Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-07 / 262. szám

HAB SZOMBAT, 1992. NOV. 7. Fotó: Révész Róbert Lányok - megméretés előtt Náray szerint Sok a selejt nő! Manökenfelvételi. Csábítóan cseng a szó azok fülében, akik a kifutók, reflektorok világában avagy fotómodellként álmodják jövőjüket. Egy tanfolyamra azonban nem lehet csak úgy bekerülni. Hogyan fest az alkalmassági vizsga? Mitől hopp, mitől kopp? Mitől függ, hogy „beiratkoz­hat-e" a jelölt az oskolába? A szegedi Partiscum Kft. fel­vételi vizsgájára látogattunk el fotós kollégámmal. A lányok. Fiatalok, szépek, reménykedők. Arcukon az első bálozók izgalma. A zsűri. Főtudor Náray Ta­más koreográfus. Szakmai árta­lom lehet nála: nőies mozdula­tokkal kíséri mondandóját, af­fektálva beszél. - Lehetnek vagy ötvenen a lányok. Elsó ránézésre hányat venne fel? - Annyit fogunk felvenni, ahányan alkalmasak lesznek ­így Náray. - Jelentkezőkből so­sincs hiány. Sok a selejt. Ala­csony. vastag lábú, törpe. - Manökennek pedig épp az ellenkezője alkalmas? - A magas, karcsú, vékony lábú, egyenes hátú és a kis me­llű a nyerő. - Az arc? - Az eltúlzott méretek jól mu­tatnak Nagy szem, nagy száj. - Rengetegen játszanak a gondolattal, hogy ezt a pályát válasszák. Jól meg lehet ebből élni? - Keveseknek igen. A me­nőknek. Minden évfolyamban akad egy-két hallgató, aki aztán később befut. A sztárok nem­csak itthon, hanem külföldön is kapósak. Az egyik szegedi lány kénytelen volt Pestre költözni, annyi munkája volt. Hogy mégis fogalma legyen, mennyit lehet keresni: az egyik menő június óta több mint hárommilliót „ka­szált". Persze, ilyen kevés van. Nem elég felkészíteni a manö­kent, legalább ilyen fontos a menedzselés. - Elég a csinosság és a helyes arc, avagy a fejben lévők is dominálnak? - Természetesen fontos, hogy intelligens legyen a manö­ken. Egyébként nem tudja át­adni magát annak, amit kérnek tőle. Éppen ezért itt, a felvételi alkalmával is beszélgetünk né­hány mondatot. Ha szuperek a testi adottságok, de kevés van a fejben, megpróbáljuk csiszolni a szellemet. Az olyan felvételi és az olyan tanfolyam, ahol har­minckét jelentkezőből harminc­egyet felvesznek, az gyanús. Azonnal ott kell hagyni. Itt azért megszűrjük a jelentkezőket. - Kíváncsi vagyok, hogyan zajlik a mustra, a beszélgetés. - Azt pedig nem fogja meg­tudni - szögezte le Náray Ta­más. - Itt olyanokat fogunk mondani a lányoknak, hogy lóg a melle, csámpás és a többi. Nem lenne jó, ha mindez nyil­vánosságot kapna, mert esetleg megszégyenülnének. - Éppen azt szeretném többek között ezzel az írással elérni, hogy akik jelentkeznek, nagyjából tudják már, mire szá­míthatnak. És eszem ágában nincs azt közzétenni az újság­ban, hogy Kovács Mónikának a Kossuth utca 2-ből csüngenek a cicijei... - Márpedig itt nem maradhat bent sem a fotós, sem maga! Az sem érdekel, hogy a lányok egyébként beleegyeznek-e ebbe vagy nem. Ebben maradtunk... V. Fekete Sándor Tudják-e, milyen az ufó­szendvics? Két gabonakör között egy zöld emberke ku­porog. (Nem tévesztendő össze a vadőrrel, akinek sürgős dolga akadt!) A zöld emberke helyettesíthető egyébként narancsos-vörös színű gömbbel is. Nos, ez utóbbi vagy valami hasonló látogatja éjszakáról éjszaká­ra Kovács Barbarát, a kilenc esztendős szegedi kislányt. - Mit láttál, Barbikám? - Nem tudom, hány óra volt, éjfél körül lehetett ­mesélte homlokát ráncolva. - Arra ébredtem álmomból, hogy valami világít az ágyam mellett. Két lufi nagyságú, vöröses színű gömb lebegett előttem. Kö­rülbelül négy-öt másodperc telt el, utána eltűntek. Nem mertem megszólalni, fejem­re húztam a takarót, regge­lig nem bírtam elaludni. Ez négy nappal ezelőtt történt. Azóta minden éjszaka újra jöttek a gömbök. - Ma éjszaka én is felri­adtam - vette át a szót az anyja. - Az ágyunk mellett egy színes, sárgás valamit láttam. A férjemet költöget­tem, de ő nem ébredt fel azonnal. Néhány másod­Ufó látogatja Barbit? perc múlva viszont eltűnt a gömb. Amikor reggel elme­séltem, mi történt, Barbara akkor mondta meg, hogy ő már négyszer látogatta meg a jelenség. Utólag gondol­Fotó: Schmidt Andrea tam bele, hogy az elmúlt na­pokban a kislány nagyon ki­merültnek látszott. Biztos azért, mert éjszaka nem pi­hent az izgalomtól. Már rég­óta egyedül jár iskolába, most azonban el kellett kí­sérnem, mert félt. - Nem néztél mostaná­ban túl sok fantasztikus fil­met, Barbara? - Videónk nincs, tévézni sem nagyon szoktam. Este inkább tanulok vagy olva­sok. - A gömbök hallattak va­lamilyen hangot? - Nem. Olyan izzó vala­minek látszottak, de azt nem éreztem, hogy melegí­tettek volna. Nem tudom, hogy jöhettek be. Talán az ablakon keresztül? - Már előre félünk a kö­vetkező éjszakától, mert a férjem nem lesz itthon - ag­godalmaskodott az édes­anyja. - Égve hagyom a vil­lanyt, hátha azzal sikerül a gömböket távoltartanunk. Nincs hát szégyenkezni­valójuk a szegedieknek az egriek és a veszprémiek előtt. Nekik gabonaköreik vannak, nekünk meg ufó­gömbjeink. Vagy mi... V. F. S. Négy esztendeje, ez idő tájt George Bush-t ünnepelte egész Amerika, miként most Bili Clintont. Akkor egy fehérhajú, jóságos nagy­mama követte árnyként - mindig fél­lépésnyi hátránnyal - férjét, a győz­test, most egy szőke fiatalasszony csüng szerelmetes tekintettel élete párján, mert hogy ezúttal ő lett a nyerő. A dicsfényből persze mindig csur­ran cseppen a first ladykre is, a volt és majdnem azzá lettek nagy bána­tára. Merthogy rájuk meg hirtelen rá­borul a feledés homálya. Négy esztendeje, a választási kampány idején, ugye, emlékeznek, Bush-sal egy magasságban tündö­költ egy másik csillag is. A demokra­ták akkori jelöltjét, Dukakist is szédí­tő magasságba repítette a népaka­rat, aztán mint vesztest, elengedte, s hagyta zuhanni, majd elhamvadni. Feleségestől együtt. A csaknem first ladyvé lett Mrs. Dukakis nem bírta elviselni a káprá­Győztes férjek árnyékában zatos hetek után a homályt, az őt is hirtelen körülvevő csöndet és néma­ságot. Idegei fölmondták a szolgála­tot. Előbb titokban, majd leplezhetet­len kényszerrel ölte bánatát az alko­holba. Ezzel viszont még sikerült el­érnie, hogy neve olykor a címlapokra kerüljön, vagy ha másért már nem is, önkéntes elvonókúrája ürügyén foglalkozzanak vele a hírközlőszer­vek. Ez idő alatt Barbara már kitalálta önmagát, föltehetően vitába szállva arculattervezőivel. Csak azért is, szinte hivalkodóan megmaradt ka­csamamaként totyogó, festetlen hajú nagymamának, a családi tűzhely őr­zőjének, aki almáspitét süt az éhes­szájú unokáknak és szeretettel bá­báskodik az anyai örömök előtt álló kedvenc eb mellett. A jóságos nagy­mami szerepből nem zökkentette ki némi aprócska gonoszkodás sem. Még ki se költözött a fehérházból az előző háziasszony, amikor a tévé képernyőjén tudatta a néppel: ő az­tán nem lesz amolyan „fancy Nan­cy". Bizonyítékként rámutatott fehér gyöngyszemekből fűzött nyakláncá­ra, s szent Ígéretet tett, hogy rajta ezután se látnak más ékszert, mint ezt, amely különben sem valódi. Egy éven át alkalmam volt ellenő­rizni, tartja-e szavát Barbara. Tartot­ta. Valószínű, később is. Hogy az új, tinilányát nevelő first lady miféle arculattal igyekszik majd méginkább megnyerni az amerikaia­kat, meg a világot? Biztos vagyok benne, hogy tengeren túli kollegáim jóvoltából hamarosan értesülünk róla mi is. Ch. Á. rendező Nizzában Mint ahogy arról a Hab beszámolt, Sándor János Nizzában rendezte Rossini Egy olasz nő Algírban című operáját. Enyedi Zoltán fotói az Azúr-parton készültek, a következő szöveg pedig a Nice Matin című napilapból való. „Ütközetekben" megőszült haj, kék és mégis égető tekintet: ez az ember az elhivatott fajtához tartozik. Amikor önöknek részleteket mesél szinpadi rendezéseiről, feláll a fotelból, szél­tében-hosszában járja a szobát. Izgalomba jön, gesztikulál, hogy biztosan értsék és követni tudják. Tudni kell, hogy Sándor János ma­gyar. Egy forró vérű nép fia. Kell-e ezek után bizonygatni, hogy egyetlen másodpercet sem unatkoztunk a társaságában? Sándor János és Nizza között már régi a kapcsolat. - Amikor a Szegedi Nemzeti Színház 1987-ben újra megnyílt - meséli -, a testvérvárosi kapcsolat miatt nizzai küldöttség érkezett Szegedre. Abban az időben egy zenés játékot játszottunk, melyet ón rendeztem. A Hegedűs a háztetőn szegedi sikere után felléptünk vele Nizzában is, az 1988-as karnevál idején. Ot nagysikerű előadást követően kért fel Pierre Médecin operaigazgató a nizzai Mozart-évad Cosi fan tutte előadásának rendezésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom