Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-16 / 218. szám

6 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1992. SZEPT. 16. OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSYÁG SZERKESZTŐSÉGE. SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 12-825. „ Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek. Vagy marad régiben a bús, magyar élet." A szavak tekintetében már biztosan megvalósult Ady álma. Sok fogalom a szélsőségesen pozitív vagy negatív jelentéséből - néhány év alatt - az ellenkezőjére fordult. Gondoljunk csak a tervgazdaság, az (elleniforradalom, a kommunista, a többpártrendszer, a Szabad Európa stb. fogalmakra. Sok idős embernek (s leszármazottaiknak, rokonaiknak) viszont egy szó, a „ludovikás" felhangjának megváltozása életük értelmének visszanyerését is jelenti! (A szót gyújtó értelemben, a kommunista korszak előtt tiszti iskolát végzettekre használom). A téma történeti áttekintése több kötetet is kitenne. Akik legjobb meggyőződésük szerint - természetesen a kor megfelelő tiszti iskoláiban végezve - esküjükhöz híven, a hazájuk érdekeiért harcoltak, azok évtizedeken át szinte bűnözőként voltak kezelve, s csak a szerencsésebbek tudtak tűrhető, például éjjeliőri álláshoz jutni. Mivel főnökeik tudták, hogy a tiszti becsületük megmaradt, valóban bíztak ezen „bizalmi állás"-t betöltőkben. Ugyanakkor irodalminak nevezett műalkotásokban orwelli látomások jelentek meg a kötelezően gyűlöiendőkről, a „ludovikás"-okról. A magam részéről jól emlékszem az 50-es évekbeli 6 kategóriás származási hieryrchiára: munkás, paraszt, értelmiségi, alkalmazott, egyéb és X. A valaha „akadémikus"-nak szólított „ludovikás" tiszt fia hatodosztályú, éppen hogy megtűrt diák lehettem. Aztán egy később érkezett hír, az apa továbbszolgálásának mértéke alapján negyedosztályúvá léptették elő a fiút - engem. Akik viszont a hadseregben még tovább szolgáltak, azok 1956 után - vagy már korábban is - könnyen Maiéter Pál sorstársai lehettek. Az idén viszont a ludovikások világtalálkozója (a Magyarok Világszövetségének találkozójával egyidőben) sokmindenért kárpótolta az életben maradottakat. Ha az elvesztett bajtársakat és évtizedeket nem is lehetett visszaadni, meg anyagiakban is inkább csak költöttek az ünnepeitek, azért könnyű elképzelni, hogy milyen nagy érzelmi hatású lehetett egy „obsitos"-nak: - a tiszteletükre fellobogózva látni az „alma mater"-t, - újra teljes szépségükben látni a szobrokat, amelyeket kormánytagok is koszorúztak, - megállni azon a helyen, ahol éppen 50 éve, avatáskor álltak, - találkozni azokkal a bajtársakkal, akik megfogadták, hogy csak akkor jönnek haza, ha az ország újra szabad lesz, - a „Hunyadi gőzös" fedélzetén ötven év után sokakkal azonnal felismerni egymást, - hallgatni a legöregebb „ludovikás", a Recsket is megjárt 91 éves Kéri Kálmán lelkesítő beszédét, hogy ő biztos abban, hogy megéri az ország fellendülését, - azt tapasztalni, hogy a hatalmas kánikula ellenére a mentősök munka nélkül maradtak, - futólag látni (mivel szerepelni nem akart) az éppen 50 éve özvegy Horthy Istvánnét, - a Hadtörténeti Múzeumban a sok tárgyi és személyi emlék között a saját tablóképet is megtalálni, - látni, hogy többen még kitüntetéseket is kapnak, - díszvendégként, az első sorból látni a mostani tisztavatást a Kossuth téren. Felemeló, szép napok voltak! S ugyanakkor a nemzeti megbékélésnek a történelmünkben soha nem látott szép momentuma: szinte azokban az órákban került nyilvánosságra, hogy a honvédelmi miniszter támogatja a bizonyítottan harcolt, polgári antifasiszta katonák szövetségét (is). Egyszer végre közel állunk ahhoz, hogy -a változó irányú szelek senkit ne akarjanak kisöpörni innen! Kelemen Gábor A Délmagyarország 1992. augusztus 27i számában megjelent „Gubanc a kompon" című cikk szerzője - a komp közlekedését finnországi tapasztalataival összehasonlítva - először a komp közlekedésének rendjét kifogásolta. A komp megfordulásának kb. húszperces időtartama - figyelembe véve a biztonságos kikötés, valamint a ki- és beszállás időigényét is - a jelenlegi technikai színvonalon nem csökkenthető, így a menetrendben a félórás indulási időköz meghatározása nem kifogásolható. A menetrend szerinti közlekedés a magyarországi közforgalmú közlekedésben így a komp- és révátkelésben is - általánosan elfogadott, amely a cikk szerzője által említett hátrány (a kényszerű, félórás várakozás) mellett azzal az előnnyel is jár, hogy az utazóközönség biztosan számíthat rá, ügyes-bajos dolgainak elintézését ahhoz igazíthatja. A cikk szerzője a finnországi „bezzeg"-példa felemlegetése mellett elfelejtette megemlíteni, hogy a tápéi kompközlekedés ingyenes, a finn révész pedig - vélhetőleg - borsos viteldíj ellenében olyan készséges. (Ott is ingyenes! - a szerző.) Megjegyzem, hogy egy forduló költsége a tápéi kompnál 2511 forint, erre figyelemmel a jövőben sem kívánunk egy szál gyalogost, kerékpárost vagy más járművet egymagában átvinni. A szerző - ugyancsak finnországi úti élményei alapján - nemcsak a menetidőt, a révészek számát is sokallja. A tápéi komp forgalmi engedély (hajólevél) alapján, az abban előírtak szerint üzemel. A KPM Hajózási Főosztálya által kiállított 674.294/1988. számú hajólevélben előírt legkisebb személyzeti létszám: 1 fő hajóvezető, 1 fő fedélzetmester (vezető révész), 1 fő révész (matróz) és 1 fő gépüzemvezető. A forgalmi engedélyben kötelezően előírt - és a biztonságos üzemvitelhez feltétlenül szükséges - létszámnál nagyobbat nem foglalkoztatunk. A cikk szerzője rosszallását fejezi ki amiatt, hogy a komp kezelőszemélyzete két forduló között - megreggelizik. Az étkezés, tisztálkodás és egyéb emberi szükségletek kielégítésére hivatott, ún. munkaközi szünetet a Munka Törvénykönyve minden munkavállalónak, így a révészek számára is biztosítja. Ezért ezt a cikk szerzője - vagy bárki más - csak akkor kifogásolhatná, ha annak kötelezően előírt időtartamát túllépve a menetrendet megszegnék, azt azonban a cikkíró is elismeri, hogy „a révészek órája pontosan jár". A szerző - értesülésének forrását meg nem jelölve, az „azt mondják" szófordulatot használva azt is állítja, hogy „ha Tokajnál megjelenik a jég. Tápén már leáll a komp". Egy ilyen - valóságtartalom nélküli, minden konkrétumot nélkülöző, ellenőrizhetetlen és túlzó - állításra csak általánosságban lehet reflektálni: a kompközlekedés leállítása érdekében mindig a meteorológiai szolgálat előrejelzésének gondos elemzése, az üzemeltetés több évtizedes tapasztalatai alapján, a biztonság és az óvatosság követelményeinek szem előtt tartásával döntünk. A cikkíró - szintén a várakozó utazóközönség szóbeszédére hivatkozva - szóvá tette a nemrég elkészült révház méreteit, külső megjelenését. Azon tűi, hogy a szerző egy kicsit el van maradva (ma már irodaházak építése sincs tiltva és nem volt a révház építésének megkezdésekor sem), nyomatékosan hangsúlyozni kívánom, hogy az épület - nem irodaháznak, - nem közpénzből, hanem a Szegedi Közúti Igazgatóság dolgozókollektívájának elhatározásából, az általa megtermelt nyereségből képzett érdekeltségi alap felhasználásával és - nem az „érdekeltek üdülőjének" épült, és hogy abban soha senki még nem üdült, sem főnök, sem beosztott. E rosszalló, mondhatnánk, irigykedő megjegyzés helyett a cikk szerzőjének - és másoknak is - inkább örülnie kellene a szép új épületnek, amely a komp személyzetének és üzemi feltételeinek kiszolgáló létesítménye, és amelyben szándékaink szerint - az utazóközönségnek is helye van (illemhelye és várakozóhelye). Az eddigieket összefoglalva: úgy tűnik, hogy a gubanc nem a kompon van, hanem a cikk szerzőjének fejében, amelynek kibogozásához neki sok sikert kívánunk, s ha sikerült, és belátja, hogy méltatlanul és ok nélkül megbántotta az utazóközönség szolgálatában - mostoha időjárási körülmények között is - lelkiismeretesen helytálló révészeket, elvárjuk, hogy elnézést kér tőlük a iap hasábjain. Szeged, 1992. augusztus 28. Németh Sándor igazgató Köszönöm a nagyon okos választ! HORVÁTH DEZSŐ Ak közlekedésről Válasz a Volántól A tömegközlekedés legproblematikusabb helye a Mars téri vegyes megálló. Itt állnak meg a buszok és a trolik. A variációkat minden szegedi közlekedő szenvedi. Két-három busz, troli egymásután, busz-troli vegyesen és egyszerre érkezik ide. A felszállni akarók szaladnak hátra, de már elindult a jármű és a hivatalos helyen esetleg már meg sem áll. A megoldás az lenne, hogy két megállóhelyet kellene létrehozni, külön a buszok és külön a trolik részére. így csökkenne a zsúfoltság, de még azt is meg kellene szervezni, hogy egyszerre két tömegközlekedési jármű ne állhasson meg egy megállóban. A villamosnál ez megoldott. Számtalan helyen, ha a jelzőlámpa zöldet mutat, ami a gyalogosoknak szól, a járművek bekanyarodhatnak, és a gyalogosok előtt szabályosan közlekedhetnek. Ne legyen olyan helyzet, hogy egyidőben lehessen gyalogosnak és járműnek egymást keresztezve közlekedni! Dr. Veress Sándor A közbiztonság az utcai közlekedésben eléggé labilis. Ez köztudott! Sajnos, a gyalogosok egyetlen közlekedési lehetősége a járda. Ez sem biztonságos! Egyre több személy közlekedik ott kerékpárral. Váratlanul kibukkannak az utcasarkokon és elég sebesen hajtanak. A gyalogosok biztonsága érdekében fel kellene hívni a figyelmet erre a közlekedési kilengésre, mert a gyanútlan járókelő már a járdán is balesetet szenvedhet! Szemmázyné Gubicza Katalin Szelle Sándor balástyai lakos augusztus 25-én megjelent levelére az alábbi tájékoztatást adjuk. Vállalatunk - mint azt bizonyára az utazóközönség is tapasztalta - átfogó vizsgálatot végez a megye egész területén a tanév beindításával összefüggő menetrendszerinti járatokon. Fentiek alapján vizsgáltuk Balástya-Kistelek térségéből induló járatok terheltségét is. Megállapítottuk, hogy Szeged irányában közlekedő (Balástyáról 6.03, 6.13 órakor induló) járatok zsúfoltak, illetve utaslemaradás történne, mentesítő járat beindítása hiányában. A gondok megoldása érdekében Balástyáról szeptemberben 6.00-6.10 óra közötti időben iskolai előadások napján II. részjáratot indítunk Szegedre. 1992. október l-jétől a mentesítő járatot menetrendszeresítjük iskolai előadási napokra, a következők szerint: 5.19 érk.: Pusztaszer munkástelep, indul: 5.20; 5.00 ind.: Kistelek Áruház 5.40; Balástya kultúrház 5.50; Szeged autóhuszállomás érkezés: 6.20 óra Fentiekkel új járat beállítására került sor Pusztaszer polgármesterének korábbi és jelenlegi kérésére, ezzel megoldva a tanulók kedvezőbb utazási lehetőségét. A bejelentő jogos észrevételét köszönjük: Mező István Heintz Ferenc üzletágigazgató forg.kcr.vez. <i ház :ilatt A szegénység bugyrai Az ország egyre nehezebben boldoguló rétegeinek rátája egyre nagyobb méreteket ölt. Ami jelentkezik az emberi megélhetés kereteiben, a szociális juttatásokban, a kulturális éhség területén és sok egyéb társadalmi területeken is. Az emberi méltóság sárba tiprása egyre nagyobb méreteket ölt. A többpártrendszer nem valósította meg a hozzáfűzött reményeket. Az ígéretek - a kormányalapftásra jelölt MDF részéről ígéretek maradtak. Támadási felületet hagyott az akkori kormánykoalíció is, és ezt a támadási felületet egyre jobban ki is terjesztették. Az ország gazdasági fellendítésére tett intézkedéseket sajnos, az alsó és a középréteg kevésbé, vagy egyáltalán nem érzékelte. Az ellenzéki pártokkal folytatott megbeszélések mind a társadalmi és gazdasági elszegényedést támasztják alá. A Szegények Nemzeti Szövetsége, rövid féléves működése folyamán, több olyan problémával találta szembe magát, ami talán a hétköznapi ember számára fel sem tűnik. Az önkormányzatokkal kialakftott kapcsolatunkat kiválónak is minősíthetném. Eltekintve egy polgármesteri nyilatkozattói aminek a megmérettetése a bíróság dolga. Kiemelten kezelve viszont néhány település polgármesterét, akik igen is alátámasztják mindazon problémákat, amiket mi is tapasztaltunk és akikre ígéretük szerint bármikor számíthatunk. Az SZNSZ belső ügyeiről azt hiszem, illetlen dolog volna (rni. Mint minden szervezet belső életében, itt is megvannak a belső feszültségek. Ezeket saját magunknak kell elhárítani. Ami a külső támadásokat illeti, egyre jobban beigazolódik, hogy alaptalan. Bár a szervezetet érő támadások mindennaposak, ezzel szemben a tagság létszáma nagy mértékben gyarapszik napról napra. Mindezt alátámasztja a józan ítélőképességet. A kezdeti visszahúzódás a szervezet nevéből adódott, de hangsúlyozom. hogy a szegénység nem az éhhalállal való megküzdésével kezdődik. A szegénység létezett és jelen van a mindennapjainkban is. A mi legfőbb kormányfőnk ugyan nem ismeri el, hogy Magyarországon létezik szegénység, holott már Svájcban a legfejlettebb bankvilágban is komolyan foglalkoznak a szegénység kérdésével. A szegénységet lehet kategorizálni, faktorizáini. Magyarországot metszetében nézve az elszegényedési rátát nem nehéz szétválasztani. Minimálisan szegénynek tekinthető az a réteg, aki a havi jövedelméből él napról napra, fizetéstől fizetésig. Ők még megpróbálnak emberhez méltóan élni, de félrerakni nem tudnak. Nincs luxus cikk, nincs nyaralás, nincsenek távlati tervek. Maximális szegénység a nyomor, a kukázás, a bizonytalan holnap. A lakosságot kitevő néhány százalékos középréteg is erősen érzi az elszegényedési folyamat hullámát. Egyre többet kénytelen a „felhalmozott" tartalékaiból felélni ahhoz, hogy biztosítsa az eddig beállított életszínvonalat maga és családja részére. És ez fokozódik akkor, amikor le kell mondania egyes megszokott, kényelmét kiszolgáló eszközeiről. Sokan nem tudják még ma sem eldönteni hovatartozásukat a társadalomban. Nézeteik, hitvallásuk szerint mindenki szabadon választhat magának közösséget, ahol úgy érzi, hogy megtalálja a maga számára a legjobbat. Sajnos, sok a személyes ellentét és ezek az ellentétek kihatnak a közösségekre és az egész társadalomra. A cselekedetek, kezdeményezések indítékát és célját kellene mérlegelni, és nem az indíttató személy, illetve szervezet nevét meghalva elhatárolódni. Egy politikai szervezet nem elsődleges célja a gyűjtés és osztás, de mi ezt is vállaltuk, és ez a mozgalmunk is egyre népszerűbb. Természetesen tovább folytatjuk ezt a tevékenységünket is, és sok más új dologgal kívánunk segítséget nyújtani a falvak, városok és az egész ország lakosságának. Sünkovicz Jenő SZNSZ-alelnök A Csongrádi sugárút 102-es számú épület alatt működik egy büfé, sajnos. A környék és a helybeli lakók nyugalmát rettenesen zavarják. Az épülő rádiótoronytól a munkások egy része szinte itt tölti a munkaidejét. Nem hiányoznak a helyükről? Mert olykor elfelejtenek visszamenni. És az a sok szemét, amit szétszórnak takarítani csak a szél szokott utánuk. Irtunk már levelet a Polgármester úrnak, lett is eredménye pár hétig. Vagyunk jó páran, akik három műszakban dolgozunk, de ebben a nagy zajban lehetetlen pihenni. Pedig a buszvezetésnél észnél kell lenni és az olajosoknál is. (A levelet 21-en írták alá) A Vasutas Művelődési Ház színpadára kiperdült egy fiatal tisztelendő nővér-tanárnő szeptember 5-én este, és miután huncutkás mosollyal megállapította, hogy több ember már úgysem fér a terembe, arra buzdított, hogy énekeljünk egyet: Áldott légy Uram! így kezdődött a Miasszonyukról elnevezett Iskolanővérek iskolájának hazatalálásuk utáni első tanévnyitó ünnepélye. A terem tele kisiskolásokkal, gimnazistákkal, nővérekkel, szülőkkel és érdeklődőkkel. Ebben a légkörben, úgy érzem, sok-sok embert köszönet illet. Hogy kiket? Időrendi sorrendben, és a teljesség igénye nélkül: az elmúlt rendszer legutolsó időszakának vezetőit, akik miután kormányozhatatlan állapotba, csődbe vitték az országot, végre a népre bízták a döntést; a magyar szavazó állampolgárok többségét, akik ilyen irányú változást akartak; a szegedi önkormányatot, a minisztériumot, a főiskolát; az idősebb nővéreket, akik negyven éven át töretlenül őrizték a hit lángját, a fiatal nővéreket, akik minden külső hatás ellenére ezt a teljes embert kívánó hivatást választották; és még sok-sok embert, akik fizikai munkájukkal és imájukkal hozzájárultak az iskola megnyitásához. Elismerést érzek azok iránt, akik zokszó nélkül vállalják, hogy esetleg néhány sarokkal távolabb, új körülmények közé járjanak főiskolára. Elismerésem azon nem hívő embereknek, akik nem érzik, nem érezhetik magukénak az iskola szellemét, de várakozó állásponttal, nyugodt légkört teremtve nem gátolják az új iskola működését. Beindult ismét egy olyan iskola, amely a többi tanmenetén felül szolgálni akarásra, türelemre neveli a gyerekeket. Hiszem, hogy ezek a gyerekek, ha felnőnek, a szegényben, a betegben, a rászorulóban Krisztust fogják látni, és ez motiválja cselekedeteiket. Nem kell tőlük félni, ők csak azt akarják, hogy szolgálhassák embertársaikat. Dr. Joó Imre, az iskola egy régi növendéke