Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-12 / 240. szám

Fischer mér 7:3-ra vezet Az egykori sakkvilágbajnok, az amerikai Bobby Fischer mind ellenállhatatlanabh húsz évvel ezelőtti nagy ellenfelével az orosz-francia Borisz Szpasszkijjal szemben. Kettőjük jugoszláviai párosmérkőzésén Fischer világossal győzött a 17. játszmában és - miután a döntetleneket nem számolják - már 7:3 arányban vezet. SPORTRA A DELMAGYARORSZAG KFT. MELLEKLETE A lábat feszítő Balogh (SZVSE) a találkozó legszínvonalasabb mérkőzésén győzte le Ubrankovics Z-t. Fotó: Gyenes Kálmán Szegeden, a birkózó csb harmadik fordulójában Csak a Fradi győzelmának aránya volt kárdásas Bárkányi Zoltánt ünnepélyesen búcsúztatták Ünneppel kezdődött a Sze­gedi VSE-Ferencváros-Mű­fémszer NB l-es birkózó csapatbajnoki küzdelem. Ha­lász Antal, a vasutas klub ügyvezető elnöke vázával kedveskedett Bárkányi Zoltán­nak, a húszéves edzősködés után visszavonuló szakember­nek, aki diák, serdülő'és if­júsági válogatottak egész sorát nevelte fel. A miértre? ­elfogadható, de mégis el­szomorító választ adott a szerény, a gyerekek nyelvén kitűnően értő szakember. - Idegileg elfáradtam. Észre vettem, hogy a fiatalokkal már idegesebben beszélek, türel­metlenebb vagyok. Olyan edző voltam, aki szinte együtt élt a versenyzőivel. Valamikor elég volt ha csak ránéztem egy-egy rendetlenkedőre máris rend volt, most meg... Ezekkel a mai gyerekekkel nagyon nehéz. Meg az igazsághoz tartozik a munkahely is más­képpen fogadja a sportban dolgozók problémáit, hiány­zásait. Nagyon nehéz volt ezt a döntést meghozni, de már végleges. A Fradi ellen pályára lépő szegedi birkózók többsége is Bárkányi tanítvány volt, akik­nek nem akárkikkel kellett az elmúlt szombaton felvenni a küzdelmet. Itt volt a magyar válogatott fele. Olyan kima­gasló tudású versenyzőkkel, mint a vb-ezüstérmes Bíró, a háromszoros világbajnok Ko­máromi, az olimpiai 8. Kiss Sándor. Csikós Ferencnek, a hazaiak mesterének, az első két mér­kőzésen el is borult egy kicsit az arca, mert Hayfron Szar­kától, a serdülő világbajnoktól, Sántha pedig Bírótól szen­vedett technikai tus-vereséget. Aztán 57 kg-ban Kalcsevics a csb szegedi eseményeinek történetében az első tusgyő­zelmet aratta. Egy súlycso­porttal feljebb Balogh pontozással verte Ubrankovics Z-t. A másik Ubrankovics, a Csaba, a Szabó B. sérülése miatt „beugró", egyébként hősiesen küzdő, Bodait verte 3:0-ra. A 74 kilogrammban Kiss F. a tőle megszokott harcossággal birkózótt. A Fradista Nagy J. •2 pontos előnyét egy csipődobással maga javára fordította, de a zöld-fehér versenyző nagy rutinnal, az egy pontokat „megbecsülve" 5:3-ra nyert, s ezzel a fővárosiak már 15:8-ra vezettek. Csikós edző egy hetes pihentető után ismét az ifjúsági világbajnoki ezüstérmes Tóth Jánost indította a 82 kg-ban. Ellenfele a 22 éves Varga volt. A szegedi tehetség előbb Komáromi egyszerre két széken Kíváncsian vártuk, hogy az elmúlt héten vezetőedzői kinevezést kapott háromszoros világ­bajnok, Komáromi Tibor szőnyegre lép-e Szegeden, vagy csak versenyzótár­sainak ad, a szőnyeg széléről, jó tanácsokat. Aztán kiderült, hogy ez utóbbit átengedi Gál Henriknek, de a verseny­zés mellett a taktikai utasításokra is szakított időt. Az összecsapás vé­gén pedig már rutinosan értékelte a csapatbajnoki összecsapást. - Hogyan képzeli el a jövőt, egyszerre lesz ver­senyző és edző? - Igen! Szeretnék még világversenyen a dobogó legmagasabb fokán állni. Jövőre pedig Eb és vb lesz... - Egy hét tapasztalata még nem alakíthat ki határozott véleményt... - Tudom, hogy egy­szerre csinálni azt, ami külön-külön is nagyon nehéz, nem egyszerű dolog, de érzek annyi erőt magamban, hogy ne csak a szőnyegen, hanem az edzői poszton is sikereket éijek el. - A társak hogyan fogadták, hogy a napok­ban még „csak" verseny­zőtársból a közvetlen vezetőjük lett? . - Semmi különös nem történt. Ez egyéni sportág, s tulajdonképpen sok függ attól ki mennyire veszi komolyan a munkát. Egyébként is nagyon ki­tűnő edzőtársaim vannak. - Pénteken Szegeden járt dr. Hegedűs Csaba, aki amikor rákérdeztek: mennyire siet? - azt válaszolta, hogy siet, mert beszélni akar Komáromi­val. Ebből arra lehetett következtetni, hogy a kapcsolatuk több mint hivatalos. - Példaképem volt. Birkózásban a legnagyobb magyar szakembernek tar­tom. Nagyon sok kedves és szép napot töltöttünk együtt. Rá a magyar bir­kózásnak nagy szüksége van, hiszen nagyon sok hibát kell kijavítani, amit vonatkoztatok a mostani válogatottra, s a fiatalokra egyaránt. mögékerüléssel szerzett egy. pontot, majd egy dobással háromra növelte előnyét. Talán még több is lett volna, ha a pesti ellenfele nem veszíti el a fejét, s a sportszerűtlen ve­rekedés helyett - amit sajnos a bírók nem toroltak meg - a kyzdelemre koncentrál. Tóth győzelmével szoros lett az eredmény is, hiszemjz FTC 15:1 l-re vezetett. Mind a 400 néző Gyuris Menyhért győzel­méért szorított. A szegedi fiatalember az eddigi két for­dulóban nyertesen hagyta el a szőnyeget. Most is jól kezdett, de 5 perc alatt mindössze egy pontot sikerült szereznie, pedig ellenfelét háromszor is pasz­szívnak ítélték meg a bírók. A hosszabítás elején előbb ki­egyenlített Nagy, majd'Gyuris belement egy olyan akcióba, amiből a ferencvárosi fiú két pontot ért el, s 12:18-ra a vendégek vezettek. A 100 kg-osok küzdelme nem is tartott 5 percig, mert Komáromi Galambos Titusz ellen - bemutatva a kötöttfogás összes rejtelmeit -, fölényesen nyert. A szegedi fiú ugyanak­kor elmondhatta, hogy nagy­nevű ellenfelével szemben, egy pontot sikerült szerezni. A legnehezebbek találkozóján is egyértelmű volt, hogy a vendégek világbajnoki ötödik­je nyeri az összecsapást: Sándor-Kiss S. 0:5. Szegedi VSE-FTC­Műfémszer 13:25 Rókusi tornacsarnok? 