Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-15 / 217. szám

DÉLMAG KEDD, 1992. SZEPT. 15., 82. EVF. 217. SZÁM 10-BEN RORSZAG FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Méreggyár a Tisza partján Néhány éve még jó üzletnek számított a veszélyes hulladék, a galvániszap fel­dolgozása. A szegedi vállalkozók azt használták ki, hogy aki termelte a veszélyt, szívesen fizetett annak, aki megszabadította attól, s nem igen kérdezte, mi lesz a veszélyes hordók sorsa. így került az algyői Tisza-partra közel 2 ezer tonna galvániszap. A Fémszelekt Kisszövetkezetnél már el­kezdődött a felszámolás. A nehézfé­meket és ciánt is tartalmazó hordók azonban ott vannak a Tisza partján. A felszámolás befejeztével a kisszövetkezet vezetői nem tehetnek mást, átadják a kulcsokat az önkormányzatnak. A veszélyes hulladékra hamarosan csak a lakat vigyáz. De mi lesz, ha jön egy felhőszakadás? A Tiszába kerülve elképzelhetetlen természeti katasztrófát okozhat a galvániszap. A felelőtlen vállalkozók okozta környezeti veszélyről szól lapunk 3. oldalán most induló riportsorozatunk. Három toprongyos, szurtos, amolyan nyolc-tlz év körüli kölyök úgy döntött a Roosevelt téri játszótéren, hogy juszt sem engedi alkotmányos (játszási) jogával élni a többi gyermeket. Ennek érdekében az egyik purdé - cigarettával a szájában - elővette a pisilőjét, és belepisilt a csúszdába. E tevé­kenységét fél óra múlva megismételte. A húsz-harminc, jól öltözött apuka és anyuka szó nélkül tudomásul vette a visszavonha­tatlant, s gyermekét inkább a mérleghinta és a mászókafelé terelgette. Másnap, a vasárnap is nyitva tartó élelmi­szerboltban néhány cigány lökdösött egy vá­sárlót, persze, mire a rendőrök megérkeztek, ők elszeleltek. Hogy lett-e valami a „dolog­ból", vagy egyáltalán volt-e „dolog", nem tudom, mert időközben sorra kerültem a pénztárnál. Nem kavartak föl túlzottan ezen esemé­nyek, hiszen megszoktam már, hogy sötét tekintetű férfiak állítanak meg a Dugonics téren, s arra próbálnak rávenni, hogy német márkát vásároljak tőlük a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamán. A kétegyházi „önbíráskodás" sem lepett meg, főleg, midőn megtudtam, hogy a falut rettegésben tartó cigány család ellen fellépők között cigányok is voltak. Nem tudom, igaz-e a pletyka, mely szerint az ez esetben szenvedő fél rokonokkal rendelkezik Szegeden, márpedig, ha onnan menniük kell... S ekkor tudtam meg a rádióból, hogy a Pest megyei Tura község mezőőre lelőtt egy lopáson kapott cigány férfit és nőt. Nem azt hallottam tehát, mint a váci „rendőrgyilkos" K. Roland esetében, hogy „a gyilkossággal alaposan gyanúsítható",*hanem azt, hogy lelőtte. Mellesleg igaz lehet, különben nem esküdtek volna vérbosszút az áldozatok csa­ládtagjai, akiknek, remélem, nincsenek Sze­geden rokonaik. A fentiek számos tanulsággal szolgálnak azonfelül, hogy körtét lopni még a téesz kert­jéből sem illik, sőt, nem is érdemes. 1. Nem vezet célra a túlzott szemérmeskedés. Nem csak akkor kellene nyilvánosságra hoznia a rendőrségnek azt, hogy az illető cigány, ha áldozat, hanem akkor is, ha elkövető. 2. Hogy hasonló esetek ne forduljanak elő, végre bé­kés módszerekkel kellene megértetni minden állampolgár-társunkkal, lett légyen ő köztár­sasági- vagy miniszterelnök, mezőőr vagy „pénzváltó-manager"; katolikus vagy zsidó; magyar vagy nemzetiségi; Wallenberg-társa­sági tag vagy bőrfejű: a Magyar Köztársaság törvényei mindenkire egyformán vonatkoz­nak. Az apukák és anyukák egyébként késő délutánra kicserélődtek, s így a gyermekek is. A szeptemberi napfény a pisit felszárította, az önfeledt szombati csúszdázást tehát már semmilyen malőr nem zavarta meg. Sandi István Október l-jétől OTP-kamat­csökkentés Az Országos Takarékpénz­tár és Kereskedelmi Bank Rt. október l-jétől újabb kamat­csökkentést hajt végre. Ez ki­terjed mind a betétek és ér­tékpapírok, mind a hitelezés területére - jelentette be a sajtó képviselőinek Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója hétfőn Budapesten. A jövő hónap elejétől a könyves betétek kamatai 2-5 százalékkal, a lakossági folyó­számla-betéteké 4-5 százalék­kal, míg a letéti jegy után járó kamat 5 százalékkal csökken. A folyószámla-hitelek, a sze­mélyi és áruvásárlási hitelek kamatai is csökkennek ezzel egyidőben 3, illetve 2 száza­lékkal. A látraszóló takarékbe­tét kamata 12-ról 10 százalék­ra, a lekötés nélküli lakossági folyószámla-betét 15-ról 10 százalékra mérséklődik. A folyószámla hitel kamata 31 százalékról 28 százalékra csök­ken. A támogatott lakossági hitelek kamatai pedig 32-ről 28 százalékra mérséklődnek. ARA: 10,10 FT Mit gondol a nép? (3. oldal) Pedagógusfórum (5. oldal) Gyilkos az utcasarkon Hósi halottá nyilvánították a Vácott meggyilkolt Máté And­rás rendőr zászlóst az Országos Rendőr-főkapitányság hétfő reggeli vezetői értekezletén. Az MTI kérdésére Sági Zol­tán, az ORFK helyettes szóvi­vője elmondta: az értekezletre berendelték a Pest megyei rendőrfőkapitányt, hiszen a hét végén két rendkívül súlyos bűncselekmény is történt a megyében, szombaton a turai kettős gyilkosság, vasárnap pedig a váci rendőrgyilkosság. Ez utóbbival kapcsolatban további részletek derültek ki. Eszerint vasárnap hajnalban két civilruhás rendőr észlelte, hogy két fiatalember gépkocsi­lopással próbálkozik. Az egyik rendőr elfogta az egyik fiatal­embert, míg a másik a futásnak eredt társa után szaladt. Az ül­dözött K. Roland egy utcasa­roknál elbújt, bevárta a ren­dőrt, s kétszer gyomron, egy­szer pedig szívtájékon szúrta. Máté András zászlós csak a szúrást követően nyúlt fegy­veréhez, s adott le lövéseket, ám néhány pillanat múlva be­lehalt a sérüléseibe. A 29 éves fiatalember édesanyjával élt. A Police Caritas rendőralapít­vány máris felajánlotta segít­ségét az elhunyt rendőr család­jának. Tizenhárom a mecénás Első felvonás, gyér taps; folyt, köv.? Feltűnő érdeklődés övezte az új színházvezetőség eredeti ötletének sorsát: az a tény, hogy az önfinanszírozási törek­vések egyik első lépéseként és a helyi, kulturált üzleti és mű­vészeti élet felpezsdítésének szándékával új bérletsorozatot indítanak a gazdaság szereplői számára, fölkeltette a - tö­megkommunikáció megkülön­böztetett figyelmét. Erre a következtetésre a tegnapra meghirdetett színházi, különle­ges árverésen megjelentek létszámából és összetételéből lehetett jutni: körülbelül annyi­an voltak az újságírók, mint a páholyok megvásárlása cél­jából megjelent üzletemberek. Amiből az a következtetés is adódik, hogy - bocsánat a szerénytelenségért - az ötlet: ragyogó. Mégis elmaradt teg­nap az árverés, mert „csak" tizenhárom cég képviselője akart licitálni. Nem mintha a színház vezetői babonásak lennének, s a számhoz szoká­sosan fűzött jelző - szeren­csétlen - riasztotta volna őket. Arról van szó, hogy - számol­tak. (Részletes beszámolónk az 5. oldalon.) A budapesti DiORO Studio manöken- és fotómodell-előkészítő tanfolyamot indít 3 éves kortól gyermek, tini és felnőtt korosztályban. iORO JL/ivat iJi tudio Manökenjelöltek, figyelem! A hétvégi foglalkozásokon jazz-balett, színpadi mozgás, fotózás, videózás, divat­ismeret, sminkórákon vesznek részt a növendékek. A legtehetségesebb manö­kenjelöltek bekerülhetnek a DiORO Stu­dio Sztárcsapatába. A tanfolyam végzett növendékei selejtező nélkül juthatnak a DiORO Sztár Modell verseny középdön­tőjébe, amelynek korosztályonkénti első díja floridai utazás. Felvételi megtekintés: SZEGED: Postás Művelődési Ház, József A. sgt. 43. T.: 13-209., szeptember 25., péntek, 17 óra és október 2. péntek, 17 óra. SZENTES: Szentesi Műv. Ház, Tóth József u. 10-14. Tel: 14-211., szeptember 27., vasárnap, 14 óra és október 2., péntek 17 óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom