Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-18 / 169. szám

SZALTO \ SZOMBAT, 1992. JÚL. 18. Kilencven perc Mátrai Sándorral „Szeretnénk az ifjú zöld sasokból ismét egy európai nagy csapatot összehozni" Vihar a gerely és a világcsúcs körül - Gyakorlatilag teljesen véletlenül lettem labdarúgó - kezdte beszélgetésünket a nyolcvanszoros válogatott, majd így folytatta: Orosházi színekben ugyan szerepeltem néhány NB lll-as bajnokin, de a középiskola elvégzése után mint ifjúsági válogatott sprinter kerültem a fővárosba. Ott előbb a műszaki egyetemre, majd egy váltást követően a testnevelési főiskolára jártam, és a Budapesti Kinizsiben edzettem. Ekkor már az olimpiai harmadik helyezett Zarándif Varasdi, Csányi, Goldoványi 4x100 méteres váltó tartalékaként vettek figyelembe, de Bukarestben távolugróként debütáltam a felnőtt atléták között. Ebben az időszakban előkészületi mérkőzést vívott a főiskola gárdája a zöld-fehérekkel és a számomra felejthetetlen Lőrinc Sanyi bácsi ellentmondást nem tűrően közölte, én leszek csapatában a centerhalf. Innen már egyenes volt az utam a legnépszerűbb magyar klubba. Egyébként nem mindennapi egyéniségek közé keveredtem, mivel ez időben az FTC hátvéd sorát a Rudas, Kispéter, Dalnoki trió alkotta. - Úgy tudom, nem kellett sokáig várnia a címeres mezben való bemutatkozásra - Két évvel az első NB l-es találkozómat követően '55-ben a válogatott törökországi túráján Mándi Gyula pályaedzőnk kiszivárogtatta, hogy újoncavatás lesz és ennek megfelelően engem nyilatkoztattak a lapoknak, tévének és rádiónak. Úsztam a boldogságban, de csak addig, amíg Sebes Gusztáv a mérkőzés előtti napon át nem karolt. Tudniillik, akit a szövetségi kapitány átölelt, az másnap biztosan nem szerepelt a csapatban. Ezért csak a következő év tavaszán léptem pályára a legjobbak között Jugoszlávia, majd a Szovjetunió ellen. A Népstadionban Corso és Mátrai zászlót cserél az FTC-lnter mérkőzés előtt Úgy tűnik, aki a ferencvárosi labdarúgók közül hosszabb távra kibérli klubja hármas mezét, annak alanyi jogon jár a címeres mez is. E megállapítás bizonyításaképpen elég csak Mátrai Sándor, Páncsics Miklós, Bálint László, Pintér Attila és Telek András nevét említeni. Közülük is a legsikeresebbnek Mátrai Sándor vallhatja magát, aki három világbajnoki részvétel mellett egyesületével egy kalap magyar bajnoki érmet és 1965-ben a Vásár Városok Kupáját (ma UEFA-kupa) is elnyerte. A becsúszó szereléseiről legendássá vált játékost a minap, a 40 éves érettségi találkozója etőtt faggattam pályafutásának kezdetéről és érdekesebb állomásairól. - Erről jut eszembe... - Tudom, ne is folytassa! Manapság még mindig sokan azt hiszik, a szovjetek elleni meccseinken nekünk felsőbb utasításra kellett gyengébben játszanunk. Ezzel szemben állíthatom, azokon az egyesületi vagy válogatott összecsapásokon, amelyeken szerepeltem, sohasem kellett „lefeküdnünk". A kudarcok okait inkább a túlzott bizonyítási vágyban látom, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a „nagy testvér" mindig erős együttessel állt fel. - Mely világversenyén juthattak volna el a legtovább? - Valahogy a nagy siker mindig bennünk maradt. A legtöbbre hivatott gárdánk 1962-ben jött össze, de akkor a szovjet Latisev (hányszor elátkoztunk már ezt a nevet) nem adta meg Tichi szabályos gólját, pedig ott akár a döntőig is elverekedhettük volna magunkat. - Melyik kilencven percére emlékszik vissza a legszívesebben? - Több ilyen is van. Természetesen felejthetetlen a Juventus elleni VVK-diadal, de nekem a csúcsok csúcsa egy orosházi emlék. Még tiniként Hódmezővásárhelyen a Szegedi Postással osztályozót játszottunk az NB 11-be jutásért és a hosszabbítás utolsó másodpercében fejelt gólommal jutottunk a második vonalba. Ugye mondanom se kell. mekkora ünneplésben volt részünk. - Maguk a sport révén már akkor bejárhatták a világot, amikor a legtöbb magyar nyugati irányba csak Hegyeshalomig juthatott el. Kintlétei során nem tettek ajánlatokat a külföldi egyesületek menedzserei? - Először '64-ben Barcs Sándor, az akkori MLSZelnök közvetítésével szerződhettem volna Ausztráliába játékos-edzőnek, de a '66-os VB-n még mindenképpen játszani szerettem volna, így nemet mondtam. Másodszor Angliában, a Sunderland mindenható elnöke közölte, náluk mindig lesz egy állás számomra, de ez az ajánlat sem foglalkoztatott komolyan. - A forint inflálódását figyelembe véve maguk vagy az „izlandi hősök" voltak (vannak) jobban megfizetve? - Mi az akkori átlagfizetések dupláját tudtuk összehozni. Ebből azt hiszem már lehet következtetni... - Öntől rengeteget tanulhatnának a fiatalok. Nem fordult meg a fejében, hogy az edzői pályát válassza? - Annak idején szerettem volna fiatalokkal dolgozni, de időhiány miatt erre már nem volt energiám. - Mivel foglalkozik manapság? - Már régóta egy vendéglőt üzemeltetek. - Kijár még az Üllői útra ? - Egyre sűrűbben. Néhány hónapja társadalmi munkában tagja vagyok a labdarúgó-szakosztály vezetésének, ahol szeretnénk az ifjú „zöld sasokból" ismét egy európai nagy csapatot összehozni. Csonka László Kedden reggel a hivatalos finn hírügynökség, a Suomen Tietotomisto faxüzenetben közölte az MTIvel, hogy finn atlétikai szakértők véleménye szerint akadályok lesznek a csehszlovák Jan Zelezny gerelyhajító világcsúcsának hitelesítésénél. A hírek szerint a sportszer olyan carbonszálat tartalmaz, amely csökkenti a repülés közben fellépő rezgéseket, így nagyobb távolság elérését teszi lehetővé. A sportszert Németh Miklós, magyar olimpiai bajnok és egykori világcsúcstartó tervezte. Később a Reuter hírügynökség Eero Uotila, a Finn Sportszövetség egyik vezetőjének véleményét idézte, amely egybecsengett a finn jelentéssel. A brit távirati iroda hozzátette: hasonló gerelyekről van szó, mint amilyennel Sepo Ráty ta-' valy hajított nem hitelesíthető világcsúcsot. A Reuterjelentés szerint a „Némethgerelyeket" száműzték a barcelonai olimpiáról is. A hírekkel kapcsolatban az MTI munkatársa megkereste Mérei Lászlót, a magyar atléták szövetségi kapitányát és Németh Miklóst, az emlegetett gerelyek tervezőjét. A kapitány elmondta: tudomása szerint több típusú „Németh-gerely" létezik. Ezek egy része hivatalos sportszerként szerepel a barcelonai olimpián. Maga Németh Miklós indulatosan kijelentette: gerelyei tudomása szerint megfelelnek az IAAF, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség szabályainak, és érthetetelennek nevezte a finnek kifogásait. Némi humorral tette hozzá, hogy az északi gerelyhajítóknak nyilván fáj a hegemónia elvesztése, és ezért igyekeznek hibát találni a korszerű sportszeren. Kína műugróaranyakra is „toronymagas" esélyes Kína a világ utolsók között megmaradt szocialista sportgépezetével szorgalmasan munkálkodik azon, hogy túlszárnyalja az 1988-as szöuli olimpián elért eredményeit. Ázsia egyik sportnagyhatalma öt aranyéremmel, 11 ezüsttel és 12 bronzéremmel tért haza Szöulból. A kínai olimpiai csapat ebben az évben jó eséllyel pályázik a legnemesebb fémmel bevont érmekre a női asztaliteniszben, férfi tornában, tollaslabdában és talán úszásban is. A kínai olimpikonok nevezési listájában tallózva könnyen található nagy egyéniség. Deng Yaping, 19 éves asztaliteniszezőnő, aki világbajnokként két éve ül a női asztaliteniszsport trónján; Li Jing, 22 éves tornász, a lólengés és a korlát világbajnoka; Lin Li, az egyetlen kínai úszó, aki borsot törhat a hihetetlenül erős amerikai csapat orra alá Barcelonában; Huang Zhihong, 27 éves súlylökőbajnoknő, aki szintén a legjobb reményekkel indul atlétikában az aranyéremért. A legnagyobb győzelmi esély azonban a kínai olimpai csapat számára a torony- és műugrásban kínálkozik, itt válhatnak valóra reményeik. A skót után a legkeresettebb amerikai whisky a Kentucky Bourbon, amelyet Bardstownban gyártanak, ahol többek között Lajos Fülöp orleans-i herceg töltötte száműzetését. Majd amikor az 1830-as forradalom a francia trónra juttatta, hálája jeléül műkincseket adományozott a városkának. Kevés olyan település van Amerikában, amelyet úgy ismernének az itteniek, mint a Kentucky állambeli Bardstownt. Bizonyára ebben az előbb említettek is közrejátszanak, de a legnyomósabb ok, hogy innen származik a „Régi otthonom Kentuckyben" (My Old Kentucky Home) című gyönyörű szép nóta, amelyet minden amerikai kisgyerek az elsők között tanul meg. S ami a legfontosabb, ezzel a dallal kezdődik a legnagyobb lovasderbi, amit ugyan nem a bardstown-i pályán rendeznek, hanem az Ohioparti Louisville-ben. Louisville, az amerikai „lóbolondok" zarándokhelye, Louisville, a „lóbolondok" zarándokhelye amely egyébként Kentucky állam legnagyobb, közel félmillió lakosú városa. Minden év májusában, 1875 óta, hatalmas tömeg foglalja el a Churchill Downs lelátóját, s a verseny napján mindenki figyelme erre irányul. Nem is csoda, hiszen a Kentucky Derbi Amerika leghíresebb lóversenye, melyre jegyet váltani szinte lehetetlen, s a szerencsések is csak méregdrágán - a jó helyeket több ezer dollárért vesztegetik vehetik meg belépőjüket. Ez azonban az idén sem zavarta azokat, akik mindenáron a helyszínen akarták figyelemmel kísérni a világ legjobb lovainak kikiáltott pacik egykörös, azaz két kilométeres viadalát. Nem kevesebben, mint 140 ezren (!) zsúfolódtak össze a pálya környékén, s a villámgyors felmérésekből az is kiderült, hogy ezen a délutánon a kocsmák televíziói mind arra az állomásra váltottak, ahol a derbit közvetítették. A fogadóirodák pedig minden eddiginél nagyobb forgalmat bonyolítottak le, hiszen akik nem jutottak be az impozáns, múlt századi lóversenypályára, azok is tippelhettek a befutóra. A 118. alkalommal megrendezett futam sztárjának a francia származású, hároméves Arazit kiáltották ki, s a „bukméker-irodák" is neki adták a legnagyobb esélyt a győzelemre. Azok tehát, akik pénzüket „biztos" helyen akarták tudni, Arazit tették meg. A ló ugyanis olyan ősöktől származik, akik 1973 és 1977 között sorra nyerték a rangos derbiket, s a folytatást az utódtól várták. Arazi trénere, Francois Bouton azonban óvatosan nyilatkozott még az év elején, s kijelentette: „Minden álmom az, hogy a Kentucky és a júniusi epsoni derbit megnyerje Arazi." Az idomártól minden bizonnyal a szűkszavúan megnyilatkozó tulajdonosok elképzelését lehetett megtudni. Kik is Arazi gazdái? Két milliomos: Allan Paulson, az amerikai légiközlekedési vállalat főrészvényese és Mohammed Al Maktoum sejk Dubaiból, aki szintén nem kevesebb vagyonnal bír, mint társa. Ebből is látszik, hogy a ló értéke nem kicsi. A zsoké pedig, aki ezen a versenyen lovagolta Arazit, sem akárki, név szerint Pat Valenzuela, aki 1989-ben egy két és fél éves ló hátán elsőként „futott át" a Kentucky Derbi célján. Arazira összpontosított tehát a legtöbb szempár 1991-ben - de csak néhány száz méterig, amikor még az élmezőnyben szedte patáit. Később viszont lemaradt, mint a borravaló, s mindenki nagy meglepetésére, El Lee teljesítette elsőként a távot. Hát bizony, aki erre a lóra tette fel pénzét, nem járt rosszul, hiszen két dollárjáért húszat kapott vissza. A ló tulajdonosa pedig 600 ezer dollárral lett gazdagabb, amiből tíz százalék a zsoké markát üti. És mit kapott a Kentucky Derbi győzelemért El Lee? Egy igazi nagy fenékreverést. Ő beérte ennyivel is... Az Arazi-rajongóknak pedig nem maradt más hátra, mint a pálya melletti kocsmába betérni, és vigasztalódni egy kupica Bourbon whiskyvel... Cs. Gát László