Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-03 / 130. szám

SZERDA, 1992. JÚN. 3. A HELYZET 5 Nagyáruház: emeleti nyár Fürdőruhák és sporttáskák - Én mindig pontosan tudom, hogy mikor kezdődik a nyár! Ha felmegyek a Nagyáruház emeletére és mindent egy helyen megvehetek, ami a strandoláshoz, kiránduláshoz kell, akkor már biztos, hogy kitört a nyár. - mesélte egy ismerősöm, majd meg is toldotta azonnal legfrissebb tapasztalataival: - Tavaly szakította szét a gyerek az úszónadrágját. Mu­száj volt vendem, csak az vigasztalt, hogy már 290 forintért kaptam az emeleten. Kár, hogy nincs egy lányom, mert igazán aranyos lányka für­dőruhákat is láttam. Ráadásul itt is kedvező volt az ár: 290 forinttól választhattam volna. A feleségem viszont a mé­terárú osztályon fedezett fel egy nagyméretű, frottír strand­törölközőt; szerencsére ezt is megúsztam 451 forinttal. Igazán jól jártunk, mert a feleségem nyári ruhatárát is sikerült bővíteni: 149 forintért kínálnak ugyanis pamut­vásznakat, több színben. Ha otthon megvarrja, már néhány százasból kijön egy divatos kánikularuha. Én is kaptam ajándékot: egy nyári pamut­pólót, alig akartam elhinni, hogy csak 149 forintot ütöttek be érte a pénztárgépbe. A cipőket most csak megnéztük: a feleségem nem is tudott volna választani a tízezer pár közül. Mindenesetre nagyon megtetszett neki egy textil­szandál és egy színes női papucs: 499 forintért kínálták mindkettőt. Végül a gyereknek mégiscsak vettünk egy textil szabadidő cipót - 520-ért. Kifelé jövet még megnéztük a nói fürdőruhákat: 1380 fo­rinttól sok színben és fazonban kínálják. Nekem a bőröndök és a sporttáskák is nagyon tet­szettek. Majd legközelebb... Az emeletre ugyanis mindig érdemes felmenni. (x) Rendbontólesen •••••••••••••••••••••• Az elharapózó bűnözés megfékezése érdekében az önkormányzat és a városi kapitányság számos együttműködési formát talált, ezek most újabbal bővülnek. Néhány napja, hogy önkéntes polgári bűnmegelőző csoport alakult, amelynek feladata egy-egy lakóközösség területére korlátozódik, tájékoztatott Koha Róbert az önkormányzat közbiztonsági tanácsnoka. Az egyesületi formában működő csoport köztéri fi­gyelőszolgálatai kifejezetten megelőző célokat szolgálnak majd. Jelenlétük, illetve ön­magában a tény, hogy az elkövetőknek tartaniuk kell a lelepleződéstói eleve feltéte­lezi: kevesebben esnek kísér­tésbe. De a fegyvertelen pol­gári szolgálatosok, a rendőrség megérkezéséig, alkalmasint fel is tartóztathatják a fülön csí­pett rendbontókat. Minthogy törvényes jogosítványaik semmiben sem különböznek az általános állampolgári jogok­tól, rendkívül fontos lesz majd a - hónap végén tartandó ér­tekezleten - hatáskörük tisz­tázása. A polgári bűnmegelőző csoport akkor éri el igazán célját, ha kapcsolata nem for­mális, hanem nagyon is élő lesz a rendőrséggel. Az e heti önkormányzati ülés dönt annak az egymillió forintnak a sorsáról, amelyből 300 ezret számítógépekre, a rendőrségi bűnügyi nyilvántartás bő­vítésére, 700 ezret pedig rádiókészülékek vásárlására fordítanának. Egyébként a három járőr­kocsi üzemeltetésére, amiket az önkormányzat vásárolt a rendőrségnek, idén többet juttat a városháza. Bűnmeg­előző szerepe növekedett az önkormányzat rendészetének is, közölte a tanácsnok. A Securicor profilja már nem szorítkozik a klasszikus köz­területfelügyeletre. Szinte létkérdés, ne merül­jön feledésbe: van Szegednek közbiztonsági alapítványa is. (Szőreg és Vidéke Takarék­szövetkezet 289-98936, Sze­ged Közbiztonságáért Alapít­vány: 412 10453-as csekk­számla.) Az arra befizetett pénzekből finanszírozák pél­dául a rendőrség által használt, önkormányzati tulajdonú he­lyiségek, kmb-jrodák bérleti díját. AT&T USA Direct MAGYARUL 00*80 0-0 11 n I2 * Várjon a második tárcsahangra AT&T Ha a nép beteg / Ujabb (keserű) pirula A szegedi patikák vezetői állítják: nem csökkent a gyógy­szerfogyasztás. Téves volt tehát a „tétel", miszerint a magyarok - nemzetközi vi­szonylatban - magas gyógy­szerfogyasztásának hátterében a felhalmozás állott. Sokkal inkább az a szomorú tény, hogy azért szedjük marok­számra a pirulákat, mert beteg nemzet vagyunk. A gyógyszerészek elmon­dása szerint nem ritka történés a patikákban, hogy a számla végösszegét látván sokan kénytelenek lemondani egyik vagy másik szerről, mert nincs pénzük valamennyit kiváltani. Ilyen esetekben vagy maguk a gyógyszerészek javasolják a betegnek, hogy melyikről mondjon le, melyik a kevésbé fontos, vagy visszaküldik or­vosához egy olcsóbb szer fel­írásáért. Az áremelések pedig folya­matosak, csak nem jelentgetik be havonta a változásokat. Jú­nius elsejétől „csak" 26 ké­szítmény drágult 40-50 szá­zalékkal. A társadalombiztosítás - ta­valyival megegyező összegű ­36 milliárd forintnyi gyógy­szertámogatási kerete kevés, ezért - úgy hírlik - a térítési díjak emelésére kényszerül. Ez a nem is burkolt gyógyszer­áremelés azt jelenti, hogy bizonyos szerek esetében csök­ken majd a tb támogatás mér­téke, nó viszont a beteg által fizetendő összeg. Még nem született döntés, de már több szakmai fórumon elhangzott az óvatos fogal­mazás: a térítési díj kata­góriákat szükséges megváltoz­tatni. K.K. Találó megjegyzést tett a képviselő, hosszúnak látszó, ám korántsem haszontalan polémia végén. Mondván: félóra elteltével visszaju­tottunk oda, ahonnan elin­dultunk. Szelíd, csipetnyit humoros gondolatsort indított el bennem a megjegyzés. Mivel a téma éppen nem könnyű vasárnapi szunyóka volt, hanem részletekbe menő építési szabályozás, a telepü lés sorsát bőséges évtizedekre meghatározó rendeletal­kotás, így a részletezés egy pontján leragadt elmélkedés Lapszél Önkormányzat, önkörében időtartamának megítélése nézőpont dolga. Konyhai mérlegen is lát­hatóan súlyozott önkor­mányzati vitaanyagban nem közömbös, mi mennyire ért­hető. Ha időközben tisztá­zódik, mit jelent történetesen a településen az L - IV. jelű övezet, s mit lehet azon a részen építeni, miféle ki­nézetű, homlokzatmagasságú, s egyéb jellegzetességű épü­letet, adott pillanatban lehet elfecsérelt időnek tartani. De, nehéz az ilyen megítéléssel egyetérteni. Gondoljunk arra, micsoda mennyiségben tör­téntek már karemelgető, értet­lenségtől sem zavart szava­zások. Ezért jó, ha az önkor­mányzat önkörében olykor „ üresjáratosan " ereszti körbe az órát, vagy csak félig körbe. Annyit megér. Minden város, minden község gyűléstermében. B.P. 30 millió foglalkoztatási alap A pályakezdők helyzete reménytelen Ülést tartott tegnap a Csongrád Megyei Munkaügyi Tanács. Vladiszavlyev András igazgató a pályakezdő fiatalok elhelyezkedési esélyeit ele­mezte. Mint mondta, a me­gyében jelenleg ezer iskolából kikerülő munkanélküli van. Az általános iskolából kikerülők számára egyáltalán nincs ál­láskínálat, és a pályakezdők segélyére sem jogosultak. A gimnáziumot végzők alig 2-3 százalékának ígértek munka­lehetőséget, így a többség számára az átképzés vagy a pályakezdők munkanélküli segélye a választási lehetőség. A szakképző iskolákból kike­rülő fiatalok elhelyezkedési le­hetősége területenként nagyon különböző, de például a Móra Ferenc szakmunkásképzőben végzők közel 90 százalékának nincs leendő munkahelye. Összességében a szakképzett pályakezdők 20-25 száza­lékának van konkrét munka­hely-ajánlata, és a munkakörök 15-20 százalékára vesznek fel kezdőket. E helyzetből követ­kezően megnőtt az átképzés jelentősége, a munkaügyi központ a közeljövőben 13 tanfolyamot indít 320 fővel. A munkaügyi tanács igaz­gatója beszámolt az első negyedévi Foglalkoztatási Alap felhasználásáról. A Csongrád Megyei Munkaügyi Központ 1992 márciusában a központi pályázaton 56,8 millió forintot nyert. A de­centralizált F-alap összegével együtt az első negyedévre eső rész 30 millió forint, amely 2277 fő támogatását biztosítja munkahelyteremtés, közhasznú foglalkoztatás, átképzés, rész­munkaidős foglalkoztatás, vállalkozóvá válás, korenged­ményes nyugdíjazás és fog­lalkoztatás bővítő támogatás formájában. A Munkaerőpiaci Bizottság által márciusban meghirdetett pályázaton a központ 57 millió forintot nyert a tartósan munkanélküliek segítésére. KECZER A Csongrád megyei Mun­kaügyi Tanács pályázatot tesz közzé a Szakképzési Alap decentralizált részének fel­használására. 1992-ben Csongrád megyé­ben 38,6 millió forint felhasználására van lehetőség. A következő tartalmi fő irá­nyoknak megfelelő szakmai programmal lehet pályázni: 1. A szakmai gyakorlati alapképzést szolgáló műhe­lyek, laboratóriumok, gyakor­lati tantermek, tanegységek, tangazdaságok stb. létesítése, felszerelésének korszerűsítése. 2. A számítástechnikai szaktantermek gép- és szoftver állományának korszerűsítése, Pályázat IBM kompatibilis számító­gépes hálózatok kialakítása. Iskolai számítógépes komplex információs rendszerek ki­építése. 3. A számítógéppel vezérelt oktató-mérő rendszerek, szi­mulációs gyakorló berende­zések, komplex diagnosztikai mérő, gyakorló rendszerek telepítése. 4. Speciális szaktantermek kialakítása, felszerelése kor­szerű eszközökkel. 5. Anyagvizsgálati, minő­ségellenőrző laboratóriumok létesítése illetve korszerű­sítése. 6. Elektrotechnikai, elek­tronikai oktató és mérőrend­szerekkel felszerelt laborató­riumok kialakítása. 7. Számítógépes tervezés­hez szükséges hardver, illetve az ehhez szükséges szoftver rendszerek beszerzése. 8. Automatika, vezérlés­technika illetve robottechnika tantermek kialakítása. A pályázatokat Csongrád Megye Munkaügyi Tanácsa bírálja el. A pályázatok beérkezésének határideje 1992. június 15, elbírálásuk határ­ideje 1992. augusztus 1. Az őszibarack-termesztésről Szakmai tanácskozást ren­deznek Zákányszéken, a mű­velődési házban holnap, csü­törtökön, délelőtt 10 órától az „Az őszibarack-termesztés fejlesztésének lehetőségei" címmel. Szél István a Föld­művelésügyi Minisztérium főelőadójának megnyitója után Dr. Szabó Zoltán az őszibarack fajtahasználatról tart előadást, majd az olasz művelési mó­dokat és metszési eljárásokat ismerteti Oláh Gábor. Többek között a termésszabályozásról, a mikroszaporítás szerepéről és a szövetkezés lehetőségeiről tartanak ezután előadást a meghívott szakemberek. Panaszok irodája Új helyen, de változatlan szolgáltatásokkal nyitotta meg a Fogyasztóvédelmi Főfelü­gyelőség a Fogyasztók In­formációs és Panaszirodáját ­tájékoztatta az MTI-t kedden a főfelügyelőség. Az új irodában, az V. kerü­leti Dorottya utca 2. szám alatt. tájékoztatással, tanácsadással és panaszügyek intézésével is foglalkoznak. Az érdeklődők és a panaszosok személyesen, telefonon, vagy levélben is fordulhatnak segítségért az irodához. AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! Dél-Tisza Menti ÁFÉSZ akciós áron értékesíti • a dorozsmai csípős és fehér vastag kolbászt 370 Ft helyett 300 Fvkg. • lángolt kolbászt 230 Ft helyett 180 Ft/kg áron az alábbi egységeiben, amíg a készlet tart: • Nagyáruház élelmiszerosztálya, Szeged, Jókai u. • 102. ABC Áruház, Olajbányász tér • 120. ABC Áruház Szeged, Makkosházi krt. • 401. ABC Áruház, Algyő, Búvár u. FIGYELJE HIDETESEINKET! hjltUtt&átUt a papír áruk, írószerek, irodaszerek, iskolaszerek mellett kínáljuk Önöknek a r®tring áruk teljes választékát! Egyedülálló választék a kiváló minőségből! Keressen bennünket a volt Rofring boltban! Szeged, Kígyó u. 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom