Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-10 / 239. szám

HAB SZOMBAT, 1992. OKT. 10. A Váci utcán, a Taverna szálló előtt nem tüntettek az állatvédők, pedig megtehet­ték volna. Hisz óriási plaká­tok hirdették a (bunda)divat­bemutatót. A rendezőkön ­a budapesti Hunipelz Szö­vetkezet és a Szegedi Pan­nónia Rt. szakemberein ­sem láttam az idegesség nyomait. Mint megtudtam, egyrészt itthon ez eddig sem volt szokás, másrészt már a bundások idei nagy frankfurti kivonulásán is mindössze négyen-öten protestáltak a tenyész­állatok gyilkolászása ellen. • S, hogy kedvez-e ez a helyzet a szakmának? - Az nem kifejezés! ­lelkesedik Zsirai Miklós, a Hunipelz elnöke. - Az állatvédők tiltakozásai miatt az európai gyártók kéthar­mada tönkrement az elmúlt három-négy évben, a ha­zaiak is borotvaélen táncol­tak. Képzeljen el egy olyan tévéreklámot, hogy egy hölgy éppen készül levetni a színház ruhatárában a bun­dakölteményét, amikor megelevenednek rajta a kis állatkák, elvágott torokkal. Vagy próbálja lemérni an­nak a hatását, amikor a di­vatbemutatón festéksprayt szórnak a drága nercre. - Hogyan sikerült túl­élni ezeket az éveket? - A nyírt szőrmék jöttek divatba, azok, amiket feste­ni lehetett: kékre, rózsaszín­re, narancssárgára. Nem or­dított róluk egy kilométerről, hogy nemesszőrme. Valamivel kedvezőbb helyzetben volt a Szegedi Pannónia az irháival, igaz, ez a cég - szolid, 10-20-30 ezer forintos áraival - a kö­zéprétegeket célozta meg. - Az eredményről még ma is csak álmodunk, de ta­lán nem leszünk vesztesé­gesek - így Takács Miklós, az rt. elnöke. • De ki törődik ma már a gyártók gondjaival? Azok biztosan nem, akik az 1992­93-as bundákra pénzt tud­nak adni. Hadd mondjam el ugyanis, hogy a Hunipelz költeményei hatszámjegyű­ek, akár a szegedi telefon­számok. Csak a legolcsób­bak kerülnek 100-150 ezer forintba. De miért ne gyönyörköd­hetne bennük az ember, ha már nem fizetheti ki az áru­kat mellényzsebből? Miért ne dőlhetne hátra a Taverna kényelmes székében, és mustrálhatná a felhozatalt? Miért ne tehetne úgy, mint­ha csak azért jött volna, Fotók: Schmidt Andrea Mégis bunda a bunda hogy a divatbemutató után máris rendeljen magának egyet-kettőt? Nos, így cselekedtem, s ámultam-bámultam. Nem gondoltam a szegény lenyú­zott állatokra, mert - mint ahogy azt a gyártó nem győzi ismételgetni - ilyen alapon ne együnk még csir­kehúst sem. • No, de lássuk a medvét! Aki gyakran jár elegáns divatbemutatókra, az tudja, hogy az nem ám abból áll csak, hogy kijönnek a ma­nökenek a stégre, le-föl járkálnak, és kész. Nem. Egy ilyen divatbemutatónak látványtervezője (Szűcs Zsuzsa), aztán belsőépí­tésze (Szigeti Katalin), s tervezője (Zentai Judit) van. Készenlétben áll a Schow­technika Kft., teljes appará­tusával, úgy is, mint lézer, zene. Eztán már csak a tán­cosok hiányoznak, akik je­lenetet produkálnak. Mivel bundabemutatóról van szó, a kompozíció ős­apáink viseletét juttatja eszünkbe. Belibben a tigris­hölgy, vonaglik néhányat, majd megjelenik két tigrisfiú, akik azonnyomban vereked­ni kezdenek a lány ke­gyeiért. Már éppen kemé­nyen osztogatják a pofono­kat, amikor belép egy szmo­kingos úr, karján a bundák királynőjével, a nerccel. És vajon mi történik ezután? Na, ki találja ki? Nos, baná­lis, de igaz a befejezés: amíg a tigrisfiúk szép csöndben agyonverik egy­mást, a lány kisétál új bun­dájában a szmokingos úr karján. • Ilyen előzmények után jönnek a manökenek. Előbb csak az olcsóbb hasított bőrökben, s irhákban. Per­sze, a legújabb divat szerint szabottakban. Álló a gallér, harang a szabás. Majd következnek az olcsóbb ne­messzőrmék. Rangjuknak megfelelően előbb a rókák, majd a pézsmák, s legvégül a drága nercek. S, hogy micsoda költeményekben libbennek ki egymás után a lányok! Ki egy cakkos aljú, pelerinhez hasonlító bundá­ban, ki egy spanyolgalléros, harangszabású,, így rövi­debb társában. És mennyi „anyag" lehet ezekbe bele­varrva! Csak úgy pörögnek, szállnak bennük a manöke­nek a porondon! Ez az az év, amikor - aki ad magá­ra - már nem veszi föl a tavalyit! Hisz hogy kirína a tömegből, ha végigmenne a Váci utcán! Mert azért - s ezt hoz­zá kell tenni a beszámoló­hoz - a bundaköltemények szigorúan egy bizonyos ré­teget céloznak meg. Azokat, akiknek nem gond a 3-400 ezret kifizetni darabjáért, s ráérősen sétálgatni a Váci utcán. A rendszerváltás óta egyre szélesedik az a bizo­nyos réteg. De hát nem ezt akartuk...? Fekete Klára A spárgát ma már a többi zöldséghez ha­sonlóan eszik, vagyis késsel és villával ha­rapásnyi darabokra vagva, villával a szájba téve. A hagyományos szokás a villával vagy speciális (csirag)fogóval és kézzel váló evés: ekkor a zöld veget kézbe fogva a pu­ha részt villával (fogóval) a szájba segítve, harapva esszük vagy villa nélkül, a fejet hátrahajtva a kézzel megfogott spárgát szá junkba lógatva harapunk belőle. Érre a szo kásra elsősorban a kés anyaga késztetett amely megváltoztatta a vágott spárga ízét ­a mai korszerű evőeszközökkel már nem kényszerülünk erre. A szardíniát szardíniavillával emeljük ki (kisméretű, rácsozott lapú emelő), desszert­késsel és -villával esszük. A tojás többféle formában kerülhet az asztalra. Főleg reggelinél gyakori a lágyto­jás (hagyományosan három percig főzve zubogó vízben). Pohárba ütve vagy tojás tartóban tálalják fel. Pohárból (teás ve repesztették be a tojás héját, majd emel­ték le a tetejét. A tojás néja a kés élével ma is finoman megütögethető; az egész műve­Társasági illemkódex Mit hogyan együnk? esszük. Ha tojástartóban van, a tetejét kés sel vágjuk le és bal kezünkkel megfogva a tartó tányériára tesszük, a tojást a héjából kiskanállal fogyasztjuk. Az üres tojáshéjat összetörjük. A tojás késsel vágását a korábbi szoká­sok tiltották, mert az oxidálódó kés anyaga kellemetlen ízt adhatott a tojásnak. Ezért a tojás evésére szolgáló kanállal megütöget­let azonban óvatosságot kíván. Egyes országokban (főleg magánházak­ban) a lágytojást „sapkával szolgálják fel, hoq már héja a héjától megszabadítani, utána késsel és villával fogyasztjuk. Hidegtálakon rendsze­rint félbevágva szervírozzak. Kisebb madártojást főtten, héjában tálal­tatnak. ilyenkor azokat kézbe véve félig lehántjuk, a héj megmaradó teléből kanállal emeljük ki, a megpucolt tojást bal kézben tartva megfűszerezzük, s egészben tesszük a szájunkba. Nagyobb tojásoknál kést és villát használunk. A sülteket késsel és villával esszük, a húsból mindig csak egy harapásnyit vágunk le, s a villára szúrva helyezzük a szánkba. A villa belső ívére késsel a köretből is he­lyezhetünk, de a húst és a köretet váltakoz­va is ehetjük. Amerikai szokásként terjedt el a hús előre felvágása, s utána a csak villával való evés; ma ritkán találkozni vele. A szárnyasokat késsel és villával esszük, t s az esetleg a szánkba került csontocskákat cTt JniiiQi nyelvünkkel a villára toljuk és a tányér szé­kiétkóB '®re (vagy a csonttányérra) helyezzük. Csir­kecombot megfogni kézzel csak akkor sza­bad, ha a vége sztaniolba van tekerve, vagy más, többnyire díszes papírborítót húztak rá. Bizalmasabb légkörű rendezvé­nyeken a házigazda (vagy a háziasszony) e nélkül is kezdeményezheti a csirkecomb kézzel evését. Ez természetesen csak a rántott vagy töl­tött csirkére vonatkozik, szaftosan készült ­pl. paprikás - csirkét kézzel enni nem sza­bad. A csirkecombon kívül más részek kéz­zel evése fel sem merülhet. Nagyobb szárnyasok (pulyka, kacsa, liba stb.) kizárólag kessel és villával fogyasz­tandók. A köreteket a hússal együtt fogyasztjuk, ezért ugyanazokat az evőeszközöket is használjuk hozzájuk. A burgonya köretnek számít, tehát kés­sel, villával esszük. Ma már természetesen vágni is szabad, ha nagyobb darabokban tálalják fel. Korábban az etikett a burgonya késsel vágását ugyanazért tiltotta, mint a kenyérét, tojásét stb. Salátákat rendszerint a húsétel mellé eszünk, az ahhoz használt késsel és villá­val. Késsel a nagyobb darabok, levelek nyugodtan vághatok, vagy finoman a villára tekerhetők (káposzta, tejes saláta stb.). Egyes orszagokban a salátát külön eszik, akár a főétel előtt, de többnyire utána, ugyanazokkal az evőeszközökkel vagy csak villával. Ha a salátát a főétellel együtt esszük, ügyeljünk, hogy a salátás tányérba mindig tiszta evőeszközzel nyúljunk, mert gusztus­talan látvány, ha a salátába zsír, paprikás szósz, más ételdarabkák kerülnek. A saláta levét lapos tányérba történt fel­szolgálásakor meghagyjuk. Mélyebb tá­nyérból kikanalazható, egyes országokban ki is iható, de ezt csak akkor tegyük, na má­soknál is látjuk. A tészták (túróscsusza stb.) csak villával fogvasztandók. A süteményeket rendszerint csak villával esszük (pl. krémes vagy csokoládébevo­natú torták), a száraz süteményeket (tea, kávé mellé) kézzel emeljük a szájunkhoz. A sajtot ehetjük kenyérdarabra helyezve, a kenyeret elóször megvajazva, a sajtot erre téve, mégpedig a kemény sajtokat desszertkéssel és villával kezelve, a lágy sajtokat csak késsel; különösen többféle sajt felszolgálásánál szokásos azokat kés­sel és villával enni, a kenyeret törni melléje. Kávéhoz cukor, tej, tejszín; a darabos cukrot a tartóból cukorfogóval vesszük ki, és úgy tesszük a kávéba, hogy a cukorfogó ne legyen kávés. Ha cukorfogó nincs, a darabos cukrot kézzel vesszük ki. Ma azon­ban már a legelőkelőbb éttermekben is megszokott, hogy a kávéhoz előre csoma­golt, zacskós cukrot (és esetleg zacskós, porított tejszínt) adnak. Ezt feltépve a kívánt mennyiséget a csészébe szórjuk, a zacskót a csészeáíjra helyezzük. Ha tejet, tejszint a pincér kínál, ízlés sze­rint kérhetünk belőle többet vagy keve­sebbet. Ha a kávét fedővel ellátott csészében szolgálják fel, a fedőt úgy helyezzük a csé­szealjra, vagy ha ott nem fér el, az abrosz­ra, hogy azt a pára ne fogja meg (felfordít­va). Egyes csészéknél a fedő aljként a csé­sze ala helyezhető. Ugyanezeket a szabályokat a másik oldaírol is összefoglalhatjuk. Kézzel kell enni: száraz teasüteményt, pogácsát, virslit, lángost, vajas, sonkás zsemlét, esetleg szendvicset, sokféle gyü­mölcsöt. Kiskanállal kell enni: lágytojást, rákkok­télt, egyes előételeket, pudingot, kompótot, felfújtakat, aprószemű gyümölcsöket (eper, málna, ribizli), a grape fruitot, ananászt, fagylaltot, gyümölcssalátát. Csak vilTaval kell enni: egyes előételeket, főtt tésztákat, sűrű főzelékeket, fasirozottat, karfiolt, gombát (ha ezeket önállóan és nem körítéskent szolgálják fel), pépes ételeket, apró betétes tojásételeket, tortát. Késsel és villával kell enni: a húsos elő­ételeket (pl. sonkatekercs, hortobágyi pala­csinta), hidegtálakon felszolgált felvágotta­kat, húst, nagyobb szendvicseket, sülteket, gyakorlatilag minden főfogást. Villával és evőkanállal kell enni: az olaszosan készített spagettit és makarónit, néhány előételt, narancssalátát. A fogpiszkáló használata asztalnál - még másik tenyér mögé lan és kerülendő, ne mögé rejtve is - gusztusta­ia mégis rákényszerü­lünk, törekedjünk a feltűnésmentességre, várjuk ki a pillanatot, amikor a társalgásban szünet áll be. Egyes éttermekben fogpisz­kálót nem is tesznek az asztalra, azt a szi­gorú elvet követve, hogy társaságban egy­általán nem illik a fogak piszkálása. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom