Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-14 / 268. szám

4 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. Nov. 14. Csempészés és devizabűntett Konyakért fűtőolaj A Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányság gazdaság­védelmi osztálya nyomozást rendelt el a szentesi Gógány utcában lakó V. Z. ellen, aki esetében a devizagazdálkodás megsértése, valamint csem­pészet bűntettének alapos gyanúja merült fel. A 28 éves fiatalember ellen személyi és tárgyi bizonyítékok vannak, melyek szerint 1992 ja­nuárjától a tettenérésig a család tulajdonában levő három Dacia és egy Mercedes személygép­kocsival naponta 160 liter konyakot csempészett Jugo­szlávia és Magyarország között. Váltott vezetőket al­kalmazott erre a célra. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint körülbelül 200 alkalommal tetette meg az utat. A mintegy 6 millió forint ellenértékű, törvénytelen úton az országba juttatott árut budapesti és szolnoki vi­szonteladóknál értékesítette. A Gógány utcai lakás különös manipulációk szín­helye volt. V. Z. töltőrendszert alakított ki a helyiségekben, s naponta 5-600 liter háztartási tüzelőolajot palackozott 2 literes műanyag flakonokba. Ezt a feladatot munkavál­lalókkal végeztette. A tüzelő­olajat a szentesi Áfor telepéről vásárolta. A négy kocsi na­ponta 500-600 liter tüzelőolajat juttatott át Röszkén Jugo­szláviába, amit ott valutáért értékesítettek. A számítások szerint körülbelül 30 ezer litert csempésztek ily módon az országból, s az áru forgalmi értéke 540 ezer forint. A lakáson tartott házkutatás alkalmával 1400 liter tüzelőolajat foglaltak le. A máspapi szállításra elő volt készítve 170 flakon. Ki a puccsista kisgazda? Tisztújításy botránnyal (Folytatás az 1. oldalról.) A bejáratnál - állítják a párt e szervezetének alapítói közül néhányan ­gumibottal várták a fiatalabbak az idősebbek egy részét. Azokat akarták távol tartani, akik - mondta az elnök - már nem tagok itt... Meg­lepően sokan voltak viszont a tizen-, huszonéves korosz­tályhoz tartozók. Ezeket az új arcokat - mondták a régi tagok közül többen is - még pártren­dezvényen sosem látták, de ők azok, akik rendszeres látogatói az itteni disconak, ők azok, akiket azért léptettek be 1-2 napja, hete vagy hónapja a pártszervezetbe, hogy most „szavazhassanak", amellett a vezető mellett, aki eddig is és ­Ígérete szerint - ezután is nekik, a Depeche Mode ra­jongóinak „adja" ingyen a termet. Ők a puccsisták, „el­foglalják a pártot" - mondták az idősebbek... A Teleki utcai székház nagyterme minden­esetre a „taggyűlés" alatt végig egy méhkashoz hasonlított. A „pártalkotmány" - nem a 37-eké, hanem a Torgyán­vonalé, pontosított már a gyűlés elején az történteket levezénylő helyi elnök ­a szócsatában számtalanszor hivatkozási ponttá lépett elő, bár azt a tagság nemigen, jóformán csak a hangerejével domináló Hatvani ismerte. Erre a doku­mentumra hivatkozva történt aztán az, ami történt. A párt vezetősége Hatvani szerint legitim a választási ciklus végéig. A vezetőség néhány tagja szerint viszont már június óta esedékes a tisztújítás. A puccs-szerűnek minősített kezdeményezést nyílt szavazással és hangerővel az elnöklő „leszavaztatta": először vagy 8-10, másod­szorra 2 kéz emelkedett a magasba a tisztújítás mellett voksolva. Aztán - a pártalkot­mányt idézve - fölszólította a vezetőség tagjait, hogy nyilat­kozzanak szándékukról, ugyanis ha 50 százalékuk lemond, az elnöknek jogában áll választást „kiírni". A - ki tudja, milyen témáról - szólni kívánó vezetőségi tagokat a „fiatal kisgazdák" lehurrogták. A nagy hangzavarban arról is kiabált valaki, hogy az állítólagos puccsisták saját alapszervezetet alakítanak, de ezt az érintettek - az előttük szólót túlkiabálva - cáfolták. Szó szót követetett, helye­sebben kiabálás ordítást, míg* több idősebb és középkorú kisgazda fölállt, s elhagyta a termet, őket néhány addig fejét kapkodó szemlélődő is kö­vette, mondván „a cirkuszból elegem van". így összesen közel huszan­harmincan távoztak, maradtak vagy hatvanan-hetvenen. A teremben maradtak erre előbb „feloszlatták", majd egy pil­lanat múlva újra „összehívták" a taggyűlést - hogy a párt­alkotmány szerint „törvénye­sen" járjanak el -, s közfel­kiáltással, nyflt szavazással, percek alatt új vezetőséget választottak. A nagy-szegedi szervezet vezetői a következők. Elnök: Hatvani Zoltán; titkár: Siklósi András; a polgári tagozat vezetője, általános alelnök: Suhajda László; a vállalkozói tagozat vezetője, alelnök: Juhász Tibor; a paraszt­szövetség képviselője, alelnök: Juhász Árpád; ifjúsági titkárok: Német Helga, Tokodi Edina: vezetőségi tag Boldizsár János, s bemutatkozott a szervezet jogásza, dr. Nógrádi Beáta. A pártszékház mellett, a nagyterem ablakai alatt álldogálva hallgatták végig a bent történteket a korábban egységesen távozó, régebbi párttagok. „Az történik itt kérem kicsiben, ami az országban nagyban" - vont félre az egyik csoport hang­adója. „A konzervatív, törté­nelmi pártokat fölmorzsol­ják..." ÚJSZÁSZI Fegyelmi eljárás dr. Szabó József ellen (Folytatás az I. oldalról.) Az első jelentkezési ha­táridőig beadott kérelmek alapján 830 ezren jogosultak kárpótlásra, bár közülük 130 ezren akarnak termőföldet vásárolni és művelni. Ám a licitálások - hiába kezdődtek el augusztus 24-én - üteme nem a leggyorsabb. A kárpót­lásra kijelölt 38 millió arany­korona értékű földból mind­össze 500 ezer aranykorona érték talált csak igazi gazdára napjainkig. Gyorsulhat-e ez a nem mindennapi történelmi munka és hogyan gyorsulhat? Hiszen megdöbbentő, hogy a kárpót­lásra jelölt földterület két százaléka kelt el mostanáig. A hivatalok hetente 14-17 ezer határozatot hoznak; ilyen tempóban a jövő év derekáig, főleg az Alföldön, elhúzódhat a kérelmek elbírálása. A Parlament az eredeti kárpótlási törvényt kétszer is módosította, s várható, hogy idővel erre ismét sor kerül. Jelenleg a hivatalok 810 ezer igényt tartanak nyilván, no­vember 7-éig 328 ezer ügyben született elsőfokú határozat. A hivatalokban összesen 1500 fő dolgozik. Sepsey államtitkár úr szerint ha a kért anyagi segítsé­get korábban megkapják, akkor mostanáig 700 ezer kárpótlást bíráltak volna el. Egyre inkább világossá válik ­bár támadják még politikusok -, hogy ez a hivatal az emberek mellett áll. Értük van és azon munkálkodik, hogy minél hamarabb fejeződjön be ez a történelmi értékű, egyedül álló munka. Lapunk kérdésére, hogy miért váltották le dr. Szabó Józsefet, a Csongrád Megyei Kárrdendezési Hivatal veze­tőjét, az államtitkár úr a következőt válaszolta. - Mi nem akarunk semmit eltussolni. Ha felmerülnek olyan okok, amelyek szük­ségessé teszik a kivizsgálást, akkor bárkiről legyen is szó, azt megtesszük és levonjuk a következtetéseket. Mi a tör­vényességet megtartjuk min­den áron, mert különben több kárt okoz ez az egész kár­pótlás, mint amennyi haszna lehetne és nem teszünk kivételt senkivel sem. Éppen ezért kezdeményeztem dr. Szabó József ellen is a fegyelmi eljárást. Reméljük, erről is, illetve az eredményéről tájékoztathatjuk lapunk olvasóit. Sz. LUKÁCS IMRH A Partiscum hároméves A Rádió Szeged tegnap délutáni adásá­ban - bár ez valószínűleg nem hallatszott ki az otthoni készülékekből- pezsgőspoharak koccantak abból az alkalomból, hogy harmadik születésnapját ünnepelte a Par­tiscum Kft., amely 1989. november 13-án hfvta életre Szeged kereskedelmi rádió­műsorát. Onczay Zsolt ügyvezető igazgató a stú­FOTÓ: SCHMIDT ANDREA dióban rendezett élő adásra vendégül hfvta a Partiscum legfontosabb üzleti partne­reit, köztük lapunkat, a Délmagyarországot is. A vendégek egyetértettek abban, hogy a rádió kiváló reklámhordozó, s volt, aki a Par­tiscum hirdetéseit - fejlődésüknek köszön­hetően - egyenesen világszínvonalúnak nevezte. Betonban is forog a pénz... Mi újság a panziókban? - Hogyan támad valakinek az az ötlete, hogy panziót nyit? - A férjem kőműves volt, baleset érte, leszázalékolták, rokkantnyugdíját 3600 forintban állapították meg. Ebből nem lehet megélni. A Szeged Touristtal 1984-ben kö­töttünk szerződést, fizetővendég-szolgálat lettünk. Hamar átláttuk, jobban menne az üzlet, ha magunk csinálnánk. Nyaralónkat, akkori házunkat eladtuk, és ideköltöztünk az Anna utcába. Hely van bőven, hat kétágyas szobát alakítottunk ki. Régi vendégeink nagy része visszajár, ezzel egyik fő célunk teljesült: stabil üzletkörünk van. A feleség nevén fut a vállalkozás, de ő is csak másodállásban csinálja, egyébként a Paprikában dolgozik. Ahogy mondják, látványos meggaz­dagodást produkálni nemigen lehet, a szobák egy éjszakára 800 forintba kerülnek, de alkudni is szoktak, s a házigazdák olykor engedékenyek. De előfordul az ellenkezője is. Hogy az érkező be sem léphet. Hozott már a taxis olyan csencseló't, hogy nem mertük beengedni, mert elriasztja a rendes vendégeket, magyarázza Szekeresné. Gombamód szaporodnak a városban az olcsó, be nem jelentett helyek, s ha egy-egy ilyen „zugpanzióban" túlcsordulnak a szobák, a hoppon maradtak máshol keresgélnek. Nálunk­nem sok szerencsével. Vannak jobb és vannak rosszabb napok, de azért megélünk. Ismerik és idézik is a mondást: aki pa­naszkodik, attól el kell venni. De ők nem panaszkodnak, mondják. És nem hagyatkoznak az államra sem, hogy az majd segít. A helyzet nem engedi meg az ücsörgést, a várakozást a sült galambra. Mozdulni kell, akarni valamit, ez az ő bölcseletük. A magyar kapitalizmusé meg az, hogy a sok bevételből is kevés a haszon - az Anna utcában 1000 forintból százat számolnak sajátjukként. Némi akasztófahumorral azt tehetnénk hozzá, hogy ha nagy is az elvonás, de legalább az egyéb körülmények rosszak. Szekeres József a kicsi hasznot sem forgatja, hanem csak él belőle. Miért? — Gondoltam rá, hogy beljebb költözöm a városba, panziót