Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-17 / 270. szám

KEDD, 1992. Nov. 17. KULTÚRA 5 Emelhető-e a gimnáziumi létszám? Beszélgetés Nagy József professzorral - Sok indokot lehet felsorolni. Talán azzal kezdeném, hogy Magyarországon a jelek szerint fejlődésnek indul a szolgáltató ágazat, az a szféra, amely a fejlett országokban is elsősorban és majdnem kizárólagosan az érettségizett munkaerőt foglalkoztatja. Magyarországon a szolgáltató ágazatban dolgozók aránya pillanatnyilag saját fejlődéséhez viszonyítva is mintegy 8-10 százalékkal elmarad ugyan, de ezt viszonylag gyorsan behozza az ország: a mezőgazdaságból és az iparból felszabadult munkaerő átcsoportosulása megindult a szolgáltatások felé. Még a hozzánk hasonló fejlettségű országokban is több mint 50 százalék a szolgáltatásban foglalkoztatottak aránya, s ez jelzi az itthoni változás irányát is. Mint emlftettem, tehát, előbb-utóbb alapelvárás lesz az érettségi. Ha ezt összevetjük azzal, hogy Magyarországon negyedszázada 16-20 százalék között mozog, vagyis nem változik a gimnáziumot végzettek aránya, akkor látható: ezt a stagnáló periódust is be kell hozni. A gimnáziumi növelés mellett szól, mégpedig igen hangsúlyosan az is, hogy elindult a a magyar felsőoktatás létszámarányának fejlesztése. Mint tudjuk, a magyarországi 10 százalék körüli - egy koroszályra jutó felsőoktatási beiskolázási arány Európában az utolsók közé sorolható. A hozzánk hasonló fejlettségű országokban ugyanez 20 százalékos, a fejlett európai országokban 30 százalékos, Amerikában pedig teljes körű. A fejlesztés tehát időszerű. Egy 20 százalékos felsőoktatási növekedés az ezredfordulóig szerény, de nagy erőfeszítést igénylő eredmény lesz. Ahhoz viszont, hogy a megfelelő kiválasztódási lehetőség is adott legyen, legalább 40 százalékot kell biztosítani a gimnáziumokban, hiszen a jó kiválasztódáshoz legalább a felvettek kétszeresére van szükség. - Mennyi idő alatt képzelték el Szegeden a 40-50 százalékos növelést? - Ez attól is függ. hogy mennyire tudjuk kihasználni azt a mély demográfiai hullámvölgyet, amely nemsokára eléri a középiskolákat. A korábbi 170-180 ezer fős országos középiskolás korú évjárat 120-125 ezerre esik vissza, és ez körülbelül az ezredfordulóig nem változik majd. Az országos aránytól Szeged sem tér el gyökeresen. A mélyhullám már itt is az általános iskoláknál tart. Ha tehát az (gy felszabaduló kapacitást felhasználnánk új, négyosztályos gimnáziumi osztályok indítására, akkor ez a folyamat akár már a következő évben megkezdődhet. Véleményem szerint néhány nagy általános iskolában középiskolai gimnáziumi osztályok indulhatnának, és akkor a folyamatos feltöltődést beleszámítva, iskolaépítés nélkül is 15-20 százalékkal lehetne emelni a gimnáziumi létszámot. Ebbe az elképzelésbe beleférne még. hogy a többi általános iskolából ide átcsoportosítsuk az egyetemet végzett pedagógusokat, amivel a pedagógus munkanélküliség elhárftásáért is tennénk valamit. Összefoglalva, úgy érzem, ha Ha voltak is viták körülötte, abban mindenki egyetértett, hogy a frissen elfogadott szegedi közoktatási koncepció legmarkánsabb tétele az az elgondolás, amely szerint a város gimnáziumi tanulólétszámának 40-50 százalékra kell növekednie. Az oktatási bizottság szinte egyöntetűen támogatta a távlati tervet, és a közgyűlés sem emelt kifogást ellene. Az előkészítő szakmai egyeztetések alatt viszont, a bizottság szakértőjének, Nagy József professzornak mégis újra és újra ki kellett állnia érveivel, kiváltképp a szakképzés jövőjét féltő pedagógusok meggyőzésére. A JATE pedagógiai tanszékvezető professzorával készült interjúnk a város leendő középiskolai arányairól szól, és többek között arra keresi a választ: mi indokolja a gimnáziumi létszám tervezett növelését. emellett az ezredfordulóig Újszegeden sikerül létesíteni egy önálló gimnáziumot, és Szegeden sikerül egy új. nagyobb gimnáziumot felépíteni, akkor el lehet érni áz 50 százalékos növekedési arányt. Ne felejtsük el azt sem, hogy Szeged egyetemi város, és ez meghatározó, ha tartani akarjuk a lépést a szegedi felsőoktatás fejlődésével. - Professzor úr, beszéljen kérem arról, hogy a gimnáziumi fejlesztés hogyan befolyásolja majd a szegedi szakképzési rendszert. - Legjobb lesz, ha a szakképzés mai rendszerét három résztre osztjuk, és mindegyikről külön beszélünk. A szakközépiskolai képzés továbbra is fontos szerepet tölt majd be. Ismert, hogy Szegeden nagy tudás és tapasztalat halmozódott fel ezekben az intézményekben, tehát, hadd mondjam el: a szakközépiskolák mostani mennyisége a jövőben nem változik majd. Át kell viszont esniük bizonyos fejlődésen. Ez a változás úgy az országos terveknek, mint a Szegeden előnyben részesttett megoldásoknak megfelelne, és a Világbank támogatásának igényeit is kielégítené. A lényege az. hogy a szakközépiskolák első két évfolyama - szerény szakmai előkészítés mellett - az általános képzésre fektesse a hangsúlyt, s a harmadik és negyedik évben kezdődjék az általános szakmai felkészítés. A szakközépiskola négy év után ugyanolyan érettségit adna, mint a gimnázium. A szűk speciális szakmai képzés csak ezután, vagyis az ötödik évben történne. Ezt a megoldást indokolja a bevezetendő egységes, általános érettségi rendszer is. Térjünk rá a szakmunkás-iskolára. Ami ezt illeti, a koncepcióban nincs ugyan kifejtve, de a szakmunkásképzést fokozatosan négy évfolyamos szakképzéssé kellene átalakítani. Eszerint az első két évfolyamon - 16 éves korig - általános képzés folyna, kevés szakmai előképzéssel, aztán a harmadik év folyamán kezdődnék a főként elméleti, majd rá egy évre az elsősorban gyakorlati szakképzés. Ezt a formát talán érettségit nem adó szakmai középiskolának lehet nevezni. Én úgy látom, ez volna az a megoldás, ami a szakmunkásképzést úgy fejlesztené tovább, hogy a mostani intézményekben felhalmozott elméleti és gyakorlati tudás felhasználható legyen. Jegyezzük meg itt, hogy az új formában csak a szerkezet lenne új, a harmadik évfolyam továbbra is a jelenlegi szakmai képzés elméleti, a negyedik évfolyam pedig a gyakorlati szellemét venné át. Az egész tervezett rendszer azonban csak akkor lesz teljes, ha nem feledkezünk meg azokról, akiknek már az általános iskola elvégzése is nehézséget okoz. Ezek a diákok a beiskolázottak mintegy 20 százalékát teszik ki, és ha 16 éves korig bent akaijuk tartani őket az iskolában, akkor számukra szükséges a speciális szakiskolák működtetése Szegeden a város által alapított Alternatív Speciális Szakiskola már enem ad elég helyet, (gy elképzelhetőnek tartom, hogy a jövőben bizonyos szakmunkás-iskolákban is indítható lesz néhány speciális szakiskolai csoport. - Térjünk vissza a gimnáziumi érettségihez. Sokan úgy látják: a megnövekedett létszámmal vagy az érettségi nívója fog esni. vagy a diákok egy része nem tudja majd teljesíteni az érettségi követelményeket. Mi erről a véleménye? - Azért tartom fontosnak, a 16 éves életkorban letett alapvizsgát, hogy a diákok ne legyenek korlátozva az iskolatípus-váltásban. Aki belátja, hogy nem bfrja, vagy úgy érzi: többre, másra képes, az iskolatípust válthat. Az érettségi ezzel talán egységesebb lesz, és a sokcsatornás szelekciós mechanizmus emellett humánus is. Átlagban persze így is alacsonyabb lesz az érettségi színvonala, de hát ez Így van Európában mindenütt, és sehol sem dőlt össze a világ. Ez nem veszélyezteti a továbbtanulást. A tehetséges tanulók továbbra is tehetségesek maradnak, és jó érettségit tesznek. S, ha kell léteznek még - mint bárhol a világon - az elit iskolák. Az érettségi tömegessé válásában nem lehet nemzeti tragédiát látni. PANEK SÁNDOR Zöld hattyúk Dilettánsok Nincsen tehetségtelen ember, de vannak dilettánsok. Azok az emberek a dilettánsok, akik képtelenek fölismerni, mihez van tehetségük. Az élet egy-egy dolgához akárki jobban ért, mint az átlag, legyen az fűnyírás, felhőfogdosás, cipőpucolás vagy könyvek kölcsönzése. A dilettánsok főképpen városban élnek, városi emberek. A traktordübörgés, libaordltás és a földszag nem igen tűri a lelki kilengéseket. A dilettánst a városban mindenki ismeri, városon kívül már senki. Diletánsnak lenni kissé szomorú és keserű dolog, s ha a kudarcot ideig-óráig rá is lehet fogni a kor butaságra és érzéketlenségére, idővel a dilettáns felhagy az írással, az énekléssel, a festéssel, és megöregszik, mint bárki egyszerű ember. Ezért vannak többségben a dilettáns fiatalok. A dilettantizmusból lám ki lehet gyógyulni. De nincs elrettentőbb az öreg dilettánsnál. Mert hisz akinek van kitartása és ereje öregen is dilettánsnak maradni, az képes megélni önnön dilettantizmusából. Az ilyen ember bizonyos szempontból nem is dilettáns. Az ilyen ember szervez. Gittegyletet alapít. Szétveri, feloszlatja, csinál másikat. Fellép, esteket ad. Szónokol. Meghívókat szerkeszt. Bekopogtat az ajtódon, támogatásodat kéri, na jó, elég az elvi is, legyél védnök, nyisd meg, add neki egyetlen estére a neved, ne is szeresd, csak támogasd, etc. Tehetségesnek lenni annyi, mint mértékletesenek lenni a létezés bonyolultabb összefüggésú ügyeiben. Mert igenis vannak komolyabb, nem mindenki által belátható relációk. Hogy közöd van ahhoz, mi a jó, mi a szép, mi a pontos, és ez mérték. A dilettáns többnyire éppen ezt kérdőjelezi meg, mondván, miért szép és jó és pontos ez, s miért nem amaz. A tehetség szakma. A dillettantizmus állapot, hiány, könnyűség. A dilettánsok amikor írnak, rajzolnak, vagy kotta fölé hajolnak, nincsenek birtokában a tehetség mértéktartásnak, következésképpen szenvedélyeik, érzéseik és gondolataik rendre mértéktelenek. A ködből csak a mesében lesz ember. A tehetséges ember önző és alázatos, amikor a jóról és a szépről van szó. A dilettáns önző és vak. A dilettánsokra mégis nagyon nagy szűkség van. Am miképpen a fából sem lehet tisztás, úgy nem lehet a dilettánsból sem tehetséges soha. Viszont azt is tudnivaló, nincsen tisztás fák nélkül. Művész-közönség találkozó A Móra Ferenc Múzeum képtárában látható Pintér József festőművész 70. születésnapja tiszteletére rendezett gyűjteményes kiállítás. A tárlathoz kapcsolódóan művész-közönség találkozót rendeznek holnap, szerdán délután fél 5-kor a festmények között. A szegedi alkotóval Szuromi Pál művészettörténész beszélget. Az Alom Kafkáról című Imre Zoltán-balett remek mű. Ha e két szót egybeírnánk ami az utókor dolga -, s egy ugyanilyen jelzővel illethető vershez hasonlítanánk, azt mondanánk: formailag kikezdhetetlen, se hozzátenni, se elvenni nem lehet belőle. Úgy jó, ahogy van. Szigorú dramaturgiai szabályosságba kényszerített (konzultáns Bőhm György), egyszerre fegyelmezett és áradó balettszínpadi látomás ez, egyedi és mégis mindannyiunk számára „fogható" Imre Zoltán-álom. Arról a világról, amelyről a génjeinkben őrzünk élményeket valamennyien, s röviden Franz Kafka nevével tudjuk meghatározni. A primér hatás is erős. Hiszen a belett érzékeket mozgósító képi-hangulati megjelenítése annak az életküzdelemnek, amelyben része van mindenkinek, aki eleven. A legáltalánosabban arról a naponta megújuló folyamatról szól, amelynek lényege a folytonos keresés: ahogyan mind járjuk az utat, ismeretlenségekkel találkozunk és meg akaijuk ismerni, megújuló reménnyel vállalkozunk a reménytelenre. Szilárdságot akarunk érezni a talpunk alatt, amikor minden cseppfolyósán változékony, bizonyosságokat akarunk, magunkban és környezetünkben, amikor pedig mindannyiunk megannyi titok. Egy másik „olvasat" a ráismerés múélvezői örömével is ajándékozza a nézőt: a balett adekvát Franz Kaf^a sajátságos világával. Mint majdnem minden Kafka-mű, az ébredésszületés pillanatával kezdődik Imre darabja is. Molnár Zsuzsa invenciózus. telitalálatos színpadán (az ugyanígy jellemezhető ruhákat is ő tervezte) látszólag szimpla fapadok keretezik a szúk teret. Ez a kafkai Három új balett Franz Kafka ürügyén valóság-tér, amelyben minden zökkend nélkül helye van az álomvíziónak, annak az életsűrítménynek, amire Imre Zoltán asszociált, amikor Kafkáról gondolkodott el. Az öszszes szereplőt a maga halott énje görgeti be „az életba", méghozzá a padok alatt rejtező, csapóajtós sötét üregekből (mintha Kafkáék prágai házának félelmetes pincenyílásai fednék föl titkaikat). A többszörösen megkettőzött világ - amelyben nemcsak a személyek, hanem a történések is „duplumok" - folyton egybejátszik. Valóság és álomvalóság, a felszín és a lényeg, a létezés és a létezés tükre szinte kibogozhatatlanul fonódik össze. Pontosan az a nyomasztó álom-szerű, mégis félelmetesen valóságos, szinte szomatikus tüneteket okozó hangulat árad a színpadról, mint amit Kafka egyik legnagyobb hatású regényének. Az átváltozásnak az olvasója érezhet (Gregor Samsa egy reggel arra ébred, hogy óriási féreggé változott...) Az „élő" Kafkát Kalmár Attila, tükör-mását Juronics Tamás táncolja. Mindketten kitűnően mutatnak meg egy bizonytalanság és oldhatatlan félelem által megmerevített, szinte bénult alakot. Tanulmány tárgya lehetne - remélhetően meg is írják az erre hivatottak -, milyen szögletes, darabos, minden oldottságot fájdalmasan nélkülöző mozgáskombinációkkal fejezi ki Imre Zoltán a kafkai szenvedéstörténet általa vízionált stációit. Ennek az emberi kálváriának csak jelzett állomásait látjuk, amint a Kafkaéletrajz legfontosabb