! A röplabda ma­radhatott, így ott ragadtam..." - meséli sportpályafutásának kezdetét. Sorsa 1980-ban Szegedre vezérli, a tanárképző főiskolán folytatja tanulmányait. Nyom­ban leigazolja az akkor még NB Il-ben játszó Délép SC, amely másfél év múlva már az első osztályban szerepel. „Jó kis társaság jött össze, az évek folyamán, voltaképpen Szege­den ébredtem rá. hogy jól döntöttem, amikor ezt a spor­tágat választottam. A csapattal bejártam Európát, a Magyar Kupában másodikok, a bajnok­ságban harmadikok voltunk, szóval nagyon sok szép, talán semmihez sem hasonlítható élményt kaptam a röplabdától" - ecseteli a megjárt utat. Hamar belekóstol az edzősködésbe, főiskolás ko­rában majdhogy vele egyidős fiatalokkal foglalkozik. A juniorokkal négyszer nyeri meg az országos bajnokságot, az Országos Ifjúsági Kupában ugyancsak négyszer, az Or­SPORT 5 Kezem fölötted tartom (még távollétemben is), hogy meg­óvjalak minden bajtól... A Nyári-Nusser edződuó még sok örömet szerezhet Szeged igazi sportbarátaina szágos Serdülő Kupában há­romszor végez az első helyen csapatával. Közben befejezi a főiskolát, a Csonka János Gimnázium és Szakközépis­kolában kap állást, ahol ma is testnevelő tanárként tevékeny­kedik. Játékos-pályafutása ívelését 1989-ben súlyos térd­sérülés töri meg. Műtét, majd egy év kényszerpihenő követ­kezik. A hosszú kihagyás után ugyan még visszatér, játszik, ám az operált térd nem bírja a terhelést, így kénytelen bú­csúzni az aktív játéktól. Edzője, Nyári Sándor hamar ráérez, igazi segítőt talál ben­ne, ezért a foglalkozásokon ­bár még aktív röplabdás ­igénybe veszi segítségét, ké­sőbb pedig már másoded­zőként számít munkájára. A kispad jó „érlelő közegnek" bizonyul. A volt játékmester az idő múlásával mind több és több önálló feladatot kap, jó ideje sokszor egyedül irányítja az edzéseket. Azt azonban maga sem gondolja, hogy ily' hamar ölébe hullik a debütálás lehetősége. Régről ismerjük egymást, ezért is szorítottam érte a va­sárnapi, számára a lehető leg­rosszabbul, 0:2-vel kezdődő összecsapáson. „Ha lehet, kezdeti idegességem tovább fokozódott, borzasztó üresség lett úrrá rajtam, mert úgy éreztem, 'elmegy' a meccs... Nem vagyok kártyás, de akkor az jutott eszembe, lapot húzok 19-re, becserélem az Ukrajná­ból pár napja érkezett Oleg Pavljukot. Érdemes volt koc­káztatni, mert képes volt össze­fogni, felrázni a csapatot" ­vall akkori szenvedéséről. Megjárva a poklok tornácát, a végén mégis volt miért örülnie. „Hú, de boldog voltam a megnyert meccs végén, csak azt ne kérdezd, mit éreztem, mert azt képtelen vagyok elmondani. Röpültem, szár­nyaltam, mígnem egyszerre csak kábává, érzéketlenné váltam, erőt vett rajtam a szellemi és idegi fáradtság. Sokszor, de nagyon sokszor szeretném ezt az érzést meg­élni, természetesen Sanyival együtt!" - tesz mintegy „hűségnyilatkozatot" a sikeres bemutatkozás ürügyén is egykori mestere, a vezetőedző mellett. GÜRKI ERNÓ MMMMMMM Leendő ökölvívók, figyelem! A Móra Ferenc DSE ökölvívó szakosztálya tagfelvételt hirdet 1977-80 között született, a bokszhoz kedvet és tehetséget érző fiúk részére. Jelentkezni Becsey Károly edzőnél lehet a Móra Ferenc Szakmunkásképző Intézet edzőtermében, hétfőn, szerdán és pénteken, 16.30-tól 18 óráig. Horgászbörze A Szegedi Hermán Ottó HE ma, kedden délután este fél 5 és fél 7 óra között tartja idei első börzéjét az egyesület irodájában (Szeged, Szentháromság u. 63. sz.). Az őszi-téli időszakban a kéthetenként tartandó rendszeres összejövetelen az érdeklődők horgászfilmeket nézhetnek; közben élményt és szerelést csereberélhetnek. Ami a tudósításokból kimaradt... Kőműves Misi elköszönt... „Hallottad? Ha nem, hát neked elmondom: Kőműves Misi, a Szeged SC labdarúgó­szakosztályának újdonsült technikai vezetője 'bedobta a törülközőt', hétfőtől nem dolgozik a klubnál" - közölte velem vasárnap délelőtt az újszegedi Sportcsarnokban régi, kedves ismerősöm. Dél­után a Tisza-parti stadionban ki mástól, mint Misitől tudtam meg, elhatározása - bár még nem tudja mihez kezd - meg­másíthatatlan! Őszintén mondom, csodál­koztam is meg nem is azon amit mondott. Meglepődtem, mert abban a vezetőségnek titulált „csapatban" majdhogy egyedül ő az, aki tényleg érti a szakmát, s máris hátat fordít az egésznek. Ugyanakkor megér­tem távozását (okaira hamaro­san visszatérünk), mert bizo­nyára - sajnos, úgy látszik egyedül csak neki - elege lett a csapatot körülvevő őszintétlen, demoralizáló, fojtogató lég­körből... Oleg, a „megváltó" Híre megelőzte érkezését, de úgy voltunk vele, bővebben majd akkor foglalkozunk személyével, ha már tényleg Szegeden lesz, és játszik a Papíron SC csapatában. Ha nem is a kertek alatt, de csendben, minden csinnadrattát mellőzve jött meg a múlt hét elején. A bemelegítéskor többen is kérdezték, ki ez a jókötésű, „labdabűvölő" fiú? Bővebbet akkor még én sem tudtam róla, ezért azt mond­tam, ha lehetőséget kap, bizo­nyos, hogy leteszi névjegyét az ukrán Oleg Pavljuk, akit játékmesternek szerződtettek. MMMMMMMMMMHOMMMMMMMMMMi Ha az újságírónak minden apróságról be kellene számolnia egy-egy tudósításban, a legtöbb mérkőzés krónikája alighanem hosszabb lenne a „normálisnál". Pedig szinte valamennyi mérkőzésen (legyen az labdarúgó-, röplabda-, vízilabda-, kosárlabdameccs vagy bármilyen sportesemény) történik olyasmi, amire az Olvasó utólag is kíváncsi lehet. Nos, ezért találtuk ki ezt a rovatot... Letette, mégpedig nem is akárhogyan... Labdáinak „sze­me" volt, szellemesnél szelle­mesebb feladásokkal hozta helyzetbe társait, akiknek tényleg „csak" leütni kellett a fehér Mikasákat. Rendkívül sokat vállalt magára, olyankor is elnézést kért társaitól, ami­kor semmi köze nem volt egy­egy rontáshoz. Jelenléte meg­nyugtatta a csapatot, össze­fogta a társaságot, szóval igazi „főnöknek" bizonyult, akinek nem kis köze van ahhoz, hogy vesztett állásból is képesek voltak nyerni. Listavezetők mumusa Az orosházi szurkoló sem más mint a többi. Az ellenfél első lendületes támadásait hajlandó elbagatellizálni, mondván, majd a ntieink meg­mutatják. Aztán ahogy telik az idő, úgy feszeng a lelátón, az utolsó félórára a kritikusabbja meg is jegyzi: csak ezt húzzuk ki valahogy. Mármint az 1-0­ás vezetést, vasárnap a Szegedi Dózsa ellen. Az Orosházi MTK akár az első félidőben megtanulhatta volna a Dózsa­leckét, ha a 38. percben megszerzett szerencsés gól után nem gondolják úgy, itt már csak nyerni lehet. Arra, hogy a második félidőben a szegedi fiúk szabályosan lefocizzák az OMTK-t, talán csak Lóczi mester és csapata számított: a feszültség, a játékvezető bizonyos ítéletei és a teltháznyi közönség hangja ellenére a második félideji mutatvány remekbe sikeredett. Ha három perccel a befejezés előtt Bóka nem fejeli ki a felső sarkot, a Dózsás fiúkra akkor sem lehetett volna rosszat mondani. Tartás, küzdőké­pesség, lelkesedés jellemezte a csapatot, és - ami mindig - az NB ill-ban szokatlanul egy­séges játékfelfogás. Az ered­mény: a Dózsába három héten belül a második listavezetőnek tört bele otthonában a foga. „Pusi" válasza Néhány héttel ezelőtt ugyan­ebben a rovatunkban kritizál­tuk Puskás Tibort, a Szegedi VSE labdarúgóját, aki akkor fegyelmezetlen, durva, minden attraktivitást nélkülöző játéká­val tűnt ki együtteséből. Nos, talán ennek a jegyzetnek a hatására, talán mások vélemé­nyére hallgatva, a tehetség hiányában nem szenvedő csa­tár nem szavakkal és ököllel kezdett „villogni" a szerkesz­tőségi szobában, hanem a labdával a zöld gyepen. Előbb Vásárhelyen talált a hálóba, majd a legutóbbi fordulóban a mezőny legjobbjaként három­szor „szórta" meg a nagyszé­násiakat. Jó lenne egyszer odáig eljut­ni, hogy egy-egy szigorúbb észrevétel után az érintettek nem a személyük elleni me­rényletnek vennék a megjelen­teket és a „nem nyilatkozom, haragszom rád" helyett, valami hasonló módon válaszolnának, ahogy ezt „Pusi" tette... Cs. L.-GY. E.-P. J. Braun: új, határozott elnök Határozott és energikus kijelentéseivel hivta fel magára a figyelmet Egidius Braun, a Német Labdarugó Szövetség elnöke (DfB). Braun, aki a közelmúltban elhunyt Her­ntann Neuberger utóda kijelen­tette: semmilyen „szervezke­dést,,nem tűr meg a szö­vetségben. - Nem fogok senkivel soha egyezséget kötni a DfB-n belül, hiszen mindannyian összetartozunk. A hivatásos labdarúgók, a válogatott, a Bundesliga és a sok amatőr játékos együtt jelenti a szö­vetséget nyilatkozta az új elnök. Braun úgy véli, a válogatott és a Liga sem működne a ki­sebb egyesületek és a rengeteg fiatal labdarúgó nélkül. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) viszont csak egyetlen német szövetséget ismer el. Az pedig a DfB. Következtetés: aki a DfB-t támadja, annak a FIFÁ­val és az UEFA-val is szá­molnia kell. A DfB jelenleg a világ legnagyobb sportszövetsége, tagjainak száma meghaladja az 5,3 milliót. Braun - úgy tűnik ­erős kézzel kívánja vezetni ezt a hatalmas szervezetet. - Fel kell tennünk magunk­nak azokat a kérdéseket, ame­lyek ma a legnagyobb prob­lémákat okozzák, és felelnünk is kell rájuk - mondta Braun. A gondok között megem­lítette a játékosok külföldre áramlását, a dopping elleni harcot és a két országrész közötti különbségek áthidalá­sát. Utóbbi probléma megoldá­sára Braun egy átfogó tervet kiván kidolgozni, amelynek megvalósítása három-négy évig tartana. Tisztelt Olvasó! Ha szeretne új lapunk, a hétvégén megjelenő Délmadár (benne a színes Telemagazinnal) előfizetője lenni, kérjük, vágja ki és küldje be az alábbi, térítésmentes szelvényt. A többi a mi dolgunk. n Megrendelőlap Megrendelem a DÉLMADÁR c. hétvégi lapot, melyhez jár a 24 oldalas, színes Telemagazin. Két lapot egy áron! Név: Cím: Mennyi időre szeretne előfizetni? (A megfelelő négyzetbe tegyen X-et!) I 1 I hónap fél év Előfizetési díj: • 1 negyed év • -J egész év Gl 1 hónapra 103 Ft 1 negyed évre 309 Ft félévre 618 Ft egész évre 1236 Ft Bármely postaládába bedobható, vagy bármely postahivatalban térítésmentesen feladható X 114 oUniz,«nmueuiHNM Cím: Délmagyarország Kft. SZEGED | Pf.: 153 | _ 6740 _J

Next

/
Oldalképek
Tartalom