Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)
1992-08-24 / 198. szám
16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1992. AUG. 24. Keményen tartotta magát... FOTÓ: ENYEDI ZOLTÁN ...a kánikula a négynapos ünnep alatt is. Drukkerek, és ellendrukkerek várják: meddig? Kiszombor Agyonszúrta különváltan élő feleségét Kiszomboron a 23 éves Sz. S. pénteken este 21.30 óra tájt felkereste különéld feleségét annak lakásán. Szóváltásba keveredtek, a veszekedés elfajult, majd az eldurvuló vitatkozás után a férfi elóbb mellbe, majd nyakon szúrta a 28 éves aszszonyt. A sértett belehalt sérüléseibe. A megyei rendőr-főkapitányság órizet bevétel mellett emberölés miatt indított eljárást Sz. S. ellen. Könyv Horthy Istvánról A Horthy István repülő főhadnagy tragikus halála című könyv hozzájárulhat a történelem fehér foltjainak eltüntetéséhez. Olyan tényeket tár fel, amelyeket az előző rendszerben elhallgattak, vagy meghamisítottak - hangzott el az új könyvet megjelentető Auktor Könyvkiadó múlt heti sajtótájékoztatóján. A kötet Horthy István halálának ötvenedik évfordulójára - augusztus 20dra - jelent meg. A könyvnek egy része igazi történelmi szenzáció lehet, ugyanis tartalmazza Horthy István egykori tisztiszolgájának - teljesen váratlanul előkerült - rendkívül pontosan vezetett tábori naplóját. A naplóból megismerhető az orosz fronton szolgálatot teljesítő magyar repülősök tábori élete és mindennapos küzdelme, valamint közelebb segíti az olvasókat a rejtélyhez: milyen körülmények közölt zuhant le Horthy István Héja gépe. A könyv második fele szemtanúk visszaemlékezéseit közli. A fotók a Hadtörténeti Múzeum, a Legújabbkori Történeti Múzeum archívumaiból, valamin! Farkas György, Horthy István tisztiszolgájának saját készítésű felvételei közül kerültek kiválogatásra. A sajtótájékoztatón részt vett Horthy István Portugáliában élő özvegye is. A raktárosnő egy fémdobozos babkonzervet dobálgatott a kezében: a tenyerébe cuppant, majd ismét a levegőbe röpítette. Sötétkék köpenyén a felrobbant babkonzervek ócska maradékai bontották fel az egyhangú és borúlátó színezést. A boltvezető rosszindulattal kevert csodálkozással nézett végig a mindenre elszánt nőn a raktárnak abban a zugában, ahol a boltvezető kezdő korában csak legfeljebb minden ötödik kártyapartin nyert egy-egy fagylalttölcsér árával felérő pénzösszeget. - Mit akar? - kérdezte a raktárosnőt. - Adja vissza a bátyám jogosítványát, különben felrobbantom az összes babkonzervet! Nekem lesz alibim, és magára kenem az egészet. - Drága Ágota, magának elment a józan esze? - kérdezte a boltvezető puszta rosszindulatból, merthogy csodálkoznia már nem maradt min, gondolta, ezzel talán még megfékezheti a raktárosnő elszántságát, és mihamar végezhet ezzel a harcias fúriával, akiben ugyan démoni A gülüszemű PODMANICZ.KY S/.ILÁRD varázserő lakozott, de tisztessége mégsem engedhette, hogy bevallja a csalást. - Talán nem emlékszik - mondta halkan és kihívóan a raktárosnő a röpködő habkonzerv mögül -, hogy a múlt héten átverte a bátyámat, mit ne mondjak, csalt az ultiban, az a szegény pedig végső elkeseredésében feltette a jogsiját is? - Ez férfidolog. Tudtommal maga nő. ezért tehát ne üsse bele az orrát, a babkonzerveket pedig verje ki a fejéből! - És már indult is volna tovább a boltvezető, amikor a raktárosnő szemében fény csillant, s szabad kezével előemelte sötétkék köpenye zsebéből a boltvezető jogsiját, aki egyszeriben megtorpant, sötétbarna szemeit gülüszemúvé formálta a hökkenet, és ezt nyögte ki: - Hö? - Ismeri azt a játékot - ravaszkodott a raktárosnő -, hogy csere-bere fogadom, többel vissza nem adom? A boltvezető nyaka megmerevedett, ingujját feltűrte, majd egy váratlan mozdulattal kikapta a