Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-01 / 231. szám

10 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. OKT. 1. OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 12-825. A Belváros autómentesítéséről Zelei Miklós úrnak T. Cím! A Délmagyarország szeptember 15-i „Nása Tyissza" című cikkéhez gratulálni akartam. Végre egy nyílt, őszinte, az igaz valóságunkat szellemesen megfogalmazott cikket olvashattam újságjukban! Sajnos a másnapi DM első oldalán megjelent „Kártérítgetés" című cikkét olvasván az a gondolatom támadt: vajon ugyanaz az ember írta-é, mint az előbbit? Kénytelen voltam félretenni a kényelemszeretetemet, az Önt dicsérő levél helyett az alábbiakat szeretném Önnel közölni: Először is a Hunyadi Jánosról elke­resztelt utca nevének újra Szentháromság utcára való „visszakereszteléséről" kell ír­nom. Már 1956-ban jelentkezett az az Ön által most hiányzó „öreg diák". Ön szerint az a „nagylélek", dr. Bokor István, a Tömörkény Gimnázium történelem szakos tanára személyében, aki akkor azt javasolta, hogy a Ságváriról elnevezett gimnázumnak névadója Hunyadi János legyen. Ön, fiatal lévén, erről nem tudhat. Dr. Bokor Istvánt az akkori „hatalom" állásában fölfüggesztette és a sok zaklatás következtében egészségében megromolva nemsokáig élhetett. A Szentháromság utcanév kérdését illetően Bálint professzor már nem nyilatkozhat - sajnos, de meg lehet kérdezni Péter László professzort, mint legilletékesebbet a szegedi utcanevek szakértőjét. De aki még nem is régen lakik Szegeden, az is tudja, hogy Szeged legrégebbi térképein az Alsóváros főutcájaképpen évszázadok óta ezzei a névvel volt elnevezve. Tehát ez a „vissza­keresztelés" nem Hunyadi János ellen szóló tevékenységnek, hanem jogos „visszatérítgetés"-nek minősíthető. Ami viszont a Szentháromság „filozófiai tisztázatlanságát" illeti, javaslom, hogy Ön ennek tisztázását bízza az illetékes egyháziakra, akik Önnél sokkalta több filozófiai iskolázottsággal rendelkeznek. Szerintem ez a megjegyzése Szeged katolikus és református lakosságának vallásos meggyőződését sértő, s egy kicsit sztálini ízű, mindenben autentikusnak tekintő, sértő kitétel. Nem időszerű már J. V. Sztálin mindentudása! Amikor Bokor kolléga 1956-ban a név­változtatás kérdését fölvetette, semmi­képpen nem valami antiszemita szándék vezette. Csak azt tapasztalhatta, hogy városrészt, sportegyletet, iskolát stb. stb.-t neveztek el olyanról, akinek Szegeddel semmiféle kapcsolata nem volt. Ezzel szemben mint szakembernek tudomása volt arról, hogy Hunyadi Jánosnak és családjának nemcsak helyi, vagy országos, de európai jelentőségű kapcsolata volt, s Táncdalfesztivál Levélváltás ifjusagunk hazafias szellemű, katonai nevelésében sokkalta követendőbb pél­daképeként szerette volna Hunyadit ifjúságunk elé állítani. Aki a történel­münkhöz csak egy kicsit is konyít, erről bővebben írnom nem látszik szüksé­gesnek. Ami viszont az Ön egyik cinikus kitételét - „mindenki előjön a maga kis vacak igazságával" - illeti, ezt én a ma­gam személyére vonatkozóan is mélyen sértőnek találom, nem is beszélve a há­borúra, hadifogságra, kényszerrobotra ítéltek százezreiről. Ön fiatalsága révén nem is értheti meg ezeket a szenvedéseket. Örüljön néki! De ahhoz nincsen joga és illetékessége, hogy ezeket a szenvedéseket átélt embereket, igazságukat kereső embereket kifigurázza. Mi mindezeket a kínokat hosszú éveken átélt embereket inkább együttérzéssel, némi „kárpótol­gatással" gondoljuk megbékélésre bírni. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy ez az Ön 15-i cikkében is remekül megfo­galmazott „Nása Tyissza" című cikkében leírtak szerint miért és kik miatt vagyunk gazdasági szempontból a mélyponton. Tehát nem is az anyagi „kártérítgetés"­re vágyunk, hiszen a szenvedéseket pénzzel kártérítgetni lehetetlenség. Viszont elvárnánk a „közvélemény asz­talánál" ülőktől, tollforgatóktól, hogy ne gúnyolódjanak a mi kárunkon, ha igazán a megbékélést akarják szolgálni. Dr. Huszka László, a JGYTF Történettudományi Tanszékének ny. docense * Kedves Tanár Ur! Közbenjártam főszerkesztőmnél, hogy az Ön levele teljes mértékben meg­jelenhessen, hiszen akkor jó, ha mindenki elmondhatja, amit gondol, s így én sem eshetek abba a hibába, hogy leveléből ezt vagy azt idézve, gondolatait akaratlanul is eltorzítsam. Mert olyan világban élünk, amelyben senki se hinné el. hogy az „eltorzítás" akaratlanul történt. Hogy mindkét cikkecskét én írtam, csak azt bizonyítja, mennyi sok jó elfér manapság egyetlen emberben. És az Ön válaszlevelét is szeretem. Az van benne például, amit régebben is oly sokszor hallottam. Ön. kedves Tanár Úr, arra buzdít engem, hogy a Szentháromság „filozófiai tisztázatlanságát" bízzam az „illetékes"-ekre. Dehát ma egy szabad világban élünk, aminek a Katolikus Egyház is örül. Miért ne gondolkodhatnék akár a Szentháromság mibenlétéről is? 77-szei Hányszor, de hányszor hallottam az elmúlt években, hogy a politikát, a gazdaságot, nota bene, a történelmet és a filozófiát, bízzam az illetékesekre, mert iskolá­zottságuknál, és különleges képzettsé­güknél fogva - Marxista-Leninista Esti Egyetem - ők jobban értenek ehhez nálam. A tiltás, hogy az ember, meg az emberek nagy-nagy csoportja erre-arra ne gondoljon, voltaképp J. V. Sztálintól eredt. És akkor A. Hitler nevét még bele se kevertem a dologba. A labda pedig szépen visszagurult Önhöz, kedves Tanár Úr. Most jobb nekünk? Ugye, milyen megdöbbentő, hogy azonnal a legsú­lyosabb vádakkal illetjük egymást, holott biztos vagyok benne, hogy sem Ön nem sztálinista, sem én nem vagyok az. Ami pedig - újfent - filozófiai iskolá­zottságomat illeti, az tényleg nem túl nagy. Ugyanis a Tanárképző Főiskolát végeztem - 1973-ban ahol tanítani tetszett, kedves Tanár Úr. Mért nem tetszett időben szólni, hogy ne csak a tudszoc tanszék filozófiai óráit látogas­sam. hanem iratkozzam be az egyháztör­téneti tanszék, a hittudományi tanszék, az egzisztencialista tanszék, a hegeliánus és a klasszikus görög filozófiai tanszék óráira is? Amikor a hetvenes évek elején, ott a Hámán Kató utcában a főisi első emeletén épp Lenin-jelvény kiállítás nyílt, a földszinten, a töri tanszék lankás folyo­sóján miért nem nyílt egy kiállítás Szeged régi utcaneveiből, akár? A választ persze mindketten tudjuk. A költői kérdésekkel csupán arra próbáltam utalni, hogy amikor gúnyolódom, a magam kárán gúnyolódom. Mert ugye nem tetszik azt állítani, kedves Tanár Úr, hogy ami Önt annyira megviselte, az fölöttem nyomtalanul múlt el? Bizony, bizony, egy kicsit megszerettük, amit mondani tetszettek nekünk, és egy kicsit most nehéz az életünk. Ezért kéne a több türelem, meg akár néhány nagyiélek is. Válaszomat azzal a mondattal akartam zárni, hogy amit főzni tetszettek, az én vagyok, tessék szíves megenni engem. Dehát be kellett látnom, hogy senki étrendjével kapcsolatban nem erősza­koskodhatom, mert akkor újra J. V. Sztálin hibájába esnék. Azóta, hogy az Ön volt munkahelyén, kedves Tanár Úr, nem képeztek ki eléggé filozófiából, próbáltam azért ezt-azt pótolgatni. Megtanultam, hogy tisztán tartsak az agyamban egy fehér foltot, ahol bármit ütköztethetek bármivel. És kérem szépen, előttem ez a kis gondolkodási terület élvezi a legnagyobb tekintélyt, abból kifolyólag, kedves Tanár Úr, hogy én vagyok az illetékes, mert az enyém az életem. Sikerült visszaszerezni. ZELEI MIKLÓS ment el a kép A Polgármester úr az elmúlt hetekben arról nyilatkozott a Délmagyarország hasábjain, melyek a leginkább szívén fekvő gondok, melyeket meg­oldani kíván. Ezek között sz­erepel a Belváros autómente­sítése, azaz, tiltsák ki a lehető legteljesebb mértékben a levegőt szennyező autómobi­lokat a Belváros tereiről, ut­cáiról. A szándék nyilván­valóan helyes (bár aligha megoldható), ezzel ne vitáz­zunk! A gyalogos polgár lelkes híve a tervnek, legszívesebben Szeged közigazgatási határán túl rekesztené ki az elátkozott autósokat, amíg az autóval közlekedők személyiségi jo­gaik megsértését látják minden korlátozó intézkedésben... Az igazság mint minden hasonló kérdésben, itt is valahol kö­zépen van. mert hát ugye „ha­józni szükséges"... A korábbi - elsősorban a Széchenyi tér mentesítését célzó - ugyancsak felemás intézkedéseket, tereléseket ismerjük. Ami azonban néhány napja történt, az már segít­ségért kiált! Egyirányúvá minősítették a Somogyi utcát a Kálvária sugárút felé és az Oskola utcát a régi híd irá­nyában. Az „eredmény" döb­benetes: a reggeli csúcsforga­lomban a régi hídon gyakran az újszegedi hídfőig ér a kocsisor vége. Az Újszegedről és Észak-Szegedről a Kálvária sugárút felé irányuló forgalom eddig természetszerűleg elk­erülve a Belvárost, épp az említett két utcán, mint ten­gelyen haladt át oda és vissza. S mi a helyzet, most, a „mente­sítés" óta? Reggel Több száz autó a hídról letérve lépésben bearaszol a Victor Hugó utcán át a Klauzál térre (ahol még a villamos is döcög) és onnan fordul a Dugonics téren át kifelé. Ugyanezen többszáz autó nagy része délután a Kálvária sugárútról balra for-' dúlva a „Lófaránál" behajt a Kölcsey utcába, végigpöfög a Éppen 26 éve, hogy az első tándalfesztivál lezajlott. Akko­riban a tévénéző az elmarad­hatatlan kottás-dalos könyvvel, a végén leollózható (postán feladható) szavazócédulával a kezében ült a képernyő előtt. Igen, a táncdalfesztivál kezdet­ben esemény volt, amire izga­tottan figyelt szinte az egész ország, drukkolt egy-egy dalért, szavazott az énekesekre. 1966­ban kezdődött, amikor olyan slágereket dúdoltunk és fütyül­tünk, mint az „Isten véled édes Piroskám", vagy a „Hol jár az eszem?" stb. A közönség szer­zőket, énekeseket fedezett fel. 1966-ban Zalatnay Saroltát, Kovács Katit, Koncz Zsuzsát, Aradszky Lászlót, 1967-ben Poór Pétert, Szécsi Pált, 1968­ban Harangozó Terit. („Sose fájjon a fejed". „Még haza­kísér" című dalai évekig sláge­rek voltak.) 1968 nagy slágere a „Kislány a zongoránál" volt, Koós János énekelte. 1969-ben is volt fesztivál, majd egy év kimaradással 1971-72-ben is­mét. Ezekben az években már mintha nem hatott volna a szenzáció erejével, így legkö­zelebb 1977-ben, Metronóm '77 elnevezéssel rendezte meg a televízió. A „csapat" egy része kicserélődött, új nevek, új Kárász utcát keresztezve a Kelemen utcáig, s onnan jut vissza a Somogyi utcán át a Dóm térre, illetve az Oskola utcára, majd a régi hídra. Inte, itt tart ma a Belváros autó­mentesítése; a helyzet csaknem katasztrofális és mindenképp rosszabb, mint valaha is volt! Megkérdeztem egy-két „benn­fentest" az ügyről. A válasz: a jelenlegi helyzet csak része egy átfogó koncepciónak s ezért felemás. Az igazi akkor lesz, amikor teljesen lezárják a régi hidat az autóforgalom elől! Hát... nem tudom. Ha ez bekövetkezik, akkor bízvást félteni fogom a Polgármester Úr szívét a záporozó táma­dásoktól. A fővárosi önkor­mányzat épp a napokban val­lotta be: kizárólag tiltással még sohasem sikerült megoldani közlekedési nehézségeket (sem)! S hogy írásomat ne érje a cinikus kritizálás vádja, egyet­len javaslat: oldják fel az egy­irányúsítást a Dóm téren, az Oskola és Somogyi utcában, sőt tiltsák meg a parkolást az Oskola utcában, s ezáltal gyors áthaladás lesz biztosítható mindkét irányban. így a Bel­város autómentesítését célzó jámbor intézkedés következ­tében nem épp az ellenkezője történik annak, amit elérni szándékoztak, azaz nem kény­szerül be a Belváros szívébe az a sok száz autó, mely egyébént elkerülte volna azt. A többi kis belvárosi utcában pedig marad­hatna minden a régiben. Amint ez többé-kevésbé ismert. Szeged utcahálózatának szerkezete, felépítése Salzbur­géhoz hasonló, ez a város szol­gáltatott részben mintát az utcák kialakításához az árvíz után. Nem ártana tanulmá­nyozni az ott alkalmazott köz­lekedési rendet is. Bár ha jól tudom, a belváros autómentesí­tése ott sem sikerült. (Név és cím a szerkesztőségben) együttesek tűntek fel, meg kell jegyezni - kevés slágerrel! 1981-ben szintén hasonló esemény színtere lett a Magyar Televízió. Ez alkalommal is akadt sláger, például az „írtam a bátyámnak egy dalt", amiről rövidesen kiderült, hogy a szerzők egy „kicsit a közön­ségnek is" írták, mert évek múltán is népszerű volt. Hosszú szünet után rájöt­tünk, hogy mennyire „hiány­cikk" az igazi sláger. így a Ma­gyar Televízió az Egri Gár­donyi Géza Színházzal közös „felderítő" útra indult." hogy új dalok és új tehetségek után kutasson. A „felfedező út" nem volt hiábavaló, mert a (az aszályos nyár ellenér is) slágertermést illetően, akadt néhány slágergyanús szép dal. Az első fesztiválok nagy felfedezettjei közül is eljöttek néhányan Egerbe: Harangozó Teri, Poór Péter. Kovács Kati, akik majdnem olyan fiatalon, viszont ugyanolyan lelkese­déssel álltak ismét mikrofon elé, mint annak idején. Sztárok ma is. Örömmel fedezhettünk fel új énekes tehetségeket, mint pél­dául Szulák Andreát, aki nem­csak elbűvölő jelenség, de éne­késnői (szuper) produkciójával az első helyre juttatta azt a dalt, ami egyébként nem állt szink­ronban énekesnői színvona­lával. Mondjuk ki nyíltan: ő csinált első díjat az egyébként sem kellemetlen dalból. Kovács Kati száma inkább briliáns hangszerelésének köszönheti a zsűritől kapott díját. Harangozó Teri érzelmes-romantikusa töb­bet érdemelt volna a harmadik helyezésnél. Talán a dal hang­szerelése lehetett volna hatá­sosabb. Úgy gondolom, a zsűri egyetlen tévedése, hogy Poór Péter második dala („Bolond lány") nem került be az elsők közé. Megérdemelte volna! Szép teljesítmény és izgal­mas feladat volt a beérkező több mint ezer dalból kivá­lasztani az előadásra alkalma­sakat. Szerencsére a zsűrinek volt egy olyan fáradhatatlan, abszolút szuper-profi elnöke, a nemzetközi könnyűzenei élet­ben is elismert kiváló szakem­bere, Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester, aki jelenleg az egri színház zenei vezetője, az egész fesztivál ­így is mondhatni - házigazdája. A még hátralévő október 14-i gálaesten - többek között ­felcsendül Aldobolyi Nagy György régi nagy sikere, a '70­es évek slágere is, „A régi ház körül", ismét Kovács Kati előadásában. Az idei táncdalfesztivál az előzőektől főleg abban tér el, hogy az ismert rockegyüttesek távol maradtak Egertől, átadva a terepet a szimfonikus tánc­zenének, ellentétben például az 198l-es fesztivállal, ahol főleg rockegyüttesek alkották a fesztivál magvát. Egy-egy rockegyüttes (a legtöbb eset­ben) táncdalfesztivál nélkül is megcsinálja a maga hangle­mezeit (néha mesterséges si­kereit), viszont a szimfonikus táncdalban több lehetőség rejlik, hogy egy-egy dalból sláger lehessen. A közönség szavazatai és az október 14-i gálaest még hátra­van, így a zsűri által kialakított élmezőny nem végleges és lezárt. Jövőre is érdemes meg­rendezni ezt a nemes és szép vetélkedőt, ami már egy kel­lemes hagyomány! SZÁSZ MIHÁLY Mi, a Szeged, Rókusi körúton lakók azt szeretnénk megtudni, hogy meddig tart a tévérend­szerből adódó rossz vétel? Ugyan­is olyan rossz az adás, különösen este, hogy csak mérgelődve ülünk a készülék előtt. Szemcsés, mákos, zúg, elmegy a kép, egyszóval élvezhetetlen a műsort nézni. Bejelentésünkre a kábeltévések kijöttek egy este, ami után valamit javult a vétel, de az öröm nem tar­tott sokáig, mert például szeptem­ber 26-án a Bongó adása alatt, és 27-én este a 21.10-kor, a TVl-en kezdődő fűm közben megszámol­tuk: pontosan 77-szer ment el a kép, vagyis csak zúgást hallottunk. Augusztus 26-án este 7 óra 10-kor a I l-es busszal Tarjánba indultam Alsóvárosról. Leszállás után vettem észre, táskám a buszon felejtettem, értékes holmikkal és életmentő gyógy­szeremmel. Rettenetesen kétség­be estem, aztán másnap lakó­társam, Hegedűs Zoltánná átadta a táskám, minden hiánytalanul benne volt. Mesélte, hogy késő este egy kedves házaspár csön­getett be hozzájuk, kilétüket fel mákos képernyőt láttunk a film helyett. Nyugdíjasok vagyunk, de pon­tosan fizetjük a 500 forint tévé­díjat, valamint a közös költséggel a havi száz forintot (most szep­tembertől 20 forinttal megemelt) antennadíjat. Az említett összeg, ami egész évben 4200 forint, miért csak rossz minőségű szolgáltatásra elég? Ha ezt megszoroznánk azoknak a számával, akik tévét néznek Szegeden központi anten­náról, jelentős összeget kapnánk. Úgy hisszük, ennyi pénzért, már jó minőségű, kifogástalan vételi lehetőséget kellene biztosítani. sem fedték. Két nap múlva a megtaláló jött, Kovalik Mihály­né, az Építő utca 3/B-ből. A csodálattól, meghatottságtól bénultam álltam. Mély tisztelettel és köszö­nettel, és Isten áldását kívánva adózom az ilyen - igen ritka ­emberek előtt. Ezt soha, sem­mivel nem lehet megköszönni. Berényiné Takáts Mária Vannak még csodák

Next

/
Oldalképek
Tartalom