Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)
1992-10-31 / 256. szám
14 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. OKT. 31. MA 1991 OKTÓBER 31. SZOMBAT NÉVNAP: FARKAS Régi magyar személynévből. A névadás indítéka: a szülők kívánsága az. hogy az újszülött fiúgyermek olyan bátor, vakmerő legyen, mint a farkas. A Nap kel 6 óra 27 perekor, nyugszik 16 óra 28 perckor. A Hold kel 11 óra 52 perckor, nyugszik 21 óra 04 perekor. A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 293 em; vízhőfok: 8,8'C; SZÁZ ÉVE született Punkösti Andor (1892-1944) író, újságíró, rendező. 1935-ben a Nemzeti Színház rendezője, 1941lől a Madách Színház igazgatója. A deportálás elől a halálba menekült. NYOLCVANÉVES Szentágothai János (sz. 1912.) Kossuth- és állami dfjas orvos, agykutató, akadémikus. 1976-85 közt az MTA elnöke, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő. 1992. NOVEMBER I. VASÁRNAP NÉVNAP: MARIANNA A latin Mariannus név női Mariana párjának módosult formája. A Nap kel A óra 28 perekor, nyugszik 16 óra 27 perckor. A Hold kel 12 óra 13 perekor, nyugszik 22 óra 08 perekor. SZÁZÖTVEN ÉVE született Thék Endre (1842-1919) műbútorasztalos, a róla elnevezett asztalosárugyár alapitója, több középületünk berendezésének tervezője és kivitelezője. FOGORVOSI: szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7-től 22 óráig csak indokolt esetekben: Csongrádi sgt. 76. (a régi körzeti fogorvosi rendelő). Telefon: 314-127. MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 15-18, pénteken 11-12.15 óráig. S. 0. S. LELKISEGELY-SZOLGÁLAT: minden este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 311-000. A hívás ingyenes. SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS, OPTIMÁLIS CSALÁDTERVEZÉS: Családés Nővédelmi Tanácsadó, Debreceni u. 2. Tel.: 322-740. ADDIKTOLÓGIAI (alkohol-gyógyszer) krfzisellátó. ambuláns segélyszolgálat 0-24 óráig II. Kórház pszichiátriái osztály. Kálvária sgt. 57. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig: Szeged-Felsőváros, Északi városész. Petőfitelep, Baktó, Algyő. Tápé területén: dr. Major József, Algyő, Géza u. 33. Tel.: 367-262. Szeged város egyéb közigazgatási területén: dr. Sikovanyecz János. Újszeged, Fürj u. III. Tel.: 330-829. Szőreg, Deszk, Kübekháza, Tiszasziget, Újszentiván: dr. Fodor László, Újszeged, Anna u. 10. Tel.: 355-018. Domaszék, Röszke, Zsombó: dr. Herczeg István, Szeged, Pacsirta u. 9. Tel.: 327-589. Baks, Csengele, Dóc, Ópusztaszer. Kistelek. Pusztaszer: dr. ifj. Sikter András, Kistelek. Bercsényi u. 3.. Tel.: 364-198. Balástya. Sándorfalva. Szatymaz: dr. Hallcr Mihály, Balástya. Tel.: 378-473. Zákányszék: dr. MUller Károly, Zákányszék, Dózsa u. 70. Mórahalom: dr. Érben István, Felszabadulás u. 55. Ásotthalom. Ötlömös, Pusztamérges, Rúzsa: dr. Tóth László. Pusztamérges, Móra tér 4. Tel: 385-140. Bordány. Forráskút, Üllés: dr. Hursán Mihály, Forráskút, Csongrádi u. 10. Tel.: 382-112. Az állatorvos kiszállításáról a hfvó fél köteles gondoskodni. .GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Csak sürgős esetben! SZOMBATON BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI IIIM III szombaton a balesetet szenvedett személyeket a SZOTE Traumatológiai Ónálló Osztálya, az új klinika tömbben (Semmelweis u. 6.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) ügyelet a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermcksérültck és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. VASÁRNAP a balesetet szenvedett személyeket a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) ügyeletet a Sebészeli Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi Ugyeletet a II. Kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a Sebészeti Klinikán látják cl. HÉT VÉGI ORVOSI ÜGYELET: Szeged, Tápé. Szőreg, Algyő felnőtt lakossága részére: Szentháromság u. I. Tel.: 310-100. Bordány, Forráskút, Üllés: dr. Vcrcczkey Csaba, Forráskút. Tel.: 382-034. Kiskundorozsma: dr. Juhász Erzsébet, Tasu. 14. Tel.: 361-763. Pusztamérges és Öttömös községek részére: dr. Hegedűs Zoltán, Öttömös, Béke u. 2. Tel.: 385-170. Mórahalmon: dr. Fehér Éva, Felszabadulás u. 32. Tel.: 381-243. Zákányszéken: dr. Somogyi Edit, Dózsa Gy.u. 70. Tel : 381-642. Újszentiván. Tiszasziget. Kübekháza, Deszk: dr. Thury Géza, tiszaszigeti orvosi rendelő, tel.: 377-062. Kisteleken ügyelet a körzeti központi rendelőben. Kossuth tér 2. Tel.: 364-740. SZEMÉSZETI ÜGYELET: szombaton 8-12 óráig a II. Kórház szemészeti rendelésén (Kálvári sgt. 57.), 12-től hétfő reggel 7 óráig a központi ügyeleti szolgálaton (Szentháromság u. 1.). GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAP PALI ÜGYELET: hétköznap 13 órától 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon reggel 7.30-tól 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős cselek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 06 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 322-655. GYERMEK FÜL-ORR GÉGÉSZETI: szombat reggel 8 órától 12 óráig szakrendelés az újszegcdi Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37., telefon: 322655), 12 órától vasárnap reggel 8-ig a FUl-Orr-Gégeklinika (Tisza Lajos krt. III., telefon: 310-2334200-as mellék), vasárnap reggel 8-tól hétfő reggel 7 óráig a Gyermekkórház tart ügyeletet. KÖZEP-PONT Diákszolgáltató és Információs Iroda, Takaréktár u. 2. Telefon: 321-103. Dél-magyarországi Gyermek és Ifjúsági Alapítvány Szeged, Tisza L. krt. 47., irodaház. Tel., fax: (62) 323-425. <Spermeksors Alapítvány a nevelőotthoni gyermekekért. Szeged, Londoni krt. 15. Tel.: 311-090. MNB 289-98008-34080-1. NAPFORDULÓ SZOLGÁLAT testi, lelki támaszadás daganatos betegek és hozzátartozóik számára: kedden 8-12, csütörtökön 13-16 óráig. Telefon: 321-622/257. 258-as mellék. Rákóczi tér. megyeháza. Saját otthonában folyamatosan gondozza a rászoruló betegeket és gyermekeket. Szeged, Szt. István tér 12-13., tel.: 323-562 IFJÚSÁGI IRODA INFORMÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ SZOLGÁLAT Victor Hugó u. 1. Telefon: 62/311-776. Nyitva: munkanapokon 13-17 óráig. SZEGEDI IFJÚSÁGI INFORMÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ IRODA Információk albérlettel, munkalehetőséggel, oktatással, kulturális programokkal, olcsó szálláshelyekkel, tárázási lehetőségekkel kapcsolatban. Szeged, Felső Tisza-part 2. Tel.: 314-344, fax: 313-647 Nyitva: hétköznap 13-19 óráig. NEVELÉSI TANÁCSADÓ Szeged, Földmívcs u. 3. Telefon: 311-411 Fogadóórák: hétfő-péntek 8-16.30 óráig. KILÓS RUHAVÁSÁR minden szombaton 8-12 óráig, a szőregi művelődési házban. LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁS ORVOSI ÜGYELETEK~~| [KÖZÉRDEKŰ TÁJÉKOZTATÁS MENTŐK: 04. RENDŐRSÉG: 07. TŰZOLTÓSÁG: 05. MÁV-INFORMÁCIÓ: 310-906. VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 313-098. AUTÓMENTŐ: 326-555. ZÖLDTELEFON: 312-513. ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: 322-844. GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: Munkanapokon 7-18 óráig: 312-287; 312-487. CELSIUS KFT.: 312-572. Éjszaka és munkaszüneti napokon: 314968.314-722. (Dégáz) GÁZKÉSZÜLÉK JAVÍTÁS. HIBABEJELENTÉS: 314-097 (SZÉSZ); 312572 (CELSIUS KFT.); 314-583 (FÉG) VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS: 310-155. ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETE. Szeged. Szilágyi u. 2. Fogadóórák: hétfőn 8-17, keddtől péntekig 8-10 óráig. Telefon: 321-83.V23. AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT 088. TINITELEFON: 3124)11, hétköznap 16-19 éráig. VÁMUDVARI szolgáltatás: Zoll-Platz Kft. 325-788 POLGÁRŐRSÉG, Szeged, Rókusi krt. 66. Szeged, Honvéd tér SB. II. 205. Telefon: 313-320. r KJúi SZOLGÁLAT automata műanyag; és fa kivitelben 1 óra alatt Nagy tételnél kedvezmény! Sulibcr üt. Szeged, Oroszlán u. 3. T.: (62) 312-019 Hűket 'S&ehcl S^isiient Szolgáltatások: tükörképek, dekorációk, ARANYOZOTT és blondel keretek készítése; BELGA TÜKÖR igény szerinti méretre vágva. Csongrádi sgt. 75. Telefonfax: 327-891. Nyitva: 310-18 óráig. RENT a CAR AUTÓKÖLCSÖNZŐ Szeged, Kiss Menyhért u. 2. Ügyfélfogadás hétköznap 9-16 óráig. Telefon: 312-043, 356-286 ADMIRALITÁS FOLYAMI TEHERÁRUFUVAROZÁS FOLYAMI KAVICS - MAROSI HOMOK házhoz szállítás Megrendelhető: 6^313-470,312-692 Szeged, Csongrádi sgt. 27. Telephely: Szeged, Boszorkány-sziget 8 Ft kiállással: lakásra, egészségügyi intézményhez, nyilvános telfonfülkéhez, iskolákhoz, kollégiumokhoz. KÁRPITOZOTT BÚTOROK JAVÍTÁSA: Párizsi krt. 28. Telefon: 324-212. SZILÁNK ÜVEGEK, NSZK TÜKRÖK; FÜSTÜVEGEK méretre vágása, beépítése expressz határidővel is. HŐSZIGETELŐ ÜVEG garanciával. Teréz u. 42. Telefon: 62326-095. Tükör-bemutatóterem: Rókusi krt. 78. ÜVEG, TÜKÖR ÉS SZOLGÁLTATÁS Tükörkészltés, sík- és öntöttüvegvágás, hőszigeltüveg-készítés és bedolgozás. T.: 62-311-240. Kárpitosbútor-javítás, asztalosipari munkák. T.: 311-790. Szobafestés, mázolás, tapétázás, parkettázás, melegpadló-burkolás. T.: 323-7662. Költöztetés, rakodás, szőnyegtisztítás. T.: 311-003. ELŐNYÖS ÁRON A KOMFORTTÓL! ÚJ HELYEN a diákmunkát igénylő cégek és a munkát vállaló diákok régi partnere, a PÁLMA FOTÓ Szeged Nagyáruház emelet és Szeged, Bartók tér 6. Telefon: 62312-133. Igazolványkép I perc alatt színesben és fekete-fehérben. A PROCONTROL FAX- és TELEFONSZERVIZ Javítás, szerelés, üzembehelyezés Rendszeres karbantartás, ellenőrzés Panasonic, Canon, Sharp, Murata faxok. Veres ács u. 2&B. Tel.: 326-692, 326-392, fax:326-181. Munkafelvétel