raktárosnő kezéből a jogsit. Aztán elvigyorodott: - Na, drága Ágota, vegye úgy, hogy röpül, ki van rúgva! A raktárosnő is elnevette magát, mint akinek finom ötletek tucatjai járják át gondolatait: - Még időben szólok, ez csak egy színes fénymásolat a jogsijáról. Adja csak he a derekát, és ne szívózzon sokat! - Jól van - válaszolta a boltvezető rövid gondolkodás után -, de mondja meg a bátyjának, hogy velem többet ne üljön egy asztalhoz kártyázni. - Arra nem is lesz módja egy jó ideig, mert azért csak felrobbantom én azokat a babkonzerveket, és magára kenem az egészet. Jobb, ha már most nyakába veszi a lábát, maga gülüszemű! Ma este a Hágiban... új ügyfélfogadási rend a városházán ...igazán ritka találkozásban lehet része az érdeklődőknek Madame Chasseure asszonynyal. Ő a jósnő, akinek megismerkedhetnek eredeti jóskártyájával, és bepillanthatnak a jövő fátylai mögé... Ha óhajtják! Mert akinek ez elvei ellen van, de kíváncsi, az legalább láthatja, miféle dolog is ez a jövendölés, immáron egyidősen az emberrel. Az igazán kíváncsiak kérdéseket tehetnek föl és azokra választ kaphatnak. Este 6-tól házigazda: Tráser László. Tűzvédelmi jogszabálygyűjtemény A tűzoltóparancsnokság Napos út 4. szám alatti laktanyájában vásárolhatják meg az érdeklődők azt az egységes szerkezetű jogszabálygyűjteményt, melyben az utóbbi időben megjelent, s a jelenleg is érvényben lévő, tűzvédelemmel kapcsolatos rendeleteket tették közzé. A gyűjtemény ára 199 forint. Szabad György Sevillában Szabad Györgynek, az Országgyűlés elnökének vezetésével hivatalos magyar küldöttség utazott vasárnap a sevillai világkiállításra. A delegáció tagjai: Kádár Béla kormánybiztos, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere, Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter, Juhász Judit kormányszóvivő, Gecse Attila, hazánk madridi nagykövete, Tóthné Pásztor Zsuzsa kormánybiztos-helyettes, Sárdi Péter, az Országgyűlés külügyi főosztályának vezetője és Szabó Sándor kereskedelmi tanácsos. Szabad György házelnök hétfőn délelőtt a világkiállításon megnyitja a Magyar Napokat. Szombat. „ 12 óra 45 perc van. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy áruházunkat 13 óráig tartjuk nyitva. Kérjük, fáradjanak a pénztárakhoz fizetni!" Engem nem téveszt meg a nyájas hang. A szöveget tudniillik Igy fordítom le magamban: Emberek! Ha még nem tűnt volna fel nektek, 15 perc múlva lejár a munkaidőnk! Most már igazán elmehetnétek fizetni! Amennyiben valaki - az áruház nyitvalartóinak szándékaival ellentétben - mégis vásárolni (s nem csak fizetni) szeretne ebben a rövidke időben, az mindjárt a bejáratnál egyenruhás rendészbe ütközik. Az áruházi hatáság óriási kulcscsomójával kihívóan ütögeti a közeli pultot. Vagány, mint a zsarufilmek szellemóriásai. Apropó, bejárat. A portál 6-8 (lehet, hogy több) lengőajtajából csupán egyetlen egy van nyitva. Valami olyat sugall, hogy: bár a hivatalos nyitva tartás 13 óráig szól, de igazából mi már nem is vagyunk nyitva, csak úgy féligmeddig, meg egyébként is, na de jól van, ha annyira akarsz, hát akkor bejöhetsz. Nem vagyok kifejezetten üzletember alkat, de megpróbálom megfogalmazni, mit mondatnék be a „hangosba" én, ha volna egy boltom. Talán ilyesmit: - 12 ára 45 perc van. Áruházamat 13 óráig tartom nyitva. Kérem kedves vásárlóimat, használják ki alaposan az utolsó negyedórát! Tekintsék meg bőséges árukészletemet, és válogassanak kedvükre! Köszönöm, hogy nálam vásárolnak! Persze ehhez - a bőséges árukészlet mellett - csipetnyi üzleti érzék és némi udvariasság is elkelne. Ez utóbbiak természetesen nem megvásárolható fogyóeszközök. Következésképpen. amint az hallható is, nincs is belőlük raktáron. óT (1.) A Polgármesteri Hivatal irodáinak és a Megyei Illetékhivatal általános ügyfélfogadási rendje: hétfőn 8-15.30, szerdán 8-17.30 óra. "(2.) Az (1) bekezdésben meghatározottól eltérő ügyfélfogadást tartanak , - a.) - tisztségviselők: - a polgármester minden hónap első szerdáján 16.00 és 17.30 óra között; - az alpolgármester (népjóléti, közművelődési felügyeletet ellátó) minden hónap második szerdáján 16.00 és 17.30 óra között; - az alpolgármester (városfejlesztési, gazdasági felügyeletet ellátó) minden hónap harmadik szerdáján 16.00 és 17.30 óra között; - a jegyző minden hónap negyedik szerdáján 16.00 és 17.30 óra között. b.) Az Általános Igazgatási Iroda Anyakönyvi- és Népességnyilvántartó Csoportja a halálesetek anyakönyveztetése és lakcím ki-bejelntkezési ügyekben hétfőn, kedden és csütörtökön 8.00 órától 15.30 óráig, szerdán 8.00 órától 17.30 óráig, pénteken 8.00 órától 13.00 óráig tart ügyfélfogadást. c.) A Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálata hétfőn, kedden és csütörtökön 8.00 órától 15.30 óráig, szerdán 8.00 órától 17.30 óráig, pénteken 8,00 órától 13.00 óráig, míg szombaton a Közigazgatási Iroda Adócsoportjával és a Népjóléti Iroda Szociálpolitikai Csoportjával együtt 8.00 órától 12.00 óráig ügyeletet tartanak. d.) A Polgármesteri Hivatal kirendeltségei a hét minden munkanapján teljes időben tartanak ügyfélfogadást. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint fokozatosan megszűnik a kánikula, a már-már elviselhetetlen hőséget az időszaknak megfelelő, kellemes nyári meleg váltja fel. Ma estig a napsütést többször szakttja meg felhősödés, egy-egy zápor, zivatar több helyen is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27-32 fok között alakul. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai NYÍLT ÁRUSÍTÁSI LEHETŐSÉG ^ TERMELÓK RÉSZÉRE, NAGYBANI ÁRUSÍTÁS! NYITÁS AUGUSZTUS VÉGÉN Tanfolyamok a Pedagógiai Intézetben A Pedagógiai Intézet szeptemberben ismét indítja tanfolyamait: - 41 órás számígógépkezelő; - 150 órás képesítést nyújtó számítógépkezelő; - WORD szövegszerkesztő; devizakezelő. Érdeklődni lehet a Pedagógiai Intézetnél, Közép fasor 1-3. szám 209-es iroda, vagy az 53-344-es telefonszámon. (x) Nyelvtanfolyam Leggyorsabb nyelvtanulás az Intenzív nyelviskola 6 hetes relaxációs nyelvtanfolyamain. Tavalyi tandíjak és kedvezmények. Tájékoztatás, beiratkozás a Deák F. Gimnázimban 16-18 óra között. (x) Autók, utak, emberek Szerkesztő: V. Horváth Péter „Hallgassa Ön is,% Önnek is saséi!" mindennap 16-18 óra közöfla 94,'t VH/-en (a DANUBIUS hullámhosszául Hirdetésfelvétel: Szeged, Stefánia 7. Tel: 24-702, Tel./fax: 7.5-930. Ebzárlat Szeged Megyei Jogú Városban Gyálarét és Hattyastelep egész területére augusztus hó 12. napjától kezdődően 90 napos időtartamra ebzárlatot rendelt el a Csongrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás felügyelő főállatorvosa. Ennek tartama alatt a fenti területen a tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal, vagy emberrel ne érintkezhessenek, zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek. Kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni. A lezárt területről kutyát, vagy macskát csak a hatósági állatorvos kedvező eredményű vizsgálata után és engedélyével szabad kivinni. LOTTÓNYEREMÉNYEK autómentés, autódaru. Változatlan tarifával! A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 34. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 33 fogadónak volt, nyereményük egyenként 415 ezer 293 forint, 3 találatos szelvénye 3385 fogadónak volt, nyereményük egyenként 3 ezer 374 forint, 2 találatos szelvénye 120 ezer 16 fogadónak volt, nyereményük egyenként 114 forint. A következő hétre átvitt 5 találatos nettó nyereményösszeg 17 millió 586 ezer 260 forint.