Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-05 / 209. szám

Vigyázat, grafológus! Nem is olyan régen még meglehetősen titokzatos, misztikus ködbe burkolta a közvélemény a mára ha­zánkban is önálló szakmává vált grafológiát. Elismert­ségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az íráselem­zés iránti felkéréseknek szinte nem képesek eleget tenni a grafológiával foglalkozó szakemberek - mond­ta Agárdi Tamás, az egy éve alakult Grafológiai Inté­zet igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján. Ráadásul a bűnüldözés eszköztára szintén sok új jj színnel bővülhet a grafológia segítségével. A hazug j ság okozta feszültség az írásban például éppúgy félts- i| merhető, mint a beszédben; de jól használható az jj íráselemzés a gyanúóítotti kör szűkítésére, vagy a ki hallgatási taktika megválasztás. ,nal is. A szinte már J klasszikusnak számító amalm, :ási módok mellei; :, azonban egyre-másra újak is feltűnnek. Üzletkötő; ! vagy üzleti tárgyalások előtt ma már éppúgy kikérik a l grafológusok véleményét, mint p; vaui felelős állások/ jj ra kiírt pályázatok elbírálásánál. TARSASAG IFJÚSÁG•BUNUGY*SPORT Tolcsvay László Testamentoma A hét fotója. (Fotó: Gyenes Kálmán) A hét rajza A hét híre Puskás alezredes Für Lajos magyar honvé­delmi miniszter alezredessé léptette elő Puskás Ferenc őrnagyot, a legendás „Ezüstcsapat" góllövőjét, aki 1956 „környékén" bátran tá­vozott országunkból, majd Spanyolországban nagy lab­darúgó-hírnévre tett szert. Manczy „...kérem szépen, próbál­koztam én már mindennel, hogy a csotanyokat kiirtsam, és kiirtassam, de soha nem sikerült. Néhány napra eltűntek, aztán megint viszszajöttek. A feleségemet már hányinger kerülgeti, mikor meglátja őket. Hát nem lehet ezektől már soha nyugtunk?..." Bizony, bizony, a XX. század egyik legelterjedtebb házi állata a csótány. De az amerikában végzett legeslegújabb kutatá­sok, úgy tűnik, meghozzák a várva várt megoldást. A vegy­szereken, ragacsokon, és egyéb kémiai életkioldó szere­ken kívül most speciális pszi­chikai ráhatással próbálkoztak. Néhány elfogott csótány egye det hetekre külön magánzár­kákban helyeztek el, így azok rövid időn belül mély dep­resszióba zuhantak. Ezeket a díszpéldányokat visszaenged­ték a populációba, hogy tár­saikat rábeszélve, együtt és ön­ként vessenek véget sanyarú életüknek. Ám a tömeges dep­resszió különös hatást fejtett ki a populációban, tudniillik nem Örülök előléptetésének, mint mindegyik olyan honfi­társunk sikerének, aki öt­venhatban vagy később tá­vozott, most pedig időnként visszatér. Kapitalizmus van. Sandi válaszol úgy, mint az egyedi depresszió. A populáció szaporodása némi csökkenést mutatott, viszont az étvágyuk jelentősen megnö­vekedett. Tehát kevesebb, de nagyobb csótányok rágták búsan az előttük felejtett ele­delt. Mígnem az egyik vájt fülű kutató észlelte, hogy az asz­talán felejtett, és bekapcsolva hagyott oda-vissza játszó walk­manje környékén - amelyből Haydn D-dúr baryton triója (John Hsu - bariton, Dávid Miller - mélyhegedű, Fortunato Arico - gordonka) szólt - telje­sen kipusztultak a csótányok, illetve összebújva remegtek a sarokban. A kísérletet 100 wat­ton is kipróbálta, amelynek eredményeként a siserehad 98 százaléka bekrepált, a maradék 2 százalékra pedig rálépett a zajtól felajzott közös képviselő. Tehát bömböltesse a komoly­zenét, és talán a felesége orbi­tális méretű hányingere is el­múlik, vagy alább hagy. Üdvöz­lettel: (manczy) - Színpad, kamionnyi technika és reflektorok nélkül léptetek fel Szege­den. Ez egyfajta kísérlet? - Részünkről igen. A hét­végén mutatták be az új oratóriumomat a Budai Vár­ban, s már előtte elhatároz­tuk testvéremmel. Bélával és Móricz Misivel, hogy megpróbáljuk a közönséget visszacsábítani a klubokba, a kis helyekre. Hiába ját­szunk ugyanis sportcsar­nokokban hatalmas felsze­reléseken, az ember egye­dül érzi magát a színpadon, olyan messze van a közön­ség. Emlékszem még azok­ra az időkre, mikor Budán a Bem rakparton volt minden csütörtökön egy klubunk, ahol szinte baráti társaság alakult ki. Megdöbbenve látom az MTV-n is, hogy az amit 24 éve csináltunk a Tolcsvay Trióban, az akusz­tikus hangszerek haszná­lata napjainkban a legna­gyobb divat. Úgyhogy most megpróbálok egy picit le­fogyni, és talán tudunk mon­dani valamit a közönség­nek, ha nem, akkor csaló­dottan fogom tovább írni az oratóriumokat. De a tréfát félretéve: azt hiszem mind a két oldal megtartható, hi­szen borzasztóan szeretem azt a közösségi munkát is, amit egy színház, egy na­gyobb formátumú zenemű létrehozása jelent, és ugyanígy kedvelem, amikor baráti társaságban lehet muzsikálni. Közvetlenebb, egyszerűbb, s azt hiszem nagy szüksége van az em­bereknek erre. - Haladjunk sorban, vegyük először az orató­riumokat. Augusztus 28­án mutatták be új mű­vedet, a Testamentomot a Hadtörténeti Múzeum ud­varán. - Nagyon izgultam, hi­szen ez az első művem, amit szimfonikus zenekarra és férfikarra írtam. A kö­zönség is azt hihette, hogy rockoratórium lesz, de ez egy abszolút szimfonikus hangzású mű. Legnagyobb megdöbbenésemre a nyolc­száz fő befogadására alkal­mas udvaron több mint ez­ren voltak. Rendkívül pozi­tívan reagáltak a műre, ami témáját tekintve elég szo­morú. Azért is írtam, mert úgy látom, hogy nem na­gyon tanulunk apáink bal­lépéseiből. Gondoljunk csak a háborúkra, rengeteg gye­rek nőtt fel apa nélkül és sok család hullott darabok­ra. Bella István költemé­nyeiben találtam meg ezt a mondanivalót, a művet egyébként Nóvák Ferenc felkérésére írtam a Honvéd együttesnek. S mivel a ha­lálról szól a mű, úgy döntöt­tünk, hogy a koncert máso­dik felében a Magyar Misét játsszuk, mely az életről szól. - Remélem nem szomo­rodtál el véglegesen, hi­szen eszembe jutnak olyan sikeres és vidám darabok, mint például az Angliában is nagy sikerrel bemutatott Doktor Herz. - Egyaltalán nem. Ha valaki venné egyszer a fáradtságot és a „Nem menj el"-től végighallgatná a Doktor Herzen, vagy a Dok­tor Hearton - ahogy az an­golok mondják - keresztül a Testamentomig a dalaimat, akkor rájönne, ezek csak hangszerelési kérdések és nem hiszem, hogy ezzel stílust váltanék. Most is kon­cert közben vettem észre, hogy jé, mi mindig optimis­ták vagyunk, megpróbálunk valami kiutat keresni ebből a borzalomból amiben élünk. Amióta kikerültem a Ki Mit Tud?-ról, örökké azt mondom, amit most is ki­mondok, akármennyire is banális és elcsépelt; egy­szerű a megoldás, tulajdon­képpen szeretnünk kellene egymást. És ezen múlna az élet. - Esterházy jegyezte meg az egyik Stúdióban, hogy ha még egyszer meglátja leírva ezt a szót, akkor elmegy. - Nagyon igaza van, mert ő nyilván arra gondol, hogy olyanok is ezt mondják, akik cselekedeteikben pont az ellenkezőjét csinálják. Én megkaptam már ezt a Bró­dytól tíz évvel ezelőtt: ugyan, te mindig csak azt mondod, szeressük egy­mást. És ebben nekem iga­zam, van, a Magyar Mise 150 résztvevője szereti egy­mást a színpadon, az élet­ben. Igenis lehet szeretni a többi embert, és egyébként lehet, hogy igaza van Esterházynak, akit nagyon szeretek és tisztelek, de neki is csak azt üzenem: szeretem - neveti el magát végül. - 1983-ban jelent meg az utolsó szólólemezed. Mikor jön a következő? - Nemsokára, most novemberben megcsináljuk. Készítünk egy-egy lemezt nekem, Bélának és,az Osz­kár zenekarának. így egy­szerre három albumra ké­szülünk. A szövegeket Béla, Bródy János és Müller Péter Sziámi írja. Takács Viktor A Tolcsvay László szerzői estjét hirdető plakát sok meglepetést ígért. Szerencsére a Honvéd téri református templomba ellátogatókat nem érte meglepetés, hiszen a műsorban csupa, régi jól ismert nótát hallottak neves muzsikusok előadásában. Tolcsvay László, Tolcsvay Béla, Móricz Mihály, Németh Oszkár és Földi Sándor - mintha 10-15 évet visszamentünk volna az időben. Fotó: Schmidt Andrea

Next

/
Oldalképek
Tartalom