szereplői az „életbe gurulnak": amolyan sűrítmények, jelképes alakok a szülők (Zarnóczai Gizella és Sárközi Attila, illetve Prepeliczay Annamária és Kolep Zoltán) is, a megváltással folyton és hiába kecsegtető szerelem megtestesítője, a Lány (Péntek Kata és Bodor Johanna) is. Megjelenik a kurtizán, két hivatalnok, egy kisfiú. És rettentő-undorító lassúsággal bemászik az óriás féreg... Jön a zsidó szentséget fölmutató alak. De sem az anya és fia közötti különleges viszony, sem a szerelemfajták, Kalmár Attila (Kafka) és Péntek Kata (Lány) a hivatal, az átváltozás, a vallási-közösségi gyökerek keresése - helyzetek, történések, viszonyok - semmi és senki nem hoz végleges megoldást. Az élet ilyen. Kafkais. A bemutató középső darabjára, Bozsik Yvette ide- genséget és elementáris erejű humort zseniálisan ötvöző darabjára nagy szükség van ezen a komor esten. A Josef K. szerelmei alcímet kapta A várakozás című balett. S bárha A kastély főszereplőjét hívják Josef K.-nak, s bár a balett szerelmi lehetőségek között tébláboló, végletesen idegen főalakja (Juronics Tamás) lényegileg ugyanaz a sorsának magát megadó „bűntelen bűnös", mint Josef K. - a koreográfiának nem ő a hangsúlyos alakja. Bozsik Yvette hagyta magát elcsábítani, szerencsére; pompás kabinetalakításokra adott lehetőséget különféle „kis női szalonokban". Valóságos stílustanulmányokat mutathat be az összes szereplő a sziporkás ötletességgel kitalált karakterek jellemzésére. Mint egy tánc-tűzijáték, olyan A várakozás. Csúcspontokkal, persze. Bodor Johannáéval. Aki a robbanó feszültség és odaadó lágyság szemkápráztató elegyét, a szerelmi viszonyok végletes megmagyarázhatatlanságát, „értelmetlenségét", oksági összefüggésektől távol eső mivoltát ragyogó táncszínészi teljesítménnyel - és Juroniccsal - mutatta. A másik csúcspont: Pataki András testnyelven megírt jellemzése egy kikent-kifent, selyemöltönyös gigolóról; Zarnóczai Gizella dámát játszó kurtizánjával párban - ellenállhatatlanok, a legmerevebb nézőt is duhaj hahotába kergetik. Pompás a két copfos cselédlány (Kovács Anita és Fekete Hedvig), a sokeopfos, toporzékoló vágyú kis mákvirág (Péntek Kata), Mútó Éva és Topolánszky Tamás időjós bábpárja. A három közül a „legkafkaisabb" - így is lehetne jellemezni Juronics Tamás új művét, amely az est záródarabja. A mi cellánk, ez a címe, amiből mindjárt a kafkai magány „elrendezett poklának" ránk is leselkedő bugyraira asszociálhatunk. De nem segít ebben bennünket a balett. Juronics színpadán is kettőzött a világ, itt emberek - pontosabban egy ember (Bodor Johanna) meg a többiek - vannak és angyalok. Ez is ébredéssel-születéssel kezdődik, ráadásul erős képi hatású, sejtelmes tojás-kosárka-anyaméhekből kelnek ki a napvilágra ítéltek. Kafka jellegzetes kérdés-feleletes szövegei keretezik a táncot, s mindkettőnek, a szövegnek is, a táncnak is a vége-láthatatlanság a legfőbb mondanivalója. A balett talán azt a kafkai gondolkodásmódot közelíti, amelyben a lét lényege a keresés, a láthatatlan, megfoghatatlan törvény keserves kutatása. Vagy - nem ezt közelíti. Kellemetlen bizonytalanságban hagy tehát ez a Juronics-koreográfia, s ha akarom, ez is egy kafkais állapot. Ahhoz képest viszont, hogy fizikailag iszonyúan megdolgozik az együttes, ez a vagylagosság talán nem egészen méltányos. SULYOK ERZSÉBET