Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-02 / 129. szám

KEDD, 1992. JÚN. 2. BELPOLITIKA 3 Vége a szocializmusnak Sok maszek Volánt győz Mások is panaszkodnak, s várják a főnököket, hátha mondanak valami biztatót. A Tisza Volán l-es számú teher­forgalmi üzemében, a Dorozs­mai úton hétfőn reggel 6-kor munkásgyűlésre érkeznek az emberek. Most ezeknek az összejöveteleknek van szezon­juk. A téma ezúttal is az, vajon utcára kerülnek-e az emberek, mint mindenütt a környeze­tükben. Az átalakulásról ugyanis - ami a Volánnál na­pirenden van - mi más jutna az alkalmazottak eszébe? - Úgy tudom, leányvállalat, majd kft. lesz a teherfuvaro­zásból - fordulok újra Makra Istvánhoz. - Miért fél ettől a változástól? - Ha egy lányról kérdeznek, akkor azt mondom: előbb mutassanak egy képet róla. Utána majd elárulom a vé­leményemet. Kisvártatva bevonul a vezetés, Szeri Istvánnal, a Tisza Volán igazgatójával az élen. A kép, amit a lányról, vagyis a vállalatról fest, a következőképpen néz ki. Adva volt egy szegedi átalakulási koncepció, rt.-formával, amit a - Az ember csak nyel nagyokat és várja, hogy mi lesz ­mondja amolyan minden mindegy-hangulatban Makra István tehergépkocsi-vezető. - Már most sincs nagyon munka, sok az állás, alánkvágnak a maszekok. A pénz egyre kevesebb, havi 11-12 ezer nettót viszek haza 200 óra után. Ha megszüntetik az ingyenes utazási lehetőséget, az újabb mínusz - mivel Ásotthalomról járok be. Ha meg adnak is valamit, biztos, hogy megadóztatják. tulajdonos, a minisztérium nem fogadott el. Hanem kije­lentette, nincs más választás, a koncessziós kerettörvényen belül társasággá kell átszer­vezni a Tisza Volánt. „Rá­kényszerítettek bennünket" ­tömörít az igazgató. A jövőben közszolgáltatási vállalat lesz a Volánból, csak a személyforgalommal foglal­kozhat, a szállítmányozást le kell választani róla. Ennek módja, hogy a második fél évtől leányvállalati, majd 1993. január l-jétől kft.-for­mában működik tovább. Mind a leányvállalat, mind a gaz­dasági társaság jogutódja a Tisza Volánnak, így a dol­gozókat is megilletik a korábbi jogosítványok. Lesznek kol­lektív szerződések, életbe lép a végkielégítés intézménye. Arra viszont senki sem vállalhat garanciát, hogy egy év múlva is ugyanitt dolgozik mind a kétszáz pilóta. Az emberek egyre a vég­kielégítésre kérdeznek rá. Valamint arra, hogy akkor is átveszik-e őket az új szer­vezetek, ha minden kötél szakad. Mígnem leesik a tantusz. Ez itt már nem a szocializmus. A jövőbeni mun­kahely ugyanis annak függ­vénye, hogy áll meg a piacon a leendő kft., ki tudja-e gaz­dálkodni az emberek bérét. Végkielégítés ide vagy oda, nem az a legfontosabb, hanem a munkahely. - A kubikus, ha eltörik a lapátja, bemegy a boltba és vesz egy újat. De mi miből vegyünk teherautókat? Ösz­szetört szekerekkel hogy vegyük föl a versenyt a piacon? Válaszként Szeri István elmondja: a leányvállalatot 10 millió forint induló kész­pénzzel, 60 millió felértékelt vagyonnal, zéró kintlévőséggel engedi el a Volán. A többi az ő dolga. - A maszek 18 forintos fűtőolajjal közlekedik, mert nem ellenőrzi senki - morog odakint az udvaron Csonka Imre. - Mi 43 forintos dízelt használunk. Neki a felesége a titkárnő, nálunk egy apparátus könyvel. Hogy lehetünk akkor versenyképesek? - Mi az a 10 millió forint, amit kapunk? A környezet­védelmi bírságra se lesz elég ­szól oda hozzánk egy gép­kocsivezető, majd beszáll az egyik csotrogány pilóta­fülkéjébe. Es füstöt okádva kidöcög az udvarról. (Tehette, mert neki tegnap még volt fuvarja.) FEKETE KLÁRA Két és fél éve húzódó engedélyeztetési ügy végére került pont a fenti értesítéssel: immár hivatalosan is olyan felsőoktatási intézménye van Szegednek, amely a magyar felsőoktatás rendszerébe illeszkedve önálló elne­vezéssel, bármely más hazai diplomával egyenértékű ok­levéllel bocsáthat ki me­nedzsereket. A Szegedi Élel­miszeripari Főiskola 1989 júliusában kezdeményezte az önálló szak indítását, azóta a menedzserképzés szakirányként - már túl van az első éven. Mégpedig sikeres éven, hiszen idén ötszörös túljelentkezés van, így a he­lyek száma a tavalyi 35-ról 80-90-re bővülhetett. Az önálló szak enge­délyezése azt is jelenti, hogy olyan menedzserhallgatók hagyhatják el majd a főiskolát, akik munkajogilag is felsőfokú végzettségűnek minősülnek: Felsőfokú állami s menedzserdiplomát adhat a SZÉF Idén ötszörös a túljelentkezés „Az élelmiszeripari vállalkozó-menedzser szak alapítását és indítását - a Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyetértésével - az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően, üzemmérnök-képzés keretében, engedélyezem. (...) A képzés további megszervezéséhez a Kar vezetőinek és oktatóinak sok sikert, jó egészséget kívánok" Dr. Gyürk István főosztályvezető, FM. nem „menedzser szakirányú specializációt", hanem „vál­lalkozó menedzser" szakvég­zettséget szereznek. Nem elhanyagolható szempont, hogy a szak - az állami felsőoktatás jellegéből faka­dóan - nonprofit módon működik, vagyis a hallgatók számára ugyanolyan ingye­nességgel, mint a többi fő­iskolai szak. A hallgatók 4 éven keresztül külön tanterv szerint tanulnak és a felvételizőknek - még a mentességet élvezőknek is ­speciális alkalmassági vizsgát kell teljesíteniük, amely egy pszichológusok által össze­állított tesztsorozat meg­oldásából áll. Erre, mint megtudtuk, azért volt szükség, mert idén a felvételi men­tességet élvező jelentkezők száma is nagyobb volt, mint a helyek száma. Az előjelek alapján a SZÉF története talán legsikeresebb vállalkozásába kezdett: mint­hogy a különböző cégek, bankok ma „nagyítóval ke­resik" a nyelveket beszélő, marketing- és menedzser­ismeretekkel rendelkező, fel­készült szakembereket, a sza­kon végző hallgatóknak nem kell munkanélküliségtől fél­niük. PANEK JÓZSEF Sarokba szorítva Alkotmányjogi kiskáté i. 1. Napjainkban igen nagy Figyelem kíséri a köztársasági elnökkel szembeni parlamenti vitákat. Mi volt ennek a köz­vetlen kiváltó oka? Antall József miniszterelnök (kormányfő) levelet intézett Göncz Árpád köztársasági elnökhöz (államfőhöz), s ebben azt kérte, mentse fel Gombár Csabát, a Magyar Rádió elnökét arra hivatkozva, hogy tisztségben maradása „az államszervezet demokratikus működését súlyo­san veszélyeztetné". Göncz Ár­pád közölte, hogy nem menti fel a Rádió elnökét, mert felmentése „az államszervezet demokratikus működését súlyosan veszélyez­tetné". 2. Kikre terjed ki a köz­társasági elnök kinevezési és felmentési hatásköre? Az alkotmány szerint az államfő nevezi ki a miniszte­reket, államtitkárokat, köztársa­sági megbízottakat, külön tör­vényben meghatározott személy vagy szervek javaslatára kinevezi és felmenti a Magyar Nemzeti Bank elnökét, alelnökeit és az egyetemi tanárokat; megbízza és felmenti az egyetemek rektorait; kinevezi és előlépteti a tábor­nokokat; megerősííHisztségében a Magyar Tudományos Aka­démia elnökét, illetve dönt mind­azokban az ügyekben, amelyeket külön törvény utal a hatáskörébe. Ilyen külön törvény pl. az állam­polgárságról szóló törvény, amely alapján a köztársasági elnök dönt a nem magyar állam­polgár honosításáról, vagy a magyar állampolgársági köte­lékből történő elbocsátásról, de ilyen a közszolgálati tájékoz­tatási eszközök (Magyar Rádió, Magyar Televízió, Magyar Táv­irati Iroda) vezetőinek kinevezési rendjéről szóló - s a kérdéses ügy miatt manapság sokszor hivatkozott - 1990. évi LVII. tv. 3. A felsorolt valamennyi ki­nevezés egyforma súlyú? Formailag természetesen igen, ám tartalmilag, gyakorltilag nyilvánvalóan nem. A tudomá­nyos szakma tudja legjobban eldönteni, hogy ki alkalmas egyetemi tanárnak, az adott egyetem tudja megítélni, ki legmegfelelőbb első számú vezetőjének, azaz rektornak, ugyanígy a katonák tudják leginkább értékelni, ki alkalmas tábornoknak. - Ezek a kérdések elsősorban az adott szakma vagy intézmény ítéletére vannak bízva, alig van bennük „kor­mányzati felelősségi elem". A köztársasági elnök itt valóban csupán automatikusan „aláír és pecsétel". Aláírásával és pe­csétjével azonban - közjogi méltósága tekintélyével - súlyt ad, presztízsét növeli az adott tisztségnek. 4. A többi kinevezés eltérő ezektől? Igen, a felsoroltaktól jellegé­ben, „szintjében" tér el pl. a miniszterek, államtitkárok - azaz a kormányzat „stábjához" tartozó személyek - kinevezése. Ne felejtsük el, a kormányzás fele­lősségét a miniszterelnök viseli. A „felelős kormány" azt jelenti, hogy a kormány nincs az Ország­gyűlésnek alárendelve, nem uta­sítható, hanem önállóan cselek­szik a Parlament által jóvá­hagyott kormányprogram keretei között, s ha attól eltér, elvileg felelősségre vonható. Természe­tesen a miniszterelnöknek meg kell adni azt a lehetőséget, hogy maga határozza meg azokat az általa politikailag és szakmailag egyaránt alkalmasnak tartott személyeket, akikkel vállalhatja a kormányzásból eredő feladatok teljesítését. Ebből nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök erkölcsi ­és elvileg jogi - kockázata, ha alkalmatlan minisztereket, állam­titkárokat választ s neveztet ki az államfővel. A kinevezés tehát itt is gyakorlatilag automatikus. Dr. Tóth Károly alkotmányjogász Öböl Ü NNEP. Ismert egy ősrégi zsidó átokzsoltár, mely azt kívánja az ellenségnek, hogy „ne legyenek öregjeid, ne legyenek ünnepeid". Belátható, ha az átok valaminek a megfosztására irányul, az a valami értékes, sőt kitüntetetten fontos dolog, általában. Beszéljünk az ünnepről. Egyszer egy családi ebéden az asztalunkhoz hívott pap arról beszélt, hogy minden találkozás ünnep, s á gyónás is az, mert előzménye a lakomának, a megszentelt találkozásnak. Tehát minden megterített asztal, sőt minden gondosan kavargatott leves is ünnep, ha tudja ezt a lélek. Amiről most szólok, talán profán mása annak, ami emelkedett, én viszont csak innen tudom szemlélni a dolgot. Veszprémben az elmúlt héten fantasztikus ünnepet csaptak a hazai és nemzetközi kupában, valamint a magvar bajnokságban győztes férfi kézilabdázóknak. A főtéren egyenként szólították dobogóra a csapat vezetőit, játékosait, segítőit, a polgármester pedig vidám sörözésre fizette be (természetesen a város pénzén) a több ezer boldog szurkolót, akik aztán hajnalig tartó utcabálon ünnepeltek tovább. A beszámolókból kitűnik, hogy a veszprémi polgárok olyan eseményt élhettek át, amellyel megerősíthették a városhoz tartozásukat. Igen, kellenek az ünnepek. Ha néhányan fanyalognának is azon, hogy épp most, amikor ezrek kerülnek az utcára, amikor sokaknak nagyon nehéz élni és megélni, szóval az esetleges tiltakozások ellenére is, szerintem egy közösség elöljáróinak - ha bíznak abban, hogy felfelé ível a pálya ­tudniuk kell ünnepelni és ünnepeltetni mindazokért, akik megértik a közösen átélt boldogság, jókedv, és talán a remény üzenetét. Úgy látom, hogy felfelé ível a pálya. Ezért is, és mert büszke vagyok a teljesítményükre, elmegyek csütörtök este a Forrásba a Papiront ünnepelni. Ugyanis a föntebbi mondatok arról jutottak eszembe, hogy ma vettem kézbe a röplabdások éremosztó ünnepségére szóló meghívót. A Merkantil Szegeden A Merkantil Váltó- és Va­gyonbefektető Bank Rt. mutatkozott be tegnap délután Szegeden abból az alkalomból, hogy a vidéki nagy­városok közül elsőként itt alakítanak képviseletet. Egyszerre mindjárt kettőt, hiszen a bank dr. Kunos József ügyvédi irodája mellett a Lombard Kft.-vel is együtt kíván dolgozni. A kisbank, pontosabban a szakosított pénzintézet kategóriá­ba tartozó 1,1 milliárdos alap­tőkéjű és 4,5 milliárdos mérleg­főösszegű Merkantil száz száza­lékban a Kereskedelmi és Hitel­bank tulajdona. Mint Kolossváry Ádám elnök vezérigazgatótól megtudtuk privatizációhoz kapcsolódó munkájuk során másodmagukkal ók vezénylik a Virág cukrászda, az Alabárdos étterem, a Tisza és a Royal szállók értékesítését. Kárpótlás, új hivatalban Új székházában tartott tegnap sajtótájékoztatót az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnöke. Végre megfelelő, az ügyhöz méltó helyre költözött a hivatal, ami munkájuk színvonalában is érződik majd - ígérte dr. Sepsey Tamás elnök. Bejelentette, hogy augusztusban kezdődnek a földárverések országszerte. (Tudósítónk Budapestről je­lenti) Az első kárpótlási törvény nyomán 830 ezren jelentkeztek. Eddig 50 ezer igényt bírált el a hivatal, melynek nyomán 1 milliárd forint értékű kárpótlási jegy átvételére nyílott lehetőség. A második „nagy menet" ezen a héten, június 7-én kezdődik, immár megújított nyomtatvá­nyokon, még mindig a vagyoni jellegű hajdanvolt károkért. Az igénybejelentés ideje 120 nap. Jogvesztő a határidő, ám ha valaki egészségi vagy más, igazolható okból késlekedik, további hat hónapig pótolhatja mulasztását. A harmadik kárpótlási törvény, melyet a közelmúltban szavazott meg az Országgyűlés, az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárrendezésére szolgál. Ezt a törvényt még nem hirdették ki a hivatalos köz­lönyben. Ebben a hónapban ez is megtörténik, s akkor további jelentkezők rohama várható. Amint a jövendő nemzeti gon­dozottjainak kulturált fogadására is készülnek, bár a róluk szóló törvényt még tárgyalja a Parlament. Nem úgy a Nyugatról hazatért hadifoglyok nyugdíj­emelését, amiben döntöttek már, megannyi új feladat elé állítva az elnök szerint is sokoldalúan képzett kárpótlókat. A tájékoztató legfontosabb bejelentése volt, hogy augusztustól elkezdődik a kárpótlási jegyekkel megszerezhető termőföldek ver­senytárgyalásos kiadása. A föld­árveréseknek a tervek szerint jövő tavaszig le kell futniuk. Dr. Sepsey Tamás mindenkit meg­nyugtatott, lesz elég föld. A később, de még időben ébre­dőknek nem kell attól tartaniuk, hogy az érkezési sorrend szerint előttük járók elviszik a legjobb termőterületeket. Nem kizárt, sőt tanácsolható, hogy a gazdák szabadon szövetkezve, közösen licitáljanak egy-egy területért. Alighanem bölcsebben teszik majd, mint a tegnap összesereglett - javarészt flaszterkoptató ­zsurnaliszták, akik a tiszteletükre rendezett próbaárverésen ahelyett, hogy lejjebb szorították volna a hivatal nyitóárait, az egekig licitáltak, egymást ugratva: hátha a hatóság aranylelőhelyeket ajánl fel nekik. G. L. F. KÖZÉLETI NAPLÓ MA LENCSÉS ÉVA, a 22-es vá­lasztókerület képviselője fogadó­órát tart a Makkosházi Általános Iskolában (Ortutay u. 3.). Téma: játszószerek kihelyezése, parkren­dezés. HOLNAP AZ INGYENES SZÁMÍTÁS­TECHNIKAI tanfolyam következő témája: A Star típusú nyomtatók használata. Előadás minden szerdán 17 órakor az MDF székházban (Római krt. 31.). GYIMESI KÁLMÁN, a 10-es és DR. BEREKNÉ DR. PETRI ILDIKÓ, a 11 -es számú vá­lasztókerület képviselője 17-18 óráig fogadóórát tart a városháza (Széchenyi tér 10.) 113-as helyiségében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom