Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-30 / 153. szám

r wrmo­í* fts sí ! # j W^K } KLAEFRVA: 1910-BEN -A DELMAQYARORSZAQ KEDD, 1992. JÚN. 30., 82. ÉVF. 153. SZÁM HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 222 FT, ÁRA: 9,60 FT Ötödikbe kapcsoltak a vásárépítők FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Éppen ilyen rekkentő június végi délidőben történt egyszer, hogy Béla bácsi megállt nád­fedeles házának eresze alatt és minden életbölcsességét bele­sűrítette egyetlen mondatba: „Jól enged mán kifelé a fődnek a fagya.". A fagyott földdel Szegeden, az új vásári pavilon építőinek sem gyűlt meg a baja mostanában, mi több, Csonka Gábor igazgatótól megtudtuk, hétfő estére elkészült az épület. Helyükre kerültek a nyílás­zárók, a belső térben a cégek nyolcvan százalékban már felállították standjaikat. A közelmúlt felhőszakadása megtréfálta a vásárépítőket, hiszen az új pavilont kivéve szinte minden építmény beá­zott kisebb-nagyobb mérték­ben, akárcsak két évvel ezelőtt. Az esőnapos főpróbán példa­mutatóan szereplő pavilon előregyártott elemei egyébként Luxemburgból érkeztek, a KÉSZ Kft. négy hét alatt varázsolt belőlük épületet. Ez többek között azért is dicsé­retes teljesítmény, mert az engedélyeztetési eljárás hó­napokban igényelt ugyan­ennyit. A pénteki nyitás előtt az ígéret: harmadikára minden elkészül. KOVÁCS Megölték az algériai elnököt Algériai karhatalmi erők egyenruhájába öltözött isme­retlen tettes tegnap lelőtte Mohamed Budiaf algériai elnököt. Az eset Annaba vá­rosában történt, ahol az elnök a kulturális központot kereste fel, amikor a merénylő az épü­let előtt Budiaf hátához ugrott és egy géppisztolysorozattal leterítette. A tettessel az elnöki testőrök a helyszínen végeztek. A kormánypárt az Iszlám Üdv­párt szélsőségesei között gya­nítja a merénylet szervezőit. Algériában hétnapos nemzeti gyászt rendeltek el. ENSZ-katonák mennek Szarajevóba (2. oldal) Palotás pártot alapít? A neve: Köztársaság (3. oldal) 100 éve született Lajtha László (5. oldal) Háziorvos-választás Nem július 1-je a határidő Minden alapot nélkülöznek azok a híresz­telések, amelyek szerint július 1-je lenne a háziorvos-választás végső határideje - vála­szolta az MTI érdeklődésére hétfőn Rába Ferenc, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság főtanácsosa. A téves információk valószínűleg onnan erednek - mutatott rá a főtanácsos -, hogy július elseje valóban egy fordulópont: ettől az időponttól ugyanis megszűnik a korábban állampolgári jogon járó, és életbe lép a biztosítási jogviszonyon alapuló egészségügyi ellátás. Ez pedig nem jelent mást, minthogy az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez minden állampolgárnak szüksége van érvényes biztosítási kártyára, amivel igazolni tudja, hogy jogosult a társadalombiztosítás által finan­szírozott ellátásra. Betegség vagy baleset esetén ugyanakkor természetesen azok is megkapják a megfelelő egészségügyi ellátást, akik nem rendelkeznek érvényes betegbiztosítási kártyával - hangsúlyozta Rába Ferenc. Ilyen esetben a felgyógyulás után az ellátott sze­mélynek 15 nap áll a rendelkezésére, hogy érvényes kártyáját bemutassa kezelőorvosának. Éppen ezért - emelte ki - a betegbiztosítási igazolványokat ugyan nem kötelező, de mindenképpen célszerű július 1-jéig érvénye­síttetni. A háziorvos-választással hasonló a helyzet: a szabad orvosválasztás nemcsak az orvos személyére, de a választás időpontjára is vonatkozik. Vagyis a jogszabály mindenkinek saját belátására bízza: mikor és kit választ háziorvosának. (A témához kapcsolódó cikkünk a 3. oldalon) A nagyalföldi pajzs Meddig leckéztetik Gábrielt? Odaát még mindig ropognak a fegyverek, de az innenső j parton már hosszabb idő óta nincsenek becsapódások. Vajon , milyen arc nézett vissza a határon lapuló kiskatonára a ; Dráva vizéből? Amit a reformkommunistáknak nem sikerült I lebontani vagy szétverni, azt szétlőtték a „jugoszlávok" Barcson. \ A gép persze állítólag véletlenül tévedt át a mi oldalunkra ­egyszer. És azóta még néhányszor. Szeged fölé is. Hiába, forgalmas hely ez a város. Nemrégiben itt járt a köztársasági elnök főhadsegéde is. Eddig nem szellőztetett tényekről beszélt, az okokról, miért is ilyen gyenge a magyar hadsereg. A bécsi haderőcsökkentési tárgyalások megszabták a VSZ-országok fegyveres erőinek összetételét. Kinek hány harckocsi, repülőgép, harci helikopter és a többi lehet a birtokában. Ez az„ ami közismert. Ami talán nem annyira: Magyarország a „szocialista táborban" elsőnek és mindmáig egyedül hajtotta végre a rendelkezést, s így önmagához képest egyharmaddal csökkentette erejét, szomszédaihoz képest pedig rendkívüli módon meggyengült. Mi vitte a Németh-kormányt erre a lépésre? A föltételezések szerint ezzel talán megmentette az országot egy sötét szemüveges diktátortól, egy bolsevik puccstól, Orbánt, Csoórit, Kis Jánost és a többieket a börtöntől. A meggyengült hadsereg harci értékéből - a főhadsegéd szerint - újabb egyharmadot vont el a szolgálati idő csökkentése, tudniillik, ha asztalosnak vagy vízvezeték-szerelőnek három évig tanul az ember, a lokátorokhoz vagy a rakétákhoz is keltene adni valamennyi időt. (A Csepelekhez kalasnyikovokhoz föltehetően a meglévő is elegendő.) Gyöngeségünkben tehát US Army-intervenció után áhíto­zunk, várjuk az új D-napot, az írott és az elektronikus sajtóban nyomon követhető, a politikában napról napra növekszik ez a várakozás. Persze nem szabad elfelejteni, az iraki csapáshoz szükség volt az Arab-félszigetre. Szerbiát sem tehet ejtőernyősökkel megrendszabályozni. Magyarországból könnyen Szaúd-Arábia válhat, bár a pajzsot még nem is tartotta elénk senki. A tükröt már igen. Ódor József M1KIC1 Milyen ártalmas a buzgóság! Az is baj, ha az ember fölismer bizonyos kölcsönös érdekeket, meg az is, ha nem. Az sem elhanyagolható, mikor pattan az isteni szikra. Könnyen előfordulhat, hogy ragyogás helyett éget... Nem tudom, feltűnt-e a szegedi polgároknak, a Gábriel taxi kocsijain a város címere volt látható. Néhány napja viszont a pajzsot formázó matrica eltűnt, leragasztották. Helyén nagy kérdőjel, az ártatlan bárány az írásjel fején ácsorog. Vajon meddig? (Részletes tudósításunk a 3. oldalon) Képtelenül Tegnap este valamivel 10 óra előtt, a városi kábelhálózat által közvetített tévéadások képe-hangja eltűnt a ké­szülékekből. A műszaki hibát egy impulzusnyi áram­kimaradás okozta, mely miatt megsérült a központi fej­állomás. A hiba elhárítása a távközlés szakembereinek közel fél órájába került. Európai közgyűlés Budapesten Hétfőn Budapesten megkez­dődött az Európa Tanács idei parlamenti közgyűlése, ame­lyet a testület fennállása óta először rendeznek Strassbour­gon kívül. Bár a háromnapos rendezvény hivatalos megnyi­tóját Antall József miniszter­elnök kedd délelőtti expozéja jelenti majd, az Európa Tanács szocialista csoportja, valamint az európai demokratikus csoport hétfő reggel hivatalos ceremónia nélkül megkezdte munkáját Budapesten. A 44. rendes ülésszak második részének első munkanapján délelőtt tanácskozott a Po­litikai Bizottság, az Európai Nem- tagországok Bizottsága, a Kelet-európai Kapcsolatok ad hoc Bizottsága, valamint a Jogi és Emberi Jogi Bizottság. A találkozó keretében az Or­szágházban tegnap délelőtt Miguel Angel Martinez, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke tartott sajtótájékoztatót. A politikus elmondta: az Európa Tanács olyan filozófia kimunkálásán fáradozik, amelynek hosszú távú célja az Európai Egyesült Államok megteremtése. Az Európa Tanács a közel­jövőben elsősorban az emberi jogok kérdéseivel kíván foglal­kozni, de a szervezet figyelem­mel akarja kísérni a kisebbségi kérdések alakulását is. A köz­gyűlés elnöke elismerően szólt arról az aktív szerepről, ame­lyet Magyarország játszik a ki­sebbségi kérdések kapcsán az Európa Tanácson belül. Az Eu­rópa Tanács 44. rendes ülés­szakának egyik fő témája an­nak a kérdésnek a meg­válaszolása lesz, hogy meddig terjedjen Európa földrajzi határa - hangzott el a tájé­koztatón. Ezenkívül foglal­kozni kívánnak az emberi jogok törökországi helyzetével, megvitatják a migráció kérdé­seit, valamint a mezőgazdaság és a környezetvédelem gondjait. Az elnök újságírói kérdésre válaszolva bejelentette, hogy a jugoszláv parlamentet való­zínűleg ki fogják zárni az Eu­rópa Tanácsból. Bratinka József (Folytatás a 2. oldalon) FOGYASZTASI CIKKEK VÁSÁRA 1992. JÚLIUS 3-12. 6724 SZEGED, Mars tér Telefon: 13-917, 12-761. Fax: 12-788. SZEGED A VILÁGBAN -VILÁG A VÁSÁRBAN SZEGEDI NEMZETKÖZI VÁSÁR alapítva: 1876 MAR CSAK 3 NAP ÉS NYITJA KAPUIT EGYSZERI BELÉPŐDÍJ: 60 Ft KEDVEZ­MÉNYES: 30 Ft 50°/o-0s MÁV­KEDVEZMÉNY!

Next

/
Oldalképek
Tartalom