az áruházban is: Széchenyi tér 8. T.: 324-711. optika cgt.: Eszik Imre Tisza Lajos krt. 75. T.: 311-642 - Szemüvegkészítés, javítás - SZTK-VENYEK BEVÁLTÁSA! - Különleges egyedi lencsék, színezés, korszerű felületvédelem (pl. UV-bevonat). - Minden igényt kielégítő keretkollekció. Gyors, pontos, megbízható! MODERNOVA KFT. O o KENTAUR RENT a CAR AUTÓKÖLCSÖNZŐ Szeged, Mars tér 16. Ügyfélfogadás: hétfőtől péntekig: 8-18 óráig, szombaton: 9-12 óráig. Telefon: 62/311-010. SZÁMÍTÓGÉPES BÉLYEGZŐKÉSZÍTÉS névjegykártya és kiadványszerkesztés Biliárdasztalok posztócseréje, tartozékokkal való ellátása. Játékautomaták, biliárdasztalok bérbeadása. Szeged, Debreceni u. 20/B. Telefon: 324-131 'öCTl Nyomdalpari és V Kereskedelmi Kft m Névjegykártya, cégeslevélpapír. -boríték, öntapadós címkék, matricák, nyomtatványok bélyegzőkészítés magas színvonalon 1 óra alatt a legkedvezőbb áron! Szeged, Szentháromság u. 6. (a régi Hunyadi János sgt.) Tel.: 62323-400, 350-636 CORBECf Szórólapok, prospektusok, könyvek és egyéb nyomdai termékek tervezése, kivitelezése. Correct Kft. Tel./fax: 354-356 YANUSSI-LEHEL Lehel mintabolt, márkaszerviz Lehel hűtőszekrények fizető javítása. Szeged, József A sgt. 132. AJÁNLATAINK SEGÍTÜNK A VALASZTASBAN! H HEVESINÉ K. KATALIN KÖNYVKERESKEDŐ K' Fekete sas u. 22. K Telefon: 311-122. Áfa Kézikönyv. Társasági adó. Munkaügyi kézikönyv APEH-Verzál kiadványok nagy választéka a 1®1 QQ MOZAIK OKTATÁSI STÚDIÓ Könyvesbolt: Szeged, Csongrádi sgt. 73. ^ 20-50%-OS engedményes könyvvásár LAKÁSKULCSOK, keleti és nyugati AUTOKULCSOK másolása automata precíziós géppel, 8féle színben 1 perc alatt. EUROCSAVAR KFT. Szeged, Kossuth L. sgt. 19. Telefon: (62) 314:442 OSZI SZÁMÍTÁS- ÉS IRODATECHNIKAI SZERVIZ Új szolgáltatás: Irodatechnikai berendezések bizományos értékesítése. Fénymásolás - kazettatöltés. Panasonic termékek bemutatóterme Szeged, Szentháromság u. 22. Tel.: 62/326-180 KIÁLLÍTÁS SZEKERES FERENC grafikai kiállítása november 22-éig a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában. Megtekinthető: hétfő kivételével naponta 10-18 óráig. „...KIK ÉRTED HALTAK, SZENT VILÁGSZABADSÁG!" Az aradi megyei múzeumban őrzött 1848-49-es relikviákból rendezett kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A tárlat hétfő kivételével naponta 10-18 óráig látogatható. MAKÓI MŰVÉSZTELEP '92 című kiállítás november 3-áig a Bálint Sándor Művelődési Házban. Látogatható: munkanapokon 10-18, szerda, csütörtök 10-16 óráig. PINTÉR JÓZSEF festőművész 70. születésnapja tiszteletére rendezett gyűjteményes kiállítása a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában. MOLNÁR GYULA természetfotói láthatók november végéig a Rókusi fiókkönyvtárban (Vértói u. 5.). A D. DEREKEGYHÁZI KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR kiállítása a derekegyházi művelődési házban. BÁLIND ISTVÁN vajdasági képzőművész Rongyképek című kiállítása a Szegedi Ifjúsági Ház kiállítótermében (Felső Tisza-part 2.). A tárlat november 15-éig. hétköznapokon 10-17 óráig tekinthető meg. KULTURÁLIS PROGRAMOK MA MEDVE NAP 15-től 18 óráig a Százszorszép Gyermekházban (Kálvin tér 6.). Milne: Micimackó című regényéből készült színdarab előadása Füles születésnapja - előadja az Arany János Általános Iskola szfnjátszócsoportja; macikiállttás és szépségverseny, macikészítés, filmvetftés: Kissyfour. mackós játékok a számítógépen, medve-bolt... és 17.30 órakor tombolasorsolás. ROCK AND DISCO 20 órától a JATEklubban. Házigazda: Horváth András. * A NEMZETI FILHARMÓNIA értesíti T. Bérlőit, hogy a „B" jelű kamarasorozat 1. hangversenyének időpontja tévesen került a programfüzetbe. A koncert november 17-én lesz. az előadó Fellegi Ádám, aki Beethoven-, Schumann- és Brahms-műveket játszik. HÉTFŐN A DOROZSMAI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN a kézműves csoport 15 órától megkezdi munkáját. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN: Kaktuszklub 17 órakor. Balogh László diaképes beszámolója a mexikói kaktuszgyűjtö útjáról. - Ötórai tinitea 17 órától. Téma: Szexualitás, szexuális zavarok. - Om Deep Védikus Jógakör, a Szegedi Magyar Hindu Jóga Társaság rendezvénye: Két nap a Guruval. HIPNÓZIS NÉLKÜLI REGRESSZIÓ címmel előadást tart Galambo Rózsa 18 órakor, az Élelmiszeripari Főiskola szemináriumi termében (Mars tér 7.). SUPER BOOK KLUB - A könyvek könyve cfmű amerikai rajzfilmsorozathoz kapcsolódó klubfoglalkozás a Bibliáról, 18 órától a BBMK Belvárosi Klubjában. A NEMZETI FILHARMÓNIA hangversenysorozatában este fél 8 órakor a Szegedi Nemzeti Színházban a Szegedi Szimfónikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus koncertje (karigazgató: Gyüdi Sándor). Közreműködik: Misura Zsuzsa, Takács Tamara, Bándi János, Kováts Kolos (ének). Vezényel: Acél Ervin. Műsoron Verdi Requiemje. * CSONGRÁD MEGYE CÍMERÉNEK ÉS ZÁSZLAJÁNAK AVATÁSA alkalmából, a Csongrád Megyei Népművészeti Egyesület és a Népművészettel a jövőnkért Alapítványt Nemzetközi Népművészeti Fesztivált rendez. A népművészeti kiállítás megnyitója november 5-én, 16 órakor lesz. Megnyitja: a rendezvény védnöke: Göncz Árpád köztársaság elnök a megyeháza aulájában. A Deák Ferenc Gimnáziumban jótékonysági célú gálestet rendeznek, november 5-én, 18 órától. Jegyek Tápén, az Alkotóházban, november 2-től 5-éig a megyeházán, illetve a helyszínen kaphatók. A SZINI-TADONA FOGLALKOZÁSAI 8-tól 12.30 óráig (vasárnap is) a BBMK Belvárosi Klubjában. Vezeti: Csicsai Antal. CSIRIBI GYERMEKKUCKÓ 9-12 óráig az ifjúsági házban. Meséről mesére: A kakas és a szélkakas. SZINTETIZÁTOR-TANFOLYAM 9 órától - vezeti: Tóth Mihály zenetanár; LUTRA KLUB. kerámia-szakör, néptánc 16 órától: a GŐZERŐ ML konertje 19 órától a Juhász Gyula Művelődési Központban MÚZEUMI MATINÉ. Orgonabemulató a szegedi dómban. Gyülekező délelőtt 10 órakor a Móra Ferenc Múzeum előtt. KÖNYVVÁSÁR délután 2-5 órági a Csillag téri fiókkönyvtárban (Kereszttöltés u. 19.). Minden darab 10 forint. A szolgáltató oldal lakossági, közösségi szolgáltatások és szabadidő-szórakozás rovataiba adásvétel és konkrét időponthoz kötött szolgáltatások, események megjelentetését nem vállaljuk. Csak költségtérítéssel veszünk fel információkat. Leadás legkésőbb a megjelenés előtt 2 nappal levélben, vagy hétköznap a 312-825-ös telefonon (Czakó Julianna).