Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-26 / 150. szám
20 RÖVIDEN DÉLMAQYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. JÚN. 26. Andrea, az örök nyerő Hatot ütött az óra. Reggel hatot. Pontosabban hajnal hatot. De akár este hatot is üthetett volna. A csirke élettelenül feküdt a konyhakövön. Az asszony visszafeküdt még az ura mellé, de a vért nem mosta le a csuklójáról, csak orrát fújta ki, erre az ura felhorkant, és átfordult a másik oldalára. Lehet, hogy a csirkéről álmodott, amelyik élettelenül fekszik a hideg konyhakövön az asszony eldobott zsebkendője mellett. Az asszony és az ura együtt többet nyomtak 300 kilónál. Egyszer a széntelepen méretkeztek meg. Az asszony ura a mázsakezelő zsebébe nyomott egy húszast, belekarolt az asszonyba, és felálltak a mázsára. A mázsás azt mondta, hogy több mint háromszáz, és ennél többet nem is volt hajlandó elárulni. Mindketten úgy érezCsaládi kör PODMANICZKY SZILÁRD ték, hogy a mázsás ember becsapta őket, mert húsz forintért igazán elárulhatta volna, hogy ketten pontosan mennyit nyomnak, ráadásul az asszony fehér zoknija csupa egyatta szénpor lett, egy kis zsír is rácsöppent, meg utána a kocsmában egy részeg favágó ráontötte a vörösbort is, úgyhogy még az Ariel sem segített, egyszerűen ki kellett dobni a zoknit. Az asszony nem hordott harisnyát, csak zoknit, azokat viszont nagyon is szaggatta - folyton olyanba lépett, amibe nem lett volna szabad, vaskampóba, moshatatlan festékes vödörbe. A konyhapénzből csapta meg a zoknira valót, bár az urának azzal indokolta, hogy a magas koleszterin szintjük miatt ezentúl kevesebbet költ ételre. Az ura nem hitt ennek a szövegnek, ezért kikísérte az asszonyt a piacra zoknit vásárolni, és egyúttal vettek egy lesoványodott csirkét, másnap - lévén hétvége - ebédre. A csirke a vesztét érezte, és hajnal felé irtózatosan hangos kaparászásba, nyöszörgésbe kezdett a kamrában a létra alsó fokához kötve. Az asszony nem tudott aludni, az ura jó alvó volt, nem maradt más hátra, mielőtt teljesen begurult volna a kapálózó csirkétől, kiment a konyhába, előkapta a nagykést - aztán nyugodtan visszafeküdt aludni az ura mellé, fehér zokniban. Mennyi jut a müszervásárlásra? Lókötők Makón FOTÓ: SOMOGYI KÁRÓLYNÉ A szegedi önkormányzat, 1993-ban 78 millió forintot tud biztosítani a város egészségügyi intézményeinek gép-műszer vásárlására, s ehhez kért 52 millió forint központi támogatást. Amennyiben a központi céltámogatás összegét a TÁKISZ és a Belügyminisztérium jóváhagyja, akkor a jövő évben összesen 130 millió forintot költhetnek egészségügyi intézményeink műszerre, gépekre. Az intézmények közötti elosztásról tárgyalt a napokban az önkormányzat egészségügyi bizottsága, és a következőkképpen hagyta jóvá egyes intézmények részesedését a 130 millióból. A székben Király Éva, a szegedi országgyűlési képviselő leánya Daróczi Andrea eredeti foglalkozása a grafikusság, de emellett kitanulta a pedagógiát is, földrajz-rajz szakos tanár lett, 1985-ben a televíziónál kapott állást és grafikusként dolgozott, tavaly viszont beiratkozott a szakmunkásképző kozmetikus szakára és azt is elvégezte. - A sminkelés tudománya foglalkoztatott igazán, s ebben a volt tanítómesterem a példaképem -vallja Andrea. Samu Ilona készített fel az első versenyre is, amelyet tavaly októberben tartottak Budapesten a Körcsarnokban. Színházi kikészítést írt elő a versenykiírás, s a zsűri szerint jól is sikerült, mert megnyertem a versenyt. Ezután még egy ilyen vetélkedőn vettem részt a Petőfi-csarnokban, hasonló versenykiírással, ott is első lettem. Azután következett az áprilisi Duna-kupa, amelyen nappali kikészítést kellett készíteni. Megnyertem. Egészségügyi Gyermekotthon Petőfi telepi Szociális Otthon Egyesített Szociális Otthon Bölcsődék és Csecsemőotthonok Drog Centrum Gyermekkórház-rendelőintézet Kórház-rendelőintézet 1 millió 257 ezer 135 ezer 2 millió 460 ezer 1 millió 117 ezer 2 millió 454 ezer 18 millió 871 ezer 103 millió 706 ezer Megvitatták azokat a kérelmeket is, amelyek az egészségügyi bizottság ez évi 3 millió forintos céltartalékából igényeltek különböző összegeket. A Kossuth Zsuzsanna egészségügyi alapítvány működéséhez 75 ezer, a Parlagfű PROL NAPRA DELMAGYARORSZAG! Június 8-án, hétfőn - július 11-ig - öthetes nyereményjátékot indítottunk lapunkban. Minden nap megnyerheti a szelvényen látható használati tárgyat, ha kivágja, kitölt: és címünkre beküldi. (A hétfőtől péntekig megjelentetett napi szelvényeket egy borítékban is beküidhaíí, vagy személyesen behozhatja a Sajtóházba.) ""PÉNTEKI NYEREMÉNYSZELVÉNY! rozsdamentes edénygarnitúra DM 3.jh. Címünk: 6740 Szeged, Pf. 153. A borítékra írja rá: „Napról lapra nyeremény!" Név: I A HARMADIK JÁTÉKHÉT Cím: I SZELVÉNYEINEK I BEKÜLDÉSI I HATÁRIDEJE: ^ I JÚLIUS 1., 12 óra. Ha ezzel készen van, ne tegye félre az ollót! Nyerje meg a hét fődíját, az alábbi, N°5-ös szelvényen látható ENERGOLUX 7503 automata mosógépet DM 3. HETI FŐDÍJSZELVÉNY ENERGOLUX 7503 automata mosógép A fenti áruk a VIDIA boltjaiban: Kölcsey u. es Kossuth L. sgt. 9-13. sz. alatt megvásárolhatók! Ne feledje: holnap folytatjuk! A Ai A A Ái A A • Ez úgy lehetséges, ha hétfőtől péntekig naponta kivágja a mosógépes szelvényeket, és összegyűjtve, mind az ötöt egyszerre beküldi. (Cím és határidő ugyanaz, mint a napi szelvénynél. A borítékon, kérjük, szintén szerepeljen a „Napról lapra nyeremény!" jelige!) A HARMADIK JÁTÉKHÉT NYERTESÉINEK NÉVÉT JÚLIUS 2-ÁN, . CSÜTÖRTÖKÖN 1 AK<Hu1kU • A A •DDQOQCS Biztonságtechnikai és Szolgáltató, Kereskedelmi cég. Riasztórendszerek, autóriasztók szerelése. Telefon: 53-777, 6726 Szeged, Gyapjas Pál u. 31. sz. Nyitva: 13—17 munkanapokon. MARKOL LAPRA HYLRf "IMLPí Y! A betyárvilág krónikásai bizony gondolkodóba esnének a makói eset kapcsán. Az „igazi" lókötő ugyanis - ha szőrén is, de - megüli a lovat. R. J. makói gazdának mindez nem juthatott eszébe, amikor a Járandó részi tanyájáról eltűnt négy lova és egy csikaja. A rendőrség segítségét kérte. Éjnek idején, pirkadat előtt a város területén egy IFA teherkocsi araszolt, teherterében az öt négylábúval. Az elszámoltatás során kiderült: K. K. gyulai. P. F. békéscsabai és Ú. L. békési polgárok alaposan gyanúsíthatok az állatok elkötésével. A szomszéd megyéből rándultak át, jó „üzlet" reményében. A nyomozás, a kihallgatás és a büntető eljárás folyamán talán kitudódik: nem az első próbálkozásukról van szó... (Nem loptam én életemben, / csak egy lovat Debrecenben...) alapítvány támogatásához 40 ezer, a Tessedik Sámuel alapítványnak 50 ezer forintot hagytak jóvá, míg a Napraforduló szolgálatnak 50 ezer forintot szavaztak meg. iTic , Arpád-nap Opusztaszeren Június 28-án, vasárnap, az ópusztaszeri nemzeti emlékparkban ünnepséget rendeznek az Árpád-nap tiszteletére. A program délelőtt 10 órakor kezdődik: a Himnusz után dr. Farkas László államtitkár, köztársasági megbízott mond ünnepi köszöntőt. Ezután adják át Ópusztaszer díszpolgári oklevelét az arra érdemesnek, majd megkoszorúzzák az Arpád-emlékművet. A koszorúzást követő megemlékezéseket déli 12 órai kezdettel kulturális műsor zárja le. Tanfolyamok A KISOSZ szakképesítést biztosító tanfolyamokat indít: ABC áruházi eladó -vendéglátó eladó -kereskedő (boltvezető) -vendéglátó (üzletvezető) -hulladékgyűjtő szakmákban. A hallgató eredményes vizsga esetén bolt-, üzletvezetői, illetve szakmunkás bizonyítványt szerez. Jelentkezni: a KISOSZ Titkárságán, hétfőtől péntekig 8-16 óráig lehet, Szeged, Debreceni u. 24/B. sz. alatt. (Telefon: 62/13-891). (x) A szegedi rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az alábbi közlekedési baleset tisztázásának ügyéhez: 1992. június 23-án, 13 óra körüli időben Szegeden a Szabadkai ű! és az élelmiszeripari szakközépiskola mellett levő bekötőút kereszteződésében, a kerékpárúton közlekedett segédmotor-kerékpárost egy, a Cserepes sori piac irányába közlekedő orosz rendszámú, barna színű, Lada típusú személygépkocsival a vezetője elütötte, majd a helyszínt az elvárható segítségnyújtás megadása nélkül elhagyta. A személygépkocsinak a bal oldali ARI^Bjl I „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Kellemes hétvégét! Sport és kulturáis ajánlat. Szerkesztő: Vágási Kálmán „Hallgassa Ön is, I Önnek is szól!" mindennap 16-18 óra kTOitt a W MHi-en I -a Hirdetésfelvétel; ÍV H Szeged, Tanácsköztársaság u. 7 r%.$4-7V2, TelJEax:25-930\ első sárvédője jól észlelhetően rongálódott meg. A járművezető kb. 30 év körüli, barna, rövid, egyenes hajú, erős testalkatú, kb. 180 cm magas, oroszul beszélő fiatalember volt, ruházata ismeretlen. Aki a baleset bekövetkezéséről, vagy az említett gépkocsiról, illetve annak vezetőjéről bármilyen adattal rendelkezik, kérjük, jelentkezzen személyesen a Párizsi krt. 22. szám alatt a közlekedési alosztályon, vagy telefonon a 23-011-en a városi ügyeleten, vagy a 11-14-es melléken a baleseti ügyeleten. Kitüntetések Tegnap délelőtt dr. Farkas László államtitkár, a régió köztársasági megbízottja Bitó Sándor szegedi lakosnak a Magyar Köztársaság nevében, a köztársasági elnök megbízásából 1956-os emlékérmet, továbbá Bernáthy János szegedi és Kuti János szentesi lakosoknak 1956-os emléklapot adott át. Nevezettek a nemzet sorsát és történelmét meghatározó dicsőséges forradalmunk alatt példamutatóan helytálltak, s ezért fogadják a magyar nemzet köszönetét olvasható a kísérő levélben Göncz Árpád üzenete. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Záporok. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig többször erősen megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül alakul. autómentés, autódaru Változatlan tarifával! I)METEO\ »