Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-29 / 152. szám

I HÉTFŐ, 1992. JÚN. 29. Akik oltalmazzák a lángot Beszélgetés dr. Lencz László professzorral KULTÚRA 5 - Professzor úr, ne vegye sértésnek: önök jószerével már annak is örülhetnek, ha valaki annyit tud az aneszteziológusról, hogy altatóorvos. - Ez is a hátrányos helyzetünk egyik jele. Mondhatnám, már megszoktuk, hogy a háttérbe szorulunk... Tiszteletet, elismerést tulajdonképpen eddig semmiféle rendszertől nem kaptunk. - Önök csak öntudatlan vagy nagyon szenvedő betegekkel találkoznak, olyanokkal, akiknek akkor éppen legkevésbé sem a borítékolt hálán jár az eszük. Miért választja egyáltalán bárki is az aneszteziológiát hivatásául? - Válogathat a jelzők között: mert nem normális, mert megszállott, mert a vak elhivatottság munkál benne... De tény: egyikünket se kényszerített senki, hogy itt kössünk ki. Én például a jól jövedelmező sebészetet adtam föl érte, a beteg érdekében. - Igazságos az, hogy ezért valaki személyes áldozattal fizessen ? - Nézze, van kollegám, akinek csak kerékpárra futja. Én hat évig Kuvaitban dolgoztam, ennek köszönhetően van gépkocsim és önálló lakásom. Ott ugyanis megbecsülik az aneszteziológust, olyannyira, hogy jómagam '85-ben az év orvosa lettem. Az ottani orvostársadalom értékítéletét tükrözi, hogy az elméleti folkészültséget, azt, hogy gyakran kell helytállnunk az élet-halál mezsgyéjén, egyharmaddal magasabb fizetéssel honorálja, mint a sebész munkáját. - Úgy tudom, itthon a figyelemből akkor jut több az altatóorvosnak, ha a beteggel valami baj van... - ... az igazságügy, a bíróság ilyenkor élénken érdeklődik tevékenységünk iránt. Kétségtelen, hogy óriási a kockázat, de hát ezért kell a tökéletességre törekednünk. A héten Szegeden rendezte meg a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság idei kongresszusát. A szervezőbizottság elnökét, dr. Lencz László tanszékvezető egyetemi tanárt arra kértem, ismertesse meg a laikus közvéleményt is az orvostudománynak e reflektorfény-keriilte területével - Az aneszteziológia tulajdonképpen az érzéstelenítés és nem. - mint tévesen gondolnánk - az altatás tudománya. Mi minden tartozik az úgynevezett altatóorvos feladatai közé? - A műtéti altatáson kívül helyi érzéstelenítést végzünk: különböző idegtörzsek érzékenységét gyógyszerekkel függesztjük föl. A mi felelősségünk a kritikus állapotban lévő betegek intenzív ellátása, például műtétek, balesetek, szívizominfarktus, mérgezések után... Ilyenkor állandó, folyamatos és aktív műszeres ellenőrzés szükséges. Az aneszteziológus mindig ott van, ha valakinek hajszálon függ az élete. - Kockázatos, stresszel teli munka! Mi jelenti önöknek a legnagyobb sikerélményt? - Természetesen, ha bárkit sikerül visszaadnunk az életnek. Önmagában az a tudat is elégedettséggel tölt el bennünket, hogy régebben meghaltak volna azok az emberek, akiknek most 70-80 százalékát meg tudjuk menteni intenzív kezeléssel. - Vannak azonban embertelenül szenvedő társaink, akik számára csak kínt tartogatnak a hátralévő napok, hetek, hónapok. Az érzéstelenítéssel rajtuk is segítenek? - A csillapíthatatlan fájdalom miatt sok gyógyíthatatlan beteg méltatlanul kénytelen búcsúzni az élettől. Pedig intézeti, sőt otthoni kezelésük ma már lehetővé teszi a tartós fájdalomcsillapítást, ezáltal megváltozik a beteg életminősége, rendezni tudja dolgait, kapcsolatai nem szenvedik meg annyira elesettségét. Egyszóval humánus módon, méltósággal vehet búcsút... - Amint hallgatom önt, kezdem megérteni azokat, akik az aneszteziológiával jegyezték el magukat. Amint a konferencia meghívóján a gyertyalángot oltalmazó kéz, úgy őrködnek önök életünk fölött, legválságosabb pillanatainkban. Professzor úr, nem aggódik a szakma hazai jövője miatt? - Erre a valóban szép, de rendkívül kockázatos és nem eléggé megbecsült szakterületre nem tolonganak a jelentkezők. Mivel a hazai normák a nemzetközinél alacsonyabbak - itt 43 aneszteziológus 250-300 sebész műtétjénél tevékenykedik - egyelőre akadnak vállalkozók. Talán biztosíték erre a közelgő munkanélküliség is. Szürkeállományban egyébként nincs hiány. - Miben van? - Nézze! Amerikában 1846ban altattak először éterrel négy hónapra rá már Magyarországon is így altatott Balassa János. Az ötvenes évek végén kezdték kialakítani világszerte az intenzív osztályokat, négy évvel később hazánk is követte a példát. Eleinte tehát 4 hónap, majd 4 év eltérés volt a világ és hazánk között. A technikában mára több évtizedes lett a lemaradásunk. És ez az, ami igazán aggasztó a mi szakmánk jövője szempontjából is. CHIKÁN ÁGNES Új film Kitúr-lak, avagy őrültekháza John Larroquette és Kristie Alley főszereplésével elkészült Tom Ropelewski filmje, amelynek szereposztásából már egyenesen következtethetünk a temperamentumára. Már csak azért is, mert még nem láttuk Kristie Alleyt halkszavú, csendes szerepben. A tartalomtól pedig ne várjonak sokat: vígjáték. Egy új család végre beköltözhet fészkébe. Aztán hogy hogynem, egyre másra érkeznek a családtagok, a vendégek, és egyszerre, hirtelen minden felborul. És senki nem akar tágítani, mert nagyon jól érzik magukat, és senki nem veszi észre, hogy esetleg teher, vagy éppen nem kívánatos. Ebben a zajos családi életben, ha lehet ezt egyáltalán így nevezni, nem tudni, hogy mi maga a film - sajna. A temperamentum az egy dolog, a komédia pedig saját súlyával nehezedik, mégpedig önmagára. Mert ahogyan Thomas Bernhard is mondta - bár semmi keresnivalója ebben a közegben: az egész élet egy nagy tragédia, és legfeljebb annyit tehetünk, hogy komédiává alakítjuk. A tragédia marad a saját színezetében. Hogy ez még mennyire film, és mennyire egy történet rögzített anyaga, hát az az igazság, hogy még a saját véleményemet sem merem hozzáadni. Inkább egyezünk ki azzal, hogy rosszból is megárt a sok. PSz! Dusán Kovacsevic, fiatal szerb drámaíró, akinek A profi című szomorú komédiáját május l-jén a fővárosi Várszínházban is bemutatták, a katonai behívó elől Budapestre, majd Párizsba, onnan pedig Ciprus szigetére menekült. A hazájában klasszikusként emlegetett, Nusic óta a legjobb vígjátékíróként számon tartott, továbbá külföldön is igen népszerű író a minap egy furcsa üzenettel fordult a szerb színházak igazgatóihoz és a színészekhez. Ebben felkéri a színházak vezetőségét, hogy addig ne játsszák darabjait, amíg Szerbiában nem tesznek eleget a sztrájkoló egyetemisták követeléseinek. Ezek között, mint tudjuk, első helyen szerepel Milosevic elnök és uszályhordozóinak a lemondása. - Az egyetemisták mellett voltam 1968-ban és 1991-ben is - vallja Kovacsevic -, drámáimat is nekik írtam, most is velük tartok. Kérelmének nyilván nincs jogi alapja, erkölcsi viszont annál inkább. Minden művészet kvintesszenciája pedig éppen ez. ÍT Erzsébet királyné Alapítvány A Gödöllői Városi Múzeum Erzsébet királyné Alapítványt szervez. A tervezett alapítvány célja a királyné emlékének ápolása, kultuszának őrzése, tágabb vonatkozásban pedig a kor, a dualizmus kutatásához céltámogatások biztosítása. Doktoravatás a SZOTE-n FOTÓ: RÉVÉSZ RÓBERT Dr. Fráter Loránd rektor elnökletével rendkívüli ünnepi tanácsülést tartott szombaton a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Egyetemi Tanácsa. Az egyetemi szenátus ülésén dr. Szemere György, az általános orvostudományi kar dékánja 5 egyetemi doktorjelöltet és 23 fogorvosdoktor jelöltet fogadott doktorrá. Az egyetemi doktori fokozatot elnyertek közül négyen „summa cum laude", egy jelölt „cum laude" minősítéssel, a fogorvosdoktorok közül hárman „summa cum laude", tizennégyen „cum laude", hatan pedig „rite" jelzéssel lettek felavatva. Az egyetemi doktorok között egy, a fogorvosdoktorok között pedig két külföldi állampolgár van, mindhárman Németországból. Új tanszék a faiskolán Református vallástanárokat képeznek Jelenleg legközelebb Nagykőrösön és Debrecenben tanulhatnak csak a későbbi protestáns tanítók. A Tiszántúlon túlnyomórészt református vallású emberek élnek Szegedre nézve ez az állítás nem igaz, itt a római katolikusok vannak túlnyomó többségben -, s egy református lelkésznek tfz-húsz iskolát is el kellene látnia, ami persze lehetetlen. A szegedi kihelyezett tanszék létrehozását a tiszántúli református egyházkerület püspöke, dr. Kocsis Elemér is támogatja, s a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatója, dr. Szalay István is készségét nyilvánította a harmadik tárgyként fölvehető református vallástanári szak elindítására. Az új tanszék független a főiskolától, s helye a Kálvin A dél-magyarországi régióban nincs protestáns vallástanárképzés. Ezt a hiányt szünteti meg ősztől a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán induló új tanszék, amely a Debreceni Református Teológiai Akadémia részeként működik majd. téri református palotában lesz. Az oktatásnak a tanárképző főiskola alkalmazott nyelvészeti tanszéke ad otthont. A református palotában már hagyománya van a tanításnak, s itt tartják majd a tanárjelöltek gyakorlati képzését is. Az épület jelenleg üresen álló belső helyiségeit csekély átalakítással alkalmassá tehetnék az új célokra - a szükséges épületrészek ügyében kérelmet terjesztettek a polgármester elé. A „C-szakként" fölvehető, négy féléves képzésre azok jelentkezhetnek, akik az első évet már elvégezték a főiskolán. A sikeres vizsga 10-18 éves fiatalok tanítására ad református vallástanári diplomát - e tekintetben egyedülálló lesz az országban. Jelentkezni, illetve bővebb információt kérni az alkalmazott nyelvészeti tanszéken (Hámán Kató utca 25.), a főiskola főigazgatóságán, valamint a református lelkészi hivatalban (Kálvin tér 2.) munkanapokon 9-13 óráig lehet. NY. R Hitdmerice-i okulások az IIE-től Amerikában összefognak a kulturális intézmények Az Egyesült Államokban működő Institute of International Educationt azért hozták létre, hogy a már működő menedzselési rendszereket, tapasztalatokat az egész világon ismertté tegyék. Most elsősorban Kelet-Európára figyelnek, ezért rendezték meg - az Art International, és a Dance Theater Workshop szervezésében - a Pozsony melletti Budmericében, június 13-tól 18-ig azt az előadássorozatot, amelyen az előadók a kultúra menedzselésének minden kérdésére kitértek. A kelet-európai országok közül hazánkból 10 főt hívtak meg, közöttük Szerdahelyi Zoltánt, a Szegedi Ifjúsági Ház igazgatóját: - Nem tudom, hogyan kerültem a kiválasztottak közé, minden esetre sokat tanultam, illetve visszaigazolni láttam néhány elképzelésemet. Sok területről érkeztek az előadók, volt közöttük gyakorló művészeti menedzser, egyetemi oktató, alapítványtag. Az előadások A kulturális, művészeti élet örökösen visszatérő problémája a pénz, annak előteremtésének módja, hiszen az ezzel foglalkozó intézményeink többsége nonprofit jellegű. Nyugaton elsősorban azt hangsúlyozzák, hogy a szemléletünkkel van baj. Folyton azt vizsgáljuk, mit nem tudunk elérni, nem pedig azt, hogy amit elérhetünk, hogyan érjük el. Nem alakult még ki annak pontos rendszere, miként lehet alapítványokat, vállalkozásokat ügyes menedzseri munkával megnyerni a kultúra támogatásának. tematikájából kiderült, hogy már előre felméréseket végeztek Kelet-Európában, és gondolom, a kérdéseinkkel újjabb, számunkra megoldandó problémákra hívtuk fel az előadók, a szervezők figyelmét. Nagyon lényegesnek tartom az elhangzottak után, hogy meg kell különböztetni az állami és a privát szférából származó támogatást. Arra is felhívták a figyelmet, hogy már komoly gyakorlata van Amerikában annak, hogy az anyagi források megszerzéséhez összefognak a kulturális intézmények. Ezenkívül a menedzselés szempontjából kardinális kérdés a személyesség, a személyes kapcsolat kiépítése mind á közönséggel - így igényeik, anyagi feltételeik az egyes programok megszervezésében dominálhatnak mind pedig a művészekkel, művészeti csoportokkal a személyes kapcsolat fenntartása. Az intézmények programjának megszervezésében nem csupán az intézmény vezetője dönt, hanem ez csapatmunkává alakul. A tervezéshez tartozik még, hogy hosszú évekre, mondjuk öt évre előre koncepciót dolgoznak ki, majd egyes fázisokra lebontva konkretizálják az elképzeléseket. Az intézmény vezetője létre hozhat egy olyan tekintélyes, és elismert személyekből álló felügyeleti csoportot, amely az ő munkáját konpetensen megítélheti, így nem állhat fönn annak veszélye, hogy a vezető saját levében, autokrata módjára fürdőzzön. Különös figyelmet érdemelt az a szemléleti váltás, miszerint a kulturális intézmény nem direkt az intézménynek, hanem a művésznek, a produkciónak kéri a támogatást - talán ez a legpontosabb példa a menedzseri szellemre. A kelet-európai országok kultúrájának működését „meg-. élesztő", élénkítő előadás csak egy része volt egy nagyobb előadássorozatnak, amelynek remélhetőleg mielőbb gyakorlati eredményei is lesznek. PODMANICZKY SZILÁRD