Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-30 / 230. szám

2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1992. SZEPT. 30. Arab önkéntesek bosnyák földön? Modzsahedek boszniai jelenlétére vonatkozó dokumentu­mokra bukkantak Banja Luka közelében hétfőn. A Tanjug szerint a főként Szaúd-Arábiából érkezett modzsahedek itteni jelenlétét és kegyetlenkedéseit „cáfolhatatlanul" bizonyító dokumentumokat a krajiinai szerb erők és a muzulmánok legutóbbi összecsapása után foglalták le. A jugoszláv hír­ügynökség szerint a lefoglalt filmeken és fényképeken meg­csonkított szerb holttestek láthatók. A dokumentumokból ki­derül a muzulmán oldalon harcoló modzsahed fegyveresek neve is, akiknek a számát több százra teszi a Tanjug. A hírügynökség egy másik jelentéséhen Biljana Plavsi­cot, a szerb államelnökség tagját idézi, aki ugyancsak „isz­lám fanatikusok" boszniai jelenlétéről és kegyetlenkedései­ről nyilatkozott az SRNA szerb távirati irodának. A politikus­asszony követelte, hogy a szerbek elleni bűncselekményeket nemzetközi igazságügyi szervek vizsgálják ki. Az ehhez szükséges dokumentumokat - az áldozatoknak és a bűnök el­követőinek nevét, fényképeket és részletes jelentéseket - a szerb államfői testület dokumentációs központja már be is mutatta - idézte a Tanjug Biljana Plavsicot. Románia Konzerválódik a posztkommunista rezsim A hétvégi romániai választások végeredményét a központi választási iroda csak október 6-ára ígéri, így a politikai pártok és elemzők az elkövetkező napokban az Infas-Irsop legutóbbi összesítésére alapozzák elemzéseiket. A hat elnökjelölt között a következőképpen oszlanak meg a voksok: Ion Iliescu 47 százalék, Emil Constantinescu 31,3, Gheorghe Funar 11, Cai­us Traian Dragomir 4,7, Ioan Manzatu 3, Mircea Druc 2,9 százalék. A képviselőházi választáso­kon a felmérés szerint a követ­kező szavazat- és mandátum­megoszlás várható: Nemzeti Megmentési Demokratikus Front 27 százalék, 107 mandá­tum, Romániai Demokratikus Konvenció 20,4; 81, Nemzeti Megmentési Front 10,4; 41. Román Nemzeti Egységpárt 7,9; 31, Romániai Magyar Demokratikus Szövetség 7,4; 29, Romania Mare Párt 3,8; 15, Szocialista Munkapárt 3; 12, Demokratikus Agrárpárt 3; 12 mandátum. A szenátusi választásokon az előrejelzés a következő: Nemzeti Megmentési Demok­ratikus Front 28 százalék 47 mandátum. Romániai Demok­ratikus Konvenció 20,4; 35, Nemzeti Megmentési Front 10,1; 17, Román Nemzeti Egy­ségpárt 8,1; 14. Romániai Magyar Demokratikus Szövet­ség 7,3; 12, Romania Mare Párt 3,7; 7, Szocialista Munka­párt 3,7; 8, Demokratikus Ag­rárpárt 3,2; 6 mandátum. Közben folyamatosan érkez­nek az országos szavazatszám­lálás hivatalos részeredményei. Ezekből kitűnik, hogy a részvétel 75 százalék körül mozgott. Angolában parlamenti és elnökválasztások kezdődtek kedden. A délnyugat-afrikai ország történelmében első íz­ben tartanak szabad, többpárti választásokat. Az elnökségért összesen 11 politikus küzd meg, köztük a két legesélyesebbnek tűnő: Jósé Eduardo dos Santos, a jelenlegi államfő, valamint a vele több évtizede szemben álló Jonas Savimbi, az UN1TA vezére. Tisztelt Olvasó! Szíves tudomására hozzuk, takarékszövetekezetünknek továbbra is módjában áll céljai megvalósítását hitelnyújtással elősegíteni. Kamatfeltételcink mértéktartóak -1992. október l-jétől: ÖsszegC/.cr Ft Lejárat Éves kamat Egyszeri kezelési költség 30 6 hó 26% 31-40 8 hó 26% 41-50 11 hó 26% 5% 5% 5% A hitelnyújtás elbírálását körültekintően végezzük. Tisztelettel: Üllés és Vidéke Takarékszövetkezet szegedi kirendeltség Szeged, Szentháromság u. 50. Franciaország és a NATO Franciaországnak a jövőben nagyobb mértékben kell be­kapcsolódnia az Észak-atlanti Szövetség politikai és katonai