Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)

1992-08-15 / 193. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. AUG. 15. Szűcs EDUA RAJZA Kánikulában Nincsen abban semmi. Tisztesség ne essék szólván, akár a karmestert is el tudom képzelni, még gatya nélkül is, de nem zenekar előtt. A hollófekete frakk dukál ott, habfehér mellénnyel, inggel, propeller nyakkendővel, és nem a gatya. Csakhogy most a zenekar is gatyában van. A klarinétosok, a trombitások, tubá­sok, öblögető rezesek, helikonosok, fel­leghajtó harsonások, mindenféle kürtö­sök, ütősök, csapósok, pöcögtetősök, csörgősök, kisdobosok, nagydobosok, cintányérosok, és a jó ég tudja, kifélék, mind egyszál gatyában fújják és ütik. Nem csodálom, döglesztő a meleg. Inkább eddig csodáltam, hogy egyáltalán a nyakukba vették szerszámaikat, és fújták. Igaz, tegnap ugyanilyen nagy me­leg volt, de akkor beöltöztek ünnepi mun­karuhájukba, mert a kastély teraszán mégse kezdhettek gatyában öblögetni. És az Aranypatkó udvarán se. Most azon­ban itt vagyunk a strandon, és itt vannak az orosházi rezesek is. Amint mondtam, gatyában. Reggel mindjárt észrevettük, valakik Zenekar, gatyában HORVÁTH DEZSŐ megelőztek bennünket. A hasaló gyöp közepén kottaállványok várakoztak, és zeneszerszámok. Na, gyerekek, ha itt is beöltöztök, citromot veszek nektek! És halálra röhögi magát a strand henye népe. Eltelik fél óra, semmi. Egy is el­telik, még mindig semmi. Kezdenek szál­lingózni, fürdőgatyában, és a közönség rájuk se hederít. Összeszedik szerszá­maikat, és megindulnak, neki a nagy víznek. Ennyire letörte volna őket az a szomorú tény, hogy a kastély teraszán alig volt hallgatóságuk? Arcukon nem látszik öngyilkos szándék, úgy mennek, hogy ebből most nagy hecc lesz. Kezében viszi pálcáját a gatyás karmester is. Beletereli zenekarát a vízbe, és beleáll maga is. Csak a sok dobos és cintányé­ros marad a parton. A jó dob kánikulá­ban se szereti a vizet. Az első ütemekre úgy lódul neki a gye­reksereg, mintha cukrot osztanának. A fölnőttek meg úgy, mintha sört mérnének. Amikor tapsolni kell, már százak verik össze tenyerüket. Kettőt-hármat muzsi­kálnak még, de úgy, hogy a tologatós trombiták végére akár villantós horgot lehetne kötni, torkos harcsák talán rá is harapnának, aztán ünnepélyesen kiszáll­nak a vízből. Mennek a székekhez, megint lendül a pálca, megint meg­szólalnak a trottyosok, és annyian állják körül őket, szúnyog se tudna közéjük I röpülni. A németek állnak legközelebb , I és combjukon verik a taktust, úgy élvezik, j Egy jó órára mindenki elfelejti, hogy j döglesztő a meleg, és hogy ő mégis I inkább fürödni jött. Az idei nyár í legnagyobb sikere az orosházi zenekar S volt, gatyában. Másnap is, harmadnapon 1 is kijöttek, és ugyanúgy cselekedtek. Egy, csak egy ember van, aki másnap j olimpiai aranyat ajánl annak, aki • trombitálva ússza át a Balatont. Víz alatt ] duplán számít. 4, 5,2 i 19, 1 5, 90 Nincs ötös A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 33. héten öttalálatos szelvény nem volt. A következő sorsolásra átvitt 5 találatos nyereményösszeg: 6.913.814 forint. Időközi választás Tápén Elaludt a volánnál A választóbizottság 1992. szep­tember 27-ére tűzte ki Tápé város­részben a helyi önkormányzati kép­viselői időközi választást. (A válasz­tásról minden választópolgár étesí­tést kap.) Minden választópolgár a polgár­mesteri hivatal tápéi kirendeltsé­génél (Honfoglalás u. 73.) az alábbi három módon - 1992. augusztus 19­től szeptember 9-ig, munkanapokon hétfőn, kedden, csütörtökön 8.00 és 13.30 óra között - ajánlhat jelöltet a választásra: 1. A polgármesteri hivatal tápéi kirendeltségénél elhelyezett aján­lóíven személyesen teheti meg aján­lását. 2. Levélben is ajánlhat, ha az ér­tesítőhöz mellékelt ajánlás vala­mennyi rovatát kitölti, és azl zárt borítékban megküldi a polgármesteri hivatal tápéi kirendeltségének. 