Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-01 / 231. szám

CSÜTÖRTÖK, 1992. OKT. 1. KULTÚRA 5 Vásár és kiállítás az IH-ban Kaktuszok, húsevők, tequilagyümölcs FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ Egészen megörülök, amikor észreveszem a kert végében a paradicsompalántákat. Végre egy növény amit felismerek, hiszen Papp István kertjében és üvegházában ezernél is több kaktusz és egyéb egzotikus növényritkaság díszeleg, melyek pompázatosak ugyan, de nevük egyelőre - számomra ismeretlen. Később aztán kiderül, hogy jónéhányat mégis ismerek, a fügekaktuszról kiderül, hogy a népnyelv medvetalpnak nevezi, gyümölcse - bár fanyar ízű - ehető, s többek között pálinkát főznek belőle, melyet tequilaként ismernek a nagyivók. Vagy itt van a két szúrós testű jóbarát, a felső kaktusz élénkpiros színben pompázik, míg az alsó zöldell a klorofilltól - ő fotoszintetizál, s agy biztosítja a piros kaktuszgömb számára az életet. Példát vehetnénk róluk, mi emberek is. Akadnak gonoszabb növények is, melyek ugyan nem kaktuszok, de szintén a csodakert lakói. Vénusz légycsapója falánk leveleivel várja a tétova bogarakat, a harmatfüveknek pedig szőrös „karja" ölel végzetes módon különböző rovarokat. Kaktuszkiállítást ritkán láthat az emberfia - magyarázza Papp István, a Magyar Kaktusz és Szukkulens Kedvelők Egyesülete Szegedi Klubjának vezetője -, hiszen a nagy pálmaházak és füvészkertek kaktuszgyűjteményeit általában lezárják a nagyközönség elől. A magyarázat egyszerű: bármilyen nagy tüskéi is vannak a kaktuszoknak, az ember ellen kevésnek bizonyulnak, sokan fogdossák őket, kibányásszák a kisebbeket, letörnek egy-egy gumót a nagyobbakról. Természetesen nagyon nagy tisztelet a kivételnek, hiszen rengetegen szeretnék megcsodálni a kaktusz virágát. Erre a hétvégén egyébként mindenkinek módja nyílik, hiszen a Szegedi Kaktuszklub az Ifjúsági Házban, október 2-3-4-én kaktuszkiállítás és -vásárt rendez. A kaktusz virága tehát nemcsak megcsodálható, hanem haza is vihető. TAKÁCS VIKTOR „Mától kezdve minden másképp volt" Egy eltanácsolt történelemkönyv után Már az év elején megjelent az 1944-től 1990-ig terjedő időszakot felölelő kötet, amelyet mindenki várt, örömmel üdvözölt, s amely aztán pillanatok alatt kiadós botrányt kavart maga körül, és az állásába került a Tankönyvkiadó akkori igazgatójának, Vilhelm Józsefnek is. Most ugyanő, mint a Cégér menedzserigazgatója, vállalkozott a másik kötet megjelentetésére. - Hogyan tudták ezt az igen költséges vállalkozást egy kezdő cég nyakába terhelni? - Mint a másik könyvet, a Magyar Lajos Alapítvány támogatta ezt is. Ez nemcsak azt jelenti, hogy meg tudtuk jelentetni, hanem azt is, hogy aránylag elfogadható áron kínáljuk. - Ön nem történész, miért vállalta annak idején egzisztenciáját, most pedig a cég tőkéjét kockáztatva éppen ennek a könyvnek a kiadását? - Morális kérdés. A matematikában nem történt rendszerváltás. A magyar történelemtudomány és vele együtt a történelemoktatás nagyon sokat fejlődött a múlt rendszer utolsó évtizedében, ám volt egy-két olyan kategorikus tilalom, illetve kötelezettség, amelyet meg sem lehetett kerülni. Most végre meg lehetett alapozni egy abszolút tárgyszerű történelemoktatást, amelyre nehezen találhatunk előzményeket a magyar pedagógia történetében. Természetesen ilyen könyvet írni nagyon nehéz, hiszen sokféle szempontot kell figyelembe venni, és sokféle kérdésben egyszerűen nincs objektív, mindenki által egyformán elfogadható válasz. De nem lehet folytatni a problémák asztal alá söprését, és Tegnap délelőtt az ELTE bölcsészkarának dékáni tanácstermében sajtófogadást tartott a Cégér Reklám, Propaganda és Kiadói Kft. A figyelem középpontjában egy tankönyv állt, egy tankönyv, amely a huszadik század első felének magyar és világtörténelmével próbálja megismertetni a tanulóifjúságot. Mivel erről a korról a rendszerváltás óta ilyen jellegű munka nem jelent meg, az eseményt akár egyértelműen ünnepelhetnénk is. A könyvnek azonban volt egy előzménye, vagyis folytatása. nem lehet tankönyv nélkül hagyni az iskolákat. Ez a „stratégia" egyenértékű azzal a viccbeli párjával, amikor az őrmester úgy intézi az átkelést a folyón, hogy elkiáltja: Oszolj, gyülekezés a túlsó parton. - Egy kultuszkormányzat azért fenntarthatja a jogát, hogy beleszóljon, az általa felügyelt iskolákban milyen tankönyveket használnak? - Ez kötelessége is - kapcsolódik be beszélgetésünkbe Szalainé Kuncze Magdolna, a Cégér irodalmi vezetője. - Ellenőriznie kell a tankönyvnek használt kiadványok szakmai színvonalát. De főleg ilyen érzékeny területeken nem szabad beleszólnia a könyvek tartalmába, különben választási ciklusokra fogunk tankönyveket készíteni, és a diákok majd hozzászoknak, hogy minden kormányváltáskor bekövetkezik az „ezután minden másképp volt" fogadkozás. - De hát egy szerzői kollektíva sem döntheti el egy teljes generáció történelemszemléletét. Bármilyen patináson cseng Sipos Péter, Ravasz István, Kende János, Krausz Tamás és a csapatot összefogó Borsónyi György, valamint a felelős szerkesztő, Benkes Mihály neve, azért még több ilyen csapatot össze lehetne állítani. - Kellene is. Lényegében a történelemoktatás csak alternatív tankönyvek segítségével képzelhető el. A koalíciót összetartó ideológiát képviselőknek is rég meg kellett volna írni könyvüket. Tudjuk, készülnek vele, de most csupán egy Tanulói vázlatok a XX. század történetéről című füzetet tudtak megjelentetni, amely a maga 70 oldalával valóban nem több, mint egy vázlat, amely kiegészítésekre szorul. - Az önök másik kötete még érvényes tankönyv? - Olyan híreink vannak, hogy visszavonják az engedélyét. - Akkor is használhatják az iskolák. - De jövőre már a megvásárlására nem fordíthatják az erre a célra kapott állami támogatást. Sajnos az esélyegyenlőség csak papíron létezik. Sokan hiába keresik a könyvünket a megfelelő árusoknál. Akik hozzánk fordulnak, azoknak általában azt javasoljuk, rendeljék meg tőlünk. És siessenek, mert már így is elkéstünk vele, de az engedélyeztetésre vártunk. - Még nincs meg az engedély? - Azt az információt kaptuk, hogy a kéziratot maga a miniszter úr olvassa. Ő pedig elfoglalt. R~B! Védetté nyilvánítva Kincs, ami még van - Mi hívta életre az ötéves programot? - Egyesületünk munkája ma már országos jelentőségű. A rendszerváltozás előtt egy meghatározott felépítés szerint működtünk, s főként a helyi természetvédők végeztek gyakorlati munkát. A rendszerváltozás után az önkormányzatokra bízták a természetvédelmi munkákat, de nekik ehhez nincs megfelelő szakemberük. A Dél-Alföldön valójában még nem tárták fel kellő alapossággal, mit lehet, vagy érdemes védeni. A programra azért is szükség van, mert mezőgazdaságunk is átszerveződik, és a mai gazdák többségéből már hiányzik az a szemlélet, ami évtizedekkel ezelőtt megvolt. Az elődök együtt tudtak élni a természettel, azok értékeivel. Ma viszont egyetlen szempont uralkodik: minél többet kihozni a földből, holott megeshet, hogy az a terület, amelyik mezőgazdaságilag értéktelen, a természetvédelem szempontjából értékes, s a hozzánemértéssel felbecsülhetetlen károkat okoznak. Magyarországon eddig főként a madarakkal foglalkoztak, ezért lehetséges, hogy az eddig ismeretlen területeken olyan rovarokat, alacsonyabb rendű állatokat is találunk, amelyekről eddig még nem gyűjtöttünk adatokat, s kipusztulásuk komoly veszteség lenne a tudomány számára. - A múltkori felhívásra érkezett-e valamilyen bejelentés? - Csupán egy idős bácsi jelezte, hogy egy keresztet szeretne visszaállítatni. Pedig számunkra nagyon fontos, hogy az emberek maguk mérjék fel, és jelentsék nekünk, hogy számukra mi az értékes terület, facsoport; szeretnénk, ha a helyi lakossággal, az önkormányzatokkal együtt dolgozva végezhetnénk a munkánkat. Jó lenne, ha az igények szintjéről indíthatnánk a programot, ami már szeptembertől kezdetét vette. Azt hiszem, ma már egyre nagyobb feladat hárul a természetvédőkre, lévén egyre csökken a természetes élettér; erdőket pusztítanak ki, állatfajták tűnnek el véglegesen. Szeptember alején már közzételtük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 37. sz. újszegedi helyi csoportjának felhívását, amelyben az egész Dél-Alföld természeti értékeinek megőrzésére készítettek ötéves programot, s ehhez támogatókat kerestek. A részletes tervekről, és a természetvédők munkájáról, helyzetéről beszélgettünk Krnács Györggyel, a helyi csoport titkárával. - Hogyan állna össze ez az ötéves program? - Az öt évet nem hasraütéses alapon találtuk ki, ez egy nemzetközi sztenderd, amit egységes elvek alapján állítottunk össze. Az első két évben összegyűjtjük, feltérképezzük a területeket, hogy valóban értékesek-e? Kiírjuk a helyrajzi számokat, majd az , általunk fontosnak tartott területekről egy védetté nyilvánítási javaslatot, illetve kérelmet adunk be az önkormányzathoz. Persze a védetté nyilvánításnak formai követelményei is vannak: elkészítjük a terület kezelési útmutatóját. Ezután szakmailag foglalkozunk a területekkel, folyamatosan figyelemmel kísérjük az ottani élővilágot. Szerencsére szakemberekben nincsen hiány. « - De mit fog szólni mondjuk az a gazda, akinek a legelőjét egyszer csak védetté nyilvánítják? - Kétségbeesésre semmi ok. Ugyanis ha például a legelőn kialakult természetes életet nem zavarja az, amire használják, ha a rajta végzett emberi tevékenység-beavatkozás nem áll ellentétben a terület használati útmutatásával, akkor az nyugodtan végezhető. Erről természetesen mindenkit tájékoztatunk. A természet védelme, azt hiszem, csak jóindulaton múlik, és abban is bízom, hogy a mi társadalmi szervezetünknek jobban hisznek majd az emberek, mint egy állami szervezetnek, mert nekünk nincsenek politikai érdekkapcsolataink. - Hogyan áll a magyarországi természetvédők helyzete, mondjuk a nyugatiakhoz képest? - Erre talán a legjobb példa az volt, amikor egy svájci természetvédő elcsodálkozott, hogy nálunk milyen érintetlen területek vannak: általában úgy tartják, hogy mi fel sem fogjuk, hogy micsoda kincs van a kezünkben. Nyugaton mindent felparcellázlak, -mindent simára vágtak, szinte műanyaggá formálták a természetes növénytakarót, s most már persze rengeteg pénzbe kerül, hogy ezeket fenntartsák, hiszen mindent elpusztítottak az autópályákkal, az ipari telepekkel. Nem ártan?, ha tanulnánk ebből, és nem rohannánk hanyatthomlok a kapitalizálódás felé, hogy aztán a lerombolt területek életbentartására ismét nagy összegeket költsünk. Tehát védeni, ami még megmaradt. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen védett területek idegenforgalmi jelentőségűek, s az innen szerzett'bevételek jelentősen hozzájárulhatnak az évi költségvetés bővítéséhez. Pénzünk viszont jóval kevesebb van, mint a nyugatiaknak. Mint mindenben. Az állami költségvetésből 9 millió forintot kapott egyesületünk erre az évre, ebből helyi csoportunk 1,4 millió forintban rélszesült. Ha valaki ezúton kapott kedvet egyesületünk támogatására, vagy valamilyen természeti értékre bukkant, az a következő címen talál meg bennünket: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület újszegedi helyi csoportja, 6701 Szeged, Pf: 708. PODMANICZKY SZILÁRD Tárlat a zentai múzeumban kevés motívumból építkezve, rendkívül szuggesztíven sugallják a védelemkeresés és a megmaradás vágyát. Péter László székelykevei grafikus hengernyomatokkal szerepel. Sorozata, a Baranya-ciklus, a háború borzalmainak feketefehérre csupaszított igazsága. Az eddig főleg fotógrafikákkal jelentkező Hagymás István különös, számunkra leginkább angol tájat idéző színes fénymásolatokkal mutatkozott be a parti fecske-fészkekkel tűzdelt partszakadásokat egyébként a Balaton északi partján, az alföldi homokbányában készítette. Révész Róbert a tájrajzilag egységes Dél-Alföld falvait, városait járta végig, s az itt még föllelhető, rejtélyes jeleket, ősi üzeneteket közvetítő oromfalakat, kapu-, illetve házrészeket megörökítő fényképeit varázsolta aztán szürkefehér-fekete fotografikákká. Négy vajdasági képzőművész kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők október I5-éig Zentán, a főtéren lévő múzeumban. A tárlatot, melynek az alkotók a Keserves címet adták (kell-e mondani, miért?), másfél órás koncerttel nyitották meg: a szép számú közönség népzenei alapokon nyugvó szabad zenét és tiszta, eredeti népzenét hallhatott. Közreműködött Sóti Etelka, Patyi Zoltán, Rácz Gyula, Csepregi András, Szokolay Balázs, Burány Béla és Révész Róbert. A kiállításon Mezei Erzsébet zentai rajztanárnak a fehér háttérből egyszerű formákban kiemelkedő, színes monotípiái P. L.