Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-30 / 179. szám

CSÜTÖRTÖK, 1992. JÚL. 30. Hsai KULTÚRA 5 Ma: „Értelmiség" '92 Nyári Egyetem a ^ATE Aulájában. Előadások: A lefejezett sárkány utóélete Mircea Dinescu (Bukarest), A párbeszéd lehetőségei - Szilágyi N. Sándor (Kolozsvár), Nemzet. Kisebbség. Önrendelkezés. Lőrincz Csaba (Budapest) Időszaki és állandó kiállítások: Horváth Mihály utcai képtár - Szegedi Nyári Tárlat Fekete Ház - Bari Károly képverseinek és grafikáinak kiállítása Móra Ferenc Múzeum - Az 1950-60-as évek progresszív festészete. Képcsarnok - Kovács Éva kerámiakiállítása. Juhász Gyula Művelődési központ - Fontos Sándor emlékkiállítása. Kass Galéria - Kass János és Szánthó Tibor kiállítása: A világirodalom 120 ars poeticájához tervezett tipográfiai variációk.(Vár u. 7.) Varga Mátyás Emlékház - Színháztörténeti kiállítás (Bécsi krt. 11A) Tápé, Vártó u. 4. - ifj. Lele József néprajzi gyűjteményes kiállítása. Nyári Egyetem A nemzet mércéje, hogy értelmes Nemzetközi Színháztalálkozó Úgy lehet, az utóbbi egy-két évtizedben soha ennyi külföldi színházi együttes nem jött Szegedre, mint most a szabad színházak második nemzetközi találkozójára, melynek augusztus 4. és 7. között lesznek a rendezvényei. Eljön Vasszilisz Lagos Athénból, a Plesni Teater Ljubljanából, vagy a Stoka Színház Pozsonyból. Az ötnapos előadássorozat helyszínei: auditórium maximum, a kis zsinagóga, a Bálint Sándor Művelődési Ház, valamint az eső által jócskán tönkretett JATE-klub. Jegyeket a helyszínen lehet venni. A fesztiválra máskülönben három szegedi csoport négy új bemutatóval készül. Az Alkalmi Színház Lorca Bernarda Alba háza című darabját, az Anselmus Színház egy Kleist-darabot, a Szegedi Egyetemi Színházi Stúdió pedig Beckett Godotját, valamint A balgák kertje című előadást viszi színre. Külön érdekesség, hogy a Filmtékában majd előadásokat, filmeket, videókat láthatnak az érdeklődők Grotowski színházáról. Természetesen egy ekkora vállalkozás nem jöhetett volna létre támogatók nélkül. Ebben az esetben ezek a következők voltak: a Szegedi Szabadtéri Játékok, Művelődési Minisztérium, a JATE hallgatói önkormányzata, a városi önkormányzat, valamint a JATE kulturális titkársága. Egy népzenekutató halálára Nevét gyermekkoromban gyakran hallottam szüleimtől. Paulini Béláéval együtt, aki a fényes múltú magyar Gyöngyös Bokréta atyjaként vált ismertté Európa-szerte. Paulini fiatalabb korosztályú munkatársai között igen korán, már az 1920-as évek vége táján ott találunk egy mindenre éhes, buzgó fiatal embert, aki lelke mélyéig elkötelezte és örökre eljegyezte magát a magyarság folklórkincsének tudatos mentésével, megörökítésével. A Magyar néprajzi lexikon szavaival: "Dr. Volly István (1907-) tanár, folklorista. A budapesti Zeneakadémián zeneszerzői (1937), Szegeden népzenei doktori oklevelet szerzett (1948). A Néprajzi Múzeum zenei osztályán dolgozva népdalokat gyűjtött 1929-1939 között. 1928-1969 között Budapesten tanár. A Fővárosi Népi Zenekar alapító igazgatója (1951). Cikkei és tanulmányai a szakfolyóiratokban és zenei lapokban jelentek meg. Több népdalgyűjtemény kiadója és szerkesztője. Fő művei: Népi játékok I-III. Budapest, 1938, 1939, 1945. Ütik a rézdobot, Budapest, 1948., Somogyi Kalevala (Vikár Béla életrajza) Bp, 1959. Bajai tamburások, Bp., 1964." Föltétlenül meg kell említenünk - nyilván politikai okok miatt - a lexikonból kimaradott Karácsonyi és Mária-énekek-et, amely a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi Intézete kiadványai (szerkesztő Bálint Sándor) Népi magyarság sorozat első számaként jelent meg, a Szent Gellért Nyomdában 1948-ban. Ugyancsak meg kell emlftenünk a - nyilván fő művének számító Karácsonyi és Mária-énekek című kötetet, amely 1982-ben jelent meg. Személyesen a hetvenes évek elején találkoztam vele. Természetesen Bálint Sándor révén, s (gy együtt sétáltunk ki Tápéra, közös gyűjtőútra. Főként a bokréta-hagyományok felől érdeklődtek, és könnyes szemmel ölelkeztek a hajdani tápai bokrétásokkal: a kalotosokkal és volt KALASZ-lányokkal. Ugyanis Paulini Béla halála után Volly István vette át a budapesti Szent István napi nagy ünnepségben a Bokréta találkozók szervezését, így ő lett - mint később kiderült, sajnálatosan - az utolsó Pest-vidék találkozó egyik főszervezője 1948-ban. Első találkozásunkat több is követte. Utóbb már kettesben jártuk Szeged környékét egy-egy dal nyomában. Utoljára 1990ben, Bálint Sándor halálának 10. évfordulóján találkoztunk, itt Szegeden. Betegesen, de leutazott, hogy tisztelegjen velünk együtt jó barátja és kortársa Bálint Sándor emléke előtt. Most már O sem jön, nem jöhet. Elment, örökre itthagyott bennünket. Hátrahagyva szorgalmának eredményeit, amelyek minden bizonnyal nagy segítséget adnak majd a magyar népdalkincsek kutatóinak, a szép magyar népdalok kedvelőinek. IFJ. LELE JÓZSEF Az értelmiségi kategóriával kapcsolatban először is a csoportosítás problémája merül fel, hiszen a köznapi tudat meglehetősen leegyszerűsít, alaposabb vizsgálat azt mutatja, hogy nagyon is szakadozott a csoportok közötti határ, a pontos meghatározás szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Mi az értelmiségi? Gramsci szerint minden ember értelmiségi. Valóban: minden ember képes értelmi funkciók gyakorlására, ám a történelem során e funkciók gyakorlása társadalmilag korlátozva volt. Az értelmiségi bizonyos szempontból a jövő, a lehetőség küldötte közöttünk, mert hagyományos feladata szerint egy új realitást teremt a létező, kézzel fogható világ mellett, nem a való világát, hanem a lehető világát. Funkciója: értelmek keresése, amelyek a jövőben világosulnak meg. Az értelmiség azáltal, hogy a szellem, a kultúra realitásában él, időtlen is, egyfajta termékeny felelőtlenség állapotában van, csakhogy ez nagyon kényelmetlenné is válhat. Hiszen kalkulálnia kell azt a lehetőséget, hogy valaki más megvalósítja az ideákat, amelyeket ő azért nem valósított meg, mert a tett számára erkölcsi dilemmát jelent. Felmerül a klasszikus értelmiségi felelősség-probléma, az Ivan Karamazov-i probléma: kit terhel a felelősség, a gondolat szülőjét vagy a végrehajtóját? A történelmi fejlődés során ez a látnoki értelmiségi funkció elégtelenné vált, a modern társadalmak praktikus életigényei a szakértelmiség kialakulását kívánták meg. A modernizáció és a társadalmi differenciálódás hatására nemcsak a humán értelmiség és a szakértelmiség kettéválása ment végbe, hanem egy értelmiségi elit kialakulása is, amely kreatív, innovatív, ideológiai munkát végez. Ez életsorsként gyakran a meg nem értettség, a remeteség állapotát jelenti, de nem lehet ez elől elmenekülni, mint ahogyan Jónás sem menekülhetett meg a küldetése elől. FOTÓ: RÉVÉSZ RÓBERT Csepeli György A nemzeti identitás és az értelmiségiek című előadásában történelmi, szociológiai, pszichológiai és filozófiai szempontokat egyesítő, részletes elemzését adta a problémának. Gondolatmenetének főbb pontjai: az értelmiség fogalma, a nemzet fogalma és a kettő közötti viszony. Rendkívül nagy a szerepe végül a befogadó értelmiségnek, amely nem pejoratív, hanem szükséges kategória. Mégpedig éppen azért, hogy az értelmiségi produkciók tekintetében ne járjunk úgy mint a sporttal, hogy egy elhízott, edzetlen és ettől ezerféle betegségben szenvedő nemzet ünnepli nagyszerű olimpiai bajnokait. Keljenek életre a befogadó réteg segítségével a szellem értékei, és ne koronként felszikrázó, reprezentatív játékok legyenek. Pozitív stigma legyen az értelmiségi megjelölés. Szükség van a visszakérdezhetőség diskurzusára, amelyben az időtlenség folytán nagy halottainkkal is beszélgethetünk. A definicó nem matematikai meghatározás. Az iskolázottság nem elegendő, ez egy megszenvedett státusz, amit el lehet veszíteni. A nagy átlépés, a halál pillanata mindannyiunkat értelmiségivé tesz. A nemzeti csoport kérdése szintén meghatározási problémákat vet föl. Létezik például az önbesorolás, de ez múlékony, nem biztos. Hasonló a helyzet az erőszakos asszimilációval. Azt eredményezi, hogy vannak többszörös nemzeti indentitású emberek és vannak, akik sehova sem tartoznak, önmagukat monászként kénytelenek meghatározni. A nemzet kategória tartalma ősi mágiák módjára szuggerál nekünk egy realitást, de nagyon bizonytalan ez. A nyelv tűnik a legszilárdabb támpontnak, ám ez is kegyelem kérdése a kisebbségi létben. A kultúra sem szilárd, mert nehéz meghatározni a kulturális ismeretnek és készségeknek a minimumát, kánonját. Az útlevélnek politikai értelemben ugyan van létjogosultsága, de köztudott az, hogy a nemzeti közösségek, és az állampolgári közösségek halmazai nem fedik egymást. A nemzet és az értelmiség történelmileg találkozott a nemzetté válás három fázisú folyamatában, ahol az elsőben volt igazán szerepe. Eközben egy prófétai attitűdöt lehetett megfigyelni nálunk az értelmiségnél, amely a lenni akarásból fakadt. Hibás módon a tökéletesség bűvöletében éltek, ahelyett, hogy - mint Nyugaton - a meglévő csonkaságokat javították volna. Ezért a vágy és a realitás között soha nincs betemetett szakadék ebben a régióban. Ezt a keleti tfpusú diszkrepanciát sajnos csak súlyosbították a wilsoni pontok, amelyek sok szomorúságnak lettek a forrásai. Olyan csapdahelyzetek jöttek létre, amelyben az én örömöm egyben a másik szomorúsága. A négy évtizedes Csipkrózsika-álmából felébredt nemzeti értelmiség válaszút elé került: akarjuk-e továbbálmodni az álmot, amely jobban átgondolva rémálom, vagy megpróbáljunk tanulni. Ez lenne a fontos, hogy valóban belenézzünk a történelembe, bármilyen torzképet mutat is az. Ne az értelmiség mércéje legyen az, hogy nemzeti, hanem a nemzeti mércéje az, hogy értelmes. Hiszen az értelem nem úgy nyilatkozik meg, mint az oltáriszentség felmutatáskor, hanem meg kell azt keresni. A legfontosabb pedig a tett, mert csak értelmes tettek sorozata eredményez értelmes nemzeti létet. Végezetül Csepeli György egy új tfpusú európai pótvizsgát javasolt, amelyben a szakértelmiség vizsgázik le, hogy mobilizálhassa tudását a közösség érdekében. DOHÁNY EDIT Generációs kihívás - generációs válaszok A nagy magyar lejtőn Felkészületlenül érte az országot a piacgazdaságra való áttérés, állította tegnap a Nyári Egyetemen előadásában Laki László szociológus (Generációs kihívások - generációs válaszok). Túlideologizált, törzsi villongásokkal telttett ez az időszak. A váltás eszmerendszere nem a magyar talaj terméke, következésképpen nincs is igazi társadalmi hordozója: nem alakult ki a polgárság; a vállalkozók a hiánygazdaságban érzik jól magukat. A parlamenti pártok piacgazdaságot kiabálnak - de csak elméletben kiválók, a gyakorlatban nem tudnak eredményt felmutatni. Filozófiájuk nem adekvát a magyar sajátosságokkal: „elmennek" a második gazdaság mellett, amelynek pedig csak a mezőgazdasági szektorában a családok kétharmada érdekelt. A két gazdaság egymás nélkül létezni nem tud. ahol csődbe jut az első, követi a második; illuzórikusok azok az elképzelések, amelyek szerint a hanyatló elsó gazdaság szektorait a második fogja feltölteni. Az ily módon rétegzett gazdaság sokkal fejlettebb, mint azt az államosított szféra adatai alapFOTÓ: RÉVÉSZ RÓBERT ján vélnénk. Ugyanakkor a második gazdaság erőteljes jelenlétéből nem lehet a társadalomra nézve optimista következtetéseket levonni, tudniillik, hogy itt egy báb-állapotú polgársággal számolhatunk, amely mintegy varázsütésre előléphet. Az állam a nyolcvanas évektől kezdve fokozatosan visszavonult a sztálinizmusban annektált területekről, s ez az itt lévő intézményeket (munkáltatók, család, önkormányzatok stb.) válságba sodorta, mert az állam a feladatokat újraosztotta ugyan, de az erőforrásokat már nem. Az ügyeskedők társadalma alakult ki, amelyben adott esetben bárki bűnbakká tehető. Súlyos kihívás a 10 százalékos munkanélküliség, kezelése még a kiépített szociális piacgazdaságoknak is nem kis fejtörést okozna. Ez nem csupán a hatalmon lévő pártok, hanem az egész magyar politikai rendszer számára probléma; a pártok ezt a helyzetet nem játszották ki egymás ellen, amit tettek, az viszont nem kevésbé veszedelmes következményekkel járhat: összefogtak, s olybá vették, mintha a probléma nem is létezne. Ez a magatartás azt is eredményezheti, hogy az érdekeltek a megoldásokat nem az erre a célra szolgáló intézményekben, hanem az utcán fogják keresni. Egy kereslet nélküli munkaerőpiacra a pályakezdőknek szakmai tapasztalat hfján szinte lehetetlen betörniük; a társadalom egyelőre képtelen beilleszkedési modelleket kínálni (jólétet, karriert) ezeknek a korosztályoknak - csakis viszonylag tartós munkanélküliséget. Mégsem ők az igazán esélytelenek: az ifjúság egyharmad része nem rendelkezik szakmai bizonyítvánnyal, tehát abszolút versenyképtelen, sőt tekintélyes hányada funkcionális analfabéta. A munkanélküliségi lejtő a Dunántúl és a gyárvárosok között húzódik, a szocialista ipartelepek összeomlása a munkaerőt valósággal visszatoloncolja a falvakba, ahol alkalmi munkára, naturális létre van kényszerítve. ül