Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)
1992-08-15 / 193. szám
M Alapít DELMAQY SZOMBAT, 1992. AUG. 15., 82. ÉVF. 193. SZÁM Hol fürdik a város? ALAPÍTVAt-'HJ 10-BEN ORSZÁG ARA: 10,10 FT FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Persze a címbeli kérdés csak közvetve érdekelte a város választott vezetőit, dr. Lippai Pál polgármestert, néhány képviselőt, valamint a Vízművek és Fürdők Vállalat igazgatóját és főüzemvezetőjét, a jegyzőt s az illetékes irodavezetőket. Bejárást - ezt a szót még- nem sikerült leváltani - tartottak, hogy áttekintsék a szegedi fürdők helyzetét. A jelek aggasztóak. Az épületek egyike másika összedőléssel fenyeget, a vállalat veszteséges, nincs pénze a városnak sem a korszerűsítésre, az embereknek pedig arra, hogy egész nyáron strandoljanak. Elkerülik Szegedet a külföldiek is, és egyelőre remény sincs - hacsak a tömött gépkocsioszlopokban átvonuló törököket nem sikerül rábírni egy fürdésre -, hogy ez a helyzet megváltozik. Ami biztató: a termálfürdőben a vállalat sikerrel végzi több mint 40 milliós felújítását. Lesznek tehát modern meleg vizes medencéi a városnak. (Részletes Írásunkat Stefánia című mellékletünkben olvashatják.) Ól. Bemutatkozott a Világszövetség (Budapesti tudósítónktól) Tegnap a Magyar írók Szövetsége budapesti székházának dísztermében mutatkozott be zsúfolt sajtótájékoztatón a Magyarok Világszövetségének kéthetenként megjelenő lapja. Koczkás Sándor, az Írószövetség főtitkára köszöntötte az újságírókat és a magyar szellemi élet más képviselőit, akik jöttek Amerikától a Vajdaságig - mindenhonnan. Koczkás Sándor elmondta, hogy 1981től, meg valamikor 1956 táján ebben a teremben ülésezett a választmány, itt volt az ország másik parlamentje. A Világszövetség című lap első évfolyamának dupla száma a Magyarok III. Világkongresszusának alkalmából jelenik meg. Valamint abból az alkalomból is, hogy hétfőn, kedden Keszthelyen lesz a magyar írók világtalálkozója. A 18 ezer példányban megjelenő lapot a vajdasági szármasú Hornyik Miklós mutatta be. Elmondta, hogy a 16 és fél milliós lélekszámú magyarság (Folytatás a 3. oldalon.) Ezt a vad mezőt ismerem Volt itt társadalmi mobilitás, az eredeti hatalomfelhalmozás korszakában olyan, hogy mindenki pozícióba kerülhetett, aki garantáltan nem értett semmihez, de feltétlen volt hűsége a megbízójához: ha a párt hivatalt ád, majd ád hozzá észt is. Nem adott. Ami az ország állapotán még holnapután is látszani fog. Ellenkezőleg működött a társadalmi mobilitás is. Valódi célja az lett volna, hogy a tehetségeket a legkedvezőbb körülmények között segítse a megfelelő helyre. Ezzel szemben minden társadalmi posztot olyan, alulról fölkerültek foglalták el, akik sok esetben nem is voltak alkalmasak arra, hogy tanuljanak... És ez az évtizedek során nem változott. Hiába alakult ki és sajátos keretei között hiába volt működőképes a szocialista oktatási rendszer, az MSZMP KB társadalomkutatói még a nyolcvanas évek közepén is arról számoltak be, hogy a diploma nélküli vezetők aránya az ötvenes évekéhez képest lényegében nem változott. KISZ- és pártvonalon jöttek föl a fiúk, lányok. Ha már néhány évig városi, megyei, meg falusi titkárok voltak - olykor nagyobb fizetéssel, mint a környék diplomás vezetői, például egy iskolaigazgató -, nem lehetett őket visszaküldeni söprögetni. Ekkorra azonban lényegében teljesen megdermedt a magyar társadalom. Felfelé elmozdulni csak a nagyon lehetségeseknek sikerült, míg politikai vonalon továbbra is zúdultak föl a csúcsokra a tehetségtelenek. El is szoktunk attól, hogy alulról fölfelé tartó mozgás van az életünkben. Kétszáz forintos fizetésemeléstől kétszáz forintos fizetésemelésig tartott a láthatár. Miközben működött egy nagy elvarázsló intézmény, a pártközpont. Aki oda bekerült, varázsütésre aranyból lett a farka, s attól fogva mindenre alkalmas lett: könyvkiadó-igazgatónak, vasipari trösztvezérnek... Bár, ami igaz, az igaz, képesítés nélküli sc bészorvosi kinevezést a Kútvölgyi Kórházba senkinek nem nyújtottak át. Es úgy látszik, nemcsak az életünkből, de a mentalitásunkból is kikopott a társadalmi mobilitás lényegi gondolata: a lehetséges emberek jussanak - föl! - a megfelelő helyre. Ma folyamatos a hörgés, bárki jut magasabb polcra. Nincs különbség a hörgési erőben akkor, ha - sajnos - alkalmatlan figura tudta eladni magát, vagy ha alkalmas, tehetséges ember kapta meg, ami jár neki. Ez is társadalmi betegség a mai Magyarországon. A ülönféle politikai irányzatok és szellemi mozgalmak \epviselői képtelenek elismerni egymás tehetséges embereit. Zelei Miklós Elmarad a vízizene, jön az angol kórus A Collegium Artium érdekes és értékes nyári programsorozata egyetlen „bukkanó" után hétfőn folytatódik. A vasárnap estére tervezett, s az unikumnak kijáró készülődéssel várt tkzai zene (a folyón építették volna föl a pódiumot) technikai okok miatt elmarad. Kárpótolhat viszont a Szent Rókus templomban hétfőn este 7-kor kezdődő koncert, amelyen angliai fiatalok énekkara, a Lanchasire Student' Symphony Orchestra vendégszerepel Malcolm Doley vezényletével. A műsor: Elgar:„ln The South" nyitány, Beethoven: VIII. szimfónia, Sosztakovics: V. szimfónia. MAI MELLEKLETÜNK TÁRSASÁE*KDLTÚRJL* IFJÚSÁG •BÜNÍGY* SPORT Carmen a Dóm téren ( Kritika a 4. oldalon) Ki a papucshős? FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ Rendészeti akció keretében, az önkormányzat döntésének megfelelően, tegnap Szegeden a város nagyobb tereiről elszállították a kiskereskedők pavilonjait. A kulturált körülmények között lefolyt eseménysor olyan indulatokat gerjesztett, melynek levezetésére legjobb „csatorna" a város lapja. (Cikkünk a 3. oldalon.) A partfürdón landoltak Ideiglenes határnyitás Szombaton és vasárnap tsmét nyitva lesz a határátkelő Méhkerék és Nagyszalonta közt - adta hírül pénteki s tárnában a Békés Megyei Hírlap. A végleges határnyitás előtt azért kerül sor az ideigieües nyitásra, inert Méhkeréken szombattól több napon át tart a Mária-napi román vallási ünnep, s erre Romániából is várnak híveket. Az elmúlt évben ugyanebben az időben mindkét oldalról sokan vették igénybe a határátkelőt, s most is nagy személyi forgalomra számítanak. Mindkét napon reggel héttől este hétig lesz nyitva a Méhkerék-Nagyszalonta közti átkelő. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Három héten át tartó lapátolás után tegnap délután megérkeztek Szegedre a hagyományos Nemzetközi Tisza-túra kellőképpen elcsigázott, ám a nagy út után boldog elégedettséget érző résztvevői. Július 23-án még közel ötszázan indultak el a Kárpátaljáról, de az időjárás viszontagságai és egyéb „létszámot redukáló' tényezők" miatt pénteken jóval kevesebben kötöttek ki az újszegedi partfürdőnél. Akik viszont elértek idáig, elmondhatják: amit vállaltunk, teljesítettük... Idegenrendészeti akció A Szegedi Városi Rendőrkapitányság tegnap tartott idegenrendészeti akciója során 36 külföldi állampolgárt ellenőriztek. Közülük ezúttal csak 5 személynek kellett megvonni a tartózkodási engedélyét, mert nem rendelkezett a szükséges pénzzel, vagy meghaladta a 30 napot a hazánkban töltött ideje. Az ellenőrzés a város nagy piacain, az állomáson, továbbá a Belváros azon pontjain zajlott, amelyeken a legtöbb külföldi fordul meg. A rendőrség Csongrád megyében hetente tart hasonló akciókat. A korábbi alkalommal, néhány nappal ezelőtt, 14 személy engedélyéi vonták meg, többségük úgynevezett ..bérrabszolgaként" dolgozott kistermelök alkalmazásában. A nyári idegenforgalmi idényben különösen megemelkedett a szabályos iratokkal, a napi megélhetésükhöz szükséges pénzzel nem rendelkező külföldiek száma, s mind gyakoribbak az általuk elkövetett bűncselekmények is.