döntéshozatalába, testületeinek munkájába - jelentette ki Pierre Joxe francia védelmi miniszter kedden. Joxe azonban aláhúzta, hogy Párizs a jövőben sem kíván részt venni a NATO integrált katonai szervezetében, és szükségesnek tartja az Atlanti Szövetség gyökeres megújí­tását is, hogy a különböző in­tézmények kellően alkalmaz­kodjanak a megváltozott körül­ményekhez, megfelelőek le­gyenek a felmerülő válságok kezelésére, mivel jelenleg erre teljességgel alkalmatlanok. A francia miniszter azon a háromnapos kollokviumon mondott megnyitó beszédet, amelyet az új stratégia kér­déseiről rendeznek Párizsban, a Nyugat-európai Unió kezde­ményezésére. A tanácskozáson több száz meghívott politikai és katonai vezető szakértő vesz részt, köztük több NATO­tagállam védelmi minisztere és ievgenyij Saposnyikov marsall, a FÁK fegyveres erőinek főpa­rancsnoka is. Joxe kijelentette azt is, hogy nem lehet szó a visszatérésről az integrált katonai szerve­zetbe, mert a francia védelmet az ország autonómiájának el­véből kiindulva alakították ki. A részvétel a politikai és katonai döntéshozatal előkészí­tésében olyan lehetne, mint amilyen ma Spanyolország stá­tusa az Észak-atlanti Szövet­ségen belül - mondotta. Angola Megkezdődtek a választások Hidegburkoló­munkákat vállalunk. Cím: Zrínyi u. 2. Telefon: 322-384, 7-15 óráig. A kétnapos választásokon a 223 parlamenti mandátumért összesen 17 párt és pártszövet­ség szállt versenybe. A vá­lasztások tisztaságát összesen 800 külföldi megfigyelő elle­nőrzi, 400-at közülük az ENSZ delegált. A szembenálló felek egyébként vasárnap kötelezett­séget vállaltak arra nézve, hogy elismerik a választások eredményét. 5 Menyasszonyi Szalon „ Import menyasszonyi ruhákA pelerinek, elsőáldozó ruhák V és alkalmi bizsuk t nagy választékban. ­Szeged, J Rókusi krt. 72. W1^ f t Nyitva: 10-18. •• 1 [ Szombaton: 9-13 1 V Tel: 327-506. J r Népirtás folyik Núbiában Ennek jegyé­ben a núbiaiakat több száz kilomé­ternyire telepítet­ték ki lakóhe­lyükről. Natsios szerint a kormány­zati tényezők mindezt azzal a céllal cselekszik, hogy eltüntessék a 1 föld színéről a núbiaiak kultú­ráját és demoralizálják őket. Az amerikai tisztségviselő első kézből származó hiteles érte­sülésekre hivatkozott. Natsios szerint a núbiai ke­resztény törzs ellen irányuló cselekmény szélesebb politikai keretek közé illeszkedik; célja a dél-szudáni afrikai kultúra gyökereinek kitépése és az iszlám északtól eltérően többségében keresztény vagy animista vallásoknak hódoló Egy amerikai kormánytisztviselő azzal vádolja a szudáni kormányt, hogy egy keresztény törzset - elűzetés, vallási üldöztetés és kiéheztetés útján ­tudatosan meg akar semmisíteni. A Reuter jelentése szerint Andrew Natsios, az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (AID) egyik vezetője kijelentette: a szudáni muzulmán fundamentalista kormányzat az említett núbiai törzs ellen a „nemzetiségi nagytakarítás" gyakorlatát alkalmazza. lakosság rákényszerítése arra, hogy áttérjen a muzulmán vallásra. Szudán déli részén évek óta háború dúl; a helyi ellenállási mozgalom az északi uralom ellen küzd. Hermán Cohen afrikai ügyekben illetékes amerikai külügyminiszter-helyettes szintén aggodalmát fejezte ki a dél-szudáni lakosság sorsa miatt. A szenátus külügyi bizottságában kifejtette, hogy a kartúmi kormány minden Libanon A kéksapkások ellen Ismeretlen fegyveresek kedd reggel megölték a Dél-Liba­nonban állomásozó ENSZ bé­kefenntartó erők (UN1FIL) egyik ír származású tisztjét, egy másikat pedig megse­besítettek, amikor tankelhárító lövedékkel belelőttek egy köz­úti ellenőrző ponton felállított torlaszba. A merényletre az Izrael által elfoglalt és megszállva tartott biztonsági zóna nyugati szek­tora közelében került sor. A kilenc országot képviselő, 5400 fős UNIFIL 1978-ban vonult be Dél-Libanonba. Az azóta eltelt 14 év alatt 187 kéksapkás vesztette életét. A Krédói Fa dezodorok kiárusítása - Fa soft spray - Fa sport spray - Fa fresh spray - Fa beauty (piros) I M T-I, -Fa active (sötétkék) 147 11 Trafik, illatszer. Kígyó utca 139 Ft (62) 322-599 Információk egy országnak Önról. Egy ország információi Önnek. Csak egy lelefon: Vitt^p^^ Szeged, Kálvária sgt. 98. sz. alatt kb. 1500 nm alapterületű telek épületekkel eladó. Érd: 62/311 -695, 312-703', 315-108 Afá rmom ét ég szépség szitn/jóima Ékszervásár^ 1992. szeptember 30 lói - Arany ékszerek -10%-ig - Ezüst ékszerek -20%-ig -Mozart-érme -15%-ig Miben állunk még rendelkezésére? - Javítás - Készítés hozott anyagból - Törtarany-felvásárlás 500 Ft/g/ 14kt Újdonság Ötvösök, ékszerészek részére diszkontáron Kéziszerszámok, segédeszközök, szerszámok, Üzleteink: Szeged, Kárász u. 3 Tel.: 311-721 . Kelemen u. 2. Tel.: 314-639 most meggyilkolt ír tiszt esete azért különösen figyelemre méltó, mivel egybeesik az ír védelmi államtitkár látoga­tásával. Noel Dempsy hétfőn érkezett Dél-Libanonba, hogy ellenőrizze az ott tartózkodó ír kontingenst. A Dél-Libanoni Hadsereg (SLA) ellen kedden hajnalban Rasafnál indított támadásra Izrael válaszképpen nehéz­tüzérséggel lőtte a biztonsági zóna északi és északnyugati részén fekvő, a Hezbollah által ellenőrzött településeket. A Reuter értesülései szerint a támadásban két polgári sze­mély életét vesztette, tízen pedig megsebesültek. ellenállás meg­semmisítésére tö­rekszik. Hangot adott annak a gya­nújának is, hogy Bestr tábornok ka­tonai csoportja az iszlám átvételére kényszeríti a más vallásúakat. Nat­*"'m'm'm*m sios szerint már kitelepítettek 30-40 ezer núbiait; falvaikat feldúlták, állatállományukat lefoglalták. Határozottan elutasította a kartúmi juntának azt az állítá­sát, amely szerint Núbia biztonsági problémává vált. Kartúmban arra törekszenek, hogy kiirtsák az afrikai törzsi kultúrát, s a hadsereg ezt mód­szeresen meg is cselekszi ­mondotta az amerikai kor­mánytisztviselő. •MMMMMMMMHHi Megsemmisítés Irakban Irakban megkezdődött a vegyi fegyverek megsemmi­sítése Bagdadtól 130 km-re északnyugatra, a Mutana síkságon - jelentette be kedden Bernhard Brunner, az ENSZ szakértői csoportjának veze­tője. A művelet becslések szerint hat hónaptól egy évig tarthat, helyszínét az ENSZ jelölte ki az Öböl-háború után. A hat főből álló, Brunner vezette szakértői csoport vasárnap érkezett meg a Mutana sík­ságra, ahová előzőleg össze­gyűjtötték a megsemmisítendő vegyi anyagokat. Ha Ön ismerni szeretné a telefonköltségek alakulását... Ha Ön tudni szeretné azt, hogy munkatársai mennyit telefonálnak... Ha ön szeretné a telefonköltségeket felosztani... ...akkor Önnek szüksége van a TELE-INFO telefondíj -számláló és -naplózó rendszerre! Bármilyen alközponthoz csatlakoztatható, típusengedélyezett, IBM XT/AT alapú, moduláris, nagy megbízhatóságú. Mindennapi életünk egyik legfontosabb eszköze a telefon, így az erre fordított költségek ismeretének igénye jelentősen megnövekedett. Erről Magyaror­szágon a telefonszámla kézhezvétele után csak utólag értesülünk. A gazdasági életben bekövetkezett változások miatt nőtt a vállalatok, intézmények és kisvállalkozások azon igénye, Iwgy a telefonalközpontokon keresztül folytatott beszélgetéseket differenciáltan oszthassák szét. Rendszerünk rendelkezik egy úgynevezett „Hotel" szolgáltatással, amely alkalmas szállodák telefondíj­számlálásának korrekt megoldására a 12 kHz-es tarifaimpulzus mérése alapján. . TELE-ELECTRONIC KFT. 6721 Szeged, Tisza Lajos krt. 17. Telefon: (62) 313-366 (62) 313-432.

Next

/
Oldalképek
Tartalom