Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)

1992-08-19 / 196. szám

SZERDA, 1992. AUG. 19. ÜNNEPI MAGAZIN 5 Búza van. csak a nagykereskedő hiányzik •••••••••••••••^^^HHHHMHiHHMMi „A kenyér, szegedi ajkakon kinyér, öreg tanyaiakén könyér, becéző alakjában kinyérke, kenyerke... a legtiszteltebb eledele népünknek." Bálint Sándor a Szögedi nemzetben, illetve a Szegedi Szótárban fr legszentebb szentelményünkről, a kenyérről, mindennapi betévő falataink nélkülözhetetlen eledeléről. Az idén termett 3,4 millió ionná búza 42 százalékkal Kevesebb az előző évinél. Hivatalos nyilatkozatok mégis úgy fogalmaznak, hogy megtermett az ország kenyere, sőt még exportra is jut belőle. Megjegyzendő, hogy takarmányozásra is használnak belőle, s ebben az értelemben a kukoricatermés is közrejátszik a kereslet alakulásában A biztató júniusi állapot után kialakult vérmes reményeket az esőtlen, tikkasztó július-augusztus alaposan megtépázta. Amióta megszűnt a klasz szikus állami vállalati felvasárlási modell, a kereslet-kínálat egyensúlyának megítélése, a helyzet áttekintése jóval összetettebbé vált. A gabonaforgalmi vállalatoknak nincs pénze a jövő aratásig szükséges menynylség megvásárlására. A termelők is kénytelenek készletezni. Ugyanakkor a forgalmazásba sok kisebb gazdálkodó szervezet lépett be. Az egymáséval ellentétes érdekek nyomán a szereplők taktikázá sával is számolni kell Tráser Ferencnek, a Csongrád Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatójának nézőpontjából a következőképp fest a jelenlegi állapot: A liszt exportunkat is beszámítva 100 ezer tonnás az éves őrlési igényünk. Ennek háromnegyedére szerződtünk y tavaly ősszel Az akkori túlkínálat, s behatárolt pénzügyi lehetőségeink miatt már ebben rögzítettük, hogy az átvett gabona árának felét fizetjük csak a szezonban a többit januárig, részletekben. A terméskilátások függvényeben ezt kissé módosítottuk a nyáron. Októberre vettük vissza a fizetési véghatáridőt', s 60 Szá zalékot fizettünk ki aratás után. Az első osztályú étkezési búzáért mi tonnánként 6700 forintot adunk, s szállítási költségtérítést. Ezekkel a feltételekkel fél évre elegendő őrölni valót tudhatunk a raktárunkban. Még az idén további vásárlásokra törekszünk. - Tapasztalataik? - Több, kulturált és udvarias hangvételű akadályközlő levelet kaptunk. A szerződések részbeni teljesítését valóban indokolhatják az alacsony termésátlagok, de helyenként a taktikázás sem kizárt Egyértelműen érződik, a termelők árnövekedésre számítanak Ma a megyében egyösszegben fizetve még kapnánk étkezési búzát. Drága a pénz, emiatt a készletezés finanszfrozása szinte megoldhatatlan, hiányzik a termelőt és a feldolgozót összekötő láncszem,az a nagykereskedő, akinek pénze van. - A felvásárlást kamatkedvezménnyel ösztönző legújabb kormányintézkedés mennyiben hozhat változást? Ennek még nem ismerjük j a pontos részleteit. így az érté- ; kelése is elsietett lenne Nemrégiben egy gabonakereskedéssel foglalkozó kft veztőjével is szót váltottunk e kérdésekről, aki üzleti szem pontból szerencsésebbnek tartotta, ha névtelen informátorként a háttérben marad. Ta pasztalata szerint takarmánybúza nincs eladó a megyében, s étkezési is csak annál a pár gazdaságnáMalálható, akik a jobb ár reményében kitartják. Érzése szerint ez nem több, mint 15 ezer tonna. A kft 67006800 forintot fizetne azonnal, piaca is varvde ennyiért nem kap. A Makói Kossuth Tsz egyike a raktározóknak. Seres Gyula elnöktől üzleti filozófiájukról érdeklődtem. - A mi szövetkezetünk van olyan kondícióban, hogy tároljunk és készletezzünk, s a legmegfelelőbb időpontban lépjünk a piacra. Korabban is ezt tettük. Nálunk 6-7 tonna a szokásos termésátlag, most 4,9 lett. A kevesebbet - mivel másutt ennél is gyengébbek voltak a hozamok - megpróbáljuk úgy eladni, hogy értékben pótolja a kiesést. A kereskedők kihasználják a termelők óriási pénzügyi problémáit, akik a megélhetés kényszere miatt mennek bele a számukra kedvezőtlen teltételekbe. Mindennap jönnek vevők, de még nem azt kínálják, ami elvárható lenne. Szerintem még az emelés előtti liszt árba is beleférne egy 7500 forint körüli ajánlat. Ha az idén nem, akkor jövőre érjük el, hogy a mi kalkulációnk szerint köttessen az üzlet. Tóth Szeles István Amíg a szegedi tanyavilágban inkább a rozskenyér, addig falvainkban és Szögedében inkább a tisztabúza lisztjéből készült kenyér volt a kedvesebb. Föl-fölbukkan még ma is a búzából és rozsból vegyesen sütött, valamint az árpából, kukoricából, sőt a zablisztből sütött kenyér emléke, amit néhány, egykor nagyon nagy Ínségben élő, családból őrzött meg máig az emlékezet. Hasonlóképpen már csak az idősek emlékeznek a lepényszerű köleskenyérre, ami megintcsak az Ínséges esztendőket idézi. Csakúgy, mint Tápén a böngyölekinyér Ezt a kenyeret bármilyen lisztből is sütötték, a liszt közé a gyékénynek a földből kiásott és megszárított, megőrőlt porát (liszt gyanánt) egyharmad részben hozzákeverték. A kenyérnek való lisztet a legrégebbi időkben természetesen kézimalommal, őrlőkővel zúzták, amelynek használata századunk elején esett ki véglegesen a használatból. A szegedi és a Szeged táji nép kinyeres, vagyis mindenhez fogyaszt kenyeret, még a levesekhez is. Jelen időben írom napjainkban is élő szokás ez, igaz, főképpen falvakban élő idősekné. Ugyanők szívósan őrzik azt a hagyományt is, hogy amikor az ebéddel végeztek, egy kis darab hajas kenyérrel elnyomtatják az elköltött ebédet Am addig, amíg a kenyer az asztalig eljut, hosszú utat tesz meg. Mindenekelőtt a vetésre szánt kenyérgabonát meszes, kékköves vizes oldattal mosdatták, hogy semmiféle betegség ne bántsa majd a földbe vetés után. A kikelt gabonát többször acatolták, gyomlálták, ahogy a szükség kívánta, sőt, ahol sűrűre kelt, ott megszaggatták, hogy ne legyen subás. Az meg magától értetődő, hogy még a negyvenes években is a karácsonyi abroszból vetették a kenyérgabona-magot, s a vetés megkezdése előtt a gazda levett kalappal tekintett az égre, „egy'lsten nevibe vetők, hogy idejibe majd arathassak" fohásszal, majd szép csöndesen nekiereszkedett a vetésnek. A sárguló, szárba szökkenő szőke gabona viaszérésbe kerül június dereka tájára. Az aratást még akkor is megkezdték, ha Péter és Pál apostolok napja, illetve Sarlós Boldogasszony napja (e két nap az aratás megkezdésének hagyományos ideje) ünnepnek számított; főként az asszonyokra nézvést pedig dologtiltó napnak. Amikor azonban bátran nekilendíthették a gabonatáblának a mérges igyeközetöt, napkeltétől napnyugtáig vágták, majd csípelték, olykor heteken át, hogy a család minden tagjának meglegyen a jövő évi fejadagja. A kenyér sütése az 1950-es évek derekáig falvakban, és főleg tanyákon az asszonyok dolga volt. Ezt a munkáját a legnagyobb odaadással végezte mind, mely kultikus dolog a kemence befűtésétől a kenyér kisütését követő kenyérmosdatásig terjedt. „A kenyérsütésnek a régi parasztéletben való kivételes jelentőségét mutatja, hogy a benne való jártasságot a férjhez menendő lánytól a közösség szigorúan megkövetelte." A tápaiak szerint csak a „nagyfarú asszony tud szép, púpos, pilisös klnyeret sütni". Az ember csak akkor sütött, ha asszonya éppen Boldogasszony ágyát feküdte, azaz: szülés utáni pár napig nem kelt még föl. A kenyérhez kapcsolódó szigorú hagyományok szerint nem volt tanácsos kenyeret sütni jeles napokon, de kedden és pénteken, kettős ünnepeket követő forgószerdán sem. vagy palántázáskor, illetve azon időben, amikor az asszonyon a havibaj rajta volt. Merthogy a pénteken sütött kenyér keletlen marad, aki pedig nagycsütörtökön süt, annak házát elkerüli az eső. Aki pedig álmában sütött kenyeret, remegve ébredt, mert a hiedelem szerint nemsokára halottja lett. A kenyeret sütés előtt is, majd a kemencéből kiszedve is meg szokták keresztezni. Hasonló keresztezést kapott akkor is, amikor megszegéséhez készültek. De akkor már nem a puszta kézzel, hanem a kés hegyével. Még akkor is, ha a késnek a használata nem nagyon régi. Ugyanis régen szakajtották, törték, s csak akkorát, amekkorát egy evésre meg tudtak enni. A megszegett kenyér első darabjából, a pilisből a család minden tagja kapott, hogy egyformán részelhessenek, ha a házat, családot szerencse érné. Gyerekkorunkban, ha leejtettük a falatot, vagy akár csak egy morzsát is, azt fölvettük, megcsókoltuk és megettük. Mert aki lábával arréb rúgta, vagy rátaposott mondogatták eleink - az éhséget fog majd szenvedni. Aki pedig kenyérrel hajigálódzik - szólt tovább a szigorú intelem -, az még abban az évben meghal. Mórahalmon és Tápén még magam is hallhattam, hogy: „Ha valaki mögöszi a másik embörnek a maradék kinyerit, rámarad az árvája". A kenyér igen sok szólásunknak lett „tárgya", amelyekből néhányat éppen a Szegedi Szótár vonatkozó részéből szemezgetünk: „Nem kenyre a dolog (nem szeret dolgozni). Olyan, mint égy falat kinyér (szelíd, jó ember). Mögötte már kinyere javát (öregedő emberre, alaposan elhasznált szerszámra szokták mondani). Égy kinyérön vannak (fiatal házasok, akik szüleikkel még közös háztartásban élnek). Kétfelé szegték a kinyeret (elváltak, akik eddig közös háztartásban éltek). Majd mögbékul a maga kinyerin (majd megbékük, én nem engesztelgetem)." A magunk gyűjtései is igazolhatják, hogy a kenyérhez kapcsolódó szólások és hiedelmek mai szóhasználatainkból sem hiányoznak Mert aki csak kenyeret eszeget, és valaki megkérdi tőle, mit eszik, azt feleli rá a megkérdezett: „Kenyeret bélivel, mög a hajával", vagyis kenyeret magában. Hasonlóképpen hallani, hogy a nagy léptekkel menőtől megkérdezik: „Messze é kenyér nélkül, sógór?" Ha meg valakit elküldtek az állásából, azt mondták: „Elvötték a kenyerit". „Kitötték a kenyeriből". S ha netán valakinek a rossz indulata miatt maradt valaki állás nélkül, a rosszindulatú emberre mondták: „Nem röstellte kivonni a szöröncsétlen szájából a kenyeret?'" Főként lakodalmakban, az éjféli újasszonytánc idején még hallani az újpárnak föltett, kenyérrel kapcsolatos találós kérdést, ami egyúttal közös életükre is utalhat: „Nos, aztán hogyan akarjátok megenni a kenyeretek javát, gyerökeim?" Amire a válasz: „Falatonként!" Rég elhalt eleimtől hallottam, lévén, egyik szomszédunkban már hároméves is elmúlt a kisgyerek, mégsem beszélt -, hogy testvérét kiküldték a temetői kápolna melletti koldusok házában lakó koldúsokhoz, hogy kérjen egy kis darabot a részükre sütött kúdúscipóból. Ha abból evett, akkor a gyerek nyelve hamarosan föloldódott, és beszélni kezdett. Szintén a saját tapasztalat nyomán idézem, hogy nagypénteken nagyanyám is sütött kiscipót, amit a kamrában tartott. Ha valaki az év során a Tiszába fulladt, azt a cipót tették a vízre. Benne gyertya égett, ami „mögtanálta a vízbeholtat". A kenyér nagy tiszteletét jelezte az is, hogy a hagyományos parasztházakban a „szentsarok" főhelyén lévő kenyérkosárban, a sarokpad szögletében tartották. Fölötte lógott a párosával összekötött szentelt gyertya. Ily módon a két Jézus-jelkép: a kenyér és a gyertya még a legínségesebb időkben is összetartotta a családokat, ahol minden falat kenyérre, minden szem morzsára nagyon vigyáztak, megbecsülték És hát, főleg az idősebb korosztályból ki ne emlékezne a madárlátta kenyérre, ami száraz is, kemény is volt már, de megettük, mert tudtuk, hogy a nekivaló gabonát milyen nagy munka árán teremtették elő szüleink, s láttuk, ízleltük akkor is, amikor édesanyánk a kemencéből kivéve kettétörte a mi számunkra, gyerekeknek sütött forró kiscipót, amire ezt mondta: „Ögyétök, mert ez kakastejjel mög varnyúvajjal készült". Ifj. Lele József Szabó István, 1985 Berecz János, 1988 Hazánk nagy hagyományokkal rendelkező óuzaexportőr, de korántsem olyan jelentős tényező, hogy a világkereskedelemre hatassal lenne. Földrajzi adottságaink miatt elsősorban a drága vasúti szállítasra kell alapoznunk, ezáltal rendkívül behatárolt a mozgásterünk Az ellentételezésen alapuló keleti export megszúntevel - az új alapokon álló kapcsolatok kiépüléséig - nincs realitása a korábban kialakult termelési szint fenntartásának. Emiatt a múlt őszön a mezőgazdasági termelők már kisebb területen vetettek kalászos gabonát. E tudatos lépést azonban kiegészítette egy nem várt körülmény, a rendkívül súlyos aszály. Mindennapi kenyerünk útja asztalunkig Óvári Miklós, 1982