400 néző. Csikós Ferenc: - Az volt a célunk, hogy ne kapjunk ki többel, mint amennyivel a Dózsa. Ezt teljesttettük. Egyébként Gyuris veresége szerintem fordulópontot jelen­tett. Komáromi Tibor: - Na­gyon lelkes volt a szegedi csapat, de szerintem jelenleg ennyivel jobbak vagyunk. A Vasak elleni vereségünket le kell dolgoznunk, riWrt szá­munkra csakis a csoportelsőség az elfogadható. Az elsőosztályú csapatbaj­nokságban egy hetes szünet lesz, majd a október 24-től a visszavágók következnek. SÜLI JÓZSEF Kiprich vezérletével: Katar-Magyarország 1-4 Őszi nemzetközi sorozatá­ban műsoron kívüli mérkőzést játszott vasárnap este villany­fény mellett a dohai stadionban a magyar labdarugó válogatott. A Katar elleni két találkozó (a második kedden lesz) közül az első magabiztos magyar győ­zelmet hozott, amelyben Kip­rich József volt a főszereplő, hiszen háromszor talált a O Labdarúgás hálóba a 15., a 27. és az 50. percben. A negyedik magyar gólt Kovács Kálmán szérezte a 43. percben. Mindössze ezer néző előtt került sor a mérkőzésre, amelyen a magyar válogatott a következő összeállításban játszott: Petry - Simon, Nagy, Bánfi, Cseh - Sallói (Czéh 65. p.), Lőrincz, Détári, Balog ­Kiprich (Zvara 60.), Kovács K. (Hámori 70.) A 32-34 fokos melegben lejátszott mérkőzésen a ma­gyarok mindvégig fölényben voltak, s Kiprich gólképessége döntőnek bizonyult. A hazaiak a 4—0-ás magyar vezetés után csak a 75. percben tudtak szépíteni Khalil révén. A mérkőzés folyamán a magyar válogatott két újoncot is avatott Bánfi János és Czéh László személyében. - Az eredménnyel feltét­lenül elégedett vagyok, a játékkal azonban még nem ­mondta a mérkőzés után, az MTI-nek Jenei Imre szövetségi kapitány. - Változatlanul még tovább kell javítani a csapat játékán ahhoz, hogy a világ­bajnoki selejtezőkön megfelelő eredményeket éljünk el. Bízom benne, hogy a keddi 90 perc is hasznos lesz ebből a célból. A kapitány az ellenfélről megjegyezte: Látszik rajtuk, hogy sok brazil edző dolgozik az országban, technikásak a katariak, lelkesen küzdenek, s mindent megtesznek, hogy fokozatosan felzárkózzanak a nemzetközi középmezőnyhöz. - Kik voltak a magyar csapat legjobbjai? - Elsősorban Petry, Détári, Lörincz, Nagy és az igen gólerős Kiprich játékát dicsér­hetem. A magyar válogatott hétfőn könnyű edzést tart, s kedden budapesti idő szerint, 16 órakor lesz az újabb találkozó. Volán-öröm, vásárhelyi bánat A kézilabda NB I-ben már pénteken elkezdődött a hétvégi forduló. A Szegedi ESK női csapata pénteken a Fáy utcá­ban lépett pályára, ahol 15-11 különbségű vereséget szenve­dett. Szombaton az Alföldi Porcelán női együttese Jász­berényben, míg a Tisza Volán SC férficsapata Várpalotán próbált szerencsét. A vásár­helyi lányoknak nem járt si­kerrel kunsági kirándulásuk, küzdelmes, mindvégig szoros összecsapáson, nem kis balsze­rencsével alul maradtak. A volánosokra sem gond­talan víkendezés várt a bá­nyászvárosban, ahol változatos R Kézilabda NB I. nagy csata alakult ki mindkét játékrészben. A mindvégig magabiztos vendégek végül remek végjátékuknak köszön­hetően hozták el az értékes két pontot. (Folytatás a 3. oldalon) L ^tUUJIl. , iitlttlfli ^ SKtÍ!^ w miiiSisr TOMppt Ji _ ^S&Mm iwiii -Jpl'iiv *#ffi Fekete Robi parádés védésekkel segítette csapatát a szép sikerhez

Next

/
Oldalképek
Tartalom