Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-02 / 155. szám
CSÜTÖRTÖK, 1992. JÚL. 2. Járműtulajdonosok figyelmébe! Mi változott, mi várható? A HELYZET 5 Egy, még 1990-ben megjelent, s a Magyar Közlöny akkori, 33. számában, április 12-én közzétett rendelet szerint tegnaptól, július elsejétől hatályosak a járművezetőket leginkább érintő módosítások. A legfontosabb: járművet, akár újat, akár használtat üzembe helyezni mostantól csak akkor lehet, ha a hátsó üléseket biztonsági övvel látták el. A személygépkocsik által vontatott utánfutók, lakókocsik irányjelzőjének működését a műszerfalon visszajelzővel kell ellenőrizni - aki tehát vontat, mehet szerelőhöz! A motorkerékpárokon mindkét oldalon kötelező a visszapillantó tükör, tehergépjárműveken pedig a tűzoltókészülék. Az alkatrészforgalmazóknak, de a vásárlóknak is jó tudniuk, hogy ugyancsak július elsejétől bizonyos tartozékokat (ilyenek az izzók, lámpabúrák, fényjelzők) csak az európai szabványnak megfelelően szabad árulni és felszerelni, az úgynevezett E-jelzés hiányában a beszerelendő alkatrészek nem használhatók. (E jelzés nélkül gyermekülést sem szabad ezentúl forgalmazni.) A motoros tricikliken 2, illetve 4 távolsági fényszóró kötelező, a lassú járműveken és pótkocsijukon pedig az irányjelző az előírt. Szintén július elsejétől változtak egyes, a járművek ü Tapasztalataink szerint sok a bizonytalan, sőt, téves információjuk a járműtulajdonosoknak a tekintetben, hogy július elsejétől, illetve szeptembertől módosítások lépnek életbe a műszaki előírásokkal, a közlekedési szabályokkal kapcsolatban. Ezért arra kértük Balló Zoltánt, a megyei közlekedési felügyelet vezetőjét és munkatársait, adjanak tájékoztatást arról, mi változott és mi várható. zemben tartásával, műszaki vizsgálatával kapcsolatos előírások. Azok a lassú járművek, melyek áru- és személyszállításra, vontatásra alkalmasak, ezentúl - vizsga után - csak háromszög alakú, úgynevezett azonosító táblával közlekedhetnek. (Vizsgáztatni a járművet a közlekedési felügyeletnél lehet, melynek munkatársai, ha elegendő jelentkező van egy-egy helységben, kérésre „házhoz mennek".) A „csettegőnek" becézett járművek. ha 11 KW-nál kisebb a teljesítményük, eddigi igazolólapjuk érvényességét vesztették július elsején - újra kell vizsgázniuk. Két, várhatóan a közeljövőben életbelépő, illetve megjelentetendő jogszabályról kell szólnunk még. Szigorítják szeptember elsejétől a külföldre menő, húszszemélyesnél nagyobb autóbuszok műszaki előírásait. Egyebek között az életkor meghatározásával, az évente ismétlendó műszaki vizsgával, kötelező tachográffal, utaslistával, a gumik felületén a bordamélység növelésével. Ugyancsak szeptember elsejére taksálják a szakemberek, hogy a KRESZ módosítása életbelép. Úgy tudják - bár hivatalosan még nem tették közzé a változásokat - , hogy a hátsó ülésekhez felszerelt biztonsági öveket akkortól már használni is kell majd. Lakott területen 50 kilométei/órás sebességhatár lesz érvényben, s mivel így a személy- és teherautók közti sebességkülönbségek eltűnnek, az utóbbiak is haladhatnak párhuzamos közlekedés esetén a belső forgalmi sávban. A taxisok hajthatnak a buszsávokban, nappal, lakott területen kívül pedig kötelező lesz a tompított fényszóró használata. (Autóúton és autópályán mindenütt.) Rokkantkocsival - ha a járdán és kerékpárúton nem lehet, mert például nincs - lehet az úttesten is közlekedni. Az már az útügyi hatóság feladata lesz, hogy ha hosszanti irányban „vályúsra" süllyedt a burkolat, azt táblával jelezze mindenütt, az arrajárók biztonsága érdekében. "Moldova György A félelem kapuja Ittak egy pohár bort, aztán rátértek az alkura. A vevők nyolcvanezer forintot ajánlottak, Borsos ismerte annyira a helyi szokásokat, hogy felmérje: kilencven-százezer forintos végső árra gondolnak, ezért a maga részéről százhúszezret mondott. Ezrenként engedve-emelve végül kilencvenötezerben állapodtak meg. Az új tulajdonos husznötezer forint foglalót rakott le, figyelmeztette Borsost, hogy ha a vétel az ő hibájából meghiúsul, az összeg dupláját kell visszafizetnie. Tanúkat hívtak át a szomszédból és megfogalmazták a szerződést, a fiú átadta a birtoklapot és írásos ígéretet tett, hogy egy hónapon belül lehozza vagy leküldi a gyámi kinevezéséről szóló bizonyítványt, mely testvérei aláírását pótolja. A hivatalos ügyek végeztével a háziak marasztalták Borsost, megivott még egy pohár bort, de tíz óra felé elköszönt, arra hivatkozott, hogy másnap a hajnali busszal akar elutazni. Búcsúzásnál az öregember el akarta kérni a kulcsokat, de Borsos attól tartott, hogy ha a kezébe kaparintja a házat és az istállót, ezzel birtokon belül kerül és nehezebben lehet rajta behajtani a pénzt. Azzal tért ki, hogy hamarosan újra lejön Kerkahidasra és akkor elrendezik az ügyet. A magas, esetlen lány kikísérte, a kerítésajtóban leálltak beszélgetni. A régi os'ztatlan iskolát emlegették, melybe gyerekkorukban együtt jártak. Borsos emlékezett rá, hogy a már akkor is nehézkes, merev mozgású lányt szülei folyton rózsaszín ruhába járatták. Hirtelen megcsapta az öltözékéből áradó savanyú moslék- és tejszag, elfogta az undor, néhány kényszeredett mondat után búcsút vett. Anyja egykori gondozónője már rég lefeküdt. Borsos egyedül maradva a konyhában, újra átszámolta a foglalót. Eddig megtakarított pénzével együtt 49. rész már több mint ötvenezer forintja gyűlt össze, eltöprengett, hogy mihez kezdjen vele. Eredeti elképzelése szerint kereshetett volna egy albérleti szobát és elhagyhatta volna a szállót, de innen nem vezetett tovább az út. Szívesebben vásárolt volna egy kis telket valamelyik Pest környéki faluban - ahogy a gazdának említette. Feltételezte, hogy a pénze csak előlegre lesz elegendő, de úgy gondolta, hogy nagy összegű részletekben tudná törleszteni a maradékot. Reggelt vásárolt két üveg pálinkát, az egyiket Káplárnak, a másikat munkatársainak szánta, elrakta a sportszatyrába és elindult. A vasárnapi ritkább járatok miatt csak tizenkét óra után ért fel Mezőszegre, meg kellett várnia az esti gyorsot. Az autóbusz-végállomásnál beült egy vendéglőbe, megebédelt, megivott egy deci pálinkát két üveg sörrel. Feje hamarosan zsongani kezdett, félt, hogy berúg, ösztönösen biztonságba helyezte a pénzt; dzsekije belső zsebébe rakta és ráhúzta a cipzárat. Kiérve a pályaudvarra, még mindig órákat kellett várnia a vonatra, Borsos szeretett volna valamilyen újságot vagy könyvet vásárolni, de a pavilont zárva találta. Behúzódott a restibe és itt is pálinkát rendelt sörrel. Mikor elindult Budapestről, megfogadta magában, hogy semmilyen körülmények között nem hívja fel Zsókát, elhatározása most megingott, meggyőzte magát: nem jár különösebb kockázattal, ha jelentkezik nála. Utánaszámolt: már több mint két hónapja nem találkozott az asszonnyal, időnként írt neki egy levelet a megyei könyvtárban dolgozó ismerősnek, Pauli Zsoltnak címezve dupla borítékban, de nem kapott választ. Szerette volna hallani a nő hangját, hirtelen elszánta magát és kiment az előcsarnokban álló telefonfülkébe. Tárcsázott, a túloldalon Zsóka vette fel a kagylót: - Halló. Ki az? Még egy ismeretlen eredetű kattanás hallatszott, ettől az asszony szavait is elmosta a zúgás, mintha a vonalba valamilyen idegen zaj is beszűrődött volna. Borsos kénytelen volt felemelni a hangját: - Én vagyok. Tudsz beszélni? - Itthon van a férjem suttogta Zsóka -, lehet, hogy közben le kell tennem a kagylót. Miért nem köszöntél el? - Hirtelen el kellett mennem. Hogy vagy? Miért nem válaszoltál a leveleimre? - Újra megoperáltak a szívkórházban, azóta is sokat fekszem. naponta jár ki hozzám az orvos. Én már soha többé nem jövök fel a víz alól. - Ne sírj. - Honnan telefonálsz most? - Itt vagyok Mezőszegen, kint a pályaudvaron, várom az esti vonatot. Tudnánk találkozni valahol? Újabb kattanás hallatszott, a vonal váratlanul kitisztult. A nő csodálkozva kérdezte: - Valami baj van a telefonnal? - Nincs semmi, én jól hallak. El tudsz szabadulni, hogy kimehessünk a nyaralóba? - Sajnos nem lehet. Ki sem merek lépni a házból, a férjem lesi minden mozdulatomat, ki vagyok szolgáltatva neki. - Nem tudsz valamit kitalálni? - Megpróbálok feljutni Pestre, ha sikerülne, előtte írok neked. Zsóka hirtelen letette a kagylót. Borsos megértette, hogy valami megzavarhatta az asszonyt. Visszatért a restibe, feszítette a türelmetlenség, nehezen tudta elviselni, hogy még két órát kell várakoznia, intett a pincérnek: - Még egy konyakot és egy sört kérek. Gondolatok nélkül bámult ki az ablakon, figyelte az üres vágányokat, mikor valaki hirtelen megrázta a vállát. Borsos felnézett: három rendőr állt mellette, parancsnokuk közelebb hajolt hozzá: - Kérem az iratokat. (Folytatjuk.) Megjött az Iveco (Budapesti tudósítónktól.) Mától az Autóker Autókereskedelmi Iveco üzletága a japán C. 1TOH kereskedőházzal együ ttműködve budapesti konszignációs raktárról értékesíti Iveco haszongépjárműveit. A raktár és „teherautó-áruház" tegnap délelőtt nyílt meg a sajtó jelenlétében a Nagykőrösi út 162-ben, az autópiac mellett. Vevőinek két vadonatúj kategóriát kínál az Iveco: a 3-6 tonna tömegű, mindennapos szállítási feladatoknak eleget tevő Dailyt és a 6-15 tonnás, középkategóriás EuroCargót, a 92-es év teherautója cím viselőjét. Az autókat lízingelni is lehet, s részletre is kaphatóak. A bruttó vételár fele törleszthető fél éven át, kilenc hónapig vagy egy évig, 11, 15, illetve 22 százalékos kamattal. Az Iveco - gyári felügyelettel - kifejleszti az országos szervizhálózatot és állandó alkatrészellátást biztosít a fővárosi konszignációs raktárról. eriáztpí DOBAY Kertészet Szeged, Kálvária tér 27. Tel.: 11-712. Díszítse környezetét virággal! Kertészetünk a Belvárosban egész nyáron várja Önöket - muskátlidugvány már 30 Ft-ért - egynyári virágok, gumós begónia - virágföld - szakrtanácsadás Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 7-16 óráig szombaton 7-12 óráig. Régiségek vétele Márkás festményeit több 10 000 Ft-ért is megvásárolom, 10-30 000 Ft-ig vásárolok olyan faliórát, ami egy-három rézsúllyal működik, 5-16 000-ig veszek régi, porcelánfejű babát és külön fejet is. Vásárolok 2-10 000 Ft-ig nyakba való Mária-túzzománcmedálokat. XVIII. századi antik, kisméretű bútorokat és ezüsttárgyakat. SZEGED. 54-196. Triumph shop a Centrumban! A lépcsőfeljáró mellett kibővített áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat. A Centrumban a vevő a centrum! SZEGEDI 1 / / VASARI ENGEDMÉNY! faforgácslap natúr és laminált 15 % THERWOOLIN hő- és hangszigetelő 10 % BRAMAC alpesi tetőcserép négy színben házhoz szállítva 5 % SOFA ablak, erkélyajtó, bejárati ajtó 8% Egyes DUFA és műanyag ablakok 20 % HUNGVELUX tetőtéri ablakok 5 % Fenti engedményes áruk telepünkön július 3-tól 13-ig nyitva tartásunk alatt befizethetők. Alföldi TÜZÉP V. 201. sz. telepe Szeged, Rókus pu. T.: 23-021,23-622 KODAK FILMELOHIVAS-MASOLAS A MARS TÉR 17. SZ. ALATT A FAMILY-ÁCS CUKRÁSZDÁBAN. Minden kedves vendégünknek ajándékkal kedveskedünk! Látogasson meg bennünket és tekintse meg a KODAK színvonalát, termékeit. Nem akarja, hogy alkalmazottunk lássa az Ön fotóit? Megoldjuk! Hozza közvetlenül a negatívot a Bocskai u. 9-be, laborunkba, a Trading Kft.-be. Válassza a világszínvonalat átlagáron! NE FELEDJE! A KODAKTÓL AZ EMLÉKEK IS SZEBBEK! UTAZASI ÜGYNÖKSÉG SZUPEROLCSÓ AJANLATAINK! Bevásárlóútjaink: Isztambul - 5 nap félpanziós ellátással, 6400 Ftfő, július 7-11. Bécs-július 9., 1100 Ftfő. München-július 15-16-17., 1900 Ftfő. Spanyolországi nyaralások július 11-17., július 21-27., félpanziós ellátással, luxusautóbusszal. 21 500 Ftfő, 7 éjszaka, augusztus 15-22., 25 500 Ftfő. Olasz és görög apartmanok még leköthetők. Jelentkezés: Göncöl Utazási Ügynökség, Szeged, Mérey u. &B. Tel.: 62/25-799. Fax: 6214-456. Centrum Áruház Az Idegenforgalmi Alapítványi Iskola és Szálloda idegenforgalmi szakiskolai képzést indít Békéscsabán. Az oktatás időtartama: 2 év. A felvétel előfeltétele: angol vagy német nyelvből középfokú nyelvvizsga, vagy azzal egyenértékű nyelvtudás. A képzés részben önköltséges. Jelentkezési lap igényelhető (postán, vagy személyesen): Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola 5600 Békéscsaba, Andrássy út 1. Jelentkezési határidő: július 20. Felvételi vizsga várható időpontja: július 30-31. •••••••••••••••••••••••••oonnonanoDDaaDi • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • o • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • o • • •