Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-31 / 256. szám

HAB SZOMBAT, 1992. OKT. 31 ; -—WjljJéU >AML)4, Kjé Vendégségben Csonka Gáboréknál vl' Él m i. >•>*>. íp Ilyen úri dolga nem volt még a Habnak, kedden este ugyanis autóval fuvaroztak a vendégség helyszínére. Illetve nem is pontosan oda, de erről majd később. Egy olyan fiatal (és friss) házaspárhoz mentünk, ahol a férjet szinte mindenki ismeri, Csonka Gábor vásárigazgatót ugyanis valószínűleg a fél város látta július elején a Mars téren fel-alá rohangálni drót nélküli telefonjával. Azt viszont kevesen tudják hogy nemrég nősült, és hogy felesége, dr. Zolnay Kriszta (alias Kitty) egy személyben a Hoffmann-La Roche svájci gyógyszergyár dél-magyarországi képviselete. Kitty szüleinek lakásán fogadtak bennünket, és szabadkoznak: Lánykérés a senki földjén - Sajnos Kitty garzonja, ahol most lakunk, nagyon kicsi, és Gábor rengeteg virágától nem lehet elférni. Az új, közös lakásba pedig még nem lehet vendégeket vinni, mert éppen festik. Valószínűleg november elején tudunk beköltözni. - Nyár végén házasodtatok össze, úgyhogy nem nehéz kitalálni az első kérdést. Hogyan és mikor ismerkedtetek meg? - Mindkettőnk számára az első nagy szerelem volt, tíz évvel ezelőtt kezdi Gábor. - Sportoltunk, Kitty vívott, én kenuztam, sportbulikon találíkoztunk. Rögtön kiszúrtam a szép, szöszi kislányt. Egyébként egy utcában laktunk. - Persze, a tíz évvel ezelőtti kapcsolatból nem vezetett egyenes út a házassághoz - veszi át a szót Kitty ugyanis a dolognak fél év után vége lett. Túl fiatal voltam Gáborhoz, én tizenöt, ő húsz, éppen katona volt. Öt év korkülönbség akkor sokat számított, ráadásul engem nagyon szigorúan neveltek a szüleim, nem mehettem szórakozni minden hétvégén, korán haza kellett érnem. Úgyhogy Gábor egyszercsak távozott. - Úgy tűnik, Kitty, megbocsátottad a tlz évvel ezelőtti „távozást". - Igen. Akkor nagyon fájt, de megértettem őt. Jóban voltunk azután is, rendszeresen találkoztunk, de mindenki élte a saját életét. - Hogyan kezdődött újra? - Vizsgaidőszak volt, én a gyógyszerész karra jártam, ő a Juhász Gyulára. Egy napon vizsgáztunk, úgy döntöttünk, ha jól sikerülnek a vizsgák, este megünnepeljük. Jól sikerültek a vizsgák is, az ünneplés is. Hát így. De azt hiszem, korábban is gondoltunk már ilyesmire, mert már tíz évvel ezelőtt azt tervezgettük, milyen lesz a közös életünk. Nagyon tetszett, hogy Gábor annyira családcentrikus, a mai fiatal férfiakra ez sajnos nem jellemző. - Hogy történt a leánykérés? - Ó, nagyon szép volt - mondja Kitty. - Bécsben sétáltunk, Gábor egyszercsak bement egy virágboltba, majd kijött egy gyönyörű rózsacsokorral. De azt mondta, ne örüljek, nem az enyém lesz. Azután egy ékszerbolt előtt megállt, hogy: „Gyere, vegyünk karikagyűrűket". - Fizikai fájdalmat éreztem, amikor megvettük őket. Pedig szeretem Kittyt nagyon, egyáltalán nem bánom, hogy így alakult a dolog, sót. De szabadságszerető férfiú vagyok, és éreztem, hogy ezzel vége a fiatalságnak, a buliknak. Éppen ezért a határon, a senkiföldjén kértem meg Kitty kezét, ott, ahol nem befolyásolhatott senki. Azután persze hivatalosan, a szüleitől is. Szépen felöltöztünk, nagyszerű beszédet tartottam. Volt utána sírás-rívás, de adták a lányt. - És most hogyan gondolkodtok a közös életetekről? Mindketten nagyon elfoglaltak vagytok, rengeteget utaztok. - Ez komoly dilemma - bólogatnak. - Mindketten szeretjük a munkánkat, tele vagyunk tervekkel, energiával. Kitty karrierje szempontjából lehet, hogy jobb lenne, ha Budapestre költöznénk. De komolyan gondoljuk a családot, szeretnénk sok gyereket is, legalább hármat. Talán a szülők tudnak majd segíteni. Persze csak akkor, ha Szegeden maradunk. A svájciak is azt írták az esküvőnkre a dísztáviratban, hogy bő gyerekáldást kívánnak, de minél később. Komoly dilemma lyukadnak ki ismét ugyanoda. Azt mondják, finoman, elegánsan szeretnének élni. Úgy, ahogyan a szüleik, válás, veszekedés nélkül, a gyerekeikért. Keczer Gabriella Az eső sem rontotta el Milyen is egy esküvő, ahol mindennek megadják a módját, ahol minden úgy történik, ahogy az a nagykönyvben meg van írva? Szeptember 5-nek az igaz történetét az ifjú asszony meséli el. - Szemerkélt az eső, ami miatt reggel nagyon szomorú voltam, ám később már kisebb gondom is nagyobb volt annál. Tizenegykor kezdődött a polgári esküvő, tizenkettőkor a templomi szertartás, az ebédet pedig 2-re szerveztük az Alabárdosban. Rengetegen eljöttek, de délutánra már csak a legszűkebb rokonságot hívtuk meg. - A mi részünkről a család 46 fő - szól közbe Gábor -, hisz három testvérem van, egyenként két-két gyerekkel... - Úgy éreztem, kicsit furcsa, hogy egy esküvőn világos nappal táncol a rokonság, de ez szerencsére a „besötétített" Alabárdosban senkinek sem okozott gondot. Azért kellett előre hozni az időpontokat, mert másnap hajnalban indultunk nászútra. - Hogy nézett ki az esküvői torta? - Hát az fantasztikus volt! Egy három emeletes költemény. Én találtam ki, hogy a tetején legyen egy mélyedés, amiben a szeszt meggyújthatják. Az étteremben lekapcsolták az összes villanyt, és a sötétben betolták, miközben a zenekar tust húzott. - Ahogy a fényképen látom, a ruhád is különleges volt. - Nem a sajátom. A fazont én választottam, s a kölcsönző a méretemre varrta. Az első daraboknál ezt így csinálják. - Hová mentetek nászútra? - Tunéziába, két hétre. A Neckermannál fizettük be Bécsben, mert így sokkal olcsóbb, s a szervezés is jobb. Egy hetet tengerparti szállodában töltöttünk, majd jártuk az országot, szafarin vettünk részt. Nagyon jól kipihentük magunkat, ami ránk fért, főleg Gáborra, a nyári nagy hajtás után. F.K. Társasági illemkódex Hogyan igyunk? Az italfogyasztásban való mértékletesség a viselkedés alapszabályai közé tartozik. Betartandók azonban egyéb szabályok is. A nemzetközi normák szerint először mindig a házigazda emeli a poharát, azután a többiek. Az első poháremelés után azonban a vendégeknek nem kell megvárniuk, amíg a házigazda ismét iszik, hanem mindenki ízlés szerint emelheti fel poharát. Koccintani általában az első poháremeléskor szokás, s csak azokkal, akik kartávolságban elérhetők. A többiek felé elég a pohár jelképes felemelése. Egyes országokban szokásos, hogy a koccintás (ami lehet jelképes poháremelés is) és ivás után a poharat (amit nem ittunk ki!) jelképesen megemeljük partnerünk felé. Asztalszomszédainkkal való társalgás közben nem illik egyedül inni, ilyenkor partnerünk felé emeljük a poharat, és egészségére kívánjuk Ennek követése (tehát a kezdeményezővel együtt inni) nem kötelező, elég lehet viszonzásképpen csak bólintani. A szakemberek szerint a koccintásban nemcsak a partner köszöntése, tisztelete fejeződik ki, hanem az ital élvezetéhez zenei igény is kapcsolódik, s ennek megfelelően a koccintás nemcsak a pohár puszta odaütóse mások poharához, hanem lendületes, szándékolt csengést kiváltó mozdulat. Tömény itallal, pezsgővel, borral mindenhol koccintanak, de sörrel egyes országokban (például nálunk) nem. Gyakorlati tanács, hogy a poharat sohase ürítsük fenékig. Mindig következhet egy váratlan pohárköszöntő, s ha a pincéreknek még nem volt idejük az utántöltésre, a tenyérrel elfedett üres pohár turpissága is kínos lehet. Az esetleg „fenékig" felszólítással elhangzott pohárköszöntőt a pohár teljes kávásával követni Illik, de egészségi okokra hivatkozással mindig kimenthetjük magunkat, s az ilyen mentegetőzést is mindig illik elfogadni. Ivás előtt a szájunkat töröljük meg, mert gusztustalan látvány, ha - esetleg zsíros - nyoma a poháron marad. (Folytatjuk.) A vásárigazgató nem lógatja a lábát A laikus ilyenkor, októberben azt gondolja: vége a nyári szegedi nemzetközi vásárnak, az utórezgések is lecsillapodtak, tehát a vásárigazgató csak lógatja a lábát. Hisz két év múlva lesz a következő... - Jó, hogy föltetted ezt a kérdést. Sokan ugyanis nem tudják, hogy vásár- és piacigazgatóságról van szó, tehát hozzám tartozik valamennyi piac a Mars tértől a dorozsmai nagybaniig, valamint a város össze parkolója. Ezek napi rendszeres munkát adnak. Ráadásul készülök a következő évre, annak ellenére, hogy megbízott igazgató vagyok, s a novemberi közgyűlés bármilyen döntést hozhat. - Mik a terveid? - Jövőre július 1-jétől a hónap végéig négy szakkiállítást szeretnénk megrendezni a vásár területén, egy otthon, egy számítás- és híradástechnika, egy autós, valamint egy vagyonvédelmi bemutatkozást. Es akkor itt a nyakunkon a karácsonyi vásár, ami idén először két helyszínen, a Széchenyi és a Mars téren zajlik. A Széchenyi téri a hagyományos, persze az árusok számára drágább kivitelben, mert rendészek, s takarítószemélyzet áll a kiállítók rendelkezésére a nap huszonnégy órájában. A Mars téri viszont egy óriási show lesz, gyerekprogramokkal, zenekarokkal, hőlégballonnal, Mikulással. Be fogom bizonyítani, hogy ott is lehet karácsonyi vásárt szervezni. Fotók: Nagy László - Gábor, neked hol kezdődött a karriered? - A kajak-kenusoknál voltam nyolc évig sportvezető, ügyvezető elnökként távoztam 1989-ben. Akkor kezdődött a rendszerváltás a gazdaságban is, két másik sporttársammal tehát német-magyar-amerikai vegyesvállalkozást hoztunk létre. Mi voltunk az első pizzások Szegeden, az olajos ház alatt. Utána utazási irodát alapítottunk, majd több pályázatot beadtam különböző helykre, többek kötött a szegedi ipari vásárra is. Egész életemben ilyen szervező ember voltam. Nincs egy perc nyugtom, van, hogy éjszaka fölébredek, eszembe jut valami, gyorsan fölírom egy papírra és alszom tovább. Mindemellett feleségemmel együtt külkereskedelmi marketingmenedzser szakra járunk a külker főiskolára, hogy második diplománk is legyen. Fekete Klára