Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-01 / 154. szám

II. GAZDASÁGI MELLÉKLET SZERDA, 1992. JÚL. 1. Csődöt mondtak kicsik, nagyok 300-/ 240- / 180- / 120./ 60-/ m VáUalat • G-i társaság Szövetkezet 21 fő alatt 21-50 ' 51-300 (május végi állapot, létszám szerint) 300 fő felett Ez év májusában ugrásszerűen emelkedett a magyar cégbíróságok hivatalos lapjában, a Cég­közlönyben közzétett csődeljárások száma. Míg az év első négy hónapjában összesen 381 jogi személyiségű gazdasági szervezet jelentett csődöt, addig számuk május hónapban 566-tal emelkedett, így a hónap végére már 947-re nőtt a csődeljárás alá vont szervezetek száma. Ezek fele gazdasági társaság (többsége kft.), s 34 százaléka szövet­kezet. Létszámukat tekintve 38 százalék 51-300 főt foglalkoztató gazdasági szervezet, de viszonylag magas (30 százalék) a 20 főt és ennél kisebb létszámot foglalkoztató cégek ará­nya is. A Cégközlönyben közzétettek szerint csak igen kevés szervezetnek sikerült eddig eredményes egyezségi tárgyalást folytatnia, néhányan pedig ­élve a jogszabály adta lehetőséggel - kérték a fizetési haladék (moratórium) 30 napos meg­hosszabbítását. A nem átmeneti fizetőképte­lenséggel küzdő cégeknél ez a lehetőség csak haladék a kényszerű felszámolásig. K.A. Kvóta és lefölözés A Földművelésügyi Minisz­térium kész arra, hogy magyar baromfitermelők javaslatait meghallgassa és újra végig­gondolják a közös piaci orszá­gokba irányuló exportkvóták, lefölözési kedvezmények el­osztási rendszerét - mondta Vajda László főosztályvezető a Magyar Gazdasági Kamarában tartott konzultáción. Sikerként értékelhető, hogy­ha az agrártermékeknél nem is alakulhat ki szabadkereske­delem, a magyar hús- és ba­romfiexportőrök kedvezmé­nyekhez jutottak. E termé­keknél báziskontingenseket állapítottak meg, amelyek évente 10 százalékkal növe­kedhetnek, míg a vámok és lefölözések három éven át, évi 20 százalékkal csökkennek. A baromfiexportőrök azon­ban kifogásolják, hogy egyes baromfitermékeknél a bázis­kontingensek alatta maradnak a korábbi évek exportjának. A lefölözési kedvezményeket a megállapodás szerint Magyar­országnak nyújtják. Ám a gya­korlatban a Közös Piac ne­gyedévente ír ki pályázatot az importőreinek lefölözési ked­vezményekre. A pályázat ered­ménye nem nyilvános, így a magyar exportőr nem tud arról, hogy ki és milyen mennyiségre kapott jogosítványt. Ha mégis tudomására jut, akkor az alkupozíció erősségétől függ, hogy a magyar fél mennyit tud a kedvezményből vevőjével szemben érvényesíteni. Mint elhangzott, bonyolítja a helyzetet, hogy Magyar­országon ez év második negyedétől az exportőröknek is folyamadniuk kell a lefölözés­kedvezményes termékre szóló jogosítványért. Ez a rendszer azonban sem időben, sem a szállítói-vevői kapcsolatok tekintetében nincs összhang­ban az EK-beli rendszerrel. A magyar pályázat időben meg­előzi az EK-ét, de egyeztetés nincs, így a baromfiexportőrök szerint az eladó és vevő nem igazán talál egymásra. Helmut Klemm, az EK illetékes szek­cióvezetője is elmondta: a jö­vőben nem járható út, hogy az engedélyezést két különböző elv szerint kezeljék. Ebben a kérdésben Magyarország és a közösség között egyeztetésre van szükség. Felhívta a figyel­met még arra, hogy amennyi­ben az exportőr árai jelentősen a piaci ár alatt lesznek, az adott országnak joga van járulékos lefölözést alkalmazni. Elmond­ta még, hogy ez évtől - vár­hatóan novembertől - változás lesz az eddig automatikus és kedvezményes libahúsen­gedélyek kiadásában. Államadósság Az államháztartás felhalmo­zott hiányából eredő államadós­ság 1991 végére 1058 milliárd forintra nőtt, amihez hozzáadva a hivatalos forintleértékelések miatt a költségvetésre terhelt összegeket, a teljes belföldi államadósság 1835,9 milliárd forintot tett ki a múlt év végén. Ez nominálértékben a belföldi államadósság 35,3 százalékos emelkedését jelentette - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank nemrégiben, a Parlament részére elkészült beszámolója. Nincs helye a bundának A hétfő az erős napok közé tartozik a szegedi zálogházban, vagyis a zaciban. A hétfő meg a péntek. Ez, persze, nem azt jelenti, hogy egymást csépel­nék az emberek a helyekért. Nem, itt nincs kiabálás, még morgás is alig. Vár mindenki türelmesen a sorára, a mozdu­latok is rutinosak. Ki-ki az utolsó pillanatban veszi elő a láncot, a gyűrűt. Csak egy férfi teszi ki mustrára a portékáját, egy divatjamúlt rádiót, de hát hol is tartaná? A zsebében? - Forgalmunk 90 százaléka ékszer - mondja Miklós Jó­zsefné, a Bizományi Áruház zálogfiókjának vezetője. - A maradék műszaki cikk, bunda, télikabát. Ezekből sajnos, átmeniteg korlátoznunk kell az átvételt, mivel kisebb raktárba költözünk át. Ha kiderül, mek­kora az új helyiség befogadó­képessége, talán megint a régi feltételekkel dolgozhatunk. - Bundából, rádióból csak a jó minőségűt veszik be? - Erre kényszerít egyrészt a helyszűke, másrészt az a szem­pont, hogy a három hónapos futamidő, s a további 30 napos türelmi idő elteltével el tudjuk-e adni. Hiszen raktáron nem maradhat semmi. - Egyre több zálogház nyílik az országban. Jó üzlet lenne az emberek elszegényedése, ki­szolgáltatottsága ? - Ez nem így van. A zá­logházak Mária Terézia óta a pénzzavarral küzdő embereket szolgálták ki. Mert aki egy százezer forint értékű ékszert behoz, az egyrészt annak a je­le, hogy volt miből megvásá­rolnia, másrészt azé, hogy három hómap múlva ki is tudja váltani. FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ A forgalom 90 százaléka ékszer. Rcndszersemleges zaci. - Ön szerint nem az el­szegényedést méri, hogy egyre többen állnak sorban a Nádor utcaifiókban ? - A zálogház - a szegedi különben a húszas évek óta működik ugyanezen a helyen - mindig is jólmenő intézet volt, vagyis rendszersemleges. Nem szégyen ide járni, s a megfelelő üzletpolitikának köszönhetően nem is érzik magukat kiszolgáltatottnak az ügyfelek. Pontosan tudják, mit várhatnak, mennyit kaphatnak az ékszereikért. A napi piaci ár felét adjuk kölcsönként, s a kamat is napi: augusztustól például 2 százalékkal csökken, vagyis ennyivel kevesebbért válthatja ki a portékáját a „vevő". - Vannak-e állandó kun­csaftok? - Hogyne. A téli hónapok­ban sok a nyugdíjas - ők a rezsi kifizetését hidalják át a mi kölcsönünkkel. Van, akinek valóban kenyérre, megint másoknak folyékony kenyérre kell a pénz. De akadnak olyan visszatérő vendégeink is, akik például nyáron nem tudják hol tárolni a bundájukat, beteszik hát a zálogházba. Az állandó ügyfélkört például most nagyon izgatja, hogy mi ez a korlátozás, miért veszünk be kevesebb műszaki cikket. Eddig ugyanis nyugodt volt mindenki, hogy létezik egy olyan pénzforrás, amit min­denki mindenféle adminiszt­ráció nélkül igénybe vehetett. A kölcsönnek értékhatára sincs. De egy 200 ezer forintos brillnél legalább három becsüs mond véleményt egymástól függetlenül, nehogy kínos helyzetbe kerüljön a BÁV, ha az ékszer a nyakán marad. A Nádor utpai zálogház, köznyelven zaci, 5 százalékos haszonkulccsal dolgozik. Hisz nem népjóléti intézmény. így az is az igazság része, hogy hiába jár oda kéz a kézben a szegény és a gazdag, mégsem a legvidámabb helyek egyike. FI FOTÓ: SCHMIDT ANDREA A házi az igazi. Alkupozíció Vendégsarok —• Szív Ernő kilenc áldozata - Na és mit akar ebből írni? - dőlt hátra székén a börtönigazgató. Nagydarab, kövér, de még fiatal ember volt. Egyszerű foglárként kezdte, aztán öt éve egydül akadályozott meg egy lázadást. így kezdődött a karrierje. - Riport - válaszolt Szív Ernő hír­lapíró. - Na persze - mondta az igazgató és a nyilvántartásba nézett. - Rendben. A holnapi éjszakát együtt töltheti az ille­tővel. Semmit sem mondok róla, tudjon meg annyit, amennyit megtud. Minden­esetre nagyon veszélyes ember, nem vé­letlenül ítélték halálra. Szerintem, már ha kíváncsi a véleményemre, semmi külö­nöset nem fog tapasztalni. Olyan lesz ennek az embernek az utolsó éjszakája, mint a többi. Sivár, oktalan, semmitmon­dó. Úgy végzik ki, mintha egy követ vetnének a mélybe. Ismerem az ilyen típust. Azon a hajnalon kiáltást se fog hallani. Szív Ernő hírlapíró kézbe vette az engedély ropogós, frissen pecsételt papírját, és az igazgatóra mosolygott. - Köszönöm - mondta. - Este vissza­jövök. És Szív Ernő estére visszajött a bör­tönbe, hogy együtt töltse utolsó éjszakáját egy halálra ítélt gonosztevővel, akiről mit sem tudott, akit nem ismert még. Hűvös feketén kongott a börtön épülete, csat­togtak a rácsok, innen-onnan kiáltások hallatszottak. Valaki sírdogált. Itt-ott ütögették a rácsokat. Néhol imádkoztak is. Szív Emő lassan félni kezdett. A foglár, aki melletet haladt, csöndes volt, mogorva. Mintha Szív is bűnöző lett volna. Hátul, az utolsó folyosónál, a 202-es cella előtt álltak meg. Az őr szó nélkül nyitotta az ajtót. Odabenn csönd, izzadságszagú félhomály. A sarokban kicsi, madárfejű ember olvasgatott. Meglátta Szív Emőt, lerakta a könyvet és elmosolyodott. - Nocsak - mondta. Csattant a zárka ajtaja, egyedül maradtak. A madár fejű még mindig mosolygott. - Szóval pályatárs. - Az - mondta Szív Emő. - Magát is hajnalban, pajtás? Szív Enó, hírlapíró nagyot bólintott a riport érdekében. - Aztán magát miért? - kérdezte a madárfejű. - Izé...bankablás, túszok - improvizált hirtelenjében Szív. - És magát? - Az anyósom, a feleségem, a menyem, a Géza, a Pista, a Jóska...ez eddig csak hat - a madárfejű az ujjain számolta. Eltű­nődött. - Na ki is volt a hetedik?...Ja, a Grúber Raffael. - Megcsóválta a fejét - A Grúbert mindig elfelejtem. Szív Emő csak bámult. - Miért, mi van velük? - Hogyhogy mi? Hát ennyi volt. Kámpec. Nyista. - Őket mind? És mivel? - Szív Ernő beleborzongott. -Általában kőfejtő baltával. Mondjuk, a menyemet patkányméreggel. A Grúbert meg vasvillával. Szíven szúrtam. Nem is fájt neki. A szalmában aludt még. És magának mennyi? - Mi mennyi? - Hát hány a hulla? Gondolom, volt tűzpárbaj is. Vagy a túszokat nyírta ki? Néha a túszok nagyon szemetek, úgyhogy nem csodálnám. Ideje, hogy egyikünk végre rendbe szedje őket. Legalább mi, tisz­tességes gyilkosok tartsunk össze. Szóval? - Hát igen - akadozott Szív Ernő ­túszokat is, rendőröket is, izé,... meg egy békés járókelőt is. A madárfejű lelkesen felkiáltott. - Na végre, hogy egy békés járókelőt is! Ó hát mennyire felzaklattak engem mindig a békés járókelők! Csak mennek, bambán, mint a birkák! Hogy szerettem volna csak egyszer egy békés járókelőt kinyiffantam! Jól van. Most megkapták ők is. Szóval mennyi? - Mi mennyi? - Hát hány hulla is maradt utánad, pajtás? - Izé...éppen kilenc. A madárfejű hirtelen olyan baljósan nézett, hogy Szív Emő beleremegett. Szóval kettővel lehagytál - mondta sötéten a kicsi ember. - Akkor már nem érdemes, hogy kinyírjalak. - Micsoda?! - Mert ha mondjuk, te csak nyolcat nyírsz ki, hát akkor én még kinyírhatnálak ma éjszaka, és akkor egál lenne, vagyis nekem is nyolc, dc mégis én győznék, mert én téged is kinyírtalak. Nagy mázlista vagy te, pajtás! -Én is azt hiszem - mondta Szív Ernő, miközben úgy dohogott a szíve, mint valami túlfűtött kiskazán. - Na aludjunk! - fordult a fal felé a madárfejű - Végtére is holnap hajnalban korán kell kelni. Többé nem szólt Szív Ernő hírlap­íróhoz, aki magába roskadva ült a priccs szélén. Alig valamivel hajnal előtt el­szundított. Nem vette észre, hogy hang­talanul nyílik a zárka ajatja. Finoman megrázták a vállát. - No jöjjön, gyilkos bankrabló úr! - Micsoda? - Szív félájultan tá­molygott a sötét alakokkal. - Kik maguk? - Nem mindegy az magának. Inkább azt mondja meg, mi az utolsó kívánsága. Nem mintha tanácsot akarnék adni, de általában sültcsirkét kémek. így mentek, Szív Emő és a foglárok a sötét, moccantalan épületben. DARVASI LÁSZLÓ AMIT MAR MEGSZOKTUNK...

Next

/
Oldalképek
Tartalom