3. Ha úgy kíván jelöltet ajánlani, hogy ne kerüljön nyilvánosságra, ön kit támogatott, akkor az értesítőhöz mellékelt ajánlást kitöltés útán vágja ketté. A saját adataira vonatkozó részt a polgármesteri hivatal tápéi kirendeltségén adja át a megbízott személynek, a jelöltre vonatkozó szelvényt pedig dobja be az oll elhelyezett urnába. Az ajánlóívet a polgármesteri hivatal tápéi kirendelt­ségén a jelölt, vagy annak megbí­zottja személyesen nyithatja meg! A 47-es főúton, a város belte­rületén az ukrajnai Tjácsevszkij Lázi faluból érkező B. A. Szék­kutas felől érkezett s váratlanul áttért a menetirányi bal oldalra, majd ütközött két kerékpárossal. A jelenlegi adatok szerint a hosszú távú gépkocsivezető elaludt a volánnál. Az egyik kerékpáros, a 29 éves J. Gy. 8 napon túl gyó­gyuló sérülést szenvedett, míg L. B. kisebb sérüléssel megúszta a balesetet. Jogsi nélkül A Felső Tisza-parti Disz­kont áruház előtti parkolóba M. A. 35 éves redónykészttő, miközben a közúti belső sáv­ban érkezett, hirtelen beka­nyarodással hajtott be. Fi­gyelmen kívül hagyta a meg­állóból szabályosan kiinduló trolibuszt. Annak vezetője kénytelen volt váratlanul fékezni, s ennek következtében az utasok közül többen elestek, megsérültek. A trolivezetó B. S. ily módon tudta elkerülni az ütközést. Az utasok közül T. I. Vaspálya utcai lakos kartörést, mfg S. M.-né Tabán utcai lakos 8 napon belül gyógyuló sérü­lést szenvedett. A kivizsgá­lásnál kiderült: mindezek oko­zója M. A. igazolványát ittas vezetésért már júniusban bevonták... Hétfőtől Sokba kerül a tilosban parkolás... A szegedi önkormányzat idei, júliusi rendelete(amellyel az egy évvel korábbi hasonló intézkedést módosította) szerint új "eljárás" vonatkozik a szabálytalanul par­koló gépjárművekre. A rendelet lényege, hogy szabályozza a köz­területeken szabálytalanul elhe­lyezett gépjárművek elszállítását. E célból a városgondnokság a Volán vállalattal kötött szerződést, s így hétfőtől a közterület fe­lügyelet kezdeményezésére elkez­di a szabálytalanul parkoló gépjár­művek elszállítását. A tilosban parkoló gépkocsit különben a Bukay Nándor utca 48. szám alatti telephelyére szállítják, ahol a VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS FELHŐS IDŐ, ESŐKKEL. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig gyakran beborul az ég; zápor, zivatar mindenütt előfordulhat, helyenként tartósabb esőzés is kialakulhat. A nyugati, északnyugati szél meg­élénkül. A hőmérséklet az elmúlt napokhoz képest jelentősen csökken, délután 25-28 fokra melegszik fel a levegő. D MF.TEO Ma? NYITÁS AUGUSZTUS VÉGÉN 1 oyVj*V_ 4 FTkfV- * NYÍLT ÁRUSÍTÁSI LEHETŐSÉG && TERMELÖK RÉSZÉRE, NAGYBANI ÁRUSÍTÁS! autómentő, autódaru. Gyors, pontos, olcsó! Megfejtések-nyertesek Az augusztus 8-i, gyerme­keknek szóló képrejtvényünk helyes megfejtése: opera, Napó­leon hatalma, délelőtt. Nyerte­seink: Ertsey Gábor, Szeged, Gutemberg u. 28., Zádori Dénes, Bordány, Zákányszéki u. 10., Lippai Zoltán, Bordány, Kossuth u. 19. Angol rejtvényünk megfejtői: Gyuris József, Szeged, Kátay u. 21., Fodor Zita, Szeged, Dankó Pista u. 14. fszt. 2., Ördögh Elvira, Kübekháza, Rózsa ut 559., Dornstadter Attila és Tamás, Szeged, Vajda u. 22/A. Nyereményeteket postán jut­tatjuk el hozzátok. Azoktól a nyerteseinktől, akik eddig még nem kapták meg jutalmukat, elnézést kérünk. Mulasztásunkat amint tudjuk, pótoljuk. ROSSZ HÍR tulajdonos megfelelő összeg le­fizetése után átveheti. Az összeg pedig a következő: a kiállásért, a rakodásért és a szállttásért 2150 forintot kell fizetni, ezenkívül minden megkezdett nap után 600 forintot. Nem lesz tehát olcsó mulatság a tilosban parkolni, majd ezt követően ellátogatni a Bakay Nándor utcába... A városgondnokság ezúton szeretné felhívni a gépjármű­tulajdonosok figyelmét arra, hogy a tartsák be a KRESZ minden rendelkezését, mert ellenkező esetben a fenti "kellemetlenségek" érhetik őket. Szövőlepkék ellen A G & G Növényvédelmi és Kereskedelmi Kft. közleménye Értesítjük a T. Lakosságot, hogy augusztus 15 és szeptember 20. közötti időszakban Makó, Szeged, Szőreg, Sándorfalva, Kistelek, Ópusztaszer. Dói, Új­szentiván, Tiszasziget területén, valamint vasútállomásain amerikai fehér szövőlepke (platán csipkés­poloska) elleni permetezést vég­zünk. Az önkormányzatok megbí­zásából végzett védekezés során felhasznált permetszer emberre, állatra, méhekre nem veszélyes biológiai szer. A permetezés ideje alatt az ablakokat szíveskedjenek zárva tartani. A fenti helyeken és időszakban az útszéleken, csator­napartokon arankairtást is vég­zünk. A gyomirtott területeken ne kaszáljanak és ne legeltessenek. A munkavégzés ideje alatt szíves tü­relmüket és megértésüket kérjük. Babetta. A szegedi K. L-né a Derkovits fasori tisztiorvosi szolgálat (volt Köjál) főbejárata előtt parkolta Jawa Babetta se­gédmotor-kerékpárját. A 25 ezer forint értékű jármű eltűnt. A rendőrség körözést adott ki ebben az ügyben. Ajtókifeszítés. Az újszegedi Sportuszoda parkolójában ajtó­kifeszttéssel rádiómagnót loptak ismeretlen tettesek egy Lada 2108­as gépkocsiból. A károsult R. L.­né vesztesége 10 ezer forint. Drága kés. A Belvárosi Mozi előterében üzemelteti Sport-Játék boltját V. Z.-né. Egy óvatlan pil­lanatban 16 ezer forint értékű kést tulajdonítottak el az árukínálatból. Körözött járművel körözött. A Felső Tisza-parton a Szeged SC stadion bejárata előtt rendőrjárőr igazoltatta a 22 éves szegedi Csap utcai H. Z. kerékpárost. Kiderült: a fiatalember körözött kerékpárral körözött. A bűnüldözők már ke­resték a valahol, valaki áital eltu­lajdonított biciklit. Az igazoltatás eredményeképpen előállították a gondtalannak tűnő kerékpárost. Választék. Szentcsen, a Deák utcai zöldségpiac területén S. J.-né helyi lakos elárusttópavilonját lakatlefeszftés módszerével rabol­ták ki. Unicumot, konyakot, Hu­bertust, valódi vegyes pálinkát, zsebszámológépet, cigarettaféle­ségeket és némi készpénzt vittek el az ismeretlen tettesek, mintegy 20 ezer forint értékben. Dísztárcsák. A németországi Kerpen lakosa R. W. H. a csongrádi Vándor-tanya előtt parkolta Renault 2l-es személy­gépkocsiját. Ismeretlen tettesek négy darab dfsztárcsát loptak le a járműről, 14 ezer forint értékben. ARADIO „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Zenés hétvége Még mindig nyár Szerkesztő: Botye Márta Vasárnap: Zene, zene, zene Vasárnap délután „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" g mindennap 16-18 óra között a 94,V MHz-en (a DANUBIUS tiultámhoíszáry Hirdetésfelvétel: £ Szeged, Stefánia 7. Tel.: 24-702, Tel/fax: 25-930. Földadó ­később A mezőgazdasági termelők súlyos likviditási gondjainak enyhítése érdekében - az APEH elnökének egyetér­tésével - a Földművelésügyi Minisztérium lehetőséget biztosít arra, hogy a földadó 1992. augusztus 15-éig ese­dékes részletét az érintettek egyedi kérelmére legfeljebb november 15-éig elhalasszák. A rendelkezés hangsúlyozza, hogy külön kérelmet kell beadni, tehát nem automa­tikusan halasztható el az adó befizetése. Átképzés a MAV-nál FOTÓ: SCHMIDT ANDREA A Magyar Államvasutak és az Országos Munkaügyi Hivatal megállapodása értel­mében csaknem 2400 vasúti alkalmazottat képeznek át az elkövetkező néhány hó­napban. A MÁV szegedi igazgatóságán meg­tudtuk, hogy ezen a területen 130 utazót, gzelőt, ugyanennyi rendészt és 100 fegyveres rakománykísérőt képeznek ki az említett időszakban. A tanfolyam a hét elején kezdődött, első része a bentlakásos tanulmányokat foglalja magába, mig a második részben a gyakorlati tudnivalókat sajátítják el az átképzésen részvevő MÁV-alkalmazottak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom