Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-22 / 146. szám

HÉTFŐ, 1992. JÚN. 22. KULTÚRA 5 Falramászók Csintalan kölkök lelki egyensúlya azonnal megbillen, ha frissen meszelt falat látnak? Van, aki összefirkálja ­gondolom, a kisebbek közül való -, van, aki permetszórós festékkel írja föl ökörségeit, lehetőleg angol nyelven - ő egy lépcsővel följebb áll -, és a békétlen ifjúkorból az ugyancsak békétlen felnőttkorba átlépés küszöbén állók pedig egyszerűen végiggyalogolják. Ehhez azonban elenged­hetetlenül szükségeltetik a gumitalpú, nagyon menő edzőcipő, legalábbis Adidas minőségben, változó mintá­zattal. Esőverte időben a legkifizetődőbb ezt a sportot űzni, mert akkor hagy legmaradandóbb nyomot a falon a cipő talpa. Elmereng a magamfajta pasas, amikor az irtózatosan drága pénzeken rendbehozott és kifestett régi-új épület árkádok alatti falát látja. Első pillanatban nem tudja eldönteni, valóban a lelkesítően tiszta fal hergelte-e föl fölséges talpaikat, vagy az a tény, hogy ebben a házban székel a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Bizottsága. Mert el kell ismernem, bizonyos szellemi színvonal alatt mindkettő lehet kiborító tényező. A klasszikus bűnüldözés a hitvány embereket ujjlenyomatuk alapján tartja nyilván, erre ők kitalálták a talplenyomatot! A falra ugrálás ugyan nem szerepel eddig még sem hazai, sem világversenyeken, és állítólag az olimpiák tervezeteiben sem, pedig meglehet, ebben az idétlen sportágban azonnal beállítanánk a következő húsz esztendő világrekordját is. Elkezdtem számolgatni a talpmintákat, hogy legalább megtudjam, hányan vehettek részt benne, de nem sikerüli megtudnom. Mindig elvonta a figyelmemet az átlagmagasságot jóval meghaladó teljesítmény. Az, hogy az én fejemnél is magasabbra hagyja valaki lába nyomát, nem rendít meg, mert tudom jól, vannak égimeszelők, langaléta lábakkal, és a versengők nyilván nem a törpék közül kerültek ki, de amikor az én magasságom kétszeresén, sőt azon fölül is látok nyomokat, azt kell gondolnom, ha nem is ufonautákkal keresztezték gyermekeinket, de a józan ész messzire elkerülte őket. Istenem, micsoda lelki kielégülést okozhatott nekik művük puszta látása is?! Pár évvel ezelőtt még abban versenyeztek, ki tudja magasabban sárgombócokkal teledobálni a falakat, aztán abban, ki tudja bedobálni a régi Hungária ablakait, most meg, lám, saját lábuk lenyomatát hagyták rá az utókorra. Mert nyilván fenyeget bennünket az a veszély, hogy pillanatok alatt ősemberekké válunk. Ha a yeti lábnyomát kergeti a tudomány havasok oldalában, legalább az emberi ős nyomát tálaljuk neki, saját háza falán! Nagyon becsülöm a mai fiatalságot, mert sok mindent el lehet róla mondani, de azt nem, hogy talpnyaló lenne. Semmiképpen nem ítélném tehát arra őket, hogy saját talpuk nyomát nyalják le a falról, noha a tökéletesen ép lenyomatok alapján könnyű lenne előkerítenünk őket, de az biztos, hogy pemzlit adnék a kezükbe, és újrafestetném velük. Precíz, pontos, közeli képeket készítenék róluk munka közben, és a televízió legizgalmasabbnak kínálkozó műsora előtt mindig levetíteném. Legalább addig, amíg orcájuk pirulása bőrgyógyászati esetté nem fajul, vagy edzőcipőjük lángot nem vet. Vagy inkább zárt intézeti gumiterembe kéne vinni őket, ahol a falak hófehér gumiból vannak? Arra már gondolni se merek, hogy az kapja fenekébe a legprotekciósabb adag nyugtatót, injekció formájában, aki legmagasabban hagyja iszonyatos lábszagú cipőcskéje nyomát. HORVÁTH DEZSÓ Úgy látszik, az sem jó, ha túl sokat fohászkodunk. Pleskonics András, a Jóhír reklámiroda vezetője ugyanis egész héten imádkozott, hogy törjön meg a Medárd napi átok, csak vasárnap, a Happy Day-en ne essen az eső. Napközben úgy tűnt, az égiek meghallgatták a kérést, hiszen hétágra sütött a nap. Bár a kánikula sem sokat segített az öröm-napon, a szegediek jórészt a strandra menekülhettek, hiszen a Rákóczi téri forró flaszteron nem sokan kóvályogtak a tűző napon. Késő délutánra azonban az eső után áhítozók kívánsága is teljesült, ömlött az égi áldás. Statisztikákkal és felmérésekkel bizonyított össznépi pesszimizmusunk és borúlátásunk ellen szervezték a Happy Dayt, egy napot, melyen a hétköznapok búját-baját feledve felszabadultan szórakozhatunk. A kiváló alapötlet után az üresen tátongó tér kis csalódottságot okozott. Az okok egyaránt kereshetők az időjárásban, a vasárnapi ebéd szent­ségében vagy a meglehetősen szerény méretű reklámkampányban, de nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy manapság nagyon nehéz az embereket kimozdítani otthonaikból. A rendezvény egyébként hagyományteremtő, s ugyebár közhelyként emlegetjük, hogy minden kezdet nehéz. A délelőtti kezdet a színpadon kü­lönösen nehézkesnek tűnt, a zenekaroknak nem nagyon akarózott néhány tucat ember előtt fellépni, míg végül a sorozatos csúszások után a fiatal, szinti-popot játszó Crash törte meg a kánikulai jeget. Később a Szaniszló Jazz Workshop és Volvox együttes jazz-rock muzsikáját hallgatva komolyan sajnáltam, hogy csak ilyen kevés ember élvezheti a remek zenét. Egyébként a közönség túlnyomó részét szegedi muzsikusok alkották — hallgatták egymást. A „hepi-vásár" kínálata a bőrkar­kötőktől a géppisztolyig terjedt. Ez utóbbi csak kiállított tárgy volt, de számszeríjat, gázspray-t vagy szamurájkardot nyugod­tan vásárolhatott az arra tévedt félősebb vagy éppen harciasabb állampolgár. Míg a zene a nagyobbaknak szólt, addig a gyerkőcök Hegyi Füstös László vezetésével játékos kirándulást tehettek a rajzok birodalmában. A gyermeküktől „megszabadított" felnőttek ingyen hajthattak fel egy pohár sört a szervezők egészségére. S ha még egy igazi jó hírt is tudtak mondani, még ajándékot is kaptak. A Happy Day programjait összegezve megállapíthatjuk, hogy rengeteg tanul­sággal szolgált a szervezőknek, s remélhetjük, hogy jövőre jobb lesz. TAKÁCS VIKTOR alapítány Juniális a Rákóczi téren Pénteken délután Mártélyon a Művelődési Otthonban az Üdülőhely- és Faluvédő Szé­pítő Egyesület szervezésében képzőművészeti kiállítás nyílt a Mártélyon alkotó művészek munkáiból. Dr. Dömötör János méltatta a festők, grafikusok, fafaragók, szobrászok alko­tásaiból is jól érezhető kö­tődést. A kiállítás előzménye és része a most létrejött művészeti alapítványnak, amelyhez a kiállított munkáik­kal is hozzájárultak a művé­szek. Az Üdülőhely- és Faluvédő Szépítő Egyesület által létre­hozott „Mártélyi művészeti alapítvány" megfogalmazott célja támogatni a hagyo­mányos mártélyi-alföldi kép­ző- és iparművészetet, a nép­művészet valamennyi ágát. Emellett egyik fő céljuk egy már régen tervezett Faluház megépítése, amelynek részle­ges tervei elkészültek, kisze­melték a helyet is, és Tatár Béla képviselő megerősítette, hogy az elképzelést anyagilag is támogatni kívánja a helyi önkormányzat. Az alapítvány nyitott, bárki csatlakozhat hozzá, nemcsak közvetlenül pénzzel, hanem más értékesít­hető felajánlással. (Az alapítvány egyszámlaszáma: 281-98301-30023 Székkutas és Vidéke Takarékszövetkezet, mártélyi kirendeltsége.) Az alapítvány kuratóriu­mának elnöke Balázs Jánosné, alelnöke Csete György, titkára Budai László. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA A világ 65 országában rendezték meg tegnap a zene ünnepét. Van, ahol ez már régi ha­gyomány. és van - például Magyarországon, Szegeden, ahol csak készül hagyománnyá válni. Az Alliance Fran^aise és a JATE Kulturális Titkársága ennek érdekében szervezte váro­sunkban először a F6te de la musique ünnepét. A rendezvények védnöke világszerte Jacques Lang francia kultuszminiszter volt. Képünk a Szegedi Konzervatórium Rézfúvós Együttesének tegnapi, Dugonics téri koncertjén készült. Folklór finálé Sorrendben kilenc csoport mutatta be műsorát, érzé­keltetve szakmai fejlődését: a Motolla, Kiss Mátyás, Kisboj­tár, Guzsalyas, Lajtorja, Eben-guba, Berkenye, Csillag­fürt és Guzsaly csoportok a felnőtt együttes táncosainak vezetésével sajátítják el a néptánc anyanyelvet, Nagy Albert művészeti vezető egyéniséget nem korlátozó fel­ügyeletével. A hét végén be­fejezett néptánc-számadás két jeles koreográfus, Sajti Sándor és Hidas György részletes bírálatával jelezte a folklór finálét a Szeged Táncegyüt­tesnél. A fővárosi együt­tesvezetők, néptáncoktató ko­reográfusok az utánpótlás bemutatók mindegyikét végig­nézték. Egy hónapon át tartottak néptáncbemutatókat a Szeged Táncegyüttes csoportjai. A felnőtt táncosok után május 29-től minden pénteken egymást váltva az utánpótlás korcsoportok léptek színpadra az ifjúsági házban. Az évadot záró, idén kevésbé ünnepélyes-külsőséges műsorok szakmai bemutató jelleggel zajlottak. Mondhatni, ezzel befejező­dött az évad a Szeged Táncegyüttesnél. Ám ez nem teljesen igaz, mivel kevésbé feszített tempójú, amolyan „levezető gyakorlatként" az utánpótlás csoportok hétfőn reggel saját szervezésű nép­tánc táborba utaztak különböző helyszínekre, Dunaszekcsőtől Gyomaendrődig. A nyár iga­zából e játékos tánctanulással és kikapcsolódással köszönt az együttes fiataljaira. A nagyobbaknak - így a Nyisztor csoportnak - jut tennivaló a szegedi nyári programokban, a Szeged Táncegyüttes közre­működik a szabadtéri néptánc­produkciójában, s a csoportok közül többek kiveszik részüket vendéglátóként a nemzetközi ifjúsági néptánctalálkozó szer­vezéséből. B~R Jazz-rock és géppisztoly FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Mártélyi művészeti Szegeden először: Zeneünnep FOTÓ: SCHMIDT ANDREA A tanév végeztén két szege­di főiskola is szombaton adta át a felsőfokú oklevelet végzős hallgatóinak. Diplomaátadó ünnepség volt a Belvárosi Filmszínházban, ahol a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola utolsó éveseinek dr. Szalay István főigazgató kívánt sok sikert a megszerzett okle­vélhez, és a megyei közgyűlés Rákóczi téri székházában - itt készült képünk is -, ahol a Szegedi Élei miszeripari Főiskola zárta az évet. A SZÉF-en idén 101-en tettek sikeres államvizsgát nappali tagozaton, valamint 28 szak­ember nyert szaküzemmémöki diplomát a kar élelmiszeripari marketing-menedzser szakü­zemmérnöki továbbképzési szakán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom