Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-21 / 171. szám

6 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1992. JÚL. 21. Bármit megteszek azért, hogy maradandót nyújtsak!" Portrévázlat Mezei Richárdról, a Tisza Volán olimpikonjáról FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Hónapokkal ezelőtt arról ábrándoztunk, hogy a barcelonai olimpián, a magyar csapat tagjaként, tóbb szegedi sportoló is képviselheti hazánkat. Ahogy teltek-múltak a napok, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, bizakodásunk óhaj maradt csupán, ugyanis az utazó keretben egy, csak egy szegedi legény, mégpedig a l'isza Volán SC kézilabdacsapatának játékosa, a 20-szoros válogatott, 21 éves Mezei Richárd kapott helyet. A 196 centiméter magas, 115 kilogrammos ifjú óriás általános iskolásként szülővárosában. Hatvanban testnevelő tanára, Monori Géza inspirálására kezdett el kézilabdázni. Gimnazistaként sem szakított a sportággal, sőt, olyannyira jól művelte, hogy az FTC szakemberi is felfigyeltek rá, és rögvest el is csábították a fővárosba, ahol három évet húzott le a zóld-fehéreknél.Tőlük - Barabás Zsolt, az akkori edző hívó szavára - Szegedre, a volánosokhoz vezetett útja, ahol mostani mesterének. Kővári Árpádnak (is) köszönhetően, érett játékossá vált. Magyar színek Barcelonában Amint Vad Dezső, a MOB sajtófőnöke jelentette, hétfőn az olimpiai falu magyar lakói közül a sportoló lányok álltak „fontos próba" előtt. A vitorlás Bácsics Krisztina, valamint a toronyugró Nagy Ibolya és Cserba Brigitta ugyanis a rajthoz álláshoz szükséges, kötelező szexvizsgálaton esett át. (A három csinos, fiatal lányt igazán nem kellett volna megvizsgálni...) A magyar csapat irodájában a főépület hatodik emeletén már az orvosi rendelőt is berendezték. Székely Gabriella főorvos­asszony azonban egyelőre szrencsére munka nélkül van. A vitorlások viszont annál jobban serénykedtek az olimpiai falu közvetlen szomszédságában kialakított csodálatosan szép vitorlás kikötőben. A hajókat pontos beosztás szerint nap nap után hitelesítik. A hitelesítés szigorára jellemző, hogy Pomucz Tamásnak például két milliméterrel rövidebbnek találták azt a repülő hollandiját, amivel a közelmúltban világversenyen is részt vett. Ám nem volt apelláta, a siófoki versenyző végül is mű­anyagcsíkot ragasztott a karcsú hajótestre, amely így elérte a kívánt hosszúságot. A tornászlányok hétfőn már pódiumedzést tartottak a St. Jordi csarnokban, a vasárnap kezdődő versenyeik színhelyén. Ónodi Henrietta változatlanul az érdeklődés középpontjában áll. A hétfő kora délutáni jelentés szerint már 3750 lakója van az olimpiai falunak, 1441 szakvezető és 2309 sportoló. Este a Palau dc la Musika Catalana dísztermében ünnepélyes keretek között Jüan Antonio Samaranch elnöki megnyitójával megnyitották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 99. ülésszakát. Az érdemi munka kedden kezdődik, még változatlanul a jugoszláv kérdés áll a középpontban. Egyáltalán nem nevezhető megnyugtatónak, hogy még négy nappal a megnyitó előtt is teljesen bizonytalan a déli szomszéd sportolóinak részvétele. A keddi nap fontos eseményeként 17 órakor a falu főterén felvonják a magyar zászló a hagyományos ünnepség keretében. Szegedi kerékpárosok sikere Mostanában csupán futó­vendégkként tartózkodik Sze­geden, tegnap is csak látoga­tóba ruccant le a Tisza-part­jára, hogy elköszönjön társai­tól, ám ók már Kétcgyházán „élvezik" az erőgyűjtés gyöt­relmeit. Randevúnk a Volán technikai vezetőjének, Dobozi Ivánnak köszönhető, akinek irodájában ültünk le beszél­getni röpke percekre. Kiszámíthatatlanságával olykor az élet nemcsak kelle­metlenségekkel, dc örömökkel is képes meglepni az embert, mint például Mezei „Ricsit". A szálfatermetű bcállós valójá­ban az idei bajnokságban vált stabil csapattaggá a Volánban, robbant be igazán az élvonal­ba. Januárban volt először válogatott, ezért is hatott, hat még most is szenzációként, hogy utazhat Barcelonába. - Aki valamirevaló spor­tolónak tartja magát, örökösen arra vágyik, hogy válogatott lehessen - néz csillogó sze­mekkel, közben (ösztönösen) a rajta levő 15-ös számú mezre vart (ezzel a számmal játszik az olimpián), szíve fölött elhelyezkedő címert simogatja. - Titkon én is reménykedtem, egyszer majdcsak eljön az idő, amikor is ott lehetek a legjob­bak között. Egy éve még ál­modni sem mertem arról, hogy ily' hamar valóra válik óhaja­im óhaja, és mehetek Barcelo­nába, aminek nagyon-nagyon örülök, végtelenül boldog vagyok... - Kezdetben három volános, Bartók Csaba, Fekete Róbert és Mezei Richárd neve is sze­repelt Joósz Attila szövetségi kapitány noteszében. Végül te vagy az a szerencsés, aki utazhat. Persze azért, hogy Fortuna kegyeibe fogadjon, neked is tenned kellett egyet és mást, hiszen posztodért nem kis csatát kellett vívnod. Szégyenlős „kisfiúként" dörzsölgeti állát, tépelődik, mit is mondjon erre... - A csapatba kerülésemet egyrészt fizikai adottságaim­nak, másrészt annak köszönhe­tem, hogy - Kővári Árpád érdemeként - ma már fejjel is játszom a kézilabdát, magya­ÚSZÁS Új helyszínen kerül megrende­zésre július 25-26-án, 10 órától az 1992. évi utánpótlás és serdülő megyei úszóbajnokság. Móraha­lom város önkormányzata segít­ségével itt rendezi meg a Csongrád Megyei Úszószövetség a fiatalok nagy versenyét. A 33 1/3 méteres, feszített tükrű, nyolcpályás ver­rán fejlődött játékintelligen­ciám. Számomra a bcállós tudatos, konkrét feladatkörét Árpi szabta meg, az ó szüle­ménye, amit játszok. Persze ahhoz, hogy idáig eljussak, kitartás és kemény munka is kellett, különben nem válhatott volna egésszé az a sok „apró­senymcdencében bizonyára szín­vonalas küzdelmek lesznek. A városi önkormányzat gondolt a megyei úszószakosztályok (Szeged SC, Hód Úszó SE, Szentes SC, Csongrádi Tisza Bútor SC, Makó SVSE) ösztönzésére, ugyanis díszes serleget ajánlott fel a legeredményesebb csapatnak. Az egyéni győztesek díjazásáról is meglepetésekkel készülnek a város sportbarátai. ság", ami lehetővé tette utazá­somat. - Edződ szerint a mai kézi­labdázásban már nemcsak a helycsinálás, vagy kifejezetten a védekezés, hanem a góllövés is kötelessége a beállásnak. Az utóbbi időben jól időzített Súlyos vereség a törökök ellen LABDARÚGÓ IFI EB Súlyos vereséget szenvedett a németországi ifjúsági labdarúgó Európa-bajnoki nyolcas döntő negyeddöntőjében Megyarország válogatottja. A hétfői nördlingeni összecsapáson Piski Elemér szövetségi edző 18 éves korú futballistái 1-0-ás félidő után 3-0-ra kaptak ki Törökországtól. Ez azt jelenti, hogy az Európa-baj­noki dobogó már elérhetetlen a magyar fiatalok számára. Szerdán a Független Államok Közössége ellen játszik a Piski­csapat, s ha azt a 90 percet meg­nyeri, akkor kiharcolja a jogot a jövő évi, Ausztráliában sorra kerü­lő világbajnokságon való részvé­telre. A negyeddöntők során keserű csalódást okoztak a hazai fiatalok is, hiszen 4-0-án vereséggel hagy­ták el a gyepet a portugálok ellen. Negyeddöntők Regensburg: Anglia-Lengyelország 6-1 (2-f), Nördlingen: Törökország-Magyar­ország 3-0 (1-0), Hassfurt: Norvégia-Független Államok Közössége 4—4 (1-2). Büntetőkkei: 3-1, Nürnberg: Németország-Portugália 0-4 (0-1). A szerdai elődöntőkben: Portu­gália-Anglia (Schweinfurt), Török­ország-Norvégia (Schwandorf). Szerdai mérkőzések a vb-rész­vételért (a két győztes jut el Ausztráliába): Németország-Len­gyelország (Bamberg), Magyaror­szág-Független Államok Közös­sége (Vestenbergsgreuth). találataiddal is felhívtad magadra a figyelmet. - Igen, ilyen jellegű fel­adataim is vannak... Úgy érzem, a svédországi Világ Kupán nyújtottam olyan telje­sítményt, amely megmaradt a szövetségi kapitányban. - Mikor tudtad meg, hogy helyed van a I6-os keretben ? - Nemrég, a kalocsai FÁK elleni mérkőzés után közölték velünk, hogy kik alkotják a , szűk keretet. Amikor meghal­lottam a nevemet, elmondha­tatlan érzés kerített hatalmába! Azért is, mert hárman voltunk jelöltek, így a „pozícióharc" köztem és Rosta Miki között az utolsó pillanatig tartott. - Most, hogy már biztos kerettag vagy, bizonyára meg­fordult a fejedben, kacérkodtál a gondolattal, milyen helye­zésre is számíthattok. Személy szerint te mit vársz a csapattól és természetesen önmagodtól? - Konkrét helyezésről eddig nem beszéltünk. így, hogy a jugoszlávok nem lehetnek ott Barcelonában, ha összejön a csapatnak, bármi lehetséges. Amennyiben minden téren egyek leszünk, együtt tudunk maradni és mindenki tudása legjavát adja, akkor elképzel­hető, hogy az egy-ötödik hely bármelyikét megszerezzük... Ha odakerülök a tűzhöz ­védekezésnél, de bizonyára támadásainknál is szóhoz jutok -, bármit megteszek azért, hogy helytálljak, maradandót nyújtsak. Tudjuk, a közvéle­mény elvárja tőlünk a minél jobb szereplést, ami bizony nagy terheket ró a csapatra, dc nem gátol abban, hogy ne tegyünk meg mindent a si­kerért! „Ricsi" a mai napot társaival Budapesten tölti, még egy kiadós edzésen vesznek részt, másnap pedig irány Barcelona, a katalán „főváros" ahol pár nap ráhangolódás után szá­mukra is elkezdődik a XXV. nyári olimpia... GYÜRKI ERNÓ A szegedi szenior kerék­párosok az év legrangosabb nemzetközi versenyén vettek részt az elmúlt hét végén. A szekszárdi 18. Gemenc Kupa háztömb körüli versenyen az 50 éve feletti kategóriában Gémesi József bizonyult a legjobbnak, a dobogó harma­dik fokára pedig Misik Rezső állt. A 30 év fölöttiek között Dobó Attila szintén harmadik­ként ért a célba. A papa Moszkvában, a fia Spanyolországban Május első három napján jelesre vizsgázott a kaposvári sportcsarnok. A somogyi fővárosban lebonyolított szabadfogású birkózó EB-n karikacsapás módjára zajlottak az események. Legfőképpen azért, mert Gundy Richárd létesítményigazgató szeme mindenen rajta volt. Gundy Richárd (50) a jogos elismerést követően azóta még nagyobb öröm részese. - Az 1980-as moszkvain jómagam, a barcelonai nyári ötka­rikás eseményen pedig a fiam lesz ott, de nem íaját pénzen ­újságolta az MTI-nek az igazgató. - Mindketten részt vettünk az olimpiai ötpróba-akcióban. S milyen a sors? Családi szerencse részesei vagyunk! Annak idején az én nevemet húzták ki a sorsoláskor, ezúttal pedig (a Balaton-átúszást követően) a fiamét. - Emlékek 1980-ból? - Moszkva szinte kiürült, a gyermekeket időlegesen kitele­pítették. Máig fölemlegetem: hogyan lehetett például egy mara­tonfutást üres utcákon lebonyolítani? No, de ez a múlt, akkoriban a futballt, vízilabdát, ökölvívást néztem a színhelyen. Fiam, Richárd 12 próbát teljesített. Mindig edzett legény volt, 12 éve­sen már elkísért engem egy 28 kilométeres futópróbára, persze futva... Hogy milyen tanácsot adok neki? Élvezze a küzdelmeket, szurkoljon a micinkért, de ne hagyjon ki egy napot sem, fusson, ússzon, őrizze jó kondícióját. Ami nem lesz nehéz, hiszen 23 évesen (a pécsi tanárképző főiskolán tanul) aktívan sportol. / Uj helyen a megyei szövetségek Elköltöztek a megyei sportági szakszövetségek Szegeden a Tanácsköztársaság útja 6 szám alól. Új helyükön, a Hajnóczy u. 22. szám alatt, az eddigi fogadóórák nem változtak, fogadják ezentúl az érdeklődőket. A telefonvonalak szerelése folyamatban van. A megyei sportigazgatóság változatlanul az eddigi helyén üzemel. • • < Öregember nem vén sportoló Harmincon felül - már tisztelet a kivételnek, de az orvostudomány jelenlegi állása szerint ­rozsdásodnak az izmok, nyikorognak az ízületek, kezdenek nem úgy menni a dolgok, ahogyan azok korábban mentek. Sokan hiszik, talán meg lehet állítani az idő forgását, netán vissza lehet pörgetni belőle egy kevéskét, de ez ugyebár nem nagyon sikerül. így van ez a sporttal is. Volt világsztárok, a génsebészet és a természetgyógyászat eredményeinek teljes figyelmen kívül hagyása mellett, de még ufók segítségét is elhárítva, igyekeztek pár évvel azelőtti bőrükbe bújni. S mi lett az eredmény? Gyászos vég. így járt mindannyiunk korábbi nagy kedvence, a többszörös olimpiai bajnok Mark Spitz, de „szegény Borg nagyapó" is, pedig mindketten konokul hitték, a sejteket egy kis felkészítést követően ugyanúgy munkába lehet fogni, mint azelőtt. Tisztelet nekik, ha másért nem, hát azért, mert megpróbálták... Bár a fiatalság nagy előny, de azért nem sza­bad megfeledkezni a sport egy-két „nagy öregjéről" sem, akik fittyet hánynak az orvos­tudományra, és bakfittyet az évekre, mert bi­zony nevük szinte fényesebben ragyog, mint pályájuk csúcsán. Itt van mindjárt a korábbi „fe­kete bárány", John McEnroe. Lehet, hogy nem lesz már Grand Slam-győztcs, de ezrek járulnak színe elé, csakhogy azt a varázslatos kezét meg­csodálhassák. A még nála is korosabb Connors pedig egyenesen maga a csoda. Ha úgy dönt, a „tinik^' egyike-másika szaunában érezheti magát. A nézők „zabálják" ezt az igazi show­mant, akit még akkor is végső kitartásra buzdí­tanak, amikor ő már gyengülő végjátéka felé tartva, legszívesebben borítékolná utolsó ütését. A tenisznél maradva, egyenesen talány a régeb­ben sokak által elismert, dc azért még többek által nem túlságosan kedvelt Navratilova óriási közönségsikere. A korábbi „vaslady", a tenisz­pályák jelenlegi nőies játékú varázsa, elfeled­tette a sportrajongókkal ezelőtti „férfiasságát", s a mai kor gépies, erőszakos teniszsivatagában játéka maga az oázis. De hagyjuk a teniszt. A jó öreg Roger Mila, Kamerun büszke oroszlánjainak táncos lábú labdazsonglőrje, 38 évesen - még nem is oly régen - idegösszeomlásba kergette az ellenfél védelmét, majd csípőficamig szambázott (de lehet, hogy mambózott?) a szögletzászlónál. Mára már úgy hírlik, nyugdíjas. A labdarúgás­ban elsősorban kapusok jó néhánya közelít a negyedik iksz felé, még mindig valamely válogatott nélkülözhetetlen „cerberusaként". Aztán ott vannak a ki tudja hányadszor éledő profi ökölvívók, mint Larry Holmes és társai, akiknél manapság sem érdemes sorban állni egy-egy pofonért. Az NBA profi „kosárkörme­nete" is produkálja a maga veteránjait. Bird, Paris, Johnson és még sokan mások most is olyat tudnak, amit néhány „tejfeles szájú" az életben nem fog megtanulni. A nagy Karem Abdar Jabdul pedig negyvenen felül kívánja ­persze jó pénzért - ismét felölteni magára szódásüveg vastagságú motorosszemüvegét. Carl Lewis közel harmincévesen futotta százon a világ eddigi legjobb eredményét, és ez azért ­ahogy azt a pentelei erdő nagy remetéje, Józsi bácsi mondaná - nem semmi. Csupán helyhiány miatt nem tudunk szólni a jégkorong, a kézilabda és más sportágak nagy öregjeiről, de azért így sem mehetünk el szó nélkül - ha csak egy pillanatra tudunk is időzni - a magyar sport egyik legnagyobb „vénje". Növényi mellett, mert mindenki Norbikájáért annak idején mil­liók hullajtották könnyeiket, s remélhetőleg nem lesz ez máskent - 35 évesen - Barcelona okán sem. Szükség van ezekre a sportemberekre. A kemeny pénzek világában, a nagy hajszában, a mosolytalanság pályáin és küzdőterein igenis kitűnik akaratuk, a sport iránti alázatuk, "lenyűgöző egyéniségük. Talán ennek köszön­hetik azt a rokonszenvet, amely az évek múlá­sával szaporodó kudarcaik, vereségeik ellenére is körülveszi őket, s amelynél sokszor nincs is jobb elixír a makacskodó sejtek újabb és újabb serkentésére. PLGNICZKI JÓZSEF Megyei bajnokság Mórahalmon

Next

/
Oldalképek
Tartalom