Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-14 / 268. szám

Fénykép A négy gyermek egyforma blúzban mosolyog ki egy képkeretből. Zsolt meséli, hogy ezzel a karácsonyi ajándékkal lepték meg őket legutóbb a család legifjabb tagjai. Onczay Csillát (22) sajnos, nem sikerült megismerni, ő jelenleg zongoratanárnősködik Svájcban. Eljött ellenben Onczay Péter (21), aki nemrégiben érkezett vissza Svájcból. Ott szerzett magának életre szóló tapasztalatokat. - Egy teniszklubban dolgoztam, gondnoki feladataim voltak, miközben sikerült némileg megtanulnom németül. Itthon üzletkötéssel szeretnék foglalkozni. Tanács Rita (18) utolsó éves a Radnótiban, angol tagozaton. - Érettségi után a jogra felvételizek. Különben a menedzseri pálya érdekel, Balról jobbra: Onczay Péter, Onczay Csilla, Tanács Rita, Tanács Gábor egyenblúzban de egy jogi doplomát jó lenne azért szerezni. A feltűnően csinos ifjú hölgy többet nem mond magáról, de Zsolt elárulja: elvégezte a Partiscum felsőfokú manökenképzőjét. Szerepelt az ipari vásáron, s többször hívták már hosztessznek. Tanács Gábor (24), Rita bátyja ötödéves orvostanhallgató, az apjával él. - Annak ellenére, hogy hamarosan végzek, nekem is van tervem: orvos-jogász szeretnék lenni. - Mindig mondom nekik - teszi hozzá nevetve Zsolt -, olyan pályára menjetek, hogy sok pénzt tudjatok keresni - nekünk is. De a fiúk inkább azt kérdezik: „Nem tudnátok inkább szponzorálni bennünket"? F. K. Vendégségben Onczay Zsoltéknál A zene „megfertőzte" a családot Onczay Zsoltéknál a feleség, Ági nyit ajtót a Hab stábjának. Zsolt is jön velünk szemben, egy drótnélküli telefonnal a kezében: újfent halaszthatatlan ügyben zavarják a Partiscum Kft. ügyvezető igazgatóját. A Bokor utcai lakás nappalija viszont semmit sem árul el a jelenlegi munkahelyről. Annál többet a múltról, a történelemről, az 1500-as évekre visszavezethető családfáról. Ott van például a két embert Is „befogadó" karosszék, a trón, amelyben általában kedves házaspárok ülnek, ha vendégségbe érkeznek Onczayékhoz. - A „trónus" a sárospataki várból való - magyarázza Zsolt - édesapám testvére, aki idegenvezető volt, a háború utáni árverezéskor jutott hozzá potom pénzért. Sárospatakról szólva kiderül: az Onczay család messze nem tősgyökeres szegedi família, holott velünk beszélgető leszármazottjának minden mondata azt sugallja: él-hal a városért. - Ungváron születtem, szüleim a háború után Budapestre költöztek, apám előbb az ottani, majd 1947től a szegedi védőnőképzőben kapott állást. A Vaszykórus egyik alapító tagja volt, nagyon szépen énekelt. Anyám pedig, mielőtt mi öcsémmel sorban megszülettünk, a debreceni színházban primadonnáskodott. Zenész családban születtem tehát, öcsémnek, Onczay Csabának volt kitől örökölnie kivételes képességeit: világhírű gordonkaművész, az akadémián professzor, a Filharmónia szólistája. Az év felét általában külföldön tölti. A hét évvel fiatalabb Ági közben elárulja: házasságukat a zenének köszönhetik. A felismerés olyan döbbenetes volt, hogy mindketten családjukat hagyták ott egymásért, két-két gyerekkel (de erről majd később). Hat éve a zene a közös nagy szerelem. - Sosem fogom elfelejteni: az ipari vásár egyik pavilonjának a végében állt egy zongora. Leültem mellé, játszani kezdtem, Ági, aki akkor a gabonánál volt reklámos, megfogta a mikrofont és énekelt. Mire észbeSZOMBAT, 1992. NOV. 14. kaptunk, már százan vettek körül bennünket és tapsoltak. Később is felléptünk együtt, Svájcban például két nyáron, kétszer egy hónapig ott élő magyaroknak énekeltünk. Olyan slágereket, amiket húsz éve nem hallottak. Óriási siker volt. - Hogy kezdődött a zenei karriered? - Azzal, hogy elsikkasztottam a zongoratanárnőnek járó pénzt. Órák helyett inkább a SZUÉ-ba jártam edzésre. Kilenc évig aztán csak a sport foglalkoztatott, majd jött a rock and roll-korFotók: Gyenes Kálmán szak. Ez a zene nagyon izgatott, a szüleim be is írattak egy tánczenetanárhoz. Attól kezdve aktív vagyok a szakmában, a szórakoztató tánczenében: egy csomó helyen játszottam, a Jégkunyhótól kezdve. A barátok - Molnár Gyula, Mátrai László és jómagam - nemrégiben megalapították a MOM-triót. Föllépünk lakodalmakban, bálakon. Nagyon szeretem csinálni, kikapcsolódok, elfelejtem a munkahelyi bajokat. - Zsolt nagyon jól eltalálja a hangulatot, imád szórakoztatni - szól közbe Ági. - Figyelem az emberek arcát, és látom, mi az, ami tetszik. Például érzékelem, hogy ha a Csárdáskirálynő a magas hágok miatt vacsoránál nem éri el a kívánt hatást, akkor azonnal mást játszom. - A gyerekek is tanultak zenét? Ági válaszol a kérdésre: - Zsolt lánya, Csilla a zeneművészeti főiskolán végzett, zongoratanárnő, jelenleg éppen Svájcban dolgozik. Péter csellózni tanult. Az én kisebbik gyerekemet, Ritát pedig Csilla kezdte el tanítani, négy-öt évvel ezelőtt. Nagyon jól játszik. A 18 éves Rita be is mutat egy darabot, mintegy illusztálja az elhangzottakat. Ági közben elmondja: amikor Zsolttal összekerültek, mindketten hátrahagytak egy lakást. Albérletbe költöztek, ahová csak Ági kisebbik gyerekét, Ritát merték magukkal vinni. A nagyobbik, Gábor, aki most ötödéves orvostangallgató, az apjával él együtt. - De a gyerekekkel olyannyira jó a kapcsolat - így Ági -, hogy szinte mindennap találkozunk. Hatosban járunk nyaralni. Külön szerencse, hogy ők négyen is imádják egymást. Ági mellesleg már két éve főhivatású anya. Sajnos, nem önszántából, hanem azért, mert beteg lett. Szerencsére ma már újra a régi, s közös terveket szövögetnek férjével. - Mindketten a reklámszakmában dolgoztunk, óriási ismeretségi körrel, címlistával rendelkezünk. Szeretnénk kereskedelmet segítő tevékenységbe kezdeni. - Mi a hobbid - a család mellett? - Imádok főzni, és - vadászni, horgászni. Nemrég vettünk Tiszaszigeten egy lábakon álló horgásztanyát, most oda járok az öcsémmel. Korábban a Szúnyogos volt a területem. Szerintem olyan élmény nincs még egy, mint amikor kapása van az embernek. Ági a főzőtudományát élőben is bemutatta a Hab stábjának. Mit mondjak, fantasztikus volt a vacsora! Fekete Klára A kapcsolatok embere Ági azt mondja: a Partiscumot Onczay Zsoltnak találták ki. S ha belegondolunk, a most harmadik születésnapját ünneplő kereskedelmi rádió nagy karriert futott be (s nagy hasznot hozott az alapító tulajdonosoknak). - Nem bántam meg, hogy annyi helyen dolgoztam, mert rengeteg a kapcsolatom, sokat tudok belőle profitálni. - Mégis: hány munkahelyed volt? - Csak a legfontosabbakat említem meg, és ott kezdem, hogy textiltechnikumot végeztem. Majd a textiles szakmában végigjártam a szamárlétrát, úgy a KSZV-ben, mint a textilművekben. Ott voltam a szövődé építésénél, falaztam, a gépek telepítésekor meg toltam a több mázsás lánchengert a hóban. Később, amikor már oldódott a bocskorom, kultúroskodni kezdtem, néptáncfesztiválokat kísértem tangóharmonikával, miközben még mindig három műszakban dolgoztam. Majd az úszást abbahagyva kézilabdaszakosztályt alapítottam, az UTCben. Én voltam az első, aki kézilabda edzőtábort szervezett. Később a KSZV-nek is lett férfi kézilabda csapata, ott fedeztem föl például Valkusz Tamást, Párkányi Gyulát. - Reklámos pályafutásom a MÉH Vállalatnál kezdődött, s ekkor már különböző reklámtanfolyamokat is elvégeztem. A MÉH különben jó iskola volt, ennek a cégnek a képviseletében vettem részt először a szabadkai vásáron. Innen kerültem a Magyar Hirdető megyei vezetői székébe, ahol négy évet húztam le. Majd a Tisza Füszért következett, s szintén áruforgalom, reklám, utána pedig a Medikémia - ott a vevőszolgálat vezetője voltam. Különben valamennyi munkahelyemről szép emlékekkel távoztam, s mindig azért, mert hívtak máshová. - Feleséged szavaiból már kiderült, hogy szereted a Partiscumot... - Nemcsak a Partiscumot, a profizmust is. Az azonosan gondolkodókkal sokat szeretnénk tenni annak érdekében, hogy a reklám a megfelelő helyére kerüljön, segítse a kereskedelmet, a vállalkozókat. Éveknek kell azonban még eltelniük, fhire a cégek rájönnek, hogy nemcsak költeni kell a reklámra, hanem figyelni a hozadékát is. Hogy észrevegyék: a minőségi munka többet hozhat a konyhára.