Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)

1992-08-17 / 194. szám

HÉTFŐ, 1992. AUG. 17. A polgármester szívügyei BELÜGYEINK 3 Először arról, hogy Lippai Pál polgármester mit tekint szívügyének, ebben az elviselhetetlen hőségben milyen „ügyeken" dolgozik, mit tekint a legsürgetőbb tennivalójának. - Négyszer annyi kérelem érkezett a polgármesteri hivatal szociális irodájához, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Megdöbbentő, de tény: 27 ezer segélykérelem futott be az önkormányzathoz. Éppen az előbb beszéltük meg a tennivalókat az iroda vezetőjével. A legutóbbi pol­gármeteri fogadóórán megje­lentek többsége lakásügyben fordult hozzám. Ez egy másik olyan terület, ahol egy meg­oldott gondra számos meg­oldatlan „ügy" jut. Az idegenforgalmi csúcs­idényben foglalkoztat a város emlékhelyeinek sorsa. Szorgal­mazom, hogy - szerintem - a Belvárosi temetőben épüljön ki a város katonahalottainak méltó emlékhelye. (Az em­lékpark és az emlékmű he­lyéről a közgyűlés jogosult dönteni.) Sürgetőnek tartom a Tisza parton a vízi bástya rendbehozatalát. Javasoltam a városfejlesztési bizottságnak, hogy a vízi rondellára vagy a volt tanácsköztársasági em­lékmű helyére kerüljön (az én gyerekkoromban még az Árpád téren álló) Ország­zászló. Az egészséges ivóvízel­látást a vezetékhálózat minél teljesebb kiépítésével azono­sították a korábbi években. így - más folyóparti városokhoz hasonlóan - elmaradt a szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás. A csatornahálózat a város 40, a lakosság 60 százalékát fogja át. De már az első és második vízadó réteg is szennyezett. Utódainkra nem hagyhatunk egy olyan várost, ahol a legalsó vízadó réteg is FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Igen, szerelemről lesz szó. A polgármesternek „a Város" iránti vonzalmáról. Annak is pillanatnyilag legérzékenyebb pontjairól. Kiindulópontunk, hogy a polgárok annyit hallhattak már a Torony allatti ilyen­olyan csatározásokról, hogy unottan és már közömbösen siklanak át a „városházi kötélhúzást" taglaló sorokon. Ezért most legyen szó a szívügyekről! szennyezett. Nem halogat­hatjuk a szennyvíztisztító megépítését, a csatornahálózat kiegészítését. Ezt kiemelt feladatnak tartom, az önkor­mányzati és az országgyűlési képviselők segítségét kérem a gyors megoldáshoz, a kor­mánytámogatás elnyeréséhez. Óriási jelentőségűnek tar­tom a város szempontjából az úgynevezett „harmadik körút" megépítését. Jelenleg a nagy­körút forgalmát terheli, a város levegőjét szennyezi a Nagylak és Röszke irányába tartó, vagy onnan érkező kamionsereg. Naponta 300­300 kamion dübörög át a városon. Ha az egykori Jugoszlávia területén nor­malizálódik a helyzet, akkor a kamionok kétharmada a röszkei határállomáson kel át. A kamionforgalom ezen része elkerülné Szeged belső részét, ha megépülne a Kossuth Lajos sugárutat, a Kálvária sugárutat és a Szabadkai utat összekötő „harmadik körút". A város érintett területein a kisajátítás elkezdődött, tár­gyalunk az egykori kötélgyár épületének kihelyezéséről is. A beruházás költségeinek egy­tizedével, 25 millió forinttal a közlekedési tárca is segít. Ha minden a terveink szerint halad, akkor két éven belül elkészül ez a szakasz. A Belváros gépjármű­mentesítését is szívügyemnek tekintem. Többször tárgyalt erről a közgyűlés, a város­fejlesztési bizottság, a Délterv részletesen kidolgozta a tennivalókat, de oly apró lépésekben halad az autók kiszorítása a Belvárosból, hogy a. város polgára nem sok változást tapasztal. Ezért most megbíztam a városüzemelési irodát: átfogó, határozott intézkedési rendszert alakítson ki, mikor melyik utcából tiltjuk ki a gépjárműveket. Ezzel párhuzamosan a városi kerék­párút-hálózatot teljessé kell tennünk. Meggyőződésem ugyanis, hogy az infrastruktúra kiépítése előfeltétele annak, hogy a Nyugat szóba álljon velünk. Az itt élők, a turisták és a befektetők számára is vonzóvá kell tenni „szerette városunkat", Szegedet. ÚJSZÁSZI r FAK a svédasztalnál Valahol a kijevi pályaudvar környékén volt a nyolcvanas évek elején a moszkvai magyar kolónia boltja. Főleg kajával kereskedett a szaküzlet, aminek létét semmi nem árulta el. Laktanyaszínűre mázolt faajtó, mögötte pedig Duna-Tisza áldott gyümölcsei, némi felárral ugyan, mert kamionban zötyögtek Pesttől a forradalom fővárosáig. Azóta is ez a magyar bolt jelképezi számomra a szovjet életet. Ahol például nincs kereskedelem, hanem van helyette „a lakosság ellátása", ami a sorbanállás, ma pedig már az éhezés fedőneve. És ilyen helyen sose kell kínálgatni, reklámozni az árut, kirakattal csábítani a vevőt. Nem az árunak kell megkeresnie vásárlóit, hanem ők igyekeznek, hogy tűzön-vízen át, kúszva, szaltózva, rohanva az áruhoz jussanak, újabb napokkal, hetekkel tolva ki az éhenveszés határait. Fogadás volt az elmúlt napokban az egyik moszkvai szállodában. A szálloda jó, egy szoba kétszáznegyven dollárba kerül naponta, és senki se mondaná meg, amíg nem néz ki az ablakon, hogy nem New Yorkban, hanem Moszkvában hajtotta álomra a fejét. Bár az éjszaka folyamán viszonylag gyakran c'sörög a telefon. Vékonyka, közepes angolságú hangok kérdezik, kell-e lány? Vajh ki lehet az, melyik szűzies életű fundamentalista arab országból, aki ilyenkor - látatlanban! - azt mondja: kell. Mert ha kell - a telefonszámból meg lehet tudni a szobaszámot is - a lány, kire nem vigyáz ma már komszomol, elindul fölfelé. Jövedelméből itt is, ott is leadja a sápot, hogy engedjék. És ha beengedték, csak ekkor derül ki, szőke vagy barna, karcsú vagy kétszáz kiló, zsenge moszkvai pipi, vagy gulágot megjárt, szikkadt csataló. A jövedelem alacsony és ez mindenen látszik. Az orosz parlament épületétől - ahol tavaly augusztusban Jelcinék barikádozták el magukat - kétszáz méterre az utca közepén női a gaz, a házak fala rohad, kisebb­nagyobb bűnözők csellengenek. Jól jön a fegyveres testőr is. Nem drága. Ötven-hatvan dollár egy fegyveres testőr havi bére... És már ez is duplája az átlagjövedelemnek. A leninizmus vége: a legjobb moszkvai szakmunkás ereje és alkotóképessége megvehető havi harminc-harmincöt dolláért. De térjünk vissza a fogadásra, amit a kitűnő moszkvai szállóban egy amerikai cég szervezett. A részvételi díjat is Amerikába kellett átutalni, s köztársasági felsővezetők vannak jelen a FAK országaiból. Meg nyugati és tengerentúli üzletemberek. Ahogy a fogadás megkezdődik, a FAK emberei - most mondjam azt, hogy az oroszok - körülállják az összes svédasztalt. Félterpeszben, kissé széttartott könyökükkel pontosan összeérnek. Közéjük nem fér senki. És egyenletes ropogás hallatszik, mintha termeszhangyák támadták volna meg a Mezsdunarodnaja gosztyinylcát. És amíg elrágható anyag van az asztalokon, addig a „fák" nem mozdulnak. Azok a nyugatiak és amerikaiak, akik ilyet még nem láttak, döbbenten állnak, s lassan belenyugszanak, hogy éhesek maradnak, és amíg kaja van a tálakon, addig itt üzletről, gazdasági együttműködésről, segélyekről nem tárgyal velük senki. A világforradalom gyermekei ozsonnáznak. ZELEI MIKLÓS Visszautasított vádak Az utóbbi napokban több alkalommal súlyos vádak hangzottak el, amelyek az Erdélyi Világszövetség Ma­gyarországi Szervezetét szél­sőségesnek, ultranacinalis­tának, sovinisztának és ir­redentának minősítették. Kreczinger István és Okos Márton, a szervezet elnöke és elnökségi tagja ezeket a rá­galmakat megalapozatlannak, célzatosnak tekinti, és teljes egészében a leghatáro­zottabban visszautasítja. KÖZÉLETI NAPLÓ MA A MUNKÁSPÁRT (MSZMP) Csap u. 62. szám alatti pártházában 16-18 óráig ingyenes jogi tanácsadást tart. A SZOCIALISTA PÁRT Irodáján Szegeden (Tisza L. krt. 2-4. I. em. 123. sz.) 15-16 óráig dr. Bálint János ügyvéd ingyenes jogi tanácsadást tart. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry u. 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja dr. Pesti Gábor ügyvéd. Nagylaki kesergő Elet a tíz kilométeres sorban Szegedi szenzáció Új gyógyszer az AIDS ellen? Biztató szakaszához érkezett az a magyar-amerikai kutatómunka, amely - remélhetőleg - hatékony gyógyszert ad a világnak az AIDS-betegek gyógyításához. FOTÓ: ENYEDI ZOLTÁN Nagylaki tájkép - csata után... A washingtoni Food and Drug Administration sejtbio­lógiai osztályának vezetője, a szegedi születésű Aszalós Adorján és a szegedi Szent­Györgyi Albert Orvostudo­mányi Egyetem mikrobiológiai intézetének társp'rofesszora. Molnár József - valamint munkatársaik - néhány évvel ezelőtt figyeltek fel egy olyan vegyületcsoportra, amely gátolja a vírus kötődését a szervezetben. A két professzor akkor határozta el, kutatásokat kezdenek az AlDS-vírus kötő­désének megakadályozására. A vegyületeket a szegedi intézet küldte Washingtonba, hiszen ott a vizsgálati lehe­tőségek a világon a legmo­dernebbek. Az első eredmé­nyek már igen biztatónak bizonyultak. Aszalós Adorján - aki a Magyarok Világta­lálkozójának meghívására érkezett hazánkba - és Molnár József vasárnap az MTI szegedi munkatársának érdek­lődésére elmondták: eddig négy vizsgálatot végeztek humán Iymphocitákkal, s az eddigi eredmények szerint reménykedhetnek abban: az AIDS szempontjából újfajta vegyületcsoport, a clórproma­zin származék meggátolja a HIV-vírus kötődését a T4-es sejtekben. így az AIDS kór­okozója, bejutva a szervezetbe, nem tud megtelepedni és szaporodni. Aszalós professzor óvatosan fogalmaz, mondván, a világban mintegy 20 ezer szakember kutatja korunk pestisének ellenszerét, s eddig még ha­tásos gyógyszert nem fejlesz­tettek ki. A magyar-amerikai együttműködés eddigi vizs­gálatait folytatni kell: a jelenlegi utolsó, preklinikai fázisban azt vizsgálják az amerikai intézetben, hogy az új vegyület milyen dózisban alkalmazható káros mellék­hatások nélkül. Ennek ered­ménye szeptemberre várható, amennyiben pozitív lesz, szabadalmaztatják. Ezután kezdődhetnek meg a klinikai vizsgálatok. Egy gyógyszer kifejlesztése általában 10 évet vesz igénybe. Tekintettel az AIDS gyors terjedésére és veszélyességére, ez az idő négy évre rövidülhet. A szegedi professzor, Molnár József azzal egészítette ki a hazánkban vendégeskedő - eddig már sok hazai kutató fejlődését menedzselő ­amerikai kollégája tájékoz­tatóját: amennyiben a további vizsgálatok hasonlóan pozitív eredményt hoznak, nem kizárt, hogy 1996-tól magyar­amerikai szabadalomként megkezdődhet az AIDS gyógyszerének alkalmazása. A magyar oldal Talán a legkritikusabb pontja a magyar oldalnak Nagylak falu helyzete, s előbb­utóbb ebbe beleértendő lesz Magyarcsanád, Apátfalva és Makó. Nagylak utcái ugyanis zsibvásárra hasonlítanak. Az ott élők tűrőképességét valószínűleg az alkalmi keres­kedés lehetőségei meghatároz­zák. Ezt azonban hosszabb távon nem lehet kritériumnak tekinteni. A magyar határőrök és vámosok munkájáról ­hangsúlyozzuk: alkalmi átke­lésről van szó - nyugodtan állíthatjuk, hogy szervezett, és a lehetőségekhez mérten operatív. Talán a kamionfor­galom gyorsításánál tehetné­nek valamit, ezt azonban a partner, a román fél fogadóké­pessége is meghatározza. A személyforgalmat ugyanis igyekeznek gyorsan lebonyolí­tani, ily módon a „senki föld­jén", a két határállomás között torlódnak fel a személygép­kocsik. Az ottani állapot a legforgalmasabb Cserepes sori napot idézi; csencselők, valu­tázók és árukínálók tömege környékezi meg a személygép­kocsikat, s az oda települt pavilonok, bazárok és kávézók nyugati áruk mellett, kétes eredetű élelmiszereket kínál­nak. Boldog az, aki nem kény­szerül ottani bevásárlásra. Ugyanis a várakozás óráiban, főleg ha gyermekkel indul a nagyvilágnak az ember, sok esetben ráfanyalodik a balkáni kínálatra. A román fél Megoldatlan egyrészt a közúti viszonyok miatt, másrészt a vámhatósági vizs­gálat okán a folyamatos sze­mélygépkocsi forgalom. Hét közben Nagylak romániai község túlsó felén állt az autósor. Elvétve volt köztük magyarországi rendszámú; többségük romániai, illetve németországi volt. A török vendégmunkások szünidő utáni rohamának csak jelképes részét adták, mégis négy helyen számoltunk meg füty­kösökkel, botokkal és egyéb ütőalkalmatosságokkal felsze­relt csoportokat, akik az elő­relopakodókra „vadásztak". A román határőrök próbálták fékezni az indulatokat, míg ott voltunk, sikerrel. Éjszaka folyamán . azonban kiszá­míthatatlan a tömeg hangulata. Nem is csoda, ha az ilyen tor­túra után átjutott gépkocsi­vezető a magyar közutakon balesetet okoz, vagy szenved. A román vámosok a turisztikai és menetrend szerint közlekedő autóbuszok utasait egyenként szállították le és ellenőrizték motyójukat. A nagylaki állo­másra érkező személyvonat legalább 1000-1200 embert „terített" egyetlen járatával az átkelőhelyre - a gyalogosok egy-két csomaggal Nagylakra, Magyarcsanádra, Apátfalvára tartanak, ahol virágzik az árucsere, hiszen a román ál­lampolgárok üdítővel, rágó­gumival és sok esetben friss kenyérrel megrakottan térnek vissza. A polgár órái A sorbanállás lélektanáról valaha Páskándi Géza, Erdély­ből áttelepült magyar író írt egy egyfelvonásos színművet. Kitűnően érzékeltetve, hogy a kiszolgáltatottak előbb-utóbb egymás ellen fordulnak. Felnagyítva a helyzetet, valós történelmi szituáció .képzetét és képletét jelképezi Nagylak. Mintha a románok és magya­rok, a közemberek, a polgárok elvesztegetett órái arányában alakulna a politikai libikókán a két ország közötti viszony is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom