Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-11 / 163. szám

A simogatás gyönyöre Tudják, hogy van ez... Ha egy állandóan mást, valami újat és jobbat akaró szerkesztőség kitalál valamit, azt a titok leleplezése, magyarul, a megjelenés pillanatában „elől" is, „hátul" is illik indokolni. Próbálgatom is egy ideje összerakni az ilyen alkalmakra tartogatott frappáns (?) félmondatokat, de nem igazán megy a dolog. Egyszerűen nehezemre esik leírni olyanokat, hogy „egy nívós hét végi magazinból természetesen a sport és a könnyedség sem hiányozhat", meg hogy „szeretnénk, ha időseknek és fiataloknak, nőknek és férfiaknak egyaránt örömet szereznénk a világ, az ország és a megye testmozgással kapcsolatos sztorijaival: Jó, jó, van bennük igazság, de akkor sem... Sokkal szívesebben mesélek arról az alig-alig túllicitálható érzésről, amelyhez hasonlóval az afrikai halandók többségét csak nagy ritkán ajándékozza meg az élet. Konkretizálok: akkor járja át az embert ez a fajta különös elégedettség, ha a pékségből szabadulva, egy sanda szemkörzés után jókorát haraphat a meleget lehelő kenyér sarkába; meg akkor is, ha a pillanat varázsának engedve megsimogathat egy tuda­tosan és izgalmasan leplezett női testrészt; és akkor is, ha szülői minőségben belefeledkezhet a világ legnagyobb csodájába, egy néhány hónapos kislegény apró, ám sokféleképpen értékelhető rezdüléseibe... Ilyesmit érezhetett, persze csak „kicsiben", az a tíz év körüli, fehér bőrű fiúcska, aki valamikor január közepén egy johannesburgi benzinkútnál egyszerűen „elfelejtette" a fajgyűlöletet. Nála nem sokkal idősebb fekete lurkók egy számára kétségtelenül ismeretlen játékszert üldöztek a tankoló autók szomszédságában. A rögbin, golfon, kriketten nevelkedett pici John - nevezzük őt így - elbűvölve, parányi lépésekkel közeledett a csuda dolgokat bemutató, már-már tökéletesen cselező és rúgó néger srácok „stadionjához". Csak bámulta őket, és vélhetően megsejtett valamit a Dél-Afrikában is csak „soccernek" csúfolt sportág, a futball nagyszerűségéből. Mígnem eljött az ő nagy pillanata. Lehet, hogy már másodpercek óta szuggerálta a bőrgolyót, amely ­talán egy közbecsúszó lábon irányt változtatva - egyedi röppályán suhant felé. A szöszi John tudta, mit kell tennie. Kezét maga mellett hagyta, szemét behunyta és - életében először - „megengedte", hogy a labda végigsimogassa mellét, hasát, combját. Aztán, szinte magától értetődően, visszaívelte a bőrt a vonalak nélkül megálmodott pályára. És már rohant is a türelmetlenül dudáló, metálszürke Merce­deshez. Boldogan, élménybeszámolóhoz készülődve... Azóta talán már ő is tapasztalhatta: esetenként a szavak is simogathatnak. Feltéve, hogy forró kenyérről, a nő és a gyer­mek szépségéről, szeretetről és persze fociról mesélnek... Réthi J. Attila SZOMBAT, 1992. JÚL 11. SZALTÓ Mit mondanak a közélet ismert személyiségei? Ezt várjuk a barcelonai olimpiától Gyulay Endre, Szeged-Csa­nád egyházmegye püspöke: ­Manapság már az is ritkaság­számba megy, ha egy-egy focimeccset, vagy izgalmas versenyt megnézhetek a tele­vízióban, azaz nagyon valószí­nű, hogy a barcelonai játékokat sem tudom majd folyamatában végigkövetni. Persze most is, mint mindig, szorítok a magya­rokért, az úszókért, a kajakoso­kért, igyekszem velük (is) együtt élni és együtt gondolkodni, hogy minél jobb eredményeket érjenek el. Sajnos, az általános magyar baj, az erőtlenség, az egészségtelen életmód ma még sokakat jellemez ebben az országban, de őszintén remé­lem, hogy belátható időn belül idegfeszültség nélkül élő, rend­szeresen mozgó embereket ter­mel majd ki ez a társadalom... Nyári Sándor, a Dél-Magyar­országi Piért kereskedelmi igazgatóhelyettese, a Papíron SC röplabdásainak mestere: ­Ha a magyar küldöttség tagjainak valami oknál fogva nem „jön ki a lépés", akkor 6, ha minden sike­rül, akkor 14 aranyat hozhatnak haza Katalóniából. A számoknál viszont sokkal fontosabbnak tartom a kiegyensúlyozott és összességében jónak minősít­hető magyar helytállást. Ez az olimpia ugyanis az egész magyar sport jövőjéről dönthet. Ha meg­felelően szereplünk, bizonyos sportágak „életben maradnak", ha nem, nos, akkor a legrosszabb is bekövetkezhet... Tehát tényleg van miért szurkolni. Az úszókban, a vívókban, a kajakosokban, az öttusázókban, a birkózókban most is bízhatunk, sőt, szerintem a pólósok és a.kézilabdások is megajándékoznak bennünket valamilyen éremmel! Koha Róbert, önkormányzati képviselő (MDF-KDNP frak­ció): - Talán nem tűnök pesszi­mistának, ha azt állítom: leg­kevesebb nyolc és legfeljebb tizenkét aranyérmet szerzünk Barcelonában. Sok barátomhoz hasonlóan én is az egyéni spor­tokban várok kiemelkedő sze­replést a mieinktől. Vagyis az úszók (Egerszegi, Darnyi, Ró­zsa...), a kajakosok (Gyulay, Csipes, Kőbán...) az öttusázok (Fábián, Mizsér) lehetnek az első számú „éremhalmozók", de a birkózók és a lövészek is felkapaszkodhatnak a dobo­góra. A csapatsportok (ez a műfaj nehezen egyeztethető össze a magyar habitussal...) ezúttal sem kápráztatnak majd el bennünket világraszóló sike­rekkel. A vízilabdázókat azért képesnek tartom a bronzérem kicsikarására... Kővári Árpád, a Tisza Volán SC elnöke, a kézilabdázók edzője: - Úgy érzem, a magyar sporto­lók ezen az olimpián - saját, jól felfogott érdekükben - mindent felhasználnak és megtesznek a sikeres szereplésért. A szorító gazdasági helyzet valószínűleg „kipréseli" a mieinkből azt a pluszt, amelynek segítségével jó esetben 10-15 aranyérmet is nyerhetünk. A kajakosok, az úszók, a vívók, a birkózók egy­nél többet is „szállíthatnak" a legfényesebb medálból, de a sportlövők és az öttusázók is „bearanyozhatják" július utolsó és augusztus első napjait. Egyik igazán tehetséges játé­kosom, Mezei Richárd is ott lesz Barcelonában, és már csak miatta is azt jósolom: a kézilab­dások - a pólósokhoz hasonló­an - dobogós helyezésért mér­kőzhetnek majd Spanyolor­szágban! A fénykép hátterében a Hungaroring lelátója, elől a célegyenes betoncsíkja, s a jobb szélen - kissé elmosó­dottan - egy motor hátsó kereke látszik. Itt olyan 230 körül mentem, nem csoda, hogy nem bírt „elcsípni" a fotós - mondja mosolyogva a szegedi Kalivoda Imre, aki az országos amatőr magyar bajnokság első futamán a superbike kategóriában tizenhatodikként ért célba. No persze, csak amatőrnek csúfolták - fűzte hozzá később - , ugyanis a 34 induló körül­belül egyharmada profi, és legalább a fele licenccel ren­delkező versenyző volt. Imre pedig teljesen zöldfülűként in­dult, hisz még soha nem vett részt versenyen, s a Hungaro­ringet is csak kívülről ismerte. Ráadásul az edzésidőt is alaposan megkurtították, a 7 körös versennyel együtt mindössze 15 kört tettek meg a pályán. Nem ártott volna pedig kicsit hosszabb ideig ismerkedni a Hungaroringgel, hisz ahogy mesélte, a sza­badedzés alatt egyfolytában lengett a sárga zászló, s majd minden kanyarban feküdt valaki - természetesen nem önszántukból heverésztek a zöld gyepen; a pálya kóstol­gatása közben csúsztak ki. A szegedi versenyzőnek egyéb­Egy zöldfülű a profik között ként ízlett a pálya, annyira dön­tötte a motort, hogy a lábtartó és a kipufogó sűrűn szikrá­zott. A célegyenesben 230-as tempóról 80 méteren lassított, majd bevágódott a kanyarba, miközben az erőteljes féke­zéstől levegőbe emelkedett hátsó kerék miatt a motor vadul pattogott jobbra-balra. Tette mindezt egy lehajtott, kölcsönzött Kawasaki ZXR 750-sel, melyet saját maga tuningolt. Habár Németor­szágban egy Honda Yamaha márkaszervízben tanulta a szakmát, és Szegeden saját szervize van, a Japán Motor Bt., a 115 LE, amit sikerült kicsikarnia a gépből nagyon kevésnek bizonyult. Egyéb­ként mint oly sok másnak, ennek is a pénz az oka, hisz a gyári tuning kit 20 ezer markát kóstál. S hiába virít oly sok matrica - köztük a Délmagyarországé - motor­ján, azok csak az ütött-kopott idomot takarják. Arra sem volt eszköze, hogy felvigye a mo­tort: lábon, azaz két keréken ment. Ez hazafele jelentett nagy veszélyt, hisz az esőben a „tükörradiál" pályagumik miatt mindössze negyvennel araszolhatott. Ahogy a mögöt­te jövő kocsiban ülők mondták: nyomott se hagyott a motor... Takács Viktor Ami a sporthírekből kimarad A szerszámoskamra Például a kissalaknál árválkodó szerszá­mos kamra. Kapáknak, gerebiyéknek, döngölőknek, a slag fekete kígyójának otthona. Fűszag, roszdaszag, egérszag, és, no persze, aimaborszag. Az egész sedülő egy tudta például, hogy nemcsak Siminyák bácsinak van kulcsa a kam­rához, de két liter almaborért adott egyet a nagy Vanicsek ll.-nek is. A nagy Vanicsek II. akkorát tudott rúgni, hogy egyszer Ci­bakházán oldalba talált egy fejős tehenet, ami nyomban kimúlt. A nagy Vanicsek II. szerelmi légyottkor használta a kamrát. De már középtávfutó lányokat se vitt oda. Pedig milyen szerelmes volt Vanicsekbe az ötezres Kálmán Helga. Vagy a csupacsont ma­ratonista. Kelemen Ildi. Nem úgy a megyei csúcsot tartó százas váltó. Ok bezzeg több­ször megtapasztalták a kamra rejtelmeit. Akkor még nem értettem, miért vigyorog a nagy Vanicsek II., miközben fejemre krokkint egy barackot: „Prücsök, a szerszámoskamrá­ban nincs idő, sem hely hosszasan körözni!" A szertár Hát nem tudom, azt hiszem, Isten, mi­előtt Isten lett szertáros volt. Nem akarom az örömlányokat megsérteni, de hát ebből is kitetszik, hogy a szertárosság a legősibb foglalkozás. Egyébiránt maga Isten is rá­jöhetett. kár volt fölcserélni a két foglal­kozást. Rádöbbent, hogy jobb szertáros­nak, mint Istennek lenni. Csakhát ezt már O se tudja visszacsinálni. A nagy Vanicsek II. szerint csalódottsága és dühe miatt szenvedünk annyit. A labda Lehet pingpong, kosár, vagy futball labda, a gömbölyűség, a forma a lényeg. Egy labda mindig a tökéletesség lehető­ségét idézi, nem véletlenül tartolták a görögök az emberek őseit - az androgü­nöket - gömbembereknek. Mármost sokáig nem értettem, hogy az amerikai foci miért tojásaiakú. Ellipszoid. Néhány hete a NASA bemutatta a világmindenség felté­telezett rajzát, formáját. Éppen olyan, mint WILLIAM HASPER ditroiti színesbőrű labdarúgó otthoni labdájának alakja, amivel már hajnalonta gyakorolni szokott a nyolcvankettedik utcában. A fű Eszünkbe juthat Rajz János bácsi. A gyep, az az áldott gyep. Csakhogy leg­följebb a rossz gyepről, a hepe-hupás pá­lyáról szóltak eddig a hírek. Ámde a fű tud gyászolni és büntetni is. Azon a helyen például, ahol Bölény, a rettenetes sóstor­nyi beállós - hat ujjal, hajjal és foggal született - szándékosan eltörte a nagy Vanicsek il. bokáját a mai napig nem nő fű. A tizenhatos előtti területen, mintegy öt-hat négyzetméteren előbb kiszáradt, aztán soha többé nem nőtt fű. Hiába locsolták a sóstornyiak, hiába cserélték ki a földet, a fű azon a helyen örök időkre gyászol és büntet. Hiszen a nagy Vanicsek ll.-nek akkor egy egész idényt kellett kihagynia. Darvasi László MMMNMHMi Női világranglista - Wimbledon Szeles a trónján A férfiakkal ellentétben a női teniszezőknél nem hozott változást Wimbledon a világ­ranglista élcsoportjában. Az egyetlen érdekesség, hogy a német Anke Huber és a svájci Manuéla Maleeva­Fragniere bekerült a TOP tízbe. Az élcsoport: 1. Szeles Mónika (jugoszláv) 278.5824 pont 2. Steffi Gráf (német) 250.8379, 3. Gabriela Sabatini (argentin) 188.8235, 4. Martina Navratilova (ame­rikai) 177.4744, 5. Arantxa Sanchez-Vicario (spanyol) 152.4686, után maradt 6. Jennifer Capriati (amerikai) 139.1410, 7. Mary-Joe Fernandez (ame­rikai) 104.2920, 8. Conchita Martinez (spanyol) 96.6598, 9. Anke Huber (német) 78.3333, 10. Manuéla Maleeva-Fragniere (svájci) 77.9018 pont. A „floridai lakosként" elkönyvelt Szeles a wimbledoni döntőt elveszítette, de tekintete elárulja véleményét: több is veszett Mohácsnál... Gráf a nagy rivális, Szeles Mónika legyőzése után újabb ellenfelek után kutat: legfrissebb információink szerint e pillanatban a Nap sugarai „csípik" a szemét...

Next

/
Oldalképek
Tartalom