építek, növekedni fogok. De nem lehet. Manapság óriási kockázat egy 30-40 milliós befektetés. Ha ennek nagy része kölcsön, mint volna az esetemben is, az évi 30 százalékos kamatot egyszerűen nem tudnám kitermelni. Persze találkoztam nagyobb volumenű vállalkozással a panzió-iparban, de ott más volt a fölállás, már ami az épületeket illeti, mert az üzletet ott is a feleség vette a nevére: Makalicza Lajosné. A korábban magángazdálkodó családból a férj néhány esztendőt Németország Wesztfália tartományában töltött, mint ipari hegesztő. És panzióban lakott. Az ötletet már csak meg kellett valósítani. Makalicza Lajos óriási ambícióval vágott bele: hat év alatt a város három legjobb panziójának egyikévé kell tennie a Nyíl utcai napsugaras házat! Hogyan? Ez nem lehet kérdés, hiszen tudom rá a választ. Saját erőből. Makalicza Lajos helyesel. - Nézze, egy 25-30 milliós kölcsönnek még a kamatait sem tudnám 9-10 szoba árából kigazdálkodni, hiszen a bevétel 10-15 százaléka marad meg tiszta haszonként. Ez az egyik. A másik: amit itt lát, annak az értéke 25-30 millió forint. Ez az épület viszonylag nagy telken fekszik, azért vettük meg. A műemlék jeleget megtartva fölújftottuk, ez ma a lakásunk. Mögé, az udvarba építettük a panziót. Hogy miből és hogyan? Nekem öt szakmám van, úgyszólván mindent meg tudok csinálni. Baráti körünk, ismerőseink mind segítettek. Kicsiben kezdtük, kevesebb szobával, aztán beépítettük a tetőteret is. Ma már azon gondolkozom, hogy elférne az udvarban még egy ugyanilyen épület is, ugyanennyi szobával. Ha verseny, hát legyen verseny! A szolgáltatásaim színvonalával akarok győzni. Mi 1800 forintért adunk szobát egy éjszakára. Fürdőmedencét, szaunát, mini teniszpályát tervezünk az udvarba. A magam szabta határidőbe még ez is belefér. Főként üzletemberek járnak ide. Évi negyedmilliót költök reklámra, de a legjobb reklám szájról­szájra jár. Jómagam lépteimet a pocsolyákhoz igazítom, a Tisza Lajos utca felé menet fő tájékozódási pontom az alsóvárosi templom tornya. A belgrádi út mellett reklámnak egy tábla is megteszi: „Szivárvány" panzió. Tranzitutasok térnek be ide egy-két éjszakára, jugoszlávok, török vendégmunkások. Lőrincz Imre, a tulajdonos családjában mondhatni a véletlen hozta a panzió gondolatát. A szülők túlméretezték a Zákány utcai családiház-vásárlást, a földszinten panziót kellene berendezni, jött az ötlet. És az üzlet beindult. Lőrincz Imre oldalági örökségéből már tudatosan terjeszkedett. Vett egy kétszintes, 300 négyzetméteres házat, fölújlttatta, s lent panziót, fönt családi otthont alakított ki. Vissza a városba az egyetem mellett visz az utam. A politikai gazdaságtan emléke riogat. Arra már nem emlékszem, hogy valójában mi is a pénz, viszont azóta megtanultam, hogy mindenért fizetni kell. Aranyalap helyett íme, egy aranyszabály. Az első. A második: csak saját magadra számíthatsz, aki ad, nem önzetlenül teszi. (Mint láttuk, a bankok sem.) A harmadik: jobb ha már induláskor van valamid, mert gyarapodni könnyű, aki azonban a nulláról, a nagy semmiről kezdene, annak teremtenie kellene. Ez pedig - mint tanftják, és nemcsak közgazdasági bibliákban - mind ez idáig még csupán egyvalakinek sikerült. ÓDOR JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom