Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)
1992-10-13 / 241. szám
KEDD, 1992. OKT. 13. SPORT 9 Kritizálni, vagy dicsérni könnyebb? Nem tudom... Attól függ, kj(k)ról van szó. A Szeged SC labdarúgóiról például mostanában akkor is bántót ír az ember, ha csupán a tényeket, azaz a bajnoki meccsekről szóló tudósításból kihagyhatatlan „elemeket" próbálja meg egymás mögé sorakoztatni. Ez, ugye, viszonylag egyszerű - ha úgy tetszik, „könnyű" feladat, hiszen nevek, percek, számok, események nagyon is logikus kapcsolatát kell megfogalmazni. A „logika", persze, megtűr maga mellett némi érzelmet is: egy csipetnyi szomorúságot, egy kevéske csalódottságot, sőt olykor sorok közé bújtatott reménytelenséget is. Mindezt akkor, ha - a szegedi futballról van szó. Amit hajlamosak vagyunk a szegedi sporttal azonosítani... De szerencsére élnek ebben a városban pólósok és kézilabdázók is. Akik manapság a másik oldalt jelentik. (Lehet, hogy számunkra a „nehezebbiket"?...) A Tisza Volán SC férfi „kézisei" ugyan egy kétfelvonásos dráma végén elbúcsúztak az IHF Kupától, ám az NB 1. A csoportjában fordulóról fordulóra nyerni tudnak, vagyis „ragadnak" a szintén százszázalékos Bramac VSE együttesére. Kővári fiai legutóbb Várpalotán bizonyították be, hogy helyesen döntött a szövetség, amikor őket, és nem a dunántúliakat „irányította" a nemzetközi porondra. (Ez még akkor is igaz, ha a „teljes meggyőzéshez" öt másodperccel tovább kellett volna összpontosítani Bukarestben...) Nem csak a várpalotai 27-23-as siker „íratja" velünk: ez a Volán idén akár... szóval, „nagyon elől" is végezhet a bajnokságban! Amit a szegedi pólósok „követtek el" ezen az őszön, nos, arra is csak azt süthetjük rá: szép... (Ez a szó tökéletesen alkalmas arra, hogy kifejezze az álmélkodással vegyes elégedettséget, a „sok van még hátra" sejtelmességét, egyszóval ez a néhány betű „tud" visszafogottan dicsérni.) Pozsgay, látszólag, csodát tett. Viszszatért, és egy alaposan megfiatalított gárda tagjaival elhitette, hogy a Tisza partján éppen „tőlük" változik majd meg minden, hogy nincs legyőzhetetlen ellenfél, hogy ebben a bajnokságbán bárki becsúszhat a legjobb négy közé, hogy... A Tungsram hét végi legyűrése után a szegedi pólósok alighanem még „éhesebbek" lettek. Talán vigasztalja őket, hogy októberben még többször is „jóllakhatnak". A következő két szombaton az UTE és a Vasas-Plaket játszik majd Újszegeden. Szép, kövér falatok... RÉTHI J. ATTILA Mitől olyan jók a szegedi pólósok? Gyenes Kálmán fotóriporter szerint attól, hogy... ...a rutinos dr. Török mindig oda passzol, ahova kell van, aki elmondja, mit érdemes csinálni ...a kapus Scsegyerkin „száz kezet" növesztett ...Szabó Z. gyorsabb a labdával, mint anélkül *fm rA A TACCS jelenti Csonka forduló az Ady téren ...Molnár T. és Kárász „szemtelenül" védekezik A JATE focibajnokságának 3. fordulóját nem mindennapi körülmények között rendezték meg. A bőven hulló égi áldás miatt a két salakos pályán •árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni. Azt nem mondhatjuk, hogy a pályák játékra alkalmatlanok voltak, mert például a vízilabdához tökéletes feltételeket nyújtott mindkettő, de az igencsak elvetemült csapatok mindenáron focizni akartak. Mivel két pályára 8 csapat jutott, ki kellett sorsolni, hogy kik lesznek azok a szerencsések, akik bőrig ázhatnak. így arathatott az l-es csoportban a Santorin gólzáporos győzelmet az Arany Aszok felett (1-0), és így'veszthetett a Mencseszter újabb pontot a VICO ellen (l-l). A VICO küzdelmei mindig tartogatnak a sportszerető közönség számára szenzációt. Ezen csapat tagjai közül kerül ki már hónapok óta az a kiváló sportember, aki a legmesszebbre tudja rúgni a labdát, ők tartják a stadioncsúcsot: a kapura szánt lövés után a második ház kertjében találták meg a labdát. Az 1. csoport állása: 1. Santorin 32 1-7-3 5 2. Mencseszter 3 1 2 - 5-4 4 3. Absztinencia 211 -6-3 3 4. Arany Ászok 31-26-7 2 5. VICO 3-2 16-9 2 6. Ficsúrok 2 - - 2 3-7 A 2-es csoportban csak egy mérkőzést játszottak. A Partizán Beokád „belépett" a Szomorú Ellenőrök lelkivilágába (6-3). 1. Partizán Beokád 3 3 - -10-4 6 2. Szürke Verebek 2 1-1 6-5 2 3. Mezőnyfölény 2 1-1 4-3 2 4. 1. FC Gyula 2 l-l 3-22 5. Menetelő Rákok 2 1-1 7-7 2 6. Szomorú Ellenőr 3 - - 35-14 A forduló mérlege: 3 mérkőzésen 12 gól esett, plusz az eső. A hét hátralévő részében nem esett az eső, így a többi, alacsonyabb osztályban szereplő csapat nyugodtan játszhatott. Itt van pl. a nevében félelmetes (sőt általános riadalmat keltó) Herehalál nevű női(!) formáció összecsapása. A meccset lejátszhatták volna labda nélkül is... A szegedi kick-boxosok sikeres éve Hárman utaznak az EB-re Az 1992-es esztendő - ezt már most kijelenthetjük - a szegedi kick-box karatékák egyik legsikeresebb éve. Az Európa-bajnokságra utazó magyar válogatottba három szegedi versenyző is bekerült: Lehoczky Csaba (full contact) és Tóth István (semi stop, light contanct), a COMBAT „D" SC versenyzői, valamint Molnár Csaba, a Rendőr TE kiválósága. A keretben maradásukért mindhárman kemény csatákat vívtak az év eddigi versenyidőszakában. A felkészülés első fele 8 válogató-, és több nemzetközi versennyel, valamint a '92. évi magyar bajnoksággal zárult le. A full csapat tagjainak már csak egy keménynek ígérkező edzőtábor van hátra a felkészülés hajrájából, hiszen október végén indulnak Görögországba, az EB-re. A semi szabályrendszerben az EB előtt lesz még egy formába hozó nemzetközi verseny, a COMBAT-SECURICOR KUPA, amelynek éppen Szeged ad otthont, október 31-én. Ezt követően e szakág művelői is a dunavarsányi edzőtábor lakói lesznek, majd november 26-án lépnek az Európa-bajnoki küzdőtérre. E három kimagasló eredményt elért versenyzőt számos helyi karatéka segítette a felkészülésben, és reméljük, jövőre még több szegedi név szerepel majd a magyar keret névsorában. A szegedi versenyzők eredményei a magyar bajnokságon: Semi contact stop. 50 kg: .. 3. Szalma Zsuzsa, 69 kg: 1 Tóth István Light contact. 50 kg: ... 3. Szalma Zsuzsa, 63 kg: ... 3. Rácz Attila, 69 kg: 1. Tóth István ... 5. Porneki Mihály. Full contact. 63, 5 kg: ... 2. Rácz Attila 67 kg: ... 2. Molnár Csaba 1\ kg: 1. Kiss Gábor 2. Filó Andor 57 kg: ... 3. Lehoczky Csaba (kézsérülése miatt) és Nagymihály Zoltán. Feketéné Németh Erika A két főmérkőzés számszerű végeredményét (Sz. Dózsa-Cegléd 1-0, Dorozsma-Miske 1-5) legutóbb egy szelvényen senki sem találta el, azaz ezen a héten már 140 (120+20) db kéthasábos totószelvény vár azokra, akik 2+1 találatot érnek el! Név: Lakcím: Végeredmény 1. Szeged SC-Kazincbarcika 2. Szegedi VSE-Kiskundorozsma +1 Sándorfalva-Mórahalom Pótmérkőzés: Ruzsa-Szőreg A postára adás határideje: október 16., péntek. Cím: Délmagyarország, 6740 Szeged, Stefánia 10. A borítékra írják rá: 2+1.