Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-11 / 265. szám

SZERDA, 1992. Nov. 11. Győzni, és más semmi! Détári helyére Mészáros lép SPORT 5 Immáron több. mint 25 éve játszott utoljára vb-selejtezőt a görög és a magyar labdarúgó­válogatott. Ma este magyar idő szerint 18 órakor (játékvezető az angol Don) egy egészen más korosztály vív csatát az 1994-es, Egyesült Államokban sorra kerülő 24-es fináléért az európai 5. csoportban. Mindkét gárda harmadik kvalifikációs mérkőzését játssza. Magyar oldalon kétségkívül fájó hiány Détári Lajosé, aki megsérült, de egyértelmű: Szalonikiben azért száll harcba Jenei Imre szövetségi kapitány legénysé­ge, hogy az Izland ellen, a Népstadionban júniusban elve­szített két pont (1-2 volt Bu­dapesten) egyikét a hellásziak rovására szerezze vissza. Ami a görögök „álláspontját" illeti, Alketas Panagoulias kapitány „Győzni, és más semmi!" jel­szóval lép gyepre a Kaftanzog­liu stadionban. Ott, ahol 1978 október 29-én 4-l-re kikapott Eb-selejtezőn a magyar le­génység, amelynek tagja volt a most a Nemzeti Sport szakíró­jaként egyfajta „revánsban" bí­zó Zombori Sándor, az egykori válogatott labdarúgó is. Hétfőn valódi „tippverseny" alakult ki a magyar válogatott összetételét illetően. Sokan Te­lek Andrást várták a liberó sze­repkörébe. Nos, a ferencvárosi fiatal mégsem kezd, Disztl ma­rad az utolsó védő, a közép­pályán pedig Mészáros Ferenc veheti át Détári karmesteri pál­cáját. A Lokeren légiósa 1990. március 28-án volt utoljára (akkor huszadszor) válogatott, amikor Nimes-ben játszott az Egyesült Arab Emírségek ellen barátságos mérkőzést a csapat, és a pécsi illetékességű „Mé­szinek" egy félidő bizonyítási alkalma volt a 3-0-ás mérkő­zésen. - Nem új a középpályási fe­ladatkör számomra, mert Bel­giumban is itt játszom mosta­nában - nyilatkozta Mészáros. Jenei azt mondta, szerdáig gondolkodik még, mert Mé­száros és Sallói között választ, de sokkal több szól - vélhetően a jelentősebb játékosmúlt, a rutin - Mészáros mellett. - A magyar futball lejtőn van - elemzett Jenei. - A szerdai kérdés: megállunk-e azon, vagy tovább csúszunk lefelé? Ha csúszunk, akkor gondolkodni illik azon, új útra kell-e lépni, s azt is nyíltan fel­vetem, mert eldöntendő kérdés lehet, hogy velem vagy nélkü­lem... Détári kiesése nagy gond, az utóbbi húsz év leg­nagyszerűbb magyar egyénisé­ge nélkül nézünk igen fontos 90 perc elé. A döntetlen nagy­szerű eredmény lenne. Ám hogy a magyar válogatott kis­padján szerdán 10. alkalommal dirigáló Jenei „paklijában" a győzelem is benne van, azt jel­zi, hogy mind a hétfő esti, mind a kedd délelőtti, az Arisz stadionban tartott foglalkozá­son főként a támadásvarián­sokat gyakoroltatta a szakveze­tő. A magyar csapatban a legutóbbi, görögök elleni csata során pályára lépettek közül Limperger, Kovács és Kiprich maradt meg hírmondónak, a hellásziak oldalán pedig az igen jól fejelő csatár, Dimitri­adis. - Détári kiesése után köny­nyebben lélegzem - nyilatkoz­ta Panagoulias kapitány. - De főfájásra azért maradt okom, mert Kiprichet nagyra becsü­löm, az ő semlegesítése óriási feladat. A görögöknél Niomplias a karmester, neki csak a táma­dásszervezés a dolga, az Ofi Kréta szervezőjén múlik, nyer­nek-e a hazaiak. A görög ka­pitány kedden még azon vívó­dott, hogy Vaitsist vagy Donist szerepeltesse-e a támadóvonal­ban Dimitriadis oldalán. Való­színűbb Vaitsis játéka. A két válogatott összeállí­tása, zárójelben a válogatottsá­gok száma: Görögország: Mirtsos (1) ­Manolas (57) - Kolitsidakis (3), Karagianis (3) - Aposto­lakis (49), Tsalouhidis (47), Niomplias (22), Toursounidis (13), Tsintiakis (34) - Dimitri­adis (21), Vaitsis (0) /vagy Donis (5)/ Magyarország: Petry (20) - Disztl (26) - Nagy T. (11), Lőrincz (21), Duró (10) - Ur­bán (4), Limperger (21), Mé­száros (20) /Sallói (4)/, Lipcsei (12) - Kiprich (57), Kovács K. (46). Lehetett volna jobb is... - mondja Farkas József, a Szegedi ESK edzője Egy kis iróniával mondhat­juk azt is: csak a kézilabdában fordulhat elő, hogy egy meg­kezdett bajnokságban három hónapos szünetet tartsanak, mielőtt még lezajlottak volna a csoportküzdelmek - még négy forduló hátra van. Pedig ez történt a női kézilabda NB I­ben. A Szegedi ESK legutol­jára október 16-án, s legköze­lebb január 15-én lép pályára, s jelenleg a továbbjutó - negye­dik - helyen vátja a folytatást. - Szakmailag hogyan érté­keli a 10 mérkőzést? - kérdez­tem Farkas Józseftől, a Szege­di Egységes SK edzőjétől, aki három hetes pihenő után hét­főn már edzést vezényelt csa­patának. - Elégedetlen vagyok az egyéni teljesítményekkel és az eredményekkel is. El lehetett volna kerülni a BHG elleni pontvesztést, s a Vasassal szembeni hazai vereséget. Hogy ezek nem következtek be abban szerepet játszott, hogy három kulcsjátékos - Kálmán­né, Utasi és Szamozvanova ­eléggé hullámzó teljesítményt nyújtott. Ők már a gyengébb játékot rutinjukkal is tudják pótolni. Bizonyltja ezt Gyime­siné, aki 1-2 mérkőzéstől elte­kintve hozta magát. A másik oldalon áll az amivel elégedett vagyok, s ez pedig a fiatalok fejlődése. - Kikre gondol elsősorban? - Elsőként Virincsik Anasz­táziát említeném, akit nem vé­letlenül hívták meg a váloga­tott edzéseire. Sajnos a kézkö­zépcsont-törése kicsit vissza­vetette. Pigniczki. Aszatalos és Huba pedig egyre megnyugta­tóbb teljesítményt nyújtott. - Nem tudom mit lehet kez­FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Kálmánná Gát Klára - a képen jobbról - lett a norvégiai túrán a válogatott csapatkapitánya deni egy ilyen hosszú szünet­tel? - Tulajdonképpen nem bosszankodok miatta, mert még jól is jött, mármint a sérü­lések szempontjából. Rendezni tudjuk a sorainkat, összhangba hozhatjuk a védekezés és a tá­madás eredményességét. Ezzel kellően fel tudunk készülni a sorsdöntő összecsapásainkra. - Háromszor játszanak ha­zai-, míg egyszer idegen pá­lyán. - Fogadjuk az FTC-t, a Debrecent és a BHG-t, míg a Dunaújvároshoz utazunk. Az előbbi kettő már biztosította helyét a legjobb nyolc között. Nekünk azonban egyetlen pont előnyünk van a Dunaferrel szemben. Ha a Duna-parti vá­rosban egyetlen pontot tudnánk szerezni, már a Jjazai kisiklás is beleférne... - Mi hír a két válogatottról: Kálmánné Gát Kláráról és Utasi Ágotáról? - Tulajdonképpen mind­kettővel elégedett volt a szö­vetségi kapitány, hiszen részt­vevői a norvégiai túrán részt­vevő 15 fős keretnek, sőt Klári nagyon komoly szerepet ka­pott, hiszen ő lett a válogatott csapatkapitánya. Azt hiszem, a skandináv úton tapasztaltak után jelöli ki Laurencz László, hogy milyen keretlel utazik el a válogatott a B csoportos világbajnokságra. SÜLI Taróczy Balázs szervezőnek is kiváló Jimmy Connors, McEnroe, Gorán Ivanisevics és Marc Rosset a BS-ben A gála előtti utolsó, nagy ér­deklődéstől kí­sért sajtófogadá­son, amit a Gel­lért Szálló Gobe­lin termében ^^^ kedden délelőtt tartottak, a főszervező, Taró­czy Balázs adott mindenre ki­terjedő tájékoztatót. Elmondta, az előzetes tárgyalások ered­ményesnek bizonyultak,így színre lép a BS-ben az elnyű­hetetlen mókamester, a 40. éle­tévét betöltött „veterán" Jimmy Connors, az egykor fenegye­rekként is emlegetett balkezes labdazsonglőr John McEnroe, az atomteniszt egyre megbíz­hatóbban előadó egykori Ta­róczy-tanítvány, Gorán Iva­nisevics, és az olimpiai bajnok­ságot nyert, Davis Kupa­döntőre készülő Marc Rosset. A világhírességek nevének is­mertetését követően sajátos Taróczy-mosolytól kísérve em­lítette Balázs, kis türelmet kér a megjelentektől, ugyanis meg­lepetést tartogatnak számuk­ra... Nem sokáig kellett várni az ígéret beteljesülésére, mert megérkezett a világbajnoknő Temesvári Andrea, aki évekkel ezelőtt Párizsban Navratilo­vával áz oldalán hódította el a trófeát. A bajnoknő megerősí­tette azt a korábbi bejelentést, miszerint a döntő előtt bemuta­tót játszik a tenisz legbohóká­sabb bajnokának tartott, ma már csak veteránok között ver­senyző Ilié Nastaseval, tehát újabb fejezet íródik a ,,Nemek Csatája" sorozatban. Össze­csapásuk annyiban tér el a ko­rábbi Navratilova-Connors mérkőzéstől, hogy ezúttal mindkettőjüknek a szingli-vo­nalak érvényesek. A vendégek közül a két amerikai játékos, Connors és McEnroe még nem járt Ma­gyarországon. A svájci Rosset néhány éve „zöldfülűként" versenyzett és győzött a ma­gyar satellit körversenyen, míg a horvát Ivanisevics és az Amerikában élő, román szár­mazású Nastase a tavalyi gálán • is főszereplő volt. Szintén az első Postabank Gálát idézi, hogy ugyanúgy, mint tavaly, most is 15-18 éves játékosok lesznek a vonalbírók, a még fiatalabb tehetségek pedig a labdaszedők. A játékvezető is az az Eric Rottinger lesz, aki egy éve nagy közönségsikert Ujabb két győzelem BILIÁRD Az első alkalommal kiírt biliárd csapatbajnokságban nagyszerűen menetelő szegedi Magic Pool a napokban újabb két együttest „intézett el". Az osztrák élversenyzővel mege­rősített szombathelyi Iseum BSC ellen (a szegediek 3:2-re nyertek) Kaszap, Kazinczy és Kovács I. szerzett pontot a Magic gárdájának, a kecske­méti Fordan ellen (5:0 lett a vége) pedig Kazinczi, Kovács I., Bárány, Petrika és Kaszap is remekelt. (A tabellát vezető Magic igazolásait egyébként a szövetség még nem jegyezte be, ezért a szombathelyiek beadták óvásukat.) Nemcsak teniszezőnek volt kiváló a wimbledoni pároshajnok Taróczy Balázs, szervezőnek is csodálatos! A tavalyi nagy sikerű Postabank Gála után az idén sem marad el a folytatás: november 26-án a Budapest Sportcsarnokban ismét világhírű teniszezőket láthat majd közönség. aratott azzal, hogy megtanult magyarul számolni az esemény kedvéért. Változik viszont az idén a BS-ben lefektetett pálya borítása, Supreme helyett a Németországban kedvelt, Bal­sam cég által kifejlesztett Top Velours Classic szőnyegen ját­szanak, mégpedig Penn lab­dákkal. A műsorvezető Vitray Tamás lesz. A négy sztár közül Ivani­sevics érkezik a legkorábban, Nastaséval együtt már szerdán este Budapesten lesz. Connors kifejezett kérésére a többiek a MALÉV különrepülőgépével jönnek csütörtökön, tehát a gála napján, mégpedig Prágá­ból, ahol szintén bemutatóz­nak. Rövid itt-tartózkodásuk során a Gellért Szálló vendég­szeretetét élvezhetik. Akiknek nem jutott belépők azzal vi­gasztalódhatnak, hogy a Mc­Enroe-Connors elődöntőt, va­lamint a két pár győztesének döntőjét (ez lesz az egyedüli két nyert szettes mérkőzés) a Magyar Televízió élőben közvetíti 17.30-tól 18.30-ig és 20.40-től 22-1 O-ig, a gáláról pedig a német SAT 1 tévétár­saság fél órás összefoglalót ké­szít. A jegyek vásárlásáról nincs mit írnunk, mivel belé­pők már nem kaphatók, a hop­pon maradottak csak abban bízhatnak, hogy a félretett, korábban megrendelt jegyek egy része az utolsó pillanatban felszabadul. A nézők egyéb­ként a Reader's Digest kiadó jóvoltából ingyenes műsorfü­zetet kapnak a legfrissebb info­rmációkkal. Azt is megtudtuk, hogy az év kiemelkedő hazai teniszese­ményére nem kellett lasszóval fogni a támogatókat: a legjelentősebb hozzájárulást a névadón ktvül a Neményi Rt., a NIKE és a magyarországi pia­con ezúttal debütáló Perrier International ásványvízgyártó cég adta. Murányi Róbert, a Postabank és Takarékpénztár Rt. ügyvezető igazgatója elmondta, számukra a gála támogatása „kőkemény", de olyan megtérülő üzletet jelent, amelynek hatása hosszú távon kamatozik. A tájékoztatót követően, ha röpke percekre is, de sikerült „elrabolnom" Taróczy Balázst. - Az már biz­tos, hogy szerve­zésből is profi vagy, ezzel a honi teniszsport és rajongói is jól járnak... - Szerencsénkre, s ez alap­vető, lényeges dolog, van annyi pénzünk, mint azoknak, akik hasonló bemutatókat szer­veznek. Kevesebbért nem ugyanis jönnének! Összegről természetesen nem beszélhe­tek, mivel a játékosok sem fe­dik fel egymásnak ebbéli tit­kaikat, nem tudják ki mennyit kap. Hogy az említett világ­sztárokat hogyan sikerült ide csábítanom? Áz ilyen progra­mok szervezésénél nagyon fontos a személyes kapcsolat, az ismertség. A meghívás elfo­gadásában, gondolom, az is közrejátszott, hogy régről ismernek. Sokat teniszeztünk egymás ellen, sőt, McEnroeval még párost is játszottam. Szó­val szívesen, vagy vegyük úgy, fenntartás nélkül jönnek. - Köztudott, az aktív játék­kal végleg szakítottál. Ha nem teniszezel, mivel töltöd idődet, napjaidat? - Mostanában már valóban nagyon keveset teniszezek, in­kább szervezek, mint például ezt a bemutatót is. A plakátok nyomtatásától kezdve mindent én csinálok, nyár óta ezzel fog­lalkozom. Rettenetesen idői­gényes munka, aminek minden apró részletére figyelni kell, mert szeretném nagyon jól megcsinálni. További verse­nyeket akarok lebonyolítani, köztük - ha lehet, már jövőre ­egy 50 ezer dollárosat. Megmondom őszintén, egy­egy versenyző menedzselésé­nél az ilyesmit jobban élve­zem, ez jobban tetszik... A november 26-i Postabank Gála programja: 16.45 - ünne­pélyes megnyitó: 17.00 - llie Nastase bemutató edzést tart az idei korosztályos Tízek-bajno­koknak; 17.30 - John McEn­roe-Jimmy Connors elődöntő: 18.30 - Gorán Ivanisevic­Marc Rosset elődöntő; 19.15 ­mérkőzés a 3. helyért; 20.00 ­llie Nastase-Temesvári And­rea; 20.40 - döntő. GYÜRKI ERNŐ Néhány héttel ezelőtt megnéztem a Röszke-Gyálarét lab­darúgó-mérkőzést. Jó focicsemegét ígért a megyei III. osz­tály éllovasainak összecsapása, s nem is csalódtam. Jó iram, nagy küzdelem jellemezte a meccset. A Röszke 3-2-es veze­tésnél közvetlenül a vége előtt 1 l-eshez jutott. A vendég­csapat végtelenül sportszerű kapusának volt köszönhető, hogy a játékvezetőt komolyabb inzultus nem érte. Abban a légkörben a bíró nem rúgatta le a 1 l-est, vagyis félbeszakí­totta a meccset, s meg is jegyeztem a mellettem álló gyálaré­ti vezetőségi tagnak: ügyes embert kell küldenetek a fegyel­mi tárgyalásra. A hét végén Szentmihályteleken vendégszerepelt a Gyála­rét. Az előbb említett sportvezető kérdőre vont: miből gon­doltam, hogy fegyelmi lesz abból az ügyből. Elcsodálkoz­tam. Eddig úgy tudtam, ha a zöld gyepen félbeszakad egy mérkőzés, azt a fehér asztalnál kell „befejezni". A sportveze­tő mellett ült a kispadon a csapat egyik játékosa, s mi sem természetesebb, ő is engem okolt a meccsen történtek nyil­vánosságáért, hiszen ha nem írom meg, ő ma játszhatna. Vagyis, világosodott meg előttem a helyzet, a játékvezető nem jelentette az eseményeket. Pedig nagyot téved a fiatal barátom, ha azt hiszi, miattam nem játszott az elmúlt vasárnap. Először is azért nem játszhat, mert nem szereti eléggé ezt a szent sportágat, má­sodszor azért, mert nem tanulta meg jóval korábban: játékve­zető nélkül nincs mérkőzés, harmadszor pedig azért, mert a vezetője nem mondta meg neki azt, hogy a játékvezető egy megítélt büntetőt nem vonhat vissza. De őneki van még ideje megtanulni, ha akarja, ha a szívére hallgat, s nem arra a sportvezetőre, aki az újság nyilvánosságában keresi a bajok gyökerét